A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-07 / 6. szám
Nagyokat zökkent a terepjáró, az ember majd lenyelte a nyelvét. Pontosabban fényképészkollégám és én, mert erdész házigazdáink úgy állták a sarat, mintha legalábbis autópályán suhant volna a kocsi. Azt, hogy „állták a sarat", itt szó szerint lehet érteni. A felázott erdei út kátyúiból csakúgy fröcskölt a latyak. így csak az nem lett sáros, aki mint az inga mozgatta a fejét. És még így is hálásak lehettünk Gyurcsek Ernő erdőigazgatónak és Piskun Igor mérnöknek, a nagymegyeri (Calovo) erdőgondnokság vezetőjének, mert ha személykocsival visznek a Nádszeg melletti Vörös Tőke nevü erdőbe, nemcsak a kocsi reked meg, de a cipőnk is benne marad a feneketlen sárban. — Úgy kell nekünk! — zsörtölődött fotoriporter társam. — Miért éppen ilyen locspocsos téli napon keli nekünk erdészeti riportot készíteni? Hisz nyakig sárosak leszünk! — Legalább fogalmatok lesz, hogy milyen az „igazi" erdei munka — jegyezte meg félig tréfásan, félig komolyan Gyurcsek igazgató, a 210 000 hektáros erdőgazdaság vezetője. — Mert arra bizony sokan nem gondolnak, hogy a szoba melegét, a kényelmes bútorokat és azt, hogy pihenés közben újságot, folyóiratot, könyveket olvashatunk, mindezeket részben az erdészek és a névtelen erdei munkások teremtik meg nekünk verejtékes munkával. A dunaszerdahelyi például a harmadik legjobb erdészeti üzem a nyugat-szlovákiai kerületben s több mint 80 000 köbméter fát termelünk ki évente, amiből bútor, papír készül, illetve részben mint tüzelőanyag kerül felhasználásra. Nem is beszélve a vadállomány értékéről és a fák. az erdők környezetvédelmi jelentőségéről. Erdőgazdaságunk vadakban annyira gazdag, hogy gyakran látunk vendégül „kemény valutával" fizető nyugati vadászokat, csemeteültetvényeinkkel pedig nagyméretű erdősítést végzünk, azt pedig nem kell hangsúlyozni, milyen fontos ez a környezetvédelem szempontjából. — Mi ez a dobhártyát sértő éles zaj — szakítottam félbe az igazgatót. — Az már az én birodalmam — mondta Piskun főerdész. — Néhány perc múlva elérjük art a helyet, ahol a nagymegyeri erdészeti részleg legjobb favágóbrigádja dolgozik. Az ő motorosfűrészüknek halljuk a zaját. Alig százméternyi sártiprás után megtaláltuk art a nyolc borostásképű embert, akiket kerestünk. Versenyben állnak a szocialista brigád bronz fokozatának elnyeréséért, most februárban értékelik ki a versenyt. A múlt év végéig több ezer köbméter haszonfát termeltek ki. Ennek túlnyomó része a bútor-, a parkett- és a papírgyártásban kerül felhasználásra és csupán öt százaléka a kevésbé értékes tűzifa. Emellett a többi kollektívának is segítettek. Például a faiskolában, amikor hirtelen enyhére fordult az idő s 2—3 méternyire is megnőttek a nyárfacsemeték, s az itt dolgozó asszonyok, lányok nem tudták kihúzogatni őket a földből, a Kozma-brigád nyújtott segítő kezet. Három nap alatt 70 000 nyárfacsemetét szedtek ki a földből. No, de ha már megemlítettem, hogy Kozma Jenőnek hívják a csoport vezetőjét, hadd mutassam be a többi hét embert is. Vimi István, Kovecz János, Wollner István, Kozák Ferenc, Svandra László és Fejes Árpád vágják, fürészelik a fát. Puha Dezső pedig speciális traktorával a kidöntött szálfákat vontatja társai kezei alá. No persze, nemcsak a túlteljesítésére tett felajánlások, nemcsak a becsületesen elvégzett munka és a testvéries munkamegosztás emeli ki a kollektívák közül a Kozma-brigádot, hanem az is, hogy szigorúan betartják a munkavédelmi előírásokat. Ottlétünk alatt például először Alojz Drevenka, az alistáli részleg pagonyerdésze, majd Kovács János termelési vezető ellenőrizte, hogy használja-e minden ember a védőberendezést s megdicsérte őket e fontos előírások betartásáért. — No azért nem kell annyira félteni bennünket! — mondotta mosolyogva Kozma Jenő, amikor ebédszünetben körülülték a rözséből, gallyakból rakott tüzet. — Először is hét esztendeje dolgoznak együtt a brigád tagjai, és így testvérekként vigyázunk egymásra. Ezenkívül az üzem is törődik velünk. Csoportunk nyolc tagja négy faluban lakik, a munkába s onnan hazajárás azonban nem okoz gondot. Az igazgatóság ugyanis gépkocsit küld értünk. De akkor sincs nagy baj. ha az eső szakad, vagy a hóvihar akadályozza a munkánkat. Bárhol is dolgozunk, lakókocsit kapunk s ide húzódunk be, ha viharos az idő. Elmondhatom tehát, hogy elégedettek vagyunk, szeretjük az erdőt, s legyen tél vagy tavasz, a természet szépségét mindig élvezzük. — Elmondta az igazgatójuk, hogy az elmúlt évben jó eredménnyel szerepeltek a versenyben s így megkapják a szocialista brigád címet, ennek első fokozatát, a bronzjelvényt. Erre az évre is vállaltak pluszmunkát? — Természetesen ezúttal a CSKP XVI. kongresszusa és Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása 60. évfordulójának tiszteletére. Igaz, a mi felajánlásunk nem valami sokmilliós vállalás, de a szívünkből fakad, s része a valóban óriási értékeket jelentő országos felajánlási mozgalomnak, a kongresszusi versenynek. Elhatároztunk, hogy ebben az esztendőben 6750 köbméter fát termelünk ki, éspedig úgy, hogy baleset ne forduljon elő. Továbbá arra is kötelezzük magunkat, hogy az összmennyiségben egy százalékkal növeljük a kitermelt haszonfa arányát, végül pedig 120 liter üzemanyagot, benzint takarítunk meg. — És ezt a felajánlásukat teljesíteni is tudják ? — Szégyen lenne, ha olyasmit ígérnénk, amit nem tudna teljesíteni a brigád. NEUMANN JÁNOS 4