A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-11-29 / 48. szám

Az októberi napsütésben, a sétány padján üldögélve három srác hajol a gyufaláng fölé. Megszokottságot sejtető, magabiz­tos mozdulatokkal, mélyet szippantva gyújtják meg cigarettáikat. Úgy tizenhá­­rom-tizennégy évesek lehetnek. Egyikük otthon, a szüleitől cseni el a cigarettát, a másik a havi ötven koronát jelentő zseb­pénzéből csípi le a cigire valót, a harmadik „majd legközelebb visszaadom" alapon kö­tött alkalmi kölcsönök révén jut az élve­zettel szívott, füstölgő dohánysodormány­­hoz. A cigarettázó bakfisok — a szülői és pedagógusi szigor elől bujkálva — több­nyire zugcigisek ... Egy-egy mellékhelyi­ségben, kapualjban, tárt ablakok mellett suttyomban a lányszobában; a bátrabbak pedig egy-egy kóla vagy gyümölcsszörp mellett az eszpresszók félreesőbb sarká­ban fújják magabiztos pöfékeléssel a go­­molygó füstfelhőket. Egyetlen röpke hét alatt húsz-huszonöt gimnazista korú lányt kérdeztem meg: mi a véleményük ciga­rettaügyben? „Úgy hallottam, árt az egészségnek, de úton-útfélen mindenki dohányzik!" „A dohányzás megnyugtat és beszélgetés közben is jobban telik így az idő!" „Aki cigarettázik, az nem hajlamos az elhízásra és a cigizés a fiúknak is imponál ..." — kaptam kisebb-nagyobb fogalmazásbeli különbséggel, lényegében ugyanazokat a válaszokat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívása értelmében a dohányzás elleni harc napjaink talán legégetőbb egészség­­ügyi problémája. Joggal merül fel hát a kérdés: valójában hogy is állunk cigarettázás, pipázás, eset­leg szivarozás dolgában ? Kétségtelen, hogy a bodor füst eregeté­­se — világszerte — egyre nagyobb töme­gek, köztük mind több fiatal, egészségét rongáló szenvedélye. És bár tényleg világ­­jelenségről van szó, elrettentő példaként — sajnos — nem kell a szomszédba men­nünk, hanem bátran támaszkodhatunk hazai adatokra is. Míg 1946-ban „csupán" 9 milliárd cigaretta fogyott el nálunk, addig 1975-ben már több mint 27 milli­árd! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egy személyre eső cigarettafogyasztás — gyermekeket is beleszámítva — évente csaknem kétezer darab, ami a világrang­lista harmadik helyét biztosítja számunk­ra. Egy közelmúltban megvalósított szlo­vákiai felmérés adatai szerint a felnőtt korú népességnek csaknem ötven száza­léka dohányzik rendszeresen. A dohány­zás ártalmainak azonban a lakosság sok­kal nagyobb hányada van kitéve, hiszen a nemdohányosok között rengetegen van­nak az olyanok, akik például a munkahe­lyükön naponta több órát is kénytelenek eltölteni egy-egy telifüstölt helyiségben. Ha ehhez a dohányzó szülők gyermekeit is hozzáadjuk, akkor bizony könnyen rájö­vünk, hogy gyakorlatilag a népesség zöme állandóan ki van téve a dohányzás egész­ségkárosító hatásának. Ugyanez a felmé­rés mutatta ki azt is, hogy az utóbbi esztendőkben aránylag kevesen: a rend­szeres dohányosoknak mindössze tíz szá­zaléka tudott végérvényesen leszokni ká­ros szenvedélyéről. A dohányzás, a dohánytermelés erede­tét annak őshazájában: Amerikában kell keresni, ahol már a Kolumbus előtti idők­ben elterjedt. Európában a kedélyes füste­­regetés gondolatának népszerűsítése fő­ként Jean Nicot lisszaboni francia nagy­követ nevéhez fűződik, aki az 1500-as évek derekán Brazíliából hozott dohányt, amelynek szívását akkoriban nemcsak élvezetesnek, de gyógyhatásúnak is tar­tották. Az erős, csípős szagú, sárgásbarna leveleket a követről nevezték el „Nicoti­­ana tabacum"-nak. Nem sokkal később virginiai telepesek elhozták Angliába az első csibukokat, úgyhogy most már nem­csak a füstölgő dohánysodormányok szí­vása és a tubákolás, de a pipázás is gyorsan elterjedt. Az egyik cigarettát a másik után szívó dohányosok közül minden bizonnyal ma már kevesen sejtik, hogy több országban a „pipázás és mindennemű füsteregetés" valamikor főbenjáró eretnekségnek, sőt, az ördöggel való cimborálásnak számított, amiért súlyos büntetés járt! Ez a gyakor­latban — enyhébb esetben — megkorbá­csolást vagy pénzbírságot jelentett, ám voltak ennél sokkal brutálisabb bünteté­sek is. Svájcban az 1600-as évek második felében például bebörtönözték a törvény­­szegő füsteregetőket, voltak uralkodók, akik a tetten ért dohányosok orrát vágat­ták le vagy a pipaszárral átütötték orrsö­vényüket; de az is előfordult, hogy halál­­büntetés is járt e „kétes cimboraságért"! Érdekes viszont, hogy az illatos dohány­füstnek eredetileg gyógyító erőt tulajdoní­tottak, és egy francia orvos csupán a múlt század végén figyelt föl a pipázás és az ajakrák előfordulásának gyakoriságára. A cigaretta, mai alakjában, mintegy százé­ves: dohányzástörténeti feljegyzések sze­rint a krími háborúban török katonák cso­magolták vékony papírtölcsérekbe az ösz­­szemorzsolt dohányt. Gépi feldolgozása is a múlt században kezdődött, s azóta szün­telenül növekszik a dohányáruk kínálata. A világ cigarettatermelése az utóbbi évti­zedben is jelentősen emelkedett és jelen­leg mintegy négybillió darabot tesz ki! Hazánkban a legnépszerűbb dohányter­mék a SPARTA. Két helyen: Kutná Horán és Spišská Bélán készül. Itt is, ott is gépek gyártják a népszerű cigaretta millióit. A gép tartályába csövön érkezik a do­hány. Óriás fehér korongról cigarettapapír kígyózik a gép oldalára szerelt „nyomdá­hoz", amely vékony, nyomtatott betűkkel a papírra nyomja: SPARTA. Közben már hüvellyé formálódott, belekerült a do­hány, a széle összeragadt és egyik végén ott a füstszűrő filter. Vékony fehér kígyó­ként kúszik a vágókés alá, ez milliméter­­nyi pontossággal 8,5 centis darabokra vágja. A gép percenként ezernél is több cigarettát dob piacra — természetesen megfelelő csomagolás és szállítás után. Egyetlen gépen, egyetlen műszakban ke­reken félmillió cigaretta készül. Vagy ahogy a találó népnyelv tartja: koporsószög. Mert egyetlen cigarettában is mintegy ezerháromszáz olyan anyag mutatható ki, amelyeknek többsége külön-külön is ká­ros a szervezetre! Hát még ha valaki hónapokon, éveken, évtizedeken át húsz­huszonöt, vagy ennél is több fehér papírba csomagolt dohányrudacskát szív el na­ponta! ... Dr. Vladimír RANDUS, az SZSZK Egész­ségügyi Minisztériumának dolgozója így jellemzi a dohányzás ártalmasságát: — A cigarettában rejlő mérgező anya­gok közül a nikotin, a szénmonoxid, a különböző izgató anyagok és a kátrány­­termékek a legveszélyesebbek. Ma már nyilvánvaló, hogy a dohányzás egyértel­műen egészségrongáló vagy legalábbis veszélyeztető tényező, amely tartósan hozzájárul bizonyos betegségek kialakulá­sához, esetleg megakadályozza a gyógyí­tásukat. A szívinfarktus, a magas vérnyo­más, az érelmeszesedés, a hörghurut, a fekélybetegség, a rákos megbetegedések

Next

/
Thumbnails
Contents