A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-31 / 5. szám
kísérő vitorlással Kolumbusz, mielőtt nekivágott volna az Atlanti-óceánnak, hogy eljusson — hite szerint — Indiába. A kikötő mögött terül el a sziget, fővárosa; San Sebastian. Nem nagy város, lakóinak száma alig lehet több 10 ezernél, de fekvése festői, igen szépek a balkonos házak. Hamar befejeztük a városnézést. Egy régi toronynak, a Torre del Condénak elmondta a történetét idegenvezetőnk. Állítólag 1440-ben építtette a sziget első spanyol kormányzója, Hernan Peraza gróf, akit később a benszülöttek meggyilkoltak és csak szép özvegye, Beatriz de Bobadilla lakott ezután a toronyszerű épületben. Egy kis szűk mellékutca vezet ki a másik párhuzamos főútvonalra. Itt áll az a ház, ahol Kolumbusz annak idején állítólag megszállt. Barcelonában, ahonnan Kolumbuszfelfedező útjára indult, a parton ott áll a tengerjáró szobra s a Santa Maria másolata is eredeti nagyságban. Itt viszont ezen a házon még csak egy emléktáblát sem láttunk. Azért, mert éppen javították, körül volt állványozva. Az állványokon azonban felirat emlékeztetett arra, hogy itt szállt meg — három alkalommal is — Cristobal Colon, ahogy a spanyolok Kolumbuszt nevezik. Éspedig, mint ahogy mondják, látogatásai nem a szigetnek, hanem a szép özvegynek, Beatriznak szóltak. A ház egyébként szerény egyemeletes épület. Közelében van egy régi templom, ahol az akkori szokások szerint az egek áldását kérte vállalkozása sikeréhez. A városnézés után beszálltunk az autóbuszba, és nekivágtunk a hegyeknek, a legmagasabb csúcs, Garajonai felé. Keskeny szerpentineken kapaszkodtunk felfelé, s rettegve vártam, mikor zuhanunk le a mélybe. Az út mellett sok esővíz gyűjtő ciszternát láttunk, ezeket részben a természet, részben az emberek alkották. Itt ezen a vulkánikus szigeten, éppen úgy, mint Tenerifén, egyetlen természetes vízforrás sincs. Tenerifén az El Teyde hegyet télidőben 3—4 hónapon át hó takarja. Ennek megolvadt vizét fogják fel és vezetik csatornákon le a városba. Gomera sziget lakói a felfogott esővizet használják a háztartási célokra és a néhány ültetvény öntözésére. A sziget északi részén van a templomi orgonára emlékeztető Puta de los Organos sziklaalakulat. Innen Hermingua faluba vitt a busz, ahol a sziget legjobb népművészeti csoportja működik; ez már országos fesztiválon Madridban is sokszor nyert díjat. A spanyoloknak két nagy „szerelmük" van: a bikaviadal és a flamenco nevű tánc. Itt a szigeten nagyon szépen táncolják. Van itt egy másik érdekesség is, az ún. füttynyelv, amelyet itt silbónak hívnak. A magas sziklás hegyek között nem könnyű a közlekedés, ezért az emberek valamikor füttyszó útján érintkeztek és ilymódon egész jelrendszer alakult ki, mely ma már inkább csak turistaattrakció. Nekünk is bemutatták. A vendéglőben, ahol ebédeltünk, az egyik szobában bizonyos tárgyakat dugtunk el, miközben Berta, a pincérlány egy másik szobában volt. Ezután bejött, mire két ember füttynyelven „beszélgetni" kezdett, és Berta minden tárgyra rátalált. Nagyon szegény La Gomera lakossága, nyilván ez az oka, hogy a Kanári-szigeteken itt láttuk a legforradalmibb jelszavakat. A kikötő hatalmas szikláira a munkások óriás jelszavakat festettek, kifejezve elégedetlenségüket a kormány politikájával, a szociális helyzettel. Gyakran szerepelt a sziklákon az Aliance popolár, azaz a Népfront felirat vagy ennek rövidítése, az AP, s nem egy helyen láttuk a városkában a falakon az „el comunismo" feliratot is. A VILÁG LEGNAGYOBB KRÁTERE La Pálmát tartják a Kanári-szigetek legszebbikének. Körte alakú, terjedelme egész kicsi, de szép fekvése, jó éghajlati viszonyai miatt igen sokan telepedtek le itt. Ma már csaknem 100 ezer ember lakja, és a turisták is szívesen felkeresik. Légi híd köti össze Tenerife szigetével. Húsz percig tart a légi út a két sziget között. A sziget fővárosa, Santa Cruz de la Palma nincs messze a parttól. A Puerto de la Luz kikötőben ott áll Kolumbusz hajójának, a Santa Mariának a másolata, mert Kolumbusz ezt a szigetet is meglátogatta. A fővárosban igen sok a régi szép épület. Talán a legszebb az 1603-ban épült városháza. Érdemes azonban a sziget belsejét is „felderíteni". A szigeten végigvonuló kettős hegylánc között fekszik a Paso de la Cumbre medence. Az egyik vonulat legmagasabb csúcsa a La Cruz (2358 m), a másiké a Roque de Los Muchachos (2314 m) A hegyek között eljutottunk a nemzeti parkba s itt a La Cibrecita kilátóhoz és a híres Caldera de Taburientéhez, a világ legnagyobb kráteréhez. Kerülete 28 km, szélessége 9 km, mélysége 700 méter. Amikor a műúton autóbuszunk megállt, nem is tudtuk, hogy a kráter mélyén vagyunk. A Los Muchachos csúcson szabad szemmel egy kis fehér vonalat figyelhetünk meg. Távcsővel nézve láttuk aztán, hogy torony áll ott, tetején kupolával. Vezetőnőnk elmondta, hogy mi az: csillagászati megfigyelő állomás, obszervatórium, melyet 1978-ban építettek. A csillagászok ugyanis rájöttek, hogy a Napot a Kanári-szigetekről lehet a legjobban megfigyelni. Az Atlanti-óceán felett a levegő homogén és tiszta, s a hegyek csúcsai kiemelkednek az ún. inverziós rétegből. Ezért Spanyolország, nyolc másik állammal együtt úgy határozott, hogy a Kanári-szigeteken építik fel a világ legnagyobb nemzetközi Nap-obszervatóriumát. Az obszervatórium épülete 19 m magas, a kupolájában elhelyezett óriási teleszkópot Göttingenben készítették. La Pálmán, akárcsak a többi Kanári-szigeten vannak működő tűzhányók, ezt nyilvántartják, tíz alkalommal észleltek kitörést, a legutóbb 1971-ben. Utóbbit itt. La Pálmán akárcsak a megelőzőt 1949-ben. A Fuencaliante városka fölött emelkedő Teneguija vulkán tört ki. Ez a városka ugyan a sziget déli csúcsán van, de hát nem állhattuk meg, hogy ne menjünk el oda és ne nézzük s ne másszuk meg a veszélyes vulkánt. Szinte Holdbéli táj fogadott. Ha a sziklák közötti résekbe bedugtuk a kezünket, rögtön vissza kellett kapni, olyan forró volt a levegő. A városkában azt mondták: ők úgy menekültek meg, hogy a forró láva más utat talált és lefolyt a tengerbe. Különben talán őket is az a sors érte volna mint Icod vagy Garachioz lakóit Tenerifén; ezeket a városokat újjá kellett építeni. Ma már nem sok nyoma van La Pálmán az utolsó vulkánkitörésnek. A lávával borított terület egy részén banánültetvényt, másik részén futballpályát létesítettek. A kitörésről színes fényképeket lehet kapni. De vajon mikor lehet a következőre számítani?... MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ Emberi sorsok FELEDVE A TEGNAPOT „Kútnak megyek... Elemésztem magam ..." — hajtogatták konok elhatározással régebben a „szégyenben maradt" lányok és széles Ívben igyekezték elkerülni a pletykára éhes öregasszonyokat, akik árgus szemmel figyelték, melyik hajadonnak rövidül elöl a szoknyája. Bár napjainkra az elítélő szemlélet pozitív irányba módosult — a törvény is azonos jogokat biztosit minden anyának és gyereknek —, a lányanya fogalmát számosan még mindig meglehetős rosszallással értelmezik. Pedig manapság már a szakképzett, diplomás nők közül is eléggé sokan szülnek „házasságon kívül". Példaképpen hadd idézzünk két esetet. § § § Tanítónő. Szülei szintén pedagógusok s mindent megadtak egyetlen lányuknak, de szigorúan nevelték. A főiskola elvégzése után mehetett először szülői felügyelet nélkül nyaralni. A nagy szabadság mámora magával ragadta és terhes lett. Terhességmegszakitási kérelmét elutasították, a férfi nem volt hajlandó elvenni feleségül, ezért a „szégyen elöl" menekülve az ország másik végére költözött, ahol albérlet, kis fizetés, az idegenben élők társtalansága lett a sorsa. — Anyámék nem tudták, miért jövök el pánikszerűen otthonról, hiába faggattak. Megkértem őket, hogy amíg nem hívom őket, ne látogassanak, majd levelezünk. Ez sikerült. Aztán segítségül hívtam a divatot: csak bö ruhában jártam, megszokta a környezetem s a nyolcadik hónapig senki nem vette észre az állapotomat. Ekkor az orvos veszélyeztetett terhesség gyanújával kiírt. Eleinte úgy gondoltam: megszülöm a gyereket, aztán vigye aki akarja. Már-már kezdtem belenyugodni az egészbe, amikor kezembe került egy újságcikk, ahol az állt: ha a gyereket egy évig nem látogatja senki a hozzátartozók közül, akkor a későbbiekben megszűnik vele kapcsolatosan minden jog. Akkor nagyon megijedtem és még szülés előtt kérvényekkel ostromoltam a nemzeti bizottság lakásügyi osztályát. Egyszer személyesen is bementem és az egyik ügyintézőnek elmondtam az egész történetet, hozzátéve: szüleimhez nem vihetem a falu szája miatt, albérletbe szintén nem, de ha megszülöm, szeretném fölnevelni. Hat nappal később lányom született. A kórházból kijövet néhány hétre mégis visszaköltözhettem az albérletbe, utána különbejáratú szobát kaptam a városi munkásszállók egyikében, és amikorra Éviké kétéves lett, kiutalták a másfél szobás lakást is. Miután beköltöztem, néhány napig rólam beszéltek a ráérős szomszédasszonyok, de mit bántam én, hiszen Éviké valóban aranyos kislány. Olyan nagyszerű érzés, ha azt mondja: anyukám! ... § § § Az egyetemen Máriát tartották a józan és a célszerű életmód mintaképének. Terv szerint élt, pontosan kiszámította, mennyit tanul, mennyit szórakozik, mire költ, kivel jár társaságba. Férjhez menni és gyereket nem akart harmincéves koráig. A diploma után céltudatosan törekedett a tudományos cím elérésére. A diploma mellé lakáskulcsot és autót kapott szüleitől s rokonaitól, igy minden lehetőség biztosítva volt, hogy mielőbb kandidátus legyen. Vele egykorú barátjával alkalmanként találkoztak. Két esztendeig nem volt semmi probléma, de egy bankett után ... Amikor a teherbeesés ténye nyilvánvaló lett, hiába próbálkozott a terhesség-megszakitással. A bizottság úgy döntött, hogy nem, hiszen Máriának lakása, kocsija, jó állása volt, úgyhogy volt hová érkeznie a gyereknek. Mária időközben a disszertációjának megvédésére készült. Dobozszám szívta a cigarettát, itta a méregerős kávékat, hányingerekkel küszködve éjszakázott. A kandidátusi értekezés megvédésének estjén a megkönynyebbülés felszakadó sóhajába egy csöppnyi jaj is vegyült, hiszen jócskán túl járt már a terhességi idö felén. — Hogy mit éreztem azokban a hetekben? — mondja eltűnődve, s láthatóan nem szívesen emlékezik. — Azt hiszem, nincs nö, aki pontosan meg tudná fogalmazni, hogy mire gondolt, amikor felsírt újszülött gyermeke. Én ráadásul nem is készültem az anyaságra, hiszen amíg terhes voltam, folyton tanultam. Egyáltalán nem tudatosítottam, hogy anya leszek, sőt, egy kissé gyűlöltem is karrierem megakadályozóját. Helyzetemet súlyosbította, hogy a barátom, akihez feleségül akartam menni, szintén faképnél hagyott. Az ö korrektségéről csak annyit: közölte, hogy a tartásdíjat fizeti, de a gyerek ne az ö nevét viselje és találkozni sem kiván vele soha. Mi tagadás, a családom sem lelkesedett a „botrányért". Szülés után néhány nappal a legesztelenebb gondolatok foglalkoztattak. Hogy állami gondozásba adom, vagy örökbe fogadtatom valami családdal. Az ilyen elhatározásokra aztán mégsem vitt rá a lelkiismeret. Már a szülés után hét-nyolc héttel igyekeztem visszailleszkedni a kutatómunkába. Ez nehezen ment, mert néha reggeltől estig a könyvek fölött kellett volna ülnöm, ugyanakkor azonban a gyerekkel kellett törődnöm. Zavart, hogy a legfeszítettebb számítások között jutott eszembe a gyerek. Azonnal szaladtam, hogy megnézzem, nem kell-e átcsomagolni, nincs-e kitakaródzva, nem éhes vagy szomjas-e?... Amikor féléves lett, azonnal bölcsödébe adtam, és akkor valami váratlan fordulat állt be érzésvilágomban: hirtelen hiányzott a kis Lacika. Napközben számtalanszor kellett rágondolnom, vajon mi lehet vele, eleget evett-e, alszik-e délután?... Sokszor elsőnek indultam el az intézetből, hogy mielőbb ott lehessek a bölcsödében. Máriát a tervezetlenül, váratlanul érkezett Lacika tanította meg az élet legnagyobb igazságára. Arra, hogy igaza van minden nőnek, amikor azért harcol, hogy a férfiakkal azonos mértékben ismerjék el a munkáját; de vannak területek, ahol a teljes egyenjogúság képtelenség, hiszen a nök feladata nemcsak a munka, hanem az anyaság is! Beszélgetünk, s közben egy maszatos képű fiúcska szalad a szobába, hogy lelkendezve elújságolja: — Képzeld, mama, véletlenül ráléptem a csokinyuszira és összetörött. Kéred a felét? — mondja egyszuszra és nyújtja a sztaniolba csomagolt csokoládé maradékát. — Edd csak meg Lacika! — néz szeretettel összemaszatolt gyerekére Mária, és pillantásából kitűnik, hogy réges-régen elfeledte már a tegnapot, amikor mindenáron szabadulni akart a gyereknevelés felelősségteljes, de szép feladatától. « -i