A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-27 / 52. szám

K ülönösen hangzik, de így igaz: az első zenélő gépet az időszá­mításunk előtti harmadik év­században készítette egy ale­xandriai görög, bizonyos Ktészi­­biosz nevű agyafúrt mester. Hangszere tulajdonképpen gép­orgona volt, melynek sípjaiba egy lég­­tarolóból került a hangokat elöcsalogató levegő, a levegőt pedig a víz önsúlyával tartották megfelelő nyomás alatt. Ötle­tes szerkezet volt, mégsem tekintették csodának a művelt görögök — a szóra­kozás egyik eszköze volt. Ktészibiosz hangszere aztán az évszá­zadok során feledésbe merült, sőt évez­redeknek kellett eltelnie, amíg valahol, valaki ismét hasonló szerkezeten kezdte törni a fejét. Hogy ez pontosan mikor történhetett, arról már nincsenek adata­ink, de az bizonyos, hogy az első ősi géporgona az 1500-as évekből maradt az utókorra. A szerkezet akár automati­kusnak is minősíthető. Ismeretlen mes­ter készítette a neves Salzburg városá­ban, ahol tudvalévőén nemcsak más jeles hangszerek készültek az idők so­rán, de neves muzsikusok is éltek, zenél­tek, vagy megfordultak, hiszen Európa talán legjelesebb zenei központja volt a város. Újabb kétszáz esztendő múltán aztán Európa-szerte úgy elszaporodtak a kézi meghajtású zenegépek, az úgynevezett verklik, hogy azokat már csak a husza­dik század hangreprodukáló csodái tud­ták kiszorítani, de valójában csak átme­netileg, mert a régi masinák még ki sem masinái közül vagy félszáz példányt mu­tat be. Mindegyik működőképes, felújí­tott állapotban áll a látogatók előtt, s szinte mindegyik más hangon, másféle muzsikát szolgáltat. Persze egy pillana­tig sem akarjuk azt állítani, hogy feltét­lenül zenei élményt képes nyújtani ez a kiállítás — dehogy. A gépekből csörge­­dező-bugyborékoló muzsika könnyed, már-már bárgyú, de báját épp ez a tulaj­donsága adja. Származásukról már csak feltételezéseink lehetnek: az egyikkel talán egy vak koldus, vagy egy hadirok­kant házalt a városi házak körfolyosós udvarain, a másikkal egy vásári gépze­nész poroszkálta végig talán egész Euró­pát, de a zenélő masinák legtöbbje bizo­nyára tisztes polgári családok szalonjá­öregedtek, — múzeumok és magángyűj­tők máris lázas hajszába kezdtek ... A verklikkel, géporgonákkal és egyéb különleges géphangszerekkel elsősor­ban a híres városi vásárokon találkozha­tott a 18. és a 19. század embere, ahol a vándorzenészek és igricek egymás hangszereit túlharsogva igyekeztek fel­kelteni az emberek érdeklődését. A múlt század utolsó éveiben történt, egy isten háta mögötti poros kis francia faluban, hogy az egyik vásári géporgonát nyeker­­gető vándor előtt tátott szájjal, önfeled­ten ácsorgott egy tizenéves helyi kis­gyerek. Soha nem látott még hasonlót, elképzelni sem tudott lenyűgözőbb cso­dát, mint az az ütött-kopott, világot járt vándorló ládikó volt, melynek zugaiból oly lenyűgöző hangok bujkáltak elő. A kisfiút Fourniernek hívták. Ebből a Fournierből lett a világ leghíre­sebb gyűjtője, aki a későbbiek során két fiával együtt nemcsak gyűjtötte a régi zenélő masinákat, de gondos szakérte­lemmel restaurálta azokat, és persze ki is állította a gyűjteményét. A Musée des Limonaires egyedülállóan gazdag, a leg­különfélébb zenélő gépeket kiállító mú­zeum ma az egész világon. Ha valaki kíváncsi rá, akkor Franciaországban, Vi­enne községben keresse ... Természetesen nemcsak Fournier úr adózott egy életen át gyermeki csodá­lattal ezeknek a zenélő masináknak, de Európa és a világ számos múzeuma és magángyűjtője is, így a Prágai Műszaki Múzeum, és a Bratislava! Városi Múze­um is. Az utóbbi intézmény falai között az esztendő utolsó hónapjaiban olyan kiállítást tekinthetett meg a látogató, melynek anyaga nem kevésbé számít értékesnek, hiszen a régi idők zenélő ból származik, ahol pipiskedő kis­asszonyok próbálták a gépzene hangja­ival elűzni délutáni unalmukat, egészen addig, míg csak meg nem utálták a masina minden taktusát. Merthogy a választék korántsem volt olyan gazdag, mint tegyük fel egy mai tinédzser fono­­tékájának választéka, amit természete­sen ugyanúgy meg lehet unni. De beszéljenek inkább a fényképek. Azok legalább némán, hangtalan szóla­nák . . . GYÖKERES GYÖRGY FELVÉTELE

Next

/
Thumbnails
Contents