A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-08 / 45. szám
KIÁLLÍTÁSDerűs honismeret Szeptember egyik szombatjának délutánján, egy és két óra között, amikor már minden más üzlet zárva volt, besiettem a lakótelepről a városközpontba, hogy igénybe vegyem a legtovább nyitva tartó és az aránylag legbővebb választékkal szolgáló PRIOR kínálatát. Az órám azonban nyilván lóvá tett: mire az áruház elé értem, már azt is zárva találtam. Bosszankodva bámultam be a nagy kirakatüvegeken. Láttam a mögöttük sorjázó több tucatnyi rajzot, de a szlovák népviseletbe öltöztetett figurák és a történelemből, kultúrából ismerős arcok nem keltették föl túlontúl az érdeklődésemet. Inkább csak unalomból, egyéb program híján vettem jobban szemügyre a kirakati tárlatot. És lám, nem bántam meg: az együgyűnek tünö, a népi üvegfestők és fafaragók zsánerképeire emlékeztető tusrajzokat nézegetve kellemes csalódásban volt részem. Milan Stano szlovák karikaturista éjjel-nappal megtekinthető (közép-európai raritásl), a „Kis képek a régi (és újabb) szlovákok életéből" címet viselő kiállítása jókedvű öniróniával szemléltette egy nemzet múltját és jelenét. A betyárromantikával élcelődő, a hazafi-büszkeséget a hazafiak gyakori kisszerüségével szembe állító, a világkultúra nagy alkotását a saját szűk látókörünkhöz viszonyító karikatúrák óhatatlanul a magunk nacionalizmusát juttatták eszembe. Mennyivel tiszteletreméltóbb, ha egy nép görbe tükröt is tud tartani maga elé, ha derűs öniróniával is képes vizsgálgatni önrjiagát, mint ha csupán az évtizedek (évszázadok) vélt vagy valós sérelmeit unos-untalan föl-fölemlegető, az önmagát, nemzeti múltját és jelenét átkozottul komolyan vevő, harcias önérzet sistereg belőle! Ez az utóbbi magatartás véleményem szerint más nemzetek tagjaiban törvényszerűen ellenszenvet vált ki, míg az előbbi, az önironikus, az önmagát karikírozni merő előbb vagy utóbb alighanem más nemzetek fiait-lányait is hasonló önbírálatra készteti. Simkó Tibor FILM Szinetár Miklós: Erőd A film története valahol a világban játszódik. Valakik, akik így akarnak sok pénzhez jutni, felállítanak egy igazi erődöt, ahová igazi védőket és igazi támadókat toboroznak. Pontosabban unatkozó, jómódú embereket, akiknek azt a szórakozást kínálják drága pénzért, hogy igazi fegyverekkel játszhatnak (értsd: szórakozhatnak!) öldöklösdit, katonásdit. A jelentkezőket két táborra osztják föl: vedökre és támadókra. Aztán a rendezők biztos fedezékbe vonulnak, a helyszínen csak mindent halló mikrofonjaik, mindent látó kameráik maradnak. És elkezdődik a harc, ami kezdetben valóban csak játéknak indul, maguk a résztvevők sem tudatosítják mire vállalkoztak, milyen mókába kezdtek. Csak jóval később tudatosítják helyzetüket: életben csak gyilkolás árán maradhatnak. Minden szelep, kapu biztosan zár, nincs menekvés. És elvérzenek az első áldozatai a játéknak. Közben az unatkozó, jómódú polgárok egyikéből, másikából vadállati ösztönök törnek elő, elemében érzi magát, számára még mindig csak játék a már igazi háborúsdi. Hernádi Gyula ötlete eredetinek, frappánsnak tűnik: bemutatkozhat az ember, mi lakozik benne, ha fegyvert kap a kezébe és büntetlenül használhatja is azt. Ugye, ez a téma sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban?... Sosem éreztük nyomasztóbbnak vállunkon a fegyverek súlyát, mint most, amikor már a neutron-bomba is ide soroltatik. Nem is lenne semmi bajom ezzel a filmmel, még akkor sem, ha a filmvásznon — az életben nem kevésbé! — utálom a gyilkolást, a vérontást, a brutalitást, mert ebből van itt bőven, ha mindezt a készítők nem egyszerűen kaland-film szinten tálalnák. Ha nem egy kicsit politikai színezetű westernt készítettek volna, amit meg lehet nézni ugyan, amin lehet izgulni, rettegni.. . Csak az hiányzik belőle, ami miatt a filmnek, minden filmnek készülnie kellene: a művészet. Enyhén szólva: apró szépséghiba! Mindenesetre: megnézendő.-zolczer-KÖNYV Kristó Gyula: Levedi törzsszö ve ts égétől Szent István államáig „Az utóbbi évtizedekben örvendetesen megélénkült hazai őstörténeti kutatások irodalmának minden bizonnyal egyik legfontosabb műve lesz Kristó Gyula új politika- és társadalomtörténeti munkája" — írja a kötet fülszövege, s az ajánlás ezúttal valóban igazat állít: a Magvető Könyvkiadó rangos „Elvek és utak" sorozatában megjelent tanulmánygyűjtemény bizonyosan egyik alapkönyve lesz a magyar őstörténet irodalmának. Miért? Először is azért, mert Kristó, amellett, hogy saját kutatásainak olykor meglepetésszámba menő eredményeit is földolgozza, igazában szintézisre törekszik. Gondolatait úgy adja elő, hogy végigvezeti az olvasót a magyar őstörténeti irodalom utóbbi évszázadának szinte minden hipotézisén-elméletén Szabó Károlytól Pauler Gyulán át Czeglédy Károlyig. Úgy, hogy ha valaki végigrágja magát a köteten, amely pedig „nem ígér olvasójának könnyű szórakozást" — ahogy a szerző bevallja tüstént az Előszóban —, voltaképpen egyetemi tankönyvi szinten ismerkedhet meg az egész problematikával. Amely pedig ugyancsak bonyolult, sokfelé ágazó. Valaki azt fejtegette éppen mostanában, hogy minél többet olvas a magyar őstörténetről, annál nagyobb fejében a zűrzavar. Be kell vallanunk, hogy ez bizony alighanem másokkal is így van. Különösen összezavarodtak a dolgok az utóbbi évtizedben, miután László Gyula közzé tette ún. „kettős honfoglalás" elméletét. Kristó nem foglal világosan állást a kettős honfoglalás ügyében, de inkább elvetni, mint elfogadni látszik azt. Nézzük ezek után, hogy építi föl Kristó Gyula a kötetet, amely egy témával foglalkozik ugyan, de különálló tanulmányokban. íme a tanulmányok címei: „A magyar törzsszövetség kialakulása Levédiában" (Ebben olvashatjuk, hogy: „A történelem folyamán első ízben jött létre olyan hatalmi szervezet, amelynek vezető etnikuma és leginkább jellemző nyelve a magyar volt"); „A magyar törzsek Kazáriában"; „A magyar törzsek Etelközben"; „A honfoglalás"; „A kalandozó hadjáratok"; „A katonai demokrácia"; „A törzsi állam". Kristó Gyula könyve Így nemcsak kronológiailag, de alaposságában-komolyságában is izgalmasan tölti ki, a legfrissebb már a hetvenes évek kutatásainak figyelembevételével is a László Gyula és Györffy György munkássága közötti űrt.-csl-A sokarcú Kodály „Kodálynak sok arca volt; több, mint amenynyit egyetlen kortársa — lett légyen az bármilyen jó megfigyelő — egymaga hitelesnek ábrázolhatott volna" — olvashatjuk az iménti sorokat az így láttuk Kodályt c. kiadvány fülszövegében. A harmincöt visszaemlékezést tartalmazó kötetet Bónis Ferenc szerkesztette — elsősorban olyan céllal, hogy az hozzásegítsen bennünket „az objektívet megközelítő élő Kodály-portré elképzeléséhez". Kortársak, pályatársak és tanítványok egész sora vállalkozott arra, hogy tapasztalataik, élményeik és benyomásaik alapján elmondjon egyet s mást a nagy zeneszerzőről, a világhírű zenepedagógusról. Bónis Ferenc tehát nem műelemzések és értékelések váló gatását adja az olvasó kezébe. A közzétett visszaemlékezésekből mindenekelőtt Kodály emberi arca és magatartása rajzolódik ki. A nagy tudóst a visszaemlékezők olymódon hozzák emberközelbe, hogy jelleme, cselekedete és életműve mindnyájunk számára hasznos, tanulságos legyen. Molnár Pál például a szigorú, szűkszavú és fáradhatatlan Kodályt idézi meg. Azt az embert, aki „nemlétezőnek tartotta a kényelmet", s aki állandóan a zeneértő és zeneélvező közönség kiművelésén fáradozott. Kadosa Pál a zenei élet szüntelenül vitatkozó és fáradhatatlanul serénykedő szervezőjét mutatja be. Ránki György az önállóságra nevelő s a jellemformáló pedagógust állítja elénk. Illyés Gyula a szókimondó, a közösségi öntudatra intő zenepedagógus portréját rajzolja meg. Szerinte Kodály legnagyobb érdeme, hogy „nemcsak énekelni tanította meg ezerszámra a gyerekeket", de „százezreket ébresztett közösségi öntudatra; arra, hogy hí vek legyenek a közösséghez, amelyben szü lettek". Ezért lehet hát Kodály mindnyájunké életművéből, magatartásából ezért meríthe tünk valamennyien erőt és példát. A portré teljességéért idézhetnénk még bőven a visszaemlékezések közül. A szűk keret azonban azt sem engedi meg, hogy valamennyi írás szerzőjének nevét megemlítsük. Okulásul az olvasóknak ifj. Bartók Béla, Szabolcsi Bence, Palló Imre, Vargyas Lajos. Ferencsik János, Eösze László, Szönyi Erzsé bet és a többiek Írását is egyaránt érdemes lesz elolvasniuk! Csáky Károly Ezek a felvételek Alma-Atában és környékén készültek. A kazah építészek alkotásai racionális tervezésükkel, egyszerűségükkel, világos formáikkal és a monumen tális díszítőművészet elemeinek gyakori felhasználásával tűnnek ki. Kazahsztán fővárosában az új épületek mind földrengésbiztosak és a nap hevétől is védenek. 8
