A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-13 / 50. szám
HANGLEMEZ Világlíra Az 1980-ban immár harmadizben megrendezett Hungaroton Hanglemez Hetek egyik legfigyelemreméltóbb kiadványa és legnagyobb meglepetése az az öt hanglemezből álló, elegáns (vászonboritójú) album, amely Lator László és Siklós Olga szerkesztésében a fenti címmel látott napvilágot. A „Világlíra" kétségtelenül nagy örömet szerzett valamennyi költészetkedvelönek, hiszen ez a hangfelvételek formájában rögzített és szerkesztett világirodalmi antológia az ókori görög és római költőktől a modern európai költészet legszámottevőbb képviselőiig végigkísér bennünket a világlíra változatos tájain. Lehetne talán hiányolni ebből a terjedelmes „hangos antológiából" a világ költészetének nem is egy nagyságát, ez a hiányosság azonban csak relatív, hiszen az album összeállítói a Magyar Rádió rendelkezésére álló felvételekből válogathattak csupán. A több mint száz költő 129 szebbnélszebb költeményét 31 előadóművész tolmácsolja, köztük Almási Éva, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Bitskey Tibor, Csernus Marianne, Gábor Miklós, Gáti József, Kállai Ferenc, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Sinkovits Imre és sokan mások, a magyar előadóművészét jelesei, bár az ő gárdájuk sem teljes, hiszen például a kitünően szavaló Keres Emil sem szerepel a névsorban. E kisebb hiányosságok ellenére minden elismerést megérdemel ez a kiadvány, hiszen általa a költészet barátai a legjobb magyar előadóművészek tolmácsolásában hallhatják többek közt olyan költő-óriások, mint Petrarca, Villon, Shakespeare, Goethe, Puskin, Poe, Petőfi, Baudelaire, Arany, Verlaine, Apollinaire, Ady, Majakovszkij, József Attila és mások örökszép alkotásait. Sági Tóth Tibor KÖNYV Barna gyalogok játszmája „...1938. május 28-án, azon a bizalmas tárgyaláson, amelyet a birodalmi kancellári hivatal télikertjében tartottak meg, s résztvevőinek — a Külügyminisztérium és a hadsereg összes számottevő tényezőjének, valamint a legfőbb náci hatóságok vezetőinek — esküvel a legszigorúbb titoktartást kellett fogadniuk, Hitler a következőket mondotta: — Megmásíthatatlan akaratom, hogy Csehszlovákia tűnjék el a térképről!" S e megmásíthatatlan akarat teljesítése érdekében azonnal mozgásba lendültek Hit-A bengáliai Sukumar Oaonak hat gyomra van. A rendellenességet az orvosok csak azután fedezték fel, hogy Dao — napi 80 kilogrammal — rekordot állított fel a dinynyeevésben. Dingo az Üzbég SZSZK egyik állatkertjében „lakik", s mint látjuk, legyőzte a macskafélék iránt érzett ellenszenvét: szívesen adoptált két tigriskölyköt. Rizslisztből, cukorból, mogyoróból és rózsaolajból készül a híres keleti édesség, a pahlava. Bahsali Babajev bakui cukrász finom, édesen illatozó csipkévé tudja nyújtani a pahlavát. ler sakkfigurái: tisztek és gyalogok egyaránt. Sőt, a történelem sakktábláján megrendezett nagy játszma, amelynek barna gyalogjai a csehszlovák határvidéken élő szudétanémetek, pontosabban: a Szudétanémet Párt tagjai voltak, már jóval korábban — 1937 végén — elkezdődött. Ettől az időtől kezdve 1938 szeptemberének végéig, a müncheni egyezmény megkötéséig, vagyis a burzsoá demokratikus Csehszlovák Köztársaság megsemmisítéséig kíséri nyomon az eseményeket Stanislav Biman és Roman Cílek Barna gyalogok játszmája című érdekfeszítö könyvében, amely — Bártfai László tolmácsolásában — a közelmúltban jelent meg a bratislavai Pravda Könyvkiadó gondozásában. A müncheni egyezmény aláírásával a barna gyalogok játszmája véget ért: Hitlernek többé nem volt szüksége a Szudétanémet Párt tagjaira — lesöpörte őket a sakktábláról, méghozzá anélkül, hogy kellőképpen méltányolta volna „érdemeiket". Biman és Cílek könyvét lényegében a tudományos ismeretterjesztő irodalom termékei közé sorolhatjuk, ám meg kell állapítanunk róla, hogy nemcsak tudományos és nemcsak ismeretterjesztő, hanem jóval több ennél: annyira érdekes és izgalmas olvasmány, hogy — ha nem valóságos eseményekről szólna — elmondhatnán róla, hogy nagyszerű regény, „remek krimi", amely a legigényesebb olvasó figyelmét is leköti. Csakhogy — mint tudjuk — a Barna gyalogok játszmájának fordulatos cselekményét nem az írók képzelete szülte, hanem a való élet, a történelem produkálta: de hát ilyen eseményekkel, ilyen meghökkentő fordulatokkal valóban „csak a történelem lep meg néha bennünket". Mindenesetre egy tudományos ismeretterjesztő műnek sohasem árt meg, ha nemcsak tanít, hanem szórakoztat is, s Stanislav Biman és Roman Cilek könyve nagyszerű példája ennek a szórakoztatva tanító ismeretterjesztésnek. Varga Erzsébet Érik a gyümölcs John Steinbeck annak idején hangos világsikert aratott regényét még a megjelenést követő évben, 1940-ben filmesítette meg John Ford, a western-filmek nagymestere, s ez oly kevéssé jellegzetes „western"-jével csinálta meg életműve s egyben az amerikai hangosfilm egyik legrangosabb müvét. Hogyan hat ma, pontosan négy évtized múltán az Érik a gyümölcs? Valljuk be, kissé mintha megkopott volna, mintha vesztett volna eredeti frisseségéböl, egykor megdöbbentő valóságfeltáró voltából. S ez aligha csak a filmről mondható el, ami persze érthető volna, minthogy egy négy évtizedes film bizony jócskán a matuzsálemi kort tapossa, de elmondható ugyanez magáról az alapanyagról, a regényről is, ami pedig már korántsem olyan természetes, hisz ellentétben a filmmel, egy negyven-negyvenegy esztendős regény legföljebb ha kamaszkorát éli. Steinbecket annak idején, főként ezért a művéért meg az Egerek és emberekért Faulknerrel, Hemingway-vel egy sorban emlegették, mint a modern amerikai próza nagymestereit. A magyar olvasónak épp mostanában van módja megismerkedni Faulkner életművével; legutóbb épp az Érik a gyümölccsel szinte egyidős Fiam, Absolon című regényét olvashattuk, így kézenfekvő az öszszehasonlítás. S mit tapasztalunk? Azt, hogy Faulkner, különösképpen ez a regénye, csupa fölfedező izgalom, mintha csak négy, nem negyven éve íródott volna s nem is a jelen, hanem még mindig inkább a jövő regénye lenne, az Érik a gyümölcs meg épp ellenkezőleg, nemhogy Faulknert vagy akár Hemíngwayt idézné, inkább az épp százesztendős zolai naturalizmust. John Ford filmje mindezek ellenére megdöbbentő mementó. Ha nem is tudja visszaadni a regény széles hömpölygését, epikus sokszólamúságát, a lényegét mégiscsak fölvillantja a ma nézője előtt, s talán épp ezzel még hasznára is van az egésznek, hiszen törvényszerűen sűrít, tömörít. Tom Joad szerepében Henry Fondát láttuk. Nagynevű, már-már legendás művész hajdani alakításaival örömmel találkozik a kései néző, ám a valóság, mint ezúttal is, jócskán alatta marad a felfokozott várakozásnak. Fonda alakítását ugyanúgy kikezdte az idő vasfoga, mint Steinbeck regényét s Ford filmjét. így legföljebb azt könyvelhetjük el a tévé-fölújítás pozitívumaként, hogy alkalmat adott számunkra fölidézni hajdani nagy könyvélményünket s valóságos helyére rakni mind a regényt, mind a filmet — mítoszok és ellenmítoszok köde nélkül.-csl-TELEVÍZIÓ Találkozások Erikával Emberközelbe hozni egy riportalanyt — legtöbbször azért lehetetlen, mert a kérdezett, a kérdező legjobb igyekezetének ellenére sem tud, vagy nem akar kitárulkozni, esetleg nincs a személyiségében semmi érdekes, azt is mondhatnánk; nincs személyisége. Ettől persze még lehet belőle riportalany, sőt. A néző ilyenkor háborog, fészkelődik a képernyő előtt, mert úgy érzi, ha szándéktalanul is, de valaki, valakik, félre akarják őt vezetni. Kétségtelen, hogy a példa ellenkezőjével ritkábban kényeztet bennünket a televízió. Ami pedig Erikát illeti, az egyenesen ünnepi eseménynek számít. Ugye emlékeznek még Erikára? Számomra mindenekelőtt azért felejthetetlen ez a lány, mert szokatlanul őszinte, már-már a kiszolgáltatottság csapdáiból kiáltó, de optimizmusát el nem veszítő, okos, tiszta emberként maradt meg emlékezetemben. Megmaradt az arca, az egyénisége, és megmaradt mindaz a belső gazdagság, ami ebből a lányból sugárzik, amitől ez a felnövekvő ember annyira más, mint az átlag. A jószándékú ember, szíve szerint ilyennek képzeli mégis az eszményi átlagembert, s ha mindezt továbbgondolja, akkor kiderül, hogy Erikát éppen a hasonló típusok hiányának szorongató ténye emelte arra a rangra, hogy alakját millióknak mutassa meg a televízió. Manapság, amikor az ö korosztályában megszámlálhatatlan számban nyüzsögnek a színésznői pályáról álmodozó csitrik — igazán több mint felüdülés egy olyan emberrel találkozni, mint Erika. Szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy az első felvételi vizsga kudarca egy kudarcsorozat kezdete legyen Erika életében. Mert aki tudatosan használt eszközök híján is ennyire meggyőzően képes elhitetni a gyanakvó nézővel saját elhivatottságát, józan önbecsülését, és nem utolsósorban az önismeret ragyogó példáját tudja megmutatni, az bizony szívszorítóan jobb sorsra érdemes ember. A főiskolai vizsga rostáján Erika most kiesett. A televízióban viszont pompásan vizsgázott. Igaz, nem szinészkedésböl, hanem őszinteségből. De éppen ezzel tudta bebizonyítani, hogy a színművészet, a művészet mindennél fontosabb követelményének mennyire megfelel. Készéi i Ferenc 8
