A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-15 / 46. szám
Járdányi Pál: Magyar népdal típusok I. 135 ŕ f-f f SÄ # A CSEREHÁT NÉPZENÉJE/7. Mai számunkban egy Szesztán (Cestice) gyűjtött népdalt mutatunk be, összehasonlítva egy olyan változatával, amely ebben a dallamcsaládban a legtipikusabb és egyben a legszebb. Sorozatunkban már többször használtuk a „változat" kifejezést. Annak ellenére, hogy a néphagyományban teljes bizonyossággal nem beszélhetünk hiteles alap vagy ősszövegről, illetve ősdallamról, amihez hasonlíthatnánk az egyes változatokat, még sem mondhatjuk azt, hogy minden előforduló változat egyforma értékű. Egy-egy dallamtípus változatai között akadhat csiszolt, tiszta forma, és ugyanúgy akadhat kevésbé sikerült, kopott vagy egyenesen romlott változat. A gyűjtő nem minden esetben találja meg a legmegfelelőbb adatközlőt, ezért gyakran egy gyengébb énekes előadásában a legszebb népdalba is becsúszhatnak olyan változások, amelyek leronthatják az értékét. De még a legjobb énekes előadásában is találhatunk olyan változatot, amelyben a városi cigányzenekarok hatása érezhető. Azt, hogy az egyes változatok közül melyik a tiszta, értékes és melyik a kevésbé értékes, akkor tudjuk eldönteni, ha nemcsak a kérdéses daliam több változatát ismerjük, hanem az egész népzenei hagyományt, annak legjellemzőbb sajátosságait, pontosan tudjuk mi jellemzi a paraszti eredetű alkotásokat és mi a városi népies dalokat. Szesztai változatunkon is erősen érezhető a városi hatás. Az utolsó két ütemben a héthangnyi hangsorszerű ereszkedő menet, például idegen a parasztdalokban. Ma már sok ezer népdalt gyűjtöttek össze a kutatók, így vannak olyan dallamok, amelyeknek száznál több változatát is ismerjük, különböző helyekről. A figyelmes összehasonlítás csaknem minden esetben fényt deríthet arra, hogy melyik a legtipikusabb, a dallamcsaládra leginkább jellemző változat. Általában azt tapasztalhatjuk, hogy a legtipikusabb alak egyben a legszebb is. A tipikus és a szép a népzenében ritkán kerülnek ellentétbe. ÁG TIBOR ■■■■■■■■■■■■■■■ Szeszta (Cestice) Énekelte: özv. Tamás Dezsőné Szaniszló Hona (59) Gyűjtő: A CSEMADOK néprajzi szemináriumának résztvevői (1977) J J Z.3.V.Sz. [> r F ILIXJ f * 'Lf-F-t Ai----ra a—iá q bo—ro—nyq—szé—ién, ki—nyl—lőtt a Vett az q—nyom egy ha-ca—cá—ré ru—hát, Az al— já—ra J> «U- * tu—li—pán a ba—ráz-da szé-len, Égy két szál, há-nom szál, csip—két, de—re—ká—ra kif—lit, Per—gő—set, csőr-op-set, —r~t —ti 4r J J-^ Csal-fa yol— tál, ré-zsám, még-tsol-tál. Vu I I Ti =•=3= Si—mi ci—pöt a ba-bám-nak fű—zö—set. Ez a kislány úgy éli világát. Míg az anyja aluszik, fölveti az ágyát. Fölveti magosra, Kisöpri a házát tisztára. Ez a kislány úgy éli világát. Míg az anyja aluszik, süti a pogácsát, Hadd süsse, édesre. Várja a babáját estére. Ez a legény úgy éli világát. Míg az apja aluszik, lopja a búzáját. Csörgőre, pörgőre. Viszi a kocsmába estére. Ez a kislány úgy éli világát, Ki-kiül az ablakba, festi az orcáját. Pirosra, fehérre. Én ülök a rózsám ölébe. Ez a kislány úgy éli világát. Ha az anyja alszik, süti a pogácsát. Olajba, nem vajba. Elolvad a szeretője szájába. Szomszédasszony gyújtsa meg a lárrtpát. Mutassa meg nékem a legszebbik jányát, Juliskát, Mariskát, Erzsikének csókolom a csöpp száját. TO&öSij
