A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-12 / 28. szám

munkát végzett a Szabadság szigetén. A többiek tenyere simább. — Műveltségük, foglalkozásuk különböző — magyarázza Nelida. — Ezért az oktatás szintjét és ütemét az alacsonyabb műveltsé­gű fiatalokhoz kellett alkalmazni. Öten taní­tottuk őket a nyelvtanfolyamon, öten, vala­mennyien spanyol szakosak. A tanfolyamra együtt jártak a lányok a fiúkkal. Igyekeznek, de sok nehézséggel kell megbirkózniuk. Ide­gen nekik a szláv nyelv, angolul hamarabb megtanulnának. Közülük többen már dol­goztak otthon; akadnak többen, akik csak az alapfokú iskolát végezték el, de vannak kö­zöttük tanítók, tanítónők, hivatalnokok is. Nem a legjobbkor jöttek, télen, s Így először meg kellett szokniuk a hideget, meg kellett tanulniuk öltözködni a mi hidegebb éghajla­tunknak megfelelően, és a rendszeres korai felkelést is meg kellett szokniuk. Az üzem látta el őket melegebb ruházattal, lábbelivel, igen jó elszállásolást biztosított nekik a mun­kásszálláson, s persze az itteni étkezéshez is hozzá kellett szokniuk. A nyelvtanfolyamon megismertettük őket az itteni viszonyokkal, a szlovák főváros és az ország történetével, elvittük őket kiállításokra. Most már meg­szokták az itteni viszonyokat, ételeket, tet­szik nekik a munkakörük, elégedettek az elszállásolással, barátságok szövődnek az itteniekkel. Hetente egyszer műszaki szakok­tatást kapnak. Tereza nagy figyelemmel hallgatja, mit A mosolygó Xiomara mond róluk a tanárnő, persze nem sokat ért belőle, de azért udvariasan mosolyog. Aztán odajön a többi lány, majd a fiúk is, megered a szavuk, Tereza elmondja a többieknek, miről beszélgetünk, hol a tanárnőre, hol rám mutogat, pergő spanyol nyelven beszél, amit én persze nem értek. Ők viszont egyre töb­bet értenek a mi beszélgetésünkből. Az idő­járás akkor sem volt részükre kedvező, most sem az, már el sem akarják hinni, hogy itt nálunk meleg is szokott lenni. Ők bizony még a fűtött szobákban is fáznak. Amikor tél elején leesett az első hó, szinte sikongtak örömükben. — Tereza először lát havat — mondta a lány. A tolmács nevetve fordította, mert Tereza kóstolgatta a hó ízét. A lejtős úton gyerekek szánkáztak, mire Terezáék kézzel, lábbal magyarázták, hogy ők is felülnének a szánra. Kölcsönkértük a gyerekektől a szán­kót, Terezáék ráültek és elindultak a lejtőn. Fel is borultak csakhamar. Meg kellett nekik magyarázni a szánkázás technikáját. Amikor aztán már sebesen siklott velük a szán, örömükben tapsolni kezdtek. Nem sokáig tartott az öröm. — Boli — mutatott Tereza a lábára. — Bolí, bolí, bolí — hajtogatta kétségbeesetten. Eltört a lába vagy kibicsaklott? Szó sincs róla. Kiderült, hogy az üzemtől kapott pén­zen kicsi csizmát vett, a hótól felfázott a lába, a hidegtől megdermedtek a lábujjai és fájtak. Bolí, bolí, sóhajtozta keservesen. Ne­héz volt megvigasztalni, legszívesebben in­dult volna haza a meleg Kubába. De hát miért vettél kicsi csizmát, Tereza? — Gyerekek ezek még, pedig felnőtt nő mind — mondta a tanárnőjük. Igaza volt, mert amikor megürült a szán, Tereza csak felkapaszkodott rá ismét. Felnőtt nők. Tereza 19 éves. Magassarkú modern csizmájában 180 centiméter ma­gas, de ennél is magasabbnak látszik, mert rendkívül karcsú. Társnői is karcsúak, csak az egyik teltkarcsú, ő mulatt. Egymás után írják fel nevüket egy papírra: Gizela Lopez, Tereza Grenot, aztán két fiú következik: Julio Gomez és Pedro Ferro, majd ismét két lány Xiomara és Carmen (ők csak a keresztnevü­ket írják fel). Carmen, Tereza, Xiomara és Gizela Santiago de Cubából jöttek, ezért is tartoznak úgy össze. Egyikük bekapcsolja a rádiót s addig forgatja a keresőgombot, mig tánczene szól. Egyszerre felelevenednek az előbb még kedvetlen kubaiak, nemcsak láb­bal táncolnak a zene ritmusára, hanem a kezükkel, fejükkel, hasukkal, sőt a hátsójuk­kal is. Vérükben van a tánc. — Most már akár estig táncolnának — mondja a kísérőjük. Szerencsére hírek követ­keznek, vége a zenének. Kérdem a lányoktól, szeretnek-e színházba járni, vagy mivel töltik legszívesebben a szabadidejüket. Szórako­zásuk elsősorban a tánc, utána a mozi követ­kezik. A színház? — Nem értjük a szöveget. A moziban látjuk, mi történik. — Szívesen járnak látogatóba, ha az itte­niek közül valaki meghívja őket — mondja a kísérőjük. Egyébként dicséri őket, a munká­jukat jól végzik. Tudják, hogy szorgalmas munkával kell elsajátítaniuk a tanulnivalót, mert otthon nagy szükség van a szakképzett nunkaerökre. Kubában majd továbbadják a udásukat, amit Csehszlovákiából hoztak magukkal. MÉSZÁROS JÓZSEF Az igazságszolgáltatás iránytűje a Büntető Törvénykönyv, amely felöleli az általános büntetőjogi elveket, valamint a büntető perrendtartást. Lapunk munkatársa inter­jút készített a büntetőjogi elvekről és a bűnözés néhány jellegzetes vonásáról az Igazságügyi Minisztérium és a Legfelsőbb Ügyészség dolgozóival. — A minap hozták nyilvánosságra a bűnözés tavalyi adatait. Ezekből némi javulás érezhe­tő. Biztató ez a jövőre nézve is? — Pusztán egy-két éves csökkenésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. De ha a múltba tekintve valamivel hosszabb távon hasonlítjuk össze a statiszti­kai adatokat, az általános tendencia valame­lyest lefelé irányuló görbét mutat. Ám még ez sem olyan jel, ami önmagában megnyug­tathatná a társadalmat. A bűnözés elleni küzdelem hosszú és nehéz folyamat, hiszen egy törvénysértésre hajlamos réteg tudatos megváltoztatásáról van szó. Azt viszont örömmel nyugtázhatjuk, hogy a mi bűnözési helyzetünk összehasonlíthatatlanul jobb, mint a kapitalista országoké. Ott a gengszte­rizmus esetei, az emberek nyugalmát súlyo­san megzavaró, életüket sokszor közvetlenül fenyegető bűncselekmények szinte minden­naposak. Ezzel szemben hazánkban több kedvező körülmény tartós jelenségként érté­kelhető. Százalékokban kifejezve elenyésző például az államellenes bűncselekmények száma, ami a társadalmi rend stabilitását mutatja. Nincs nálunk szervezett alvilág és szervezett bűnözés sem, de veszélyes tör­vényszegőkkel szemben viszont a leghatáro­zottabb eréllyel kell fellépnünk. Mindebből az következik, hogy sem a megnyugvásra, sem a pánikkeltésre nincs okunk. — Milyen általános elvekre épül az ér­vényben levő büntető törvénykönyv? — Büntetőkódexünk elveiben szocialista, rendelkezéseiben a nép hatalmát és államát, gazdasági rendjét, az állampolgárok életét, alapvető értékeit és vagyonát védelmező büntetőjogi szabálygyűjtemény. Egy büntető törvénykönyv akkor jó igazán, ha az elveit a társadalom minél szélesebb körei ismerik és így követni tudják a benne foglalt szabályo­kat. Az is fontos elv, hogy a társadalmi változásokkal és fejlődéssel egyidőben új, kiegészítő megfogalmazásokkal is bővüljön a bíróságok és ügyészségek által alkalmazott törvénytár. Nemzetközi tapasztalatok alap­ján a büntetőjog elveivel és eszközeivel egy­re határozottabban kívánunk például fellépni a muzeális értékek fokozott védelméért. Újabban a környezetvédelem is szükségessé teszi a büntetőjogi eszközök felhasználását, de a kábítószerekkel való visszaélés tilalmá­nak szintén egyre hangsúlyosabb helye van a büntetőjogi szabálygyűjteményben. Vagy itt van a közlekedés problémája, ami a balese­tek és az emberáldozatok magas száma révén nagy gondja a társadalomnak. A forga­lom növekedésével arányosan, a közlekedési bűncselekmények száma is gyarapszik. Az 1976 januárjában életbe lépett 100-as szá­mú szabályrendelet vagy a tavaly nyáron hatályba lépett sebességkorlátozás jó példa arra, hogy bizonyos előírásokat a társadalmi kívánalmaknak megfelelően, „menet köz­ben" kell módosítani. Itt kell megjegyezni azt is, hogy több olyan forgalmi kihágás van, ami valamikor csupán szabálysértésnek, napja inkban viszont már törvényszegésnek számít. — Kevesen tudják, hogy jogilag miként minősíthetők, azaz miképpen oszlanak föl a bűncselekmények ? — Bűntettekre és vétségekre. Minden tör­vénybe ütköző cselekményről nyomban ki­derül, hogy mi számít „csak" vétségnek, illetve mi az, ami egyből bűntettnek tekint­hető. — A büntetési rendszer a büntetőjog szerves része. Vajon a jelenlegi büntetési és büntetés-végrahajtási rendszer megfelel-e a követelményeknek ? — Alapjaiban mindenképpen igen. Ve­gyük például a legsúlyosabb ítéletet: a halál­­büntetést. Valóban csak ritkán, kivételesen alkalmazzuk, rendszerint különösen kegyet­len gyilkosokon. Ezekről a büntetésekről a nyilvánosság is mindig tájékoztatást kap. A bíróságok ma is, a jövőben is csak azokat sújtják majd ilyen büntetéssel, akik magatar­tásukkal rászolgáltak arra, hogy kiiktassuk őket a társadalomból, hiszen a kivégzést különleges büntetési nemként kell elfogadni. A szabadságvesztés-büntetés rendszerében három végrehajtási fokozatot alkalmazunk: a fogházat, a börtönt és a fegyházat. Minden büntetésnek nevelő jellege van, ezért a fi­atalkorúaknál például igen jól bevált mód­szer az úgynevezett próbára bocsátás. Az ilyen bírói döntést azonban nem szabad összetéveszteni a feltételes szabadságvesz­tés büntetésével. — A büntetési gyakorlatban hogyan je­lentkezik az az elv, miszerint a munka az emberformálás és a nevelés alapvető eszkö­ze? — Egyrészt úgy, hogy bűnüldöző szerve­ink és bíróságaink határozottan fellépnek mindenféle munkakerülés és dologtalanság ellen. Természetesen azokra is megkülön­böztetett figyelmet fordítunk, akiket már eli­téltek a bíróságok. A börtönökben dolgoznak és így saját jövedelemmel is rendelkeznek az elítéltek. Itt kell elmondani még azt is, hogy a büntetés-végrehajtás előtt három, egy­mással szorosan összefüggő feladat áll. Az egyik a biztonság, vagyis az, hogy az őrzés megfelelő legyen. A másik a munka, a har­madik a nevelés. E három cél több-kevesebb sikerrel meg is valósul. — A társadalmi megítélés éles különbsé­get tesz a megbotlott ember és a sokszoro­san visszaeső bűnöző között. Megmutatko­zik ez az igazságügyi szervek munkájában is? — Természetesen. A törvény is másként kezeli azokat, akik először kerülnek összetű­zésbe a büntetőtörvénnyel, és másként azo­kat, akik visszaesők vagy főbenjáró cselek­ményt követtek el. Figyelembe vesszük a büntetendő személy előéletét és azt a hírne­vet is, amelyet a környezetében élvez. Min­debből nyilvánvaló, hogy a büntetés gyakor­lati kiszabásánál nagyobb bizalommal va­gyunk a kisebb súlyú bűncselekményt elkö­vetőkkel szemben, vagy azok iránt, akik elő­ször kerültek a törvény elé; mint azokkal szemben, akik már voltak börtönben. A reha­bilitációnak ez a differenciált jellege elősegí­ti, hogy a megbotlottak beilleszkedhessenek ä társadalomba. — Miképpen fogalmazhatóak meg a bűn­üldözési és igazságügyi szervek munkájá­nak célkitűzései? — Tudásunk és igyekezetünk arra irányul, hogy a szocialista törvényesség elveivel és szabályaival a lehető leghatékonyabban véd­jük a társadalmi és az egyéni érdekeket a törvényszegőkkel szemben. A bűnözés visz­­szaszorítása ellenben hosszúlejáratú folya­mat, amiben kinek-kinek nagy része lehet. 17

Next

/
Thumbnails
Contents