A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-03 / 1. szám

Tudomány-technika lakóinak üzenetét tartalmazza. A Pioneer 10 űrszonda az első, mely elhagyja a Naprendszert, s ha a sokezer éves útja után egy más civilizáció befogja és megtalálja ezt a táblácskát, megfejtheti az emberiség üzenetét. VILÁGEGYETEM ÉS CIVILIZÁCIÓ Derült éjszakán szabad szemmel mintegy 2000 csillagot láthatunk az égbolton. Csillagrendszerünk, a Tejút körülbelül 1 50 milliárd csillagból áll, és legjobb teleszkópjainkkal több száz millió másik, hasonló extragalaxist észlelhetünk. Micsoda nagyképűség, mérhetetlen túlzás lenne feltételezni, hogy mi vagyunk itt a Földön az univerzum egyedüli értelmes lényei. Semmi sem egyedüli, és valószínűleg mi éppen olyan átlagos civilizáció vagyunk a nagyszámú más civilizáció között, mint ahogy Napunk is csak egy átlagos csillag. Körülbelül fele részük fejlettebb lehet mint mi vagyunk. Igen valószínűtlen, hogy bármely más bolygó társadalma ugyanakkor jött volna létre, és ugyanolyan ütemben fejlődött volna, mint a miénk. Százévnyi időszak, amely csak szemvillanásnyi idő a csillagok vagy bolygók életében, társadalmunk tudományos ismereteiben hatalmas változásokat hozott. Semmi sem tart örökké és éppen olyan szélsőséges lenne feltételezni, hogy jelenlegi szellemi állapotunk minden fejlődés egyedüli és végső célja. Sokkal valószínűbb, hogy a tudomány és technika jelenlegi túlsúlya csak egy szem a hosszú láncban, melyet idővel egyéb irányú (jelenleg megjósolhatatlan) érdeklődés fog felváltani. Technikai kommunikáció azonban csak technikai civilizációk között lehetséges, és ez a megszorítás jelentősen csökkenti a Földön kívüli civilizációkkal való kommunikáció lehetséges partnereinek a számát. Mivel ezidáig a csillagászok nem észleltek olyan jeleket, melyek Földön kívüli értelmes lényeknek tulajdoníthatók, akaratlanul is felvetődik a kérdés: Hol vannak a többiek? Ez ugyan nem kifejezetten csillagászati kérdés, de megpróbálhatunk válaszolni, különben is csillagász-tradíció, hogy következtetéseket vonunk le mind az észlelésekből, mind azok hiányából. Ha az univerzum valamennyi csillagának a miénkhez hasonló bolygórendszere lenne, akkor sem tudnánk észlelni egyetlenegyet sem. A legközelebbi csillag távolságából, ami kb. 4,5 fényév, Napunk eleg fényes csillagnak látszana, de a Föld már 1500 milliószor halványabbnak, vagyis az ilyen objektum vizuális megfigyelése kizártnak tekinthető. Mi a helyzet az indirekt bizonyítékokkal? A csillagoknak több mint a fele kettőscsillag, melyeknél a két komponens a közös gravitációs centrum körül kering. Előfordul, hogy az egyik komponens túl halvány ahhoz, hogy megfigyelhető legyen, viszont a látszó társ mozgása úgy észlelhető mint szabályos kis kitérések sorozata, melyből következtetni lehet a halvány kisérő tömegére. De ez a kitérés annál kisebb minél kevesebb a csillag tömege. Ha tehát a komponens nem csillag, hanem bolygó, amelynek a tömege és távolsága pl. a Jupiterével megegyező, a Nap mozgásában csupán 0,005 ívmásodperc kitérés látszana a legközelebbi csillag távolságából. Ez ismét túl kevés ahhoz, hogy megfigyelhető legyen. A bolygókeletkezési elméletek szerint bolygórendszerek kialakulása teljesen általános jelenség lehet. Elvileg nem ütközik akadályba, hogy n — 1 -el statisztikát készítsünk. Ez rögtön az átlagot adja (magunkat). Azonban n — 1 esetén a középhiba nem becsülhető. Továbbá kiválasztási hiba is van; mert ez a kérdés létező bolygón tehető fel, ott viszont ahol nincsenek bolygók, nem. Csupán statisztikai szempontból tehát annak a feltevésnek van a legnagyobb lehetősége arra, hogy igaz, piiszerint a legtöbb csillagnak vannak bolygói, de halvány fogalmunk sincs arról, mekkorát tévedhetünk. Másodszor, az általunk ismert egyetlen bolygórendszernek nemcsak egy, hanem kilenc bolygója van, ezen kívül az üstökösök százaival, aszteroidák ezreivel „rendelkezik", ugyanakkor a kilenc bolygó közül hétnek saját holdjai is vannak. Tegyük fel, hogy egy csillagnak vannak bolygói. Akkor mi a valószínűsége annak, hogy közülük legalább egy lakható, ahol élet és intelligencia kifejlődhet? Szerves élet csak meghatározott feltételek mellett alakulhat ki. Az átlaghőmérsékletnek bizonyos határok közt kell lennie, valahol a víz fagyáspontja felett és jócskán a forráspontja alatt, ami azt jelenti, hogy a bolygó sem túl messze, sem túl közel nem lehet a csillaghoz. Más szóval a csillag ekoszférájában, vagyis életzónájában kell tartózkodnia. A hőmérséklet nappali és éjszakai, valamint .évi ingadozása sem lehet túl nagy. A bolygónak légkörrel és vízzel kell rendelkeznie. A stabil bolygópálya érdekében a központi csillagnak vagy egyedüknek kell lennie, amilyen a csillagok kb. 30 százaléka, vagy olyan szoros kettősnek ahol a két komponens távolsága 1/3-a a bolygó pályájának, illetve nagyon nagy, több mint háromszorosa a bolygóénak. A megfigyelések alapján leszűrt következtetések szerint a csillagok 1 százaléka rendelkezhet lakható bolygókkal. Csillagrendszerünk a galaxis tehát kb 2000 millió lakható bolygóval rendelkezhet, ami elég nagy szám. Ez a szám még kb. a felére csökken, ha figyelembe vesszük az ún. változócsillagok gyakoriságát, melyek ugyancsak kedvezőtlen hatással lennének az élet kialakulására. Ha az élet és intelligencia minden lakható bolygón ki is alakulna, akkor sem várhatnánk, hogy mindenütt a miénkhez hasonló technikai civilizációt találnánk, ahol a tudomány és technika alapvető szerepet játszik, nagy elméket vonz és nagy anyagi támogatást élvez. Más jellegű fejlődés kikerülheti ezt a technikai korszakot, és még ha el is éri, akkor sem feltételezhetjük, hogy örökké meg is marad benne. Az érdeklődés megváltozása után a technikát éppen csak a színvonal fenntartására fogják használni, amíg a fő erők más irányba hatnak. Valószínű, hogy a civilizációk fele a miénknél jóval fejlettebb, és amelyek egy egész csillag energiatermelését felhasználják energiaigényük fenntartására. Ilyen hatalmas mennyiségű energiát viszont nem lehet „felélni", felhasználása során átalakul a magasabb rendű formából az alacsonyabb rendűvé (hő). Ennek bizonyára kellene valamilyen jelét látnunk. Az, hogy mindez a mai napig miért nem valósult meg, valóban komoly kérdés. Az elméleti fizikusok hipotéziseiben viszont kedvünkre válogathatunk. Lehetséges, hogy sokféle aktivitást érzékelünk ugyan, de nem ismerjük fel ezeket, mert „szellemi horizontunkon" kívül esnek. Egyes Vallatják a repülőgépet. Vizsgázik a TU—134 A utasszállító gép. Mielőtt egyegy új repülőgép elhagyná a gyár szerelőcsarnokát, tüzetes vizsgálatnak vetik alá. A vállalat szakemberei az ellenörzőállomás próbapadján faggatják a gépeket. A szigorú, mindenre kiterjedő ellenőrzés után csak a biztonságos légi közlekedés valamennyi követelményének maradéktalanul megfelelő repülőgépekkel kezdhetik meg a próbarepülést. elméletek szerint a technikai civilizációk szükségszerűen válságba jutnak. Ha ez igaz, a túlélő civilizációknak igen hatásos stabilitást kell kialakítaniuk. A hangsúly az érzelmekről egyre inkább az ésszerűség felé kell, hogy eltolódjon, márpedig az intersztelláris aktivitás motivációi inkább az előbbiekre jellemzők (pl.: a világűr meghódítása, az elsőbbségért való küzdelem stb.). Könnyen lehetséges, hogy egyes civilizációk szükségszerűen annyira stabilak és higgadtak, hogy a nagy vállalkozásokra sem igény, sem pedig engedély Yiincs. Egy civilizáció fejlődése során nagyon sok válság következhet be. Ezekből említenék néhányat, melyek az IAF (Nemzetközi Asztronautikai Szövetség) XXII. bécsi CETI kongresszusán hangzottak el. A legveszélyesebbnek a népesedési válságot tartják. Ez sokkal komolyabb mint egyesek gondolnák. Exponenciális növekedésről (és annak veszélyeiről) beszélnek, holott a valóságban a növekedés még ennél is meredekebb. Idővel nagy erőfeszítésekkel drasztikus változásokat kell véghezvinni (nagy szenvedések árán ez amúgy is bekövetkezne). A népesedés szabályozására központi intézkedés szükséges, mert ha csak az egyének saját belátására van bízva, az önkéntességi alapon történő szabályozás genetikusan a civilizáció saját felszámolódásához vezet. A második válság az önelpusztítás veszélye. A Föld nagyhatalmai nemzeti jövedelmük 10 százalékát fordítják a fegyverkezésre. Az egy főre eső atom»rombolóerö jelenleg eléri a 10 tonna TNT-ét, ami megfelel egy 2 méter átmérőjű golyónak. Egy ilyen golyó jut mindenkinek a Földön. 10 tonna TNT (trinitrotoluol) energiája képes 10 000 tonna súlyt 500 méter magasba emelni. Azt hiszem ez a példa méltóképpen illusztrálja, milyen lőporoshordón ülünk. A genetikus degeneráció, Patterson angol biológus szerint néhány ezer év múlva válik súlyos problémává. Mikor egy faj intelligenciát és olyan nagyfokú orvostudományt fejleszt ki, hogy nemcsak az egészségesek maradnak életben, hanem bárki más is, ez az öröklődő betegségek gyakoriságát fogja növelni. A gyógyszerek nagymértékben csökkentik a természetes kiválasztódást. A mutációk pedig folytatódnak és majdnem minden mutáció rossz irányba hat. A CETI kongresszuson hangzott el a következő összefoglaló a civilizációk fejlődésére vonatkozóan. Először van a nagy nyüzsgés, az erősen versenyszerű és fárasztó fejlődés, amiben jelenleg vagyunk. Sok civilizáció pusztulhat el ebben a szakaszban. A túlélők számára az átmenet és elhatározás korszaka következik, melyben vagy felveszik az interszteljáris kapcsolatokat, vagy nem. Ha nem, akkor stagnáció következik. Ha igen, a bolygó kultúrája egy sokkal fejlettebb intersztelláris vagy galaktikus kultúrába olvad. Kérdés: ha egy civilizáció elkerüli a válságokat és katasztrófákat, miközben egyre inkább hat rá az „örök élet" a megváltoztathatatlan stagnáció útján, lesz-e közben elég ideje az intersztelláris kapcsolatok felvételére? Ez már bizonyos stabilitást igényel, ami biztosítja a néhány ezer évre terjedő tervek megvalósítását, de jó adag lelkesedésre is szükség van ahhoz, hogy a kísérleteket egyáltalán elkezdjék. Nem tudjuk az eredményt, de tegyünk kísérletet. Befejezésül Frank Drake hires kérdését idézem: „Van a Földön intelligens élet"? BÖDÖK ZSIGMOND 18