A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-14 / 7. szám
FIÚK, LÁNYOK! Hív benneteket az Udvardi Mezőgazdasági Szakközépiskola. Négyévi tanulmányi idő után szakérettségit lehet tenni mezőgazdasági gépészeti, illetve állattenyésztési szakon. Erre a szakra egyaránt felveszünk lányokat és fiúkat az általános iskola nyolcadik vagy kilencedik osztályának elvégzése és sikeres felvételi vizsga után. A tanulók teljes értékű szakközépiskolai érettségit szereznek, és lehetőségük nyílik főiskolai továbbtanulásra. Továbbá felveszünk fiúkat az általános iskola nyolcadik vagy kilencedik osztályának elvégzése után mezőgazdasági gépész szakra. A tanulmányi idő itt három év. A végzett növendékek a dolgozók szakközépiskolájában szerezhetnek érettségi bizonyítványt. A bentlakást korszerűen berendezett diákotthonban biztosítjuk. A sportolási lehetőségek biztosítottak: jól felszerelt tornaterem, sportpálya, valamint 25 méteres úszómedence áll rendelkezésre. A mezőgazdasági gépész szakon a szakmunkásbizonyítvány mellett a T, B, C kategóriájú járművezetői jogosítvány, valamint a láng-és ívhegesztői jogosítvány megszerzésére is lehetőség van. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a következő cimen: Riaditefstvo SOUP, Gottwaldovo nám. 2, 94131 Dvory nad Zitavou A KRAVANY NAD DUNAJOM-I KÖZÉPFOKÚ MEZŐGAZDASÁGI SZAKTANINTÉZET IGAZGATÓSÁGA értesiti az érdeklődőket, hogy az 1981/82-es tanévre 1981. szeptember 1-től az alábbi felsorolt szakokra felvesz 14 és 15 éves fiúkat, lányokat, akik 1981. július 1-ig sikeresen elvégezték az általános iskola 8. vagy 9. osztályát. Középfokú képzés a 14 és 15 éves tanulók számára 1. Kertészeti szak (gyümölcs-, zöldség-, virágkertészet és díszkertészet) 2. Szőlészeti szak (pincegazdaság, szőlészet és gyümölcskertészet) 3. Épületasztalos szakma * A feltüntetett szakok sikeres elvégzése után a dolgozók középiskolájában teljes érettségire tehetnek szert. Az általános iskola tanulói a pályaválasztási tanácsadók révén jelentkezhetnek. A szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők Írásban vagy személyesen jelentkezhetnek a dolgozók középiskolájába. Jelentkezési határidő március 31. Az iskola címe: Stredné odborné uciliste pofnohospodárske Középfokú Mezőgazdasági-Szaktanintézet 946 36 Kravany nad Dunajom okr. Komárno Mignot mester süteményei Párizsban élt az 1660-as években egy Mignot nevű cukrászmester, aki aprócska süteményeket kezdett készíteni, amelyek súlya csak fele vagy harmada volt a többi cukrásznál kínált süteményeknek. Ezzel nem maga alatt vágta a fát — sőt, az üzlete forgalmát akarta föllenditeni, s nem is számított roszszul. Az egy-két harapással eltüntethető, változatos ízű és külsejű sütemények népszerűek lettek, cukrászdája rövidesen ismertté vált, a királyi udvar is gyakran rendelt tőle édességeket. Jól menő üzlete miatt igen sok irigye és ellensége támadt; például a kor hires költője, Boileau is, aki egy alkalommal versben is kigúnyolta Mignot mestert. Mignot sem hagyta magát; válaszul szokatlan lépésre szánta el magát; egy másik költővel ellenverset íratott, amelyben visszautasította Boileau vádjait, öt magát is nevetségessé téve. A verset a cukrászdában használatos csomagolópapírra nyomtatta, és ettől kezdve ebbe csomagolta a süteményeket. Néhány napon belül már egész Párizs erről beszélt; Mignot üzletébe tódult a nép, hogy emlékül magával vigyen egy-egy ilyen gúnyverses csomagolópapírt .. . Hazánkban Kugler Henrik honosította meg, majd a Kugler-féle cukrászdát 1884-ben átvevő Gerbeaud Emil fejlesztette tovább a minyont, igy például nemzetközi hirüvé tette az ún. „vöröskeresztes minyont". A nők dicsérete A kormánykeréknél ülö nők a legjobb úton vannak, hogy lepipálják a férfiakat; fegyelmezettebben, alkalmazkodóbban, körültekintőbben vezetnek és jóval kevesebb balesetet okoznak. Mindezt nemcsak a jogászok, a statisztikusok, de a pszichológusok is állítják. Ám a nem szakember férfiak körében tíz közül csak hat ismeri el, hogy a nők ugyanolyan jól vezetnek, mint ök, pedig a férfiakat a volánnál kétszer annyi baleset éri. A nők évi átlagban tizenegyezer, a férfiak tizennégyezer kilométert vezetnek; ennek ellenére a nőknél nagyobb a balesetveszély, mivel főleg a városban közlekednek, ahol gyakoribbak a balesetek, mint az országúton vagy az autópályán. A rendőrségnek viszont az a véleménye, hogy a hölgyek agresszíven vezetnek, mert az általuk okozott balesetek elsősorban előzésből adódnak, míg a férfiaknál a sebesség a fő ok. A nők — a rendőrség adatai szerint — jobban betartják a közúti közlekedés szabályait, elvétve fordul elő náluk a gyorshajtás; alkoholos állapotban is ritkábban vezetnek, s jobban tiszteletben tartják a követési távolságot is. A nőknek is van persze gyenge oldaluk; kevésbé gyakorlottak, nincs kellő vezetési rutinjuk. LEGYEN GYAKORLATIAS pénzügyi gondjainak intézését bízza a SLOVENSKÁ STÁTNA SPORITELNA legközelebbi kirendeltségére nyisson SPOROZS1R0-SZAMLAT AZ ALÁBBI F.LÖNYÜKKT ELVEZHETI • sok időt megtakarít • pontos áttekintése lesz a vállalt és a végrehajtott fizetések állapotáról • nem kési le az egyes terminusokat • elejét veszi az esetleges kellemetlenségeknek • bevásárláskor csekkel fizethet • készpénzt vehet fel bármely városban a CSSZSZK egész területén • a betét összegének megfelelő 2%-os kamat juttatásban részesül Kérjen felvilágosítást és vegye igénybe a SLOVENSKÁ STÁTNA SPORITELNA előnyös szolgáltatásait