A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-01 / 44. szám
A CSEREHÁT NÉPZENÉJE/5. A népballadáink témái sűrített részletei a sokszínű valóságnak. Megkapó, stilizált, többségükben tragikus történetek, amelyek ország- és nyelvhatárokon át szabadon terjedtek. Alapjuk egyformán lehet hiedelem, középkori legenda, reneszánsz novella, újkori családi vagy egyénitragédiák, fegyveres harcok, betyárkalandok, vagy közönséges balesetek is. A mai számunkban közölt népballadánk egyike a legelterjedtebb és legközismertebbeknek. Az egész nyelvterületen egyformán ismert ma is élő ballada. Témája a társadalmivagyoni különbségeket is áthidaló szerelem, amelynek tragikus következménye a juhászlegény kivégzése. A kutatók szerint a XIX. század első felében keletkezett, ámbár Domokos Pál Péter közlése szerint (Ethnographia 1975, 618—623) a történet már a XVIII. században is megtalálható Apor Péter Metamorphozis Transylvaniae, azaz Erdély változásai című 1736-ban kelt müvében. Két nyomtatásban megjelent közléséről — amelyet Magyari Kossá Gusztáv, valamint Berki József 1858-ban a saját neve alatt publikált — kitűnt, hogy a népköltészetből kölcsönvett átköltés. Erről Vargyas Lajos „A magyar népballada és Európa" című könyvében így ír: „A ballada annyira a népi és népköltészeti szellemből fakad, hogy nemigen keletkezhetett a felsőbb körökből. Hiszen akkor már a nép körében sem lehetett tapasztalat (kiemelve) hogy az úr felakasztatja a lányával szerelmeskedő pásztort!" Ez már csak a régi népköltészet tragikus hangjából és a régi balladákból került bele a balladába .. Az eddig összegyűjtött közel száz változatban a báró neve sokféleképpen módosul. Néha Endre, vagy Szendre, de Szendrő, Szedri, Cedri is előfordul. Egyes változatokban egyszerűen csak báró és bárólány szerepel. A történet lényegében minden változatban ugyanaz, csak helyenként tömörebben, másutt hosszabban fogalmazzák. Az egyik gömöri változatban két versszakba tömörül az egész történet: — Én vagyok a Szendrő báró juhásza, Én járok a viola szín határba. Fejem felett forog a rézkarikás. Én ölelem a bárólányt, de nem más. Szendrő végén vágják az akasztófát. Amelyre a juhászlegényt akasztják. Fújja ja szél gyócsingét. gyócsgatyáját: — Én istenem, mér szerettem bárólányt. — Nagyságos úr, a kisasszonyt nem láttam, Három napja juhászomat se láttam, Három napja juhászomat se láttam. Tán bizony a kisasszony is vele van. Éjfél után kettőt ütött az óra, Még akkor is szépen szól a furuja, Furujaszó felhangzik a kastéjba. Ébren van a szedri báró leánya. Nyitva van a hállószoba ablaka, A kisasszony ki-kikönyököl rajta, A kisasszony föl-föl sóhajt magába, — Jaj istenem, mér lettem báró lánya. Rubato Nem c toí—to Szed-n bí—ró ie—q------nýát. Dallam szempontjából a változatok több mint fele 4 5 5, a többi újstílusú 1 5 2 és 1 5 5 zárlatú. ÁG TIBOR Jaj istenem, mér lettem báró lánya. Nem lehetek juhászlegény babája. Kis Mariska juhászáénak nem való Gyönge lábát fel-felveri a tarló. Szedri báró ha felül a lovára. Úgy vágtat ki a szedrei határba, Ő egyedül válassza ki azt a fát, Mejikre a juhászlegényt akasszák. Jaj de szépen kifaragták azt a fát, Mejikre a juhászlegényt akasszák, Fújja a szél, fekete göndör haját Más öleli juhászlegény babáját 24
