A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-22 / 47. szám
Régi vágyam volt, hogy egyszer már turistaként is végiggyönyörködjem az ősi Prága patinás műemlékeit. Riporterként többször megfordultam ugyan szép fővárosunkban, dehát ki ér rá lótás-futás közben kedvteléseivel törődni? Most is csak úgy teljesülhetett a vágyam, hogy a Sportturist utazási iroda igazgatóságától néhány napos prágai üdülést kaptam, mindent megcsodálhattam tehát, ami Prágát Arany Prágává teszi. Felejthetetlen élményt nyújtott a Hradzsin, a középkori Károly-híd, a történelmi hangulatú Óváros és az elmúlt századok fényéről és árnyairól regélő paloták. Egyetlen tüske sebezte csak meg a szívemet, az az idegenforgalmi melléfogás, amelyet a világkülönlegességnek számító Arany utcában találtam. EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT ... Azt hiszem, nincs olyan turista, aki jött légyen bár a világ legtávolabbi részéről, meg ne tekintené a Hradzsint és annak külső várfalához támaszkodó utcácskát, amelyet az alkimistákról, az aranycsinálókról neveztek el. Már csak azért is elzarándokol ide az idegen, mert az itt sorakozó házacskák több mint 400 évesek már és olyan kicsinyek, mintha Liliputból kerültek volna a Fehér- és a Dalibor-torony közé. A házacskák általában földszintesek, bár vannak köztük a padlásteret kihasználó „manzárdosok" is, közös jellemzőjük azonban, hogy egy-egy helyiségbe alig fér be több négy öt embernél. Érdekes az utcácska keletkezése. Egyes feltételezések szerint a XVI. században olyan szegények építették ezeket a viskókat, akik még ipart sem űzhettek, és azért húzódtak be ide, a külső várfal árkádjaiba, mert itt kiszolgálhatták a jómódú rabokat, s ezek borravalóiból éltek. Sokkal elterjedtebb azonban az a feltevés, mely szerint II. Rudolf császár (1552—1612) alkimistái laktak és dolgoztak ezekben a maguk építette házakban. Rudolf német-római császárról, magyar és cseh királyról köztudott ugyanis, hogy nem nagyon törődött sem birodalmával, sem pedig az országait fenyegető török támadásokkal. Behúzódott a prágai várba, maga köré gyűjtött mindenféle külföldi és hazai „tudóst" és arról álmodozott, hogy ezek a szerencselovagok feltalálják számára az emberi élet három legnagyobb kincsét: az örök fiatalságot biztosító elixírt, a bölcsek kövét és az aranycsinálást. Nos, a monda szerint a kevésbé neves alkimisták lakták az Arany utca apró házait. És hogy milyen körülmények között tengődhettek e házak gazdái, arra a legjellemzőbb, hogy még a XVIII. században is egyetlen árnyékszék állt rendelkezésére az akkor még 24 házból álló utcácska lakóinak. 1864-ben lebontották az utca egyik oldalán a házakat, és ma már csak a keleti oldalon látni II. Rudolf császár aranycsinálóinak apró házacskáit. És még egy érdekesség. Nincs két egyforma ház az Aranycsinálók utcájában, mindegyik más színű, mindegyik más elképzelés szerint épült, sőt a magasságuk is eltérő. Csak a szélességük azonos, centiméterre megegyezik, ugyanis annak idején mindegyik ház a várfal egy-egy boltozatába épült. SZUVENÍR, SZUVENÍR Még egyszer ismétlem és túlzás nélkül mondom, Prága egyik legvonzóbb idegenforgalmi attrakciója ez a kis utcácska. Lehet reggel vagy késő délután, eshet az eső vagy süthet a nap, mindig számra csodálják a turisták az aranycsinálók egykori otthonait. S a látogatók ajkáról percenként hangzik el: „Ilyet még nem láttam, nincs ilyen utca sehol a világon!" Vannak azonban olyan turisták is, akik szívesen megismerkednének e pici házak egykori lakóinak életével, az egykori berendezéssel, használati tárgyakkal. Nos, nem is olyan régen, a hatvanas évekig ennek semmi akadálya sem volt, amit régi képeslapok, idegenforgalmi kiadványok is igazolnak. Akkor ugyanis korhű berendezéssel várták az Aranycsinálók utcájának házacskái a látogatókat. Nemcsak az apró kemencék, nemcsak a régi edények és szerszámok s egyéb berendezési tárgyak illusztrálták hűen a házacskák lakóinak hétköznapjait, de élethű viaszfigurák is érzékeltették az akkori életet. Persze, csak betekinteni lehetett, kötél zárta el a bejáratot. ÉS MIT LÁTUNK MA? Most boltok vannak a csaknem félezer éves apró műemlékházakban. Árulnak itt emléktárgyakat, képeslapokat és bélyeget. gyermekkönyveket, bizsutériát, frissítőket és hasonlókat. De vajon ezért jönnek-e fel ide a turisták, hogy ilyesmiket vásároljanak az Aranycsinálók utcájában, amely egykor szabadtéri múzeumnak számított? Arról nem is beszélve, hogy mindenki kíváncsi, mit is láthat benn a házakban, és ezért naponta százak és százak tolonganak a piciny szobákban, rongálva a padlót, a berendezést. Az egyik házacska csöppnyi tűzhelyét például a közeli kocsmáros sörösládákkal rakta tele!... Nos hát ez nem tetszik sokaknak az Aranycsinálók utcájában. Nem kár ilyen célokra használni ezeket a bájos és pótolhatatlan műemlék-házakat? Nem lenne célszerűbb visszaállítani múzeum-jellegüket s az utcácska bejáratánál levő szabad térségen megfelelő elegáns pavilont építeni, ahol a kereskedelmi vállalatok elhelyezhetnék boltjaikat, aprópénzre váltva az itteni alkimisták által soha elő nem állított aranyat? ... NEUMANN JÁNOS PrandI Sándor felvétele 4
