A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-21 / 8. szám

Innen-onnan Hallottuk-olvastuk-láttuk KÖNYV Kurt Waldheim: Nehéz mesterség Akár a burjánzó memoár irodalom egyik jeles példányának is tekinthetjük az ENSZ főtitkára életét, munkáját, mesterségét, Ausztria háború előtti és utáni éveit taglaló könyvet; akár bonyolult világunk kicsit alaposabb megértéséhez hozzásegítő olvasmánynak. Mert egyaránt található benne visszaemlékezés mind a Monarchia boldog békeidejére, a II. világégés kínkeserves éveire, mind az azt követő hidegháborús politikai évekre, amikor is Kurt Waldheim, az osztrák diplomata elkezdte pályafutását, politikai karrierjét. A magát gyakorló katolikusnak, de nem fanatikus vallásosnak tartó „világ-politikus" semmilyen párthoz sem tartozik, életét egyetlen cél elérése érdekében véli elhivatottnak: a világbékén munkálkodik. Vallja több helyütt is, miközben többször fölteszi önmagának a kérdést: van-e valamilyen gyakorlati haszna az ENSZ-nek, az ENSZ főtitkára munkájának? Erre aztán több igenlő, konkrét példával is válaszol, visszapergetve az idö kerekét, beavatva az olvasót a politika, a diplomácia kulisszatitkaiba. A könyv valójában egy interjúkötet, amelyet Éric Rouleau francia újságíró több hónapon keresztül — megszakításokkal — készített a főtitkárral: egyes szám első személyben, kérdések nélkül elmondva elejétől végéig Miközben e sorokat irom és újra fel- fellapozom a kötetet, újra bele-beleolvasok a szövegbe, nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy legalább egy rövidke idézetet ne másoljak ide: „A világ katonai kiadásai (...) 1976-ban pedig 360 milliárd dollárt tettek ki. (...) Az 1974-ben földünk egész lakosságának egészségügyére fordított, 160 milliárd dollárra becsült összeg csak 60 %-át tette ki. A fegyverkezési kutatásokra fordított évi 25—30 milliárd dollár ötszöröse az orvosi és tudományos kutatásokra szánt összegeknek." „A második világháború óta több mint 6000 milliárd dollárt költött az emberiség katonai célokra, ez az összeg annyi (...), mintha mindenegyes ember 1500 dollárt fizetett volna." Még csak annyit: az adatok 1977-esek. S hogy azóta mennyivel nőttek ezek a számok, azt még elképzelni is rossz. Mert nőttek, és egyre csak nőnek. Lehet, hogy nemsokára már új számot kell kitalálni az összegek HANGLEMEZ Promenade Concert A Qualiton-nagylemez „térzenével" kedveskedik a század elejének hangulatát idéző, immár „örökzölddé" vált dallamok csokorbakötésével. A számok legtöbbje eredetileg csendes otthonok zongoráin vagy a hangversenytermekben, szimfonikus zenekarok előadásában csendült fel. Keletkezésük óta azonban számos átiratban, szalon-, tánc- és pop-zenei feldolgozásban is ismertekké váltak. A lemezen szereplő 8 számot Darvas Gábor szellemes és mértéktartó feldolgozá-8 sában a Magyar Állami Hangversenyzenekar adja elő Ferencsik János vezényletével. Igen hangulatos a magyar nemzeti romantika jegyében készült Magyar vígjáték-nyitány, Kéler Béla szerzeménye, amely nem színházi előjátéknak, hanem önálló hangversenydarabnak készült. Ugyancsak ismert, sokféle feldolgozásban és hangszerelésben játszott zenemű Pazeller Jakab Herkulesfürdői emlék című lassú keringő is, amely ugyan már csaknem egyidős századunkkal, mégis megőrizte üdeségét, melodikusságának báját és varázsát. De ugyanezt elmondhatjuk az első lemezoldal másik két számáról, Franz von Suppé osztrák zeneszerző Könnyű lovasság című operettjének nyitányáról és a francia Ch. E. Waldteufel Korcsolyázók című melodikus keringójéről is. A második lemezoldal két keringőt, egy polkát és egy Indulót tartalmaz, melyek által szinte teljessé válik a lemez címe által ígért Promenade Concert. A két keringő: Josef Strauss Falusi fecskék és Josef Lanner A schönbrunniak című keringője, s brilliáns interpretálásuk mind a Magyar Állami Hangversenyzenekar, mind Ferencsik János kiváló kvalitásait, valamint Darvas Gábor remek feldolgozásait dicséri. Ugyanezt mondhatjuk el Carl Michael Ziehrer Üdvözlet Pestnek című polkájáról és a neves cseh zeneszerző és katonakarmester, Julius Fucík A gladiátorok bevonulása című indulójának hatásos előadásáról is. Sági Tóth Tibor SZÍNHÁZ A három testőr Érdekes, hogy az 1800-as évek legelején született Alexandre Dumas magánélete lényegében épp olyan hányatott volt, mint legnépszerűbb regényhöseinek fordulatos kalandokkal teli sorsa. Szinte korlátlannak tűnő fantáziája lehetővé tette, hogy az újságregény divatba jöttével valóságos „regénygyárat" alapítson és milliókat keressen. Emellett arra is maradt még ideje, hogy színházat alapítson, de esztelen pazarlása s balsikerü spekulációi anyagi romlásba döntötték. Müvei azonban — bármennyire is sekélyesek korrajz vagy jellemzés dolgában — mindmáig közkedveltek, mert hihetetlen kalandokat halmoznak egymásra, s ezzel örökös feszültségben tartják az olvasót. Ilyen tekintetben „A három testőr" akár Dumas mesterművének tekinthető, s így az sem véletlen, hogy a derék D'Artagnan és társainak története nemcsak könyvalakban vagy filmen nyújt jó szórakozást, de színpadon is leköti a néző figyelmét. Különösképpen, ha tetszetős dallamok ritmusára vív, udvarol vagy kockáztatja életét a „három testőr" — akikről tudvalévő, hogy négyen voltak: D'Artagnan, Aramis, Porthos és Athos. Hogy ez a kalandregény ötletes átdolgozásban és megfelelő rendezői-színészi csapatmunkával a színpadon is valóban megállja a helyét, arra a Makszim Dunajevszkij és Mark Rozovszkij szovjet szerzőpárosnak a bratislavai Uj Színpadon látott musicalja hozható föl találó példaként. Peter J. Oravec rendezése vidámságban, könnyedségben megőrzi ugyan a regény eredeti jellegét, emellett azonban többet, tartalmasabbat is kíván mondani a dumasi cselekményszövés fordulatos kalandosságánál. Az Új Színpad zenei társulata — hála a rendező, a karmester, a koreográfus, a díszlet- és jelmeztervező nagyszerű összmunkájának — legjobb formájában mutatkozik be ezen az előadáson. Dicséretet érdemel a négy főszereplő: Jozef Benedik, Miskovics László, Karol Cá/ik és Dusán Jarjabek; joggal aratnak nyíltszíni tapsot Ivo Heller (Richelieau), Anton Báláz (XIII. Lajos), Oíga Gallová (Milady); de szemnek és fülnek egyaránt tetszetős a szokatlanul sokat mozgó kórus, illetve a sodró ütemű táncokat bemutató balettkar egységes hatást keltő „belépői" is. (miklósi) KIÁLLÍTÁS A modern szlovák festészet úttörői Értékes összeállítással bővült a bratislavai Városi Galéria székházában, a Mirbach-palotában rendszeresített állandó jellegű kiállítások anyaga: a földszinti helyiségekben kiállítják a modern szlovák festészet megalapítóinak jelentősebb alkotásait. Tizenegy festőművész 48 képe kapott itt helyet. Ludovít Fulla, Milos Alexander Bazovsky, Mikulás Galanda, Jankó Alexy, Martin Benka, Weiner-Kráf Imre, Jozef Kollár, Gustáv Mally, Anton Jassusch, Palugyay Zoltán és Gwerk Ödön kiállított képeinek közös nevezője a hazai táj szeretete, az itt élö nép életmódjának megörökítése, a korabeli osztályharc ábrázolása, valamint a szlovák népművészet kifejező formáira támaszkodó modernizmus. Mindez elsősorban a kifejezni szánt mondanivaló szempontjából foglalja egységes keretbe a kiállítás anyagát, viszont stílusirányzati felfogás és mesterségbeli kivitelezés tekintetében több különálló csoporttal, alkotóval találkozhatunk. Egy terembe kerültek a szecesszió és a francia impresszionizmus követői: Gwerk Ödön két olajképe jellegzetes árvái tájakat idéz, egyetlen kiállított akvarellje egyéniségére jellemző szín- és formadús álmodozás az utak végtelenjéről, Gustáv Mally olajképei színeik mélyre hatoló jellemrajzi tanulmányok, Palugyay Zoltán bemutatott képei közül két akvarellje gyakorol maradandó hatást, Anton Jassusch két sötét alaptónusú, határozott körvonalrajzú festménye a harmincas évek vidéki életét dokumentálja, végül Jozef Kollár tájképei és csendéletei a mértékletesen vidám színpompa jegyében születtek. A tárlat teljesen különálló festőművésze Weiner-Kráf Imre. Öt olajképe határozott színekkel festett szürrealista képzettársításokkal köti le figyelmünket. A harmadik csoportban bemutatott képek sorából legmarkánsabban Milos A. Bazovsky tíz olajfestménye tünt ki. Bazovsky a kubizmus formavonalaiból kiindulva, a sárga és barna színek tónusrétegezésével idézi a szlovákiai falvak hangulatvilágát. Ludovit Fulla művészetét három olajfestmény képviseli, de tematikailag nem a „hagyományos" Fullaféle népi témákkal találkozunk. Kubisztikus formakeresés, szindúsan lágy plaszticitás jellemzi Jankó Alexy kiállított pasztelljeit. Mikulás1

Galanda itt látható három olajfestményét is a kubisztikus formaszerkesztés, valamint a színek árnyalati fokozása jellemzi. A kiállítás közös nevezőjeként kiemelt jellegzetességeket Martin Benka bemutatott négy olajképe foglalja össze a legegységesebben. Kompozíciós megoldásai és színgazdagsága egyaránt a szlovák népművészetből merítenek, kifinomult érzékkel. Lehel Zsolt Stanislaw Kopka, a lengyelországi Dzieribietowa falu lakosa, a legendák és mesék alakjait ábrázoló faszobrairól híres. Müveit a lengyel és a külföldi műgyűjtők egyaránt keresik. ШТОШ111ШШ11

М1 IBlWIlMi I ГСТЁГ1Ш1Ш1Д1 1 iMíi Г* Ifíl иГТ' 11 it Oi