A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-29 / 48. szám

érdeme. Az öt esztendőt büntetőtáborban töltött Jegor Progyukin, a kisregény főhőse, fogsága alatt ismeretlenül a jólelkű, dolgos Ljubával levelezik. Büntetése letöltése után az apátlan-anyátlan Jegornak döntenie kell, merre fordítsa élete szekerét: folytassa-e azelőtti zsiványéletét vagy telepedjék le valahol végleg, és próbálja meg becsületes munkával megkeresni kenyerét. Végül elhatározza, hogy a fogházparancsnok előtt menyasszonyának mondott Ljubát keresi fel. Ljuba családja ellenszenvvel fogadja a „börtöntölteléket", de Ljuba erélyes természetével dönt: Jegorból munkaszerető, dolgos embert akar nevelni, és elhatározása eleinte sikerrel kecsegtet. Egyszerű, tiszta lényével rábírja a nála csak egy heti pihenőt kereső Jegort, hogy hagyjon fel csavargóéletével. Rábeszélő szavaira az egykori bűnözőben felébred a jó, és már-már úgy tűnik, hogy a munka s a család melege gyökeresen megváltoztatja, ami nincs ínyére a Ferdeszájúak, a Kolják és Luciennek bűnöző világának. Attól tartanak, hogy a jó útra térő Jegor feljelenti őket, s ezért félelmükben durva kegyetlenséggel elpusztítják. A kisregény legizgalmasabb fordulata, hogy nem a hatóság ítélkezik felettük, hanem Petro, Ljuba testvére, aki kezdeti ellenszenvét legyőzve megszereti Jegort. Petro a Volgán menekülő gazfickókat, Jegor gyilkosait, dömperével halálra gázolja. Igazságszolgáltatása enyhíti a történet tragikus kicsengését.

Suksin közelről ismerte a banditák világát, balladás hangvételű írása szinte az orvos gyógyító szikéjével távolítja el az egészséges testet fertőzéssel fenyegető

Csehszlovákiai magyar költők — szlovák nyelven

tBeszélgetés Vojtech Kondróttal)

Vojtech Kondrót, a tehetséges szlovák lírikus műfordítóként is hasznára van az irodalomnak. Leginkább magyar műveket fordít, magyar költők verseit. Az ő (hídépítő) munkája hozta létre Kassák Lajos, Weöres Sándor, Babits Mihály és Illyés Gyula versesköteteit szlovák nyelven. Ezenfelül sok-sok magyar költő versét fordította le anyanyelvére, amelyek a különböző lapokban, folyóiratokban láttak napvilágot. Egyrészt a kötelesség, másrészt a kiváncsi érdeklődés vezetett a költőhöz, hogy megkérdezzem, mit adott neki a magyar költészet, hiszen egy más nyelvközegben való búvárkodás sok érdekes dolgot láttat meg az emberrel, különösen, ha olyan illő műfajról van szó, mint a poézis.

— Hogy mit adott nekem a magyar költészet? Pontosabban mondva, mit ad szüntelen? Végső soron: mit nyújt a jövőben? — kérdezett vissza Vojtech Kondrót, játszogatva a lehetőségekkel. Az csak természetes, hogy fordító kapcsolata egy idegen nyelvű irodalommal mindig valamilyen hatást közvetít. Hivatkozhatnék mindjárt Illyés Gyula költészetére. Ez azért is érdekes volt a számomra, mert a „Nehéz föld" cimü kötetéből készült válogatás lefordításáért a Slovenský spisovateľ kiadó jutalomban részesített. Illyés lírai versei gyakran epikai alapokra épülnek — s ez bizonyos szempontból saját verseim sztakkátó ritmusát is szétfeszítette. Vagy egy példa a legújabbak közül. Egy fiatal magyar költőt említek itt: Petri Györgyöt. Akár egymás versét is írhattuk volna, és a „Házasság" című Petri verset, ő pedig az én „Kettőnkről" című poémámat. Petri verse Így hangzik: „Női fájdalmaktól oly sokszor átjárt / derekad a kályhacsempéhez döntve / ránézel örömtelen boldogsággal / a férfira, ki bútor és szobor. / Szoknyád, mint zacskó a cukrot, kínálja / ismerős édességedet. Ne vedd zokon, hogy / elérteni véli, mit félreért. / Pedig már libegteti a szerelem szerpentiné. / És nemkívánt gyönyörben egyesültök, / mint sav a fémmel — sóváran, siváran."

S most az én „Kettőnkről" című versem, Tóth Elemér fordításában: „Telve a szíved / epével gennyel / Vannak ily napok / Feketék szörnyen — / mikor úgy hisszük / gyermekek

beteg gócokat. A testes kötetnek nem a címadó novella az egyetlen remeke. Az Energikus népség című hosszabb elbeszélésben az ipari és kereskedői világ hiénáit juttatja rendőrkézre. Míg a Vörös kányafában tragikus az alaphang, itt némi iróniával és szarkazmussal szemléli Suksin az ügyeskedő, szűklátókörű banda kitűnően egyénitett tagjait. Másutt az igazságot kereső és igazságot osztó Solohovra emlékeztet elbeszélő hangja és stílusa, helyenként Pausztovszkij líráját juttatja eszembe, mint az Elment az öregemberben például. A címadó elbeszélés mellett Az élet szerelme a kötet legdrámaibb írása. A történet központjában itt egy szökött fegyenc, a „fiatalember" áll, akit a tajgában magányosan élő Nyikitics éjszakára befogad kunyhójába. A szökevény azzal hálálja meg jószívűségét, hogy kegyetlenül meggyilkolja. Három esztendővel ezelőtt, a Harmadik kakasszóra magyar fordításának megjelenése idején, Suksin kiváló emberábrázoló tehetségét emeltem ki: „Nyikitics jól érzi magát. Kölyökkora óta járja a tajgát — élt, ahogy tudott. Mókusokra vadászgatott, vagy néha egy-egy kóbor medvét is leterített. Szőrmekabátjának bal zsebében mindig lapult néhány ólomgolyós töltény — nem akart merő véletlenségböl nehéz helyzetbe kerülni. Szerette a tajgát. Főleg télen. Akkor a csend már-már félelmetes. De a magányosság nem nyomasztó, inkább a szabadság érzetét kelti az emberben; Nyikitics ilyenkor hunyorogva körülnéz, tudja: ebben a végtelen fehér birodalomban egymaga uralkodik, ő a gazda."

napja / egünket többé / be nem ragyogja / Két-idegen-sír / mélyén elásva / nem vágyódunk a / feltámadásra / Telve a szivem / epével gennyel / Vannak ily napok / Feketék szörnyen."

— A megnevezett magyar költőkön kívül még kiket fordítottál?

— Közel másfél évtizede fordítok s ezalatt nagyon sok költö versét ültettem át szlovákba: fordítottam oroszból, lengyelből, ukránból, csehböl és természetesen magyar nyelvből. Kiket fordítottam magyarból név szerint? Először is a két klasszikus költőt említeném: Adyt és József Attilát. Szívesen megjelentetnék egy-egy válogatott kötetet szlovákra fordított verseikből. S a többiek? Nehéz valamiféle rangsort felállítani, éppen elég volt már belőlük. Nem ábécé-sorrendben, nem is jelentőségük sorrendjében idézem fel őket, egyszerűen emlékezetből: Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Rónay György, Váci Mihály, Juhász Ferenc, Nagy László, Petri György, Döbrentei Kornél, Veress Miklós. A felsoroltaktól több verset fordítottam, egy-két verset pedig Csoóri Sándortól, Tandori Dezsőtől, Rába Györgytől, Rákos Sándortól, Károlyi Árnytól, Garai Gábortól, Tolnai Ottótól és nem utolsósorban jugoszláviai magyar költőktől. A szlovákiai magyar költőket természetesen külön említem.

— Éppen most készítettél egy antológiát hazai magyar költők verseiből. Ez a munkád érdekelne minket.

— Igen. Most készítettem el a „Férfikor" (Mužský vek) című antológiát, amelynek ez év decemberéig meg kell jelennie. A „Férfikor" esetében érdekes volt a szerzők költészetét összehasonlítanom a tizenkét évvel ezelőtt fordított „Híd a Dunán" (Most cez Dunaj) kötetben megjelent fordításokkal, a költők régebbi, illetve legújabb alkotásaival. Gondolnom kell itt Bábi Tibor „borongós" verseire, Rácz Olivér maximálisan tömör verseire, amelyek a valóság jelzéseit szimbólum-rendszerbe foglalják. Fölkeltették érdeklődésemet Dénes régebben alkotott és újabb négysorosai. Közel éreztem magamhoz Cselényi szóbűvészetét, a szavakkal való munkálkodás költői lehetőségeit, a kifejezés határozóinak tágítását, az idő és tér egybekapcsolását, montázsolását, (Bratislava és Párizs), a Duna és a Szajna, haza és a nagyvilág. Tőzsér költészetében meglepetésként hatottak rám az új idősíkok, filozofikus verseinek mélysége és egyedisége, nemkülönben szabadversei, amelyek egyfajta tárgyi (hideg) képletességgel készült. Gál Sándor költészetének az utóbbi évtizede vonzott különösen, mondhatnám, a szemem előtt változott, formálódott költészete. Volt miből válogatnom. Tóth Elemérnél éppen az ellenkezőjét találtam. Átböngészve régi köteteit, felejthetetlen strófákat, meglepően üde és időszerű szöveget találtam. Az Irodalmi Szemlében, de az Új Szóban, nemkülönben a Nőben és a Hétben is felfedezés ennek a remekül jellemzett, segítőkész, tiszta öregnek meg kell halnia, mert még a tajga zord világában is akadnak gazemberek: a „fiatalember" lelkifurdalás nélkül lelövi, hogy szökésének ne legyen feljelentője.

Mint a szovjet írók legjelesebbjei — Solohov, Pausztovszkij, Nyilin, Baklanov — Suksin is realista. Elsősorban az olyan emberek bensőjét világítja át írásmüvészete fényszórójával, akik egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe a világ haladásáért, s gyakran a legdurvább erőszak eszközeivel élnek.

Ismertetésem nem lenne teljes, ha nem mutatnék rá Suksin stílusának színességére, amellyel a környező tájnak jellegzetes eleven alakot ad. Szépérzéke kivált a Szjomka Rísz nevű iszákos, de csodálatosan ügyes kezű asztalos jellemzésében hat nagy művészi erővel. A reumás anyjának gyógyírt — kígyómérget — kereső Makszim is kitűnő figurája a kötetnek, ugyanígy Sztyopka, és sorolhatnám tovább a suksini eredeti figurákat: vérbő életükkel, tipus-mivoltukban is sugárzik belőlük valami megejtő fény, tragikus erő.

A Vörös kányafa valamennyi novellája tudatunkba hozza, hogy írója korai halálával a szovjet irodalmat és filmművészetet nagy veszteség érte. A kötet tíz fordítója mind jeles munkát végzett, de Galvács Adél, Rab Zsuzsa és Gerencsér Zsigmond megérdemlik, hogy név szerint megemlítsem őket.

EGRI VIKTOR

tem néhány egészen új, frisseségével megkapó verset a következő három „hídverőtől". Itt találkoztam Ozsvald Árpád: Akár az alkonyi szélben; Zsélyi Nagy Lajos: Nihilista tündér és Veres János: Gömöri órák című verseivel.

Ebből a szempontból különösen érdekesen hatnak Varga Imre groteszkjei, Tóth László „topográfiai igyekezete" az egyszerű emberek legbensőbb világának feltárására, azok a kísérletei, amelyekkel saját nemzedékének érzékeny „érzésföldrajzát" feltérképezi. Elbűvöl Kulcsár Ferenc „színköltészete", amelyet a képzőművészet is inspirál. Mondanivalója a szülőföld keresése és felfedezése között rezeg. Mikola Anikó költészete mitikus és mesebeli hátterével s egyfajta modern népiességével hatott rám. Mind a négyüket azonban eredendő érdeklődésük, angazsáltságuk, a világ sorsáért és költészetéért való aggódásuk köti össze. (Ezért viszonylag sokat fordítanak a cseh és a szlovák költészetből — tegyük hozzá, hogy gondjuk van a csehszlovákiai magyar költészet további alkotására is.) Ebből adódik szigorú hozzáállásuk a költészethez, de önmagukhoz is; Tóth László jól megfogalmazta ezt egysorosában (Krédó: Itt élek, ítélek. — Tu som sudcom.)

— Mennyire érzed a műfordítói munka nehezét, hiszen a műfordítás szigorú odafigyelést, önfegyelmet és gyakran leheletfinom munkát követel?

— Itt tömör leszek. Bizony szigorú munkát követel, hogy a fordítás: „ép is legyen, szép is legyen." Igen. Ez lenne az ideális, és most is, a jövőben is ezt tartom szem előtt, ezt a célt szeretném megközelíteni. Mindez persze csak eszmény — de az eszményt élettel kell megtelítenünk, akár rólam van szó, akár másról.

— Végül néhány szót terveidről. Melyek a legközelebbi feladatok?

— A legközelebbi feladatok? Nem is tudom. Feladat lenne éppen elég, csak el kellene végezni. Mondhatnám: sok a munka, az idő viszont szükreszabott. Általában és személytelenül idézhetem a költö verssorait: „Mi már csak fáradtak és fáradtabbak leszünk..." Igen. Mikola Anikó verssora a „Válasz nélkül" című költeményből jelenleg életem vezérmotívuma ... A fordítói munka nehéz és fáradságos ... mégis mennyire örülök, hogy fölhívhatom a csehszlovákiai magyar olvasótábor figyelmét néhány fiatal, de a jövő felé tekintő fordítóra, aki a magyar irodalmat most kezdi ízlelgetni. (Emília Haughová, Eva Kováčová, Dana Pohradská) Remélem még hallunk róluk . .. S végül valamilyen összefoglalást: Legközelebbi feladatomnak azt tartom, hogy minél erősebb konkurenciát neveljek — magamnak. Minél több olyan tehetséges fiatalt szeretnék látni, akik a magyar irodalom legjobb alkotásait átültetik szlovák nyelvbe. És ez minden.

D. Gy.

15