A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-07 / 10. szám

A Csemadok életéből Nem szándéko­zom sem emléki­ratot írni, sem az öntetszelgés vagy a gyakran emle­getett önfeláldo­zás csorba tükré­ben megmutat­kozni. Bevezetés­képp életemből mégis ki kell emelnem azokat a mozzanatokat, amelyek először Mihályi Molnár László lelkessé, majd — mivel az előző kevés — gondolkodóvá tettek. Gesztetén tanított édesapám, amikor a rimaszombati kórház­ban először hallattam hangomat. Akkor s azóta is az ember természetes biológiai szükséglete hajtott a megmaradáshoz, a ki­teljesedéshez. Az első évekre természetesen nem emlékezhetem, csak elmondottak alap­ján rekonstruálhatók, de olyan környezetben nőttem fel, ahol a mese, a népdal s az egyszerű emberek mindennapos gondja ter­mészetes volt. Nagyapám, akinek faragott guzsalyát örzöm, halála előtt velem beszélt utoljára, mondván: „Tanújj fijam, ne hajj meg ilyen bután, mint én vótam". Kisgömöri a rimaszombati járás egyik legkisebb faluja alig kétszáz lakossal. Apám, a „tanító úr" délután a megalakuló szövetkezet könyvelője, este a hivatalos levelek fogalmazója és fordí­tója volt, telente pedig a petróleumlámpa fénye mellett gyülekezett fiatalokkal színda­rabokat próbált. Ekkor kezdődött eszmélé­sem. Apám ugyan nem ismerte Balogh Ed­gár megfogalmazását miként kell szolgálnia az értelmiségnek a népet, de tette. Négy gyerek és a háztáji kiskert mellett is. Kisgye­rek korom óta, mint minden iskolatársam (akik közül minden hetedik egyetemet vég­zett) különböző ünnepélyeken odaálltunk a pódiumra, énekszámmal, szavalattal. Ké­sőbb mesejátékokban szerepeltünk, várva a tapsot, az egyetlen elismerést. Visszagon­dolva sajnálom azokat, akiknek ez az élmény nem adatott meg. Ha ezt pedagógusaink mindenütt felismernék, minden bizonnyal kevesebb gondjuk lenne a feleltetésekkor, mert a nevelés nemcsak a tudásanyag áta­dását, hanem a magatartás formálását is magában foglalja, aminek legjobb kulcsa a játék. Bevallom, hogy ezek után sem készültem színdarabot rendezni. A gimnáziumban tagja voltam az irodalmi színpadnak, odahaza Gesztetén pedig a zömmel SZISZ-tagokból álló csoporttal színdarabot tanultunk be. Há rom hét alatt napi öt-hat óra gyakorlás eredményeként meg egy egyórás eszt rádműsort is betanultunk. Délelőtt pedig a díszleteket festettem. Felkerülve Bratislavá ba sem az egyetem magyar tanszékén, a József Attila Ifjúsági Klubban nem jött össze ilyen csoport. A tanulás mellé igazán nem hiányzott még további memorizálás és idő­veszteség. Ez persze nem jelenti azt, hogy más művelődési formákra nem jelentkezett igény. A Bodrogközbe kerülve a kihasználatlan lehetőségek széles skálájával találtam szem­ben magam. Mint hivatásos népművelő kö­telességemmé lett az, amit amúgy is tettem volna. Ott lehettem a nagykaposi Erdélyi János Művelődési Klubnak meg a Bodrogkö­zi és Ungvidéki Amatör Képzőművészek Klubjának bölcsőjénél. Ismerve a hatékony közművelődési formákat, ugyanakkor látva, hogy ezzel csak kis mértékben élnek, olyan csoportot kívántam létrehozni, melynek tag­jai valamilyen közösségi tevékenység révén Bemutatkozom... Az együttes a Jókai-napokon szemléletmódjukban elszakadnak a vissza­húzó megkötöttségektől, és egy magasabb szintről a saját környezetükben élőket is mozgósítják. Nem a legmélyebbre nyúló gyökerek eltépéséröl van szó. éppen ellenke­zőleg. A kispolgári kényelmes szemlélet ellen emelek szót, amely a népi hagyományok megtartó erejét az utóbbi száz év alatt meggyengítette. Nevében és szellemében ugyan folytatjuk a Tolvaj Bertalan által Király­helmecen alapított Vox Humana kisszinpad megszakadt tevékenységét, de a legújabb törekvésekhez kapcsolódik s a népi játékok elemeire épitünk. Első nekifutásra sikerült eljutnunk a Jókai-napokra Játsszunk Euró­pát című összeállításunkkal. Tavaly viszont sokkal jobb összeállítás és előadás ellenére távolmaradtunk: Mint az együttes vezetője tudom, hogy a próbák eredménye pozitiv. A verselemzések: a szinrevitel, az előadásmód, a jelrendszerek értelmezése révén előbbre tudtunk lépni. Ennél többet nem is várok. Sem honorárium, sem oklevél ezt nem pótol­hatja. Egy-egy jó megoldás vagy a műsor csiszolása a próbákon szellemi felüdülést jelent a néha gepiessé váló mindennapi tevékenység mellett. Nem mellékes persze a közönség számára nyújtott teljesítmény sem, bár sokan csak erre építenek a szereplök bábszerű mozgatásával. Kifelé a hatás ugyanolyan lehet, de kérdés, hogy a szerep­lők mennyire tudatosítják szerepüket, meny­nyire érzik önállóságukat a szerepen belül, s vajon tudnak-e már saját erejükből is hason­ló csoportot szervezni. A Bodrogközben ahol viszonylag kevés a kitekintés és csekély a látókör szélesítésének a lehetősége, szerin­tem ez az elsőrendű közművelődési feladat. Feltárni, megmutatni, tovább vinni, népsze­rűsíteni. Mindenképp megépíteni a közön­ség és a művészet emeletei között a lépcső­fokokat. Ebben a munkában előfordul, hogy a munkahely a család, a környezet értetlen­ségével kerül szembe az ember. De őket is meg kell értenünk, mert értük tesszük. Bará­taim viszont csak azok lehetnek, akik na­gyobb részt egyetértenek elképzeléseimmel. Vannak jónéhányan. Remélem munkám so­rán akadnak még többen is. Gyermekeim — még nincsenek kétévesek — örömmel hall­gatják a mondókákat, népdalokat. Tudom, több lesz majd számukra, mint egy drága játékbaba. Az eleven játék pótolhatatlan s én is „félek a játszani nem tudó felnőttektől". Szeretnék sok őszintén mosolygó embert látni magam körül. Ezért csinálom. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Először a tánc­csoportunkat szeretném néhány szóval bemu­tatni. Ez egy évvel a Csemadok lévai (Levice) helyi szervezete után 1950-ben alakult meg. Vezetője először Czinte Károlyné, majd Dvorák Erzsébet volt. 1955-től Búra István, az akkoriban megszűnt Magyar Népművészeti Együttes, a NÉPES volt tagja vezette 1974-ig a csoportot. Az ő érdeme, hogy az együttes olyan régen tartja magát az élvonalban. Fénykorát a hatvanas években érte el, amikor is több felvételt is készítettek vele, és külföldön is vendégszerepelt. A Garammenti Népi Együttes nevet 1966-ban vette fel, amikor már saját zene­karral és énekkarral is rendelkezett. Az együttesben sok kiváló táncos nőtt fel, akik­ből később koreográfusok, tánccsoportveze­tők lettek. Ebben az időben számos sikeres produk­ció született, mint például a Friss csárdás, a Betyártánc, a Szabadság májusa, a Juhász­tánc, a Monti csárdás stb. 1974-ben más elfoglaltsága miatt Búra István lemondott, s az együttes vezetését én vettem át. Jóma­gam 1961-ben 21 éves koromban kerültem az együtteshez táncosként. A népdal és a néptánc szeretetét édesanyámtól örököltem, igy már az iskolai tánccsoportban is szere­peltem. Az öntevékeny munkának szinte minden formája érdekelt. így tagja voltam a színjátszó és az esztrád együttesnek is. A legnagyobb szerelmem azonban a néptánc volt, ennél mindmáig megmaradtam. Saját koreográfiával 1968-ban próbálkoz­tam elöször. Ez, a csárdás, ha mai szemmel visszatekintek, be kell látnom, elég kezdetle­ges volt, de a közönség nagy tetszéssel fogadta. Fellelkesültem s beiratkoztam a központi koreográfusképzö tanfolyamra és 1971-ben elvégeztem. Azóta a csoport ko­reográfusa s 1974-től művészeti vezetője is vagyok. Munkahelyemen, a Járási Vízmű és Csa­tornázási Vállalatnál, ahol mint tervező dol­gozom, megbecsülik, elismerik a népművé­szeti mozgalom fejlesztése terén végzett munkámat. Igaz, eleinte sokallták a tánccso­port vezetésére fordított időt, mert úgy vél­ték, hogy ez a vállalatnál végzett munka rovására megy. Ma már mindinkább értéke­lik e téren kifejtett munkámat. Szabad időm java részét a csoportra fordítom, s így bizony elég keveset vagyok együtt néha a csalá­dommal. Ennek ellenére feleségem megértő, sokat segit a munkámban. Amióta az együttesnél vagyok, koreográfi­ákat tanítottam be, ezekkel szerepeltünk Zselizen és Gombaszögön is. Ilyenek például a Gömöri kopogós, a Bodrogközi táncok, a Téli esték, a Zöld Marci, Garam menti tán­cok, és még sorolhatnám tovább. Legutóbbi tánckompozícióm a Szakállasi lakodalmas. Valamennyi munkám közül erre fordítottam a legtöbb időt és energiát. Ez a koreográfia eredeti népi hagyományokra épült. Kovács Ferenccel, a szervezet titkárá­val együtt Ipolyszakállason és környékén végzett többhónapos gyűjtőmunka eredmé­nye. A tiszta forrásból merített anyagra épí­teni igényes és kimerítő feladat, ennek elle­nére továbbra is ezen az úton szeretnék haladni. Egy-egy jól sikerült próba, a sikeres fellépések önbizalmat adnak, elfelejtetik ve­lem a sok problémát, gondot, ami egy cso­port vezetése körül előfordulhat. Mert hiszen probléma van bőven, amióta lebontották a városi szervezet székházát, nincs megfelelő próbatermünk, zenekarunk, anyagi támoga­tást sehonnan sem kapunk, és pillanatnyilag a legnagyobb gondot az okozza, hogy csök­kent a táncosok száma. Kevés az utánpótlás. Ennek ellenére a munkát nem akarom, nem tudom csak úgy abbahagyni. HALÁSZ GYULA Halasz Gyula Szakállasi lakodalmas fPrandl Sándor felvétele) fi

Next

/
Thumbnails
Contents