A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-27 / 52. szám
nek a minőségét úgy megfizetnék, mint a pezsgőét. Érdemes tehát a minőséget javítani, hogy a világ pezsgöszakértőinek elis mérését továbbra is kiérdemeljék a Hubert címkés termékek. A mai szeredi pezsgő ősét több mint másfél évszázaddal ezelőtt, 1825-ben készítette egy Hubert nevű vállalkozó az akkori Pozsonyban. A francia borászati hagyományok alapján kiérlelt pezsgője 1842-ben, egy Budapesten rendezett borversenyen nyert először nemzetközi elismerést, és azt a sikert a századfordulóig Európa több városában még hat alkalommal sikerült megismételni. Igaz, a hazai pezsgőkészítés hagyományát megteremtő derék borkereskedő már réges-régen meghalt, ám ha élne, bizonyára ma is büszkén olvasná nevét a korszerű gyárudvarról induló, csomagolókartonokba zárt, jellegzetesen vastag nyakú üvegeken, hiszen a Hubert-pezsgö csupán az elmúlt negyed évszázad alatt a párizsi „Concours international du vin"-től kezdve egészen Tbilisziig összesen 44 arany- és 46 ezüst érmet kapott! Olyan sikersorozat ez, ame lyen talán még a pezsgő első előállítója: dón Perignon szerzetes, a hautevillersi apátság pincemestere is csodálkozna . . Tényleg, dón Perignon! Úgy hírlik, hogy ez a derék benedek-ren di abbé 1670 táján a puszta véletlen segítségével fedezte föl a pezsgőt. Egy szép napon ugyanis az történt, hogy dón Perignon — mivel akkoriban is ismerték már a szénsavas és az aromásított bort — ószibarackvirág-illattal ízesített szirupot adott a borhoz, majd ledugaszolta s annak rendje és módja szerint a pincébe tette. És most segített a véletlen! Az egyik üveg ugyanis lecsúszott a polcról és nyakkal lefelé beléfúródott a pince talajának homokjába. A nemcsak a kötelező ájtatosságokkal foglalkozó szerzetes csupán jópár hónappal később vette észre a „tótágast" álló fiaskót. Amikor fölemelte, a dugó hangosat durranva szaladt ki az üvegből, amelyben az üveg nyakába öszszegyülemlett seprő távozása után kristályosán gyöngyöző, kiváló zamatú ital maradt. Don Perignon ezzel fölfedezte a pezsgőt, amelynek készítése sokáig az apátság titka maradt. Bor meg pezsgő mellett azonban nehéz a titoktartás, úgyhogy ké söbb már Franciaország más területein, elsősorban a champagne-i dombvidéken is elterjedt a gyártása. Sőt, ezen a területen annyira népszerűvé vált, hogy már a múlt század derekán kereken 25 millió palackot tároltak itt az italok italából!. . . Arról, hogy miként dolgoztak a háromszáz évvel ezelőtt élt borpárti abbé „utódai", arról már a pincefolyosókon, az érlelöhordók és a pezsgős üvegekből épült falak között győződhet meg a riporter. Mint a borászatban általában, a pezsgőkészítés is a szürettel, illetve a pezsgöszölök (rizlingfélék, kövidinka, kék burgundi vagy mézesfehér szőlőfajták) termelésével kezdődik. Szedés után azonnal kisajtolják a szőlőt es a friss mustot kádakba gyűjtik, ahol egy-másfél nap alatt leülepszik, majd az erjesztő hor lókba fejtik. A pincék hatalmas hordóiban szakavatott vincellé lek iskolázzák, erjesztik a további feldől gozásra váró újbort. A szemmel követhető gyártási folyamat aZ'üzem második eme létén kezdődik. Itt dugaszolják le első ízben a pincéből fölszivattyúzott pezsgőbort. A dugaszolóból a tizenkét-tizennégy hőfokos érlelőraktárba szállítanak minden üveget, ahol hosszú hónapokig fekvő helyzetben erjed a pezsgő. Embert keveset látni a pince és raktárfolyosókon, hiszen a habzó bornak idő és nyugalom kell. Csak itt-ott látni egy-egy asszonyt vagy fiatal lányt, amint rakják, hordják az üvegeket. A régi máglyákat megbontják, újakat kezdenek, mert az érlelés időszakában többször is át kell rázni a palackokat, hogy a bennük levő bor minél nagyobb felületen érintkezzen a pezsgöélesztövel — Az átrakásnak meg a felrázásnak na gyón fontos szerepe van az íz és a zamat alakulásában — mondja a mellettem álló gyártásvezető, aztán egy emelettel lejjebb invitál. Ott már alacsonyabb hőfokon erjed to. vább a leendő pezsgő, s ami ennél is fontosabb: akárcsak dón Perignon pincéjében, itt is „tótágast" állnak a palackok az ékalakú rázópultokon. Az érlelésnek ebben a szakaszában gyűlik a dugóhoz a seprő. A két és fél — három évig tartó hagyományos gyártási folyamat során a kiseprözést a dugó kilövését követő kézi szűréssel vagy a kényelmesebb és biztonságosabb fagyasztással végzik el. A seprő eltávolítása után dől el, vajon a pezsgő édes, félédes vagy száraz lesz-e? A gyártásvezető ennek titkába is beavat: — A pezsgőre akkor mondják, hogy száraz, ha a seprő kilövetése után nem keverünk likőrt, azaz borban fölolvasztott cu kor és konyak keverékét a palack vissza maradt, most már tisztán gyöngyöző tartalmába, hanem rögtön újra bedugaszoljuk. Az édes vagy félédes sampuszt viszont csak a megfelelő mennyiségű ízesítő hozzáadása után zárjuk le végérvényesen — magyarázza készséggel a gyártás vezető, s közben egy aranyozott címkével díszített üvegből tölt a poharunkba. — Hubert de lux — mondja, és fotós kollégámmal már ki is hörpintenénk az italt, de kísérőnk gyertyaláng elé tartja poharát. — Nézzék meg kérem ezt a felfelé menő buborékot. Olyan, mint a szökőkút. A közepén száll fel vékony sugárban és a tetején szétszóródik, mint a gyöngy. Nemcsak az itala, a látványa is kellemes . . . Nos, egészségükre! Szomjasak lehettünk, mert az első pohárnak alig érezzük az izét. Jöhet a másik! Először félédes, aztán édes Hubert. A gyártásvezető újratöltené poharainkat, de elérti közben kérdő pillantásom, mert ne vetve széttárja a karját: — Ne féljem, a pezsgőtől nem lehet berúgni! — Miért? — Mert viszonylag kevés az alkoholtartalma. A kéntartalma pedig olyan csekély, hogy nem okoz kábulatot. .. Sőt, a pezsgőben levő szénsav segíti az alkohol felszívódását, ezért aki issza, annak hamar jó kedve kerekedik és sokáig meg is marad a derűs hangulata . . . Nocsak, hadd töltsék a poharaikba! Szakember tanácsára illik hallgatni, úgyhogy jöhet sorra a Hubert club, a feketecímkés, a vöröscímkés, a csíkoscímkés üveg, utána az extra-dry meg a vörös pezs gö .. . ... Az áldóját, az efféle poharazgatástól tényleg jó hangulatra derül az ember! Szép a világ, sose halunk meg! És ha — legalábbis a szakember szerint — a pezsgőtől berúgni nem is, de ‘azt mindenképpen el lehet felejteni, hogy merre is volt a pinceajtó. No de sebaj! B.U.É.K. — 1981! Fotó: Gyökeres György és archív MOSOLY ES PARAGRAFUS Bírság, nyomozati eljárás, bűnvádi eljárás, ítélet, szabadságvesztés — komorabbnál komorabban hangzó szavak azok számára, akik összeütközésbe kerülnek a törvénnyel, am gyakran még azoknak is, akik csupán tanúkként kénytelenek megjelenni a bírósági tárgyalótermekben. Pedig Justitia színe előtt, az igazsághoz vezető úton akadnak mulatságos kitérők, egyszer kedélyes, másszor fanyar mosollyal fűszerezett, derűsebb hangulatú tárgyalások is. íme, néhány eset. § Történt, hogy két nyugati országból érkezett, külföldi állampolgár hazánkban gépkocsibalesetet szenvedett. Sérüléseik komolyak voltak, s hosszabban tartó fölépülésük után pert indítottak a biztosító ellen, miután kevesellették a kifizetett kártérítést. Indoklásukban azt állították, hogy a szerencsétlenség esetükben rokkantsággal járt, aminek következtében elvesztették korábbi magas jövedelmük jelentős hányadát. Ezért az ilyen esetekre vonatkozó egyezmények értelmében tekintélyes öszszegű kártérítés-kiegészítést követeltek, amit viszont a biztosító szakemberei túlzottnak tartottak. Az ilyen, határainkon túlra nyúló vitás ügyekben is a bíróságnak kell meghoznia a végleges döntést. így hát a tárgyalás előkészítése során először jogi szakértők bevonásával amolyan kisebb nyomozást kellett kezdeni, hogy igaz és teljes információk álljanak a bírák rendelkezésére. A vizsgálat eredményeképpen kiderült, hogy a két karambolt szenvedett turista közül az egyik jól menő benzinkút tulajdonosa és továbbra is így keresi kenyerét; a társa pedig befutott üzletkötő volt a baleset előtt s továbbra is az maradt, úgyhogy most is zavartalanul élvezi az utazgatás valamennyi anyagi előnyét... Persze, amíg a különböző igazolások és dokumentumok iratköteggé gyűltek, talán másfél év is eltelt. A per végül is megegyezéssel zárult: a szerencsétlenségből tőkét kovácsolni akaró turisták visszaléptek alaptalan követeléseiktől; a biztosító viszont visszavonta a valótlan állítások okozta hírnévcsonkítás címén benyújtott kártérítés igényét, amit a perdöntő bizonyítékok toldalékaként terjesztett a bíróság elé. § A-t elhagyta a férje. Az asszony búskomoran járt-kelt a szülőkkel együtt épített családi ház szobáiban, s néha megsimogatta megszeppent gyermekeit. Vissza kellene hívni az apjukat — gondolta egyik pillanatban, de a másikban rögvest feltámadt sértett büszkesége és elhessegette megbocsátó gondolatait, mondván: egy nő legyen határozott és hajthatatlan, különösen akkor, ha másfél óra múlva randevúja van a férjével és annak új barátnőjével. A csendes kávéházban, ahol hármasban összejöttek, mindenki békésen társalgóit. Az ö asztaluk is egy baráti társaságnak tűnt. Senki sem gondolta volna, hogy most döntik el életük további menetét. Miután békésen, intelligens emberek módjára megegyeztek, úgyhogy ki-ki mehetett a maga útjára ... A délután során nem is történt már semmi, csak este fogta el valami féktelen nyugtalanság a barátnőjéhez költözött férfit. Kapta magát, beült a Skodába és hazahajtott. Az éj leple alatt odamerészkedett a kertes házhoz, átmászott a kerítésen s odalopódzott a hálószoba nyáron mindig tárva-nyitva álló ablakához. Föltomázta magát a párkányra és beugrott a megszokott helyiségbe. Egyenesen odament az ágyhoz s egy hirtelen mozdulattal megcsókolta — hite szerint — a feleségét. A valóságban azonban, meglepett és indulatos haraggal, az anyós ült föl az ágyban. Másnap pedig beperelte a veiét: magánlakháborítás és személyi sérelem ürügyén. § Több mint egy esztendeje történt az alábbi eset is, melyben szintén rokonok voltak a haragosok: az anyós, a vő és a vö édesanyja kölcsönösen becsületsértéssel vádolták egymást. Tulajdonképpen teljes joggal, hiszen az egymás fejéhez vagdosott szitkokból, sértő jelzőkből hosszú lista készült a bírósági eljárás során. Bevált szokás, hogy ilyen esetekben mindig megkísérlik rábírni a feleket a békülésre. Ez a törekvés a szóban forgó család esetében sikerrel is járt, mert belátták, hogy ellenkező esetben a bíróság valamennyiüket elmarasztalná. így aztán az anyós megfogadta, hogy soha többé nem nevezi útszéli csibésznek, szélhámos hóhányónak, féleszű őrültnek, ingyenélő kocsmatölteléknek, rongyos fráternek a vejét. Ezzel szemben a vö is elnézést kért azért, hogy hirtelen haragjában egyszer vén spinének, másszor kiöregedett, lomha tyúknak szólította anyósát; és azt is elismerte, hogy helytelen magatartás volt az egyik családi perpatvar során fél órára a WC-be zárni feleségének anyját. A vő édesanyja is őszinte megbánást tanúsítva belátta, hogy illetlenül nyilatkozott a nászasszonyáról, amikor — többek között — véresszájú hárpiának meg elhízott, buta libának vélte ... A sűrű bocsánatkérések alapján megszüntették az eljárást és a peres felek családtagokhoz illő békében távoztak. De alighogy becsukódott mögöttük az ajtó, a folyosóról indulatos vitafoszlányok hallatszottak : — Hallottad, engem akart meghazudtolni az a boszorkány?! — Elapadt volna a tejem, ha ilyen naplopót szültem volna ... — Hagyd mama, bányarémekre kár a szót vesztegetni .. . § Egy ügyfél bejelentette a rendőrségen, utána pedig a biztosítónál, hogy föltörték a lakását. Az eltűnt tárgyak hosszú sora között megnevezett egy gyémántkövekkel ékesített arany karkötőt is. A biztosító annak rendje és módja szerint kártalanította az illetőt, és a rendőrségi nyomozás sem járt eredménytelenül: napokig nyomában voltak a tettesnek, mígnem sikerült véglegesen fülön csípni az illetőt. A tovaj elleni büntető eljárás során minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a szóban forgó karkötőt a betörő nem értékesítette s nem is tartotta magánál, hanem — amikor már nyomában érezte a rendőrséget — visszaszármaztatta a tulajdonosnak, aki viszont dupla haszon reményében „elfelejtette" ezt bejelenteni az illetékes szerveknek. A kárvallottból így bűntárs lett! Mert nem szilveszteri tréfa, hanem réges-régi igazság, hogy a hazug embert hamarább utolérik, mint a sánta kutyát...
