A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-31 / 5. szám

A KRAVANY NAD DUNAJOM-I KÖZÉPFOKÚ MEZŐGAZDASÁGI SZAKTAN INTÉZET IGAZGATÓSÁGA értesíti az érdeklődőket, hogy az 1981/82-es tanévre 1981. szeptember 1 -tői az alábbi felsorolt szakokra felvesz 14 és 15 éves fiúkat, lányokat, akik 1981. július 1-ig sikeresen elvégezték az általános iskola 8. vagy 9. osztályát. Középfokú képzés a 14 és 15 éves tanulók számára 1. Kertészeti szak (gyümölcs-, zöldség-, virágkertészet és díszkertészet) 2. Szőlészeti szak (pincegazdaság, szőlészet és gyümölcskertészet) 3. Épületasztalos szakma A feltüntetett szakok sikeres elvégzése után a dolgozók középiskolájában teljes érettségire tehetnek szert. Az általános iskola tanulói a pályaválasztási tanácsadók révén jelentkezhetnek. A szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők írásban vagy személyesen jelentkezhetnek a dolgozók középiskolájába. Jelentkezési határidő március 31. Az iskola címe: Stredné odborné uciliste pofnohospodárske Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet 946 36 Kravany nad Dunajom okr. Komárno Gondolkodó ház Muzsikáló galambok Pár évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett az NSZK-ban egy Hollandiában felbocsátott postagalamb, mely repülés közben különös melódiákat fütyült. Leszállása után kiderült, hogy a dallam a tollazatába rejtett parányi sípból származott. A házigalambnak, melynek őse valószínűleg a szirtigalamb volt, számos fajtáját tenyésztik világszerte. Valamennyien kiváló repülök : háromezer méterre is képesek fölemelkedni, órákon át köröznek a magasban, s egészen különleges akrobatikus mutatványokra képesek. A Távol-Kelet nem egy országában például Indonéziában, Indiában és Thaiföldön nemcsak a galambok röptében gyönyörködnek az emberek, hanem apró, agyagból, disztökböl. fából vagy bambuszból készült sípokkal is fölszerelik őket, melyek a madár röptétől, illetve a szél sebességétől függően többnyire két, esetleg több zenei hang valamelyikén szólalnak meg repülés közben. A sip a galambot egyáltalán nem zavarja a repülésben, súlya általában mindössze 2—4 gramm, a művészien megmunkált jávai, ún. wajangsípoké is legföljebb 5 gramm. Ezeket a sípokat nagy műgonddal festik és díszítik, s természetesen pontosan be is hangolják. A galambsípkészítés ősi és ritka mesterség ; Pekingben például mindössze öt család gyakorolja. A kínaiak egyébként előszeretettel hangolják a sípokat a C-dúr akkordra. A muzsikáló galambok röptetését Ázsiában sportszerűen is űzik: több galambtenyésztö indítja útnak egyszerre a galambját, mely adott jelre bukfencekkel tarkított zuhanórepülésben tér vissza gazdájához. A galambok betanítása természetesen nagy türelmet és kitartást igényel; nem véletlen, hogy éppen Ázsiában honosodott meg ez a sportnak is, művészetnek is tekinthető tevékenység. Európában kevés embert találhatnánk, akinek volna türelme hozzá. Lehet, hogy a cikk elején említett galambnak is egy Hollandiában élő ázsiai volt a gazdája. Rejtett fények Ha azt halljuk vagy olvassuk valahol, hogy az éhes óriáskígyó megfogta az egeret, rögtön arra gondolunk, hogy meg is ette. Holott ez a mondatban egyáltalán nincs benne! Nem tudhatjuk, hogy az egér nem szökött-e meg a következő pillanatban, mégis tovább gondoljuk a történetet abban az irányban, amit a leglogikusabbnak tartunk. A pszichológia ezt a jelenséget „pragmatikus implikációnak" nevezi. A dolognak például a bírósági tanúvallomások értékelésében lehet nagy fontossága. Az amerikai Kansas Egyetemen fiktív bírósági tárgyalást rendeztek, és a tanúvallomásokba tizennyolc kulcsmondatot csempésztek be úgy, hogy ami az első vallomásban konkrétan megfogalmazódott („Megnyomtam a vészcsengőt"), arra a másikban csak utalás történt („A vészcsengőhöz rohantam"). A vizsgálat személyeknek két magnószalag egyikét kellett végighallgatniuk; mindegyik szövegben kilenc-kilenc tényközlés illetve utalás volt elrejtve. A kísérleti személyek figyelmét külön felhívták arra, hogy a szöveg megváltoztatása egyben a tények elferdítését is jelenti. Ezután harminchat állítást kellett osztályozniuk aszerint, hogy ezek igazak, hamisak vagy bizonytalanok-e. A harminchat állítás közül kilenc ellentmondott az imént hallott tanúvallomás szövegének, kilencnek pedig semmi köze sem volt az ügyhöz. A további tizennyolc állítás azonos volt azzal, amit vagy tényközlés, vagy utalás formájában a szalagról hallhattak. A vizsgálat eredménye azt igazolta, hogy a hamis állítások könnyűszerrel fölismerhetők, de a tényközléseket és implikációkat a legtöbb ember nem tudja egymástól megkülönböztetni. A vizsgált személyek a tények nyolcvan százalékát, az implikációk hetven százalékát vélték igaznak. Fontos tehát, hogy a tanúk kikérdezésekor az igazságügyi szakemberek ragaszkodjanak az egyértelmű, tényközlő fogalmazáshoz. Repülő fogyóeszköz Sietve adok közre — még mielőtt valamelyik nagy hírügynökség megelőzne — egy ritka szenzációt: a minap, kies lakótelepünkön felségjel nélküli repülő tárgy jelent meg váratlanul a fejem felett. Az egyik hatalmas, sokszintes toronyház tövében, délutáni sétám közben, a nyári időszámítás szerint pontosan 17 óra 33 perckor, hirtelen sziszegő süvitést hallottam és már csak arra volt időm, hogy kalaptartómat ösztönösen félrerántsam. Éppen idejében, a kellő pillanatban tettem ezt, mert azonnyomban éles csattanással landolt, azaz aszfaltot ért az ismeretlen repülő tárgy. A másodperc tört része alatt felötlött bennem, hogy valamelyik égi vándorlását megúnt meteorit vetődött el felénk és vette célba a jobb fülemet. Előfordulhat — morfondíroztam —, hogy abból a hatezer darab meteoritból, amely percenként hull a Földre, egy rakoncátlan ködarab kitért, önálló pályára állt, majd megutálva a magányos bolyongást, éppen engem akart megörvendeztetni. Mélységes csalódással kellett azonban tudomásul vennem, hogy szó sincs meteorit törmelékről, hanem csupán egyszerű agyagból készült cserepek veszélyeztették testi épségemet. A repülés végén az alakját alapvetően megváltoztatott tárgy, pozdorjává tört anyag — mint fölfedeztem — korántsem a kozmoszból érkezett hírhedtté vált UFO, nem más égitestek esetleg értelmes lényei, inkább ügyes emberek vagy gépek készítették valahol hazánkban. Sőt még nem is csészealj volt a jobb sorsra érdemes tárgy — bár csésze alátétnek is kiválóan alkalmas — ami az egyik tizedik emeleti lakás nyitott ablakából startolt, csupán közönséges konyhai tányér, amiből tízenkettő egy tucat. Erre azután már bizony egy kicsit mérges lettem. Mert ugyan esett már a nyakamba lakótelepen parázsló cigarettavég, láttam és látok elhajított kiflidarabokat, kenyérszeleteket elég sokat sodort a huzat, a feltámadó forgószél a porral együtt a szemembe nylonzacskót, papírhulladékot, de még — szerencsémre — háztartási eszköz, tányér, sodrófa, húsdaráló stb. esetleg cserép virág vagy támlás fotel nem vágott kupán. Igaz — mivel az emberi találékonyság kimeríthetetlen — még minden megtörténhet. Felborzolt kedélyemet egyedül csak az nyugtatta kissé meg, hogy a repülő fogyóeszköz nem szállított a frizurámra, ruhámra tejfölös babfőzeléket, pacalpörköltet vagy lekváros metélt tésztát. Az eset viszont azóta is töprengésre késztet: mit lehetne tenni új lakótelepeink tisztaságát veszélyeztető notórikus szemetelők ellen? A táblák — melyek arra hívják fel a figyelmet, hogy „Ügyeljünk a vpros tisztaságára!" — ugyanis szemmel láthatólag egyelőre írott malasztok maradnak. Az itt-ott ritkán látható, piros karszalagos parkőröket sem lehet odaállítani minden ház kapujába. (Különben sincs felhatalmazásuk igazoltatásra, helyszíni bírságolásra, egyedüli „fegyverük" csupán a figyelmeztetés, végső soron a feljelentés. Dehát ugye melyik idős ember vagy asszony akar haragost szerezrri ott, ahol él?!) Eszembe jutott már a környezetvédelemnek az a sajátos módszere is, amit az egykori fény városában, Párizsban alkalmaztak a középkorban. Ott akkoriban a lakosságot a honatyák arra kötelezték, hogy mielőtt a szemetet az ablakból az utcára szórják, háromszor, hangosan „vigyázz"-t kiáltsanak. Nyilvánvaló, nálunk ez nem lenne megvalósítható. Már csupán azért sem alkalmazható, mert egy-egy telep mindig hangos lenne és ez csak tovább növelné a zajártalmakat. Akkor mit tegyünk? Szerencsére van egy módfelett szimpla, régbevált „gyógyszere" is a környezetünk védelmének. Ne dobjunk el semmi hulladékot az utcán, a parkban ne hajítsunk ki szemetet, cigarettát, hamut —' főleg ne tányért és csészealjat, stb. — az ablakon! Vagy ez túl egyszerű lenne? KANIZSA ISTVÁN — Ez a ház nem holmi futurista Műalkotás. Tökéletesen kényelmes és lakható. Erről ön is meggyőződhet, ha körülsétál benne — mondja büszkén alkotásáról, a „gondolkodó" házról Pierre Sarda 39 éves francia mérnök. A ház, amely Rhode-Saint-Geneseben, Brüsszel egyik külvárosában áll. külsejében nem különbözik a többitől. Bent azonban minden egyes helyiségben külön számítógépterminál található. Miközben Sardával, a NASA egykori munkatársával beszélgetünk, megnyom két gombot, mire forrni kezd a konyhában a teaviz, s ezzel egyidejűleg zuhogni kezd a kádba a meghatározott hőmérsékletű fürdővíz — természetesen csak a megadott szintig. A pincében elhelyezett számítógép, ez az „elektronikus dzsinn" ébreszti a Sarda házaspárt — külön-külön, ha úgy adódik —, a kinti klímaviszonyoktól függetlenül beállítja a hőmérsékletet, és szabályozza a világítást, valamint a kerti fűben lefektetett huzalok segítségével vezérli szükség esetén a fünyírógépet is. A számitógépekbe összesen kétszáz programot táplált be Sarda, köztük olyanokat is, melyek tűz vagy betörés esetén értesíthetik a tűzoltókat, illetve a rendőrséget. Sarda még a NASA mérnökeként működött közre az Apollo-programban; annyira megtetszett neki az űrhajók automatikája, hogy akkor határozta el magát majdani lakóháza teljes korszerűsítésére. Sarda meggyőződéssel állítja, hogy most már az övéhez hasonló házaké a jövö.