A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-20 / 51. szám

SOMLYÓ GYÖRGY

x

m

i/z a ..

Ne is mondjátok, tudom én, hogy csupa kis háború a szerelem, a hivatal, az utca, a gyár, hogy a család csöpp egére is naponta nehézbombázók raja száll, felkel reggel az ember, s magányába ■ beássa magát, úgy várja a múló percek körülötte becsapódó sorozatát, tudom én, hogy akaratod és akaratom s a tizediké s a tízezrediké, ha összecsap, úgy robban, akár az atom, s kiszámíthatatlan erőket idéz föl, tudom én, hogy az emberi természet messze még a leszereléstől, attól, hogy az ember fegyver nélkül álljon meg egymás előtt reggeltől estig és estétől reggelig, s fedezék nélkül, menedék nélkül, csel nélkül, álcázatlanul eressze a senki földjére álmait, szavait, tetteit, tudom én, ó tudom, hogy még a meztelenül egymáshoz simuló testeken is olykor láthatatlan páncél csikorog, hogy marni kész a csók puha húsai közt is a fog, hogy értelmes, szép. szelíd szavaidon mint gázol át hirtelen sírva-röhögve a lélek ős-szörnye, a HY. tudom én gyilkos és öngyilkos fegyvereidet, szerelem s szeretet, tudom, hogy az indulatok egy percre se kötnek fegyverszünetet, tudom én, hogy a magányos, örömtelen öregek bombaként szorongatják szűkülő ereikben a vérrögöket, hogy ha más fegyverük már nem maradt, ezzel küzdjenek az egyedüllét szörnyei ellen, tudom én, tudom én s mi mindent még, jaj. a lélekben s a testben, ne is mondjátok, tudom én mind az emberi nyomort, mit a béke. e vágyva-vágyott, legszebb emberi szó is rejt puha négy betűjébe, tudom azt is, ó tudom én. hogy még a leggyönyörűbb is. művészet, tudomány hány temetetlen holtat hagy minden győztes csatája után. hogy még az űrrakéták tüneményes

röptének is megvan az árnya e földtekén.

s hogy békében is ölhet az érdek, a téboly, a vakhit. az ország, a hatalom és a dicsőség, tudom én. hogy az értelmet, e bőralatti, kényesen lüktető, finom artériát, nemcsak a modern erőszak kifinomult gyilka, de az ösztönök durva pattintott kőbaltája is mily könnyedén üti át, ne is mondjátok, tudom én. de azért mégis mindezek ellen csak a béke a vért. csak a béke, a hosszú, a megszakítatlan, a béke, amely nem puszta szünet a harc-sorozatban, a béke. a hosszú, a nemcsak ránk. a fiakra, unokákra szabott, a béke, amely puha húsa mögött nem rejt kemény csonthéjba zárt egyre növekvő robbanó atomot, a béke. amely nem összecsapódó függöny a háború lázas próbái előtt, a béke. amely nem rombolni sűríti, de szétrobbantja a bárgyú erőt, a béke, a hosszú, amely oly hosszú, mint egy hosszú nyári nap, mikor háborítatlanul teheted legkedvesebb dolgaidat, mintha egy örökkévalóság lenne minden percre kimérve, mindennek ellenére, amit tudtok s tudok én is, csak a béke, csak a béke fékezheti meg a békében is tomboló indulatot, mindazt, ami önnön bensejében is ott vicsorog, csak a béke a jó pásztor, az okosan terelő, az ősi juhász, a szilaj csikós, aki minden vad mént megzaboláz, csak a béke a rettenthetetlen, villám-szemű idomár, aki előtt értelmes alakot ölteni kényszerül az idők mélyéből üvö/tve gomolygó mindenféle homály, csak a béke. a béke szelídítheti meg bennünk a rengeteg irdatlan őskori, bozontos, uszonyos, ormányos, cézár-fejű, pápa-sörényű, pénz-pikke/yű. ágyú-agyarú. föld-agyú fenevadat, mit a háború ránkvadított az évezredek alatt.

MOLNÁR JÁNOS FELVÉTELE