A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-07-12 / 28. szám

Beszélgetés Csanda Sándorral a készülő irodalmi lexikonokról

Két lexikális jellegű mű jelenik meg a közeljövőben a Madách Könyv- és Lapkiadó gondozásában. Mind a két könyv hiánypótló mű és széleskörű érdeklődésre tarthat számot. Az egyik könyv a Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona, a másik A csehszlovákiai magyar irodalom lexikona. A lexikonoknak természetesen széles körű szerzőgárdájuk van, s hisszük, rövidesen „tető alá" kerül mind a két munka. A szerkesztők sorában ott találjuk Csanda Sándor egyetemi tanárt és irodalomtörténészt. Egyébként ö volt az egyik kezdeményezője a könyvek megszerkesztésének. Tőle érdeklődöm, mikor vetődött fel a két mű kiadásának gondolata.

— Hét évvel ezelőtt a Komenský-egyetem magyar tanszékén vetődött fel az a gondolat, hogy feldolgozzuk a csehszlovákiai magyar irodalom történetét és elkészítjük hagyományainak lexikonét. A két lexikon tehát, mintegy előmunkálatát jelenti a csehszlovákiai magyar irodalom történetének. A hagyományok lexikona egészen 1918-ig terjed. Ebben az e területen élt régebbi magyar írókat gyűjtöttük egybe. A kötet több mint 500 címszót tartalmaz. A második kötet: A csehszlovákiai magyar irodalom lexikona. Ebben is mintegy 500 szerző, valamint lap és folyóirat címszava található. E köteten jelenleg még dolgozunk.

— Tulajdonképpen milyen terjedelmű könyvekről van szó?

— A könyveket terjedelmes lexikonoknak terveztük, a kiadóban azonban az első kötetet erősen megrövidítették. Az első kötet képekkel és illusztrációkkal együtt, mintegy 15 ív lesz. A második kötetet 25—26 ívre tervezzük, hasonló kiállításban, mint a magyarországi irodalmi lexikonokat.

— Hogyan haladnak a munkálatokkal s körülbelül mikor jelennek meg a könyvek?

— Az első kötet már nyomdába került. Legkésőbb jövőre várjuk a megjelenését. A csehszlovákiai magyar irodalom lexikona, amely magába foglalja íróink munkásságát egészen 1980-ig, talán jövőre kerül nyomdába. Néhány szerzőnk még nem készítette el az anyagát. Sajnos, ilyen munkánál mindig akad néhány szerző, aki valamilyen oknál fogva késik.

— Mely szempontok a leglényegesebbek az irodalmi lexikonok szerkesztésében?

— Annak idején erről sokat vitatkoztunk, különösen a hagyományok lexikona volt különböző szempontú, mert csak azokról a szerzőkről akartunk jellemzést hozni, akik jelentős müveket alkottak a mai Szlovákia területén. így elsősorban a földrajzi szempont jött számításba. A másik szempont viszont a második kötetnél került előtérbe. Ez a művészi színvonal kérdése. Itt is közösen latolgattuk, kiről hány oldalt írjunk. A lexikon tehát elsősorban terjedelmében fogja kifejezni az írók értékét. Akiről többet írunk, jelentősebb író. Egyébként ez az irodalmi lexikonok gyakorlata.

— Láthatnánk egy passzust a Magyar irodalmi hagyományok lexikonából?

— Tájékoztatásul az előszóból idézek: Az irodalmi hagyományaink lexikona 1918-ig a régebbi magyar irodalomnak hazánk földjével kapcsolatos hagyományait gyűjti egybe. Ezt követi majd a csehszlovákiai magyar irodalom lexikona

1918-tól napjainkig. Az egyes írókról szóló cimszókban elsősorban a földrajzi szempontot és az írók életművének súlyát, jelentőségét vettük figyelembe. Legrészletesebben azokról az írókról szólunk, akiknek egész írói alkotása, vagy annak jelentős része hazai vonatkozású. Ilyen Amadé László, Bornemissza Péter, Balassi, Jókai, Mikszáth, Tompa Mihály stb. Ebben az esetben főként az író hazai vonatkozású művét és tevékenységét tárgyaljuk, megemlékezve az életmű későbbi, 1918 utáni visszhangjáról is. Csak másodlagosan szólunk az írónak az egyetemes magyar irodalomba tartozó műveiről és életművének más lexikonokban is nyilvántartott értékeiről. Rövidebben írunk az olyan szerzőről, aki életművének csak kis töredékét alkotta hazánk területén, vagy életművének csak bizonyos élményei kapcsolódnak szülőföldünkhöz. így például Kassák Lajosról, Krúdy Gyuláról. Legrövidebben azokról a szerzőkről szólunk, akiknek nincs jelentős életművük, és 1918 után Csehszlovákia területén kívül, szülőföldünkről eltávozva alkottak. Az említett szempontok munka közben többször problémát okoztak, számos határeset, látszólagos ellentmondás keletkezett. A lexikonba felvettük például Mihályi Gábor nevét, mert a mai Csehszlovákia területén született. Ellenben apját, Mihályi Ödönt majd az 1918 utáni szlovákiai költők közé soroljuk, mivel életművét itt alkotta. Egyenként kellett döntenünk a Magyarországról 1918 után ide emigrált írók besorolásáról. Ha egy emigráns író aktívan bekapcsolódott a szlovákiai magyar irodalmi életbe, például Simándi Pál, Ignotus, Hidas Antal, művét a csehszlovákiai magyar irodalommal kapcsolatban a második kötetben értékeljük. Ha csak átutazott hazánk földjén, vagy csupán cikkeket küldött ide, azt a kötetben csupán a címszóval tartjuk nyilván. Igaz, néhány esetben az író, vagy müve több területhez is kapcsolódik. Például Illés Béla Kassán (Košicén) született, a Kassai Munkás-ban publikált, de első élményeit a Kárpátok alatti ukrán területen szerezte, később pedig Budapesten, illetve Moszkvában élt.

— Mit mondhatnánk még el a Csehszlovákiai magyar írók lexikonáról?

' — A tájékozott olvasó ismeri azokat a magyarországi lexikonokat, amelyekben több-kevesebb szlovákiai magyar író ismertetése is megtalálható. S olvashatott a kiadásra váró romániai magyar irodalmi lexikonról is. A Komenský-egyetem magyar tanszékén alakult egy munkaközösség, amely az

eddigi legjelentősebb csehszlovákiai magyar irodalmi vállalkozást hajtja végre. Említettem, hogy már nyomdába adtuk az első kötetet és ez lényegesen különbözik a másodiktól. A második kötet a magyar irodalom 1918 utáni, a mai Szlovákia területén keletkezett termést mutatja be. A mü végén helységek szerint csoportosítjuk az egyes írókat és mindebből kiderül, hogy a hazai magyar irodalomnak jelentős központjai voltak vidéki városokban is, főképpen a két világháború között. Az első kötet sajátossága, hogy az egész életművükkel idetartozó írókon kívül igen sok olyan írót mutat be, aki hosszabban vagy rövidebben kapcsolódott hazánk területéhez. A második kötet a csehszlovákiai magyar nemzetiségi irodalmat mutatja be. Ebből eddig mintegy háromszáz lexikoncikk készült el. A szerzők sorában Csanda Sándor, Turczel Lajos, Zalabai Zsigmond, Kázmér Miklós, Ozsvald Árpád, Varga Erzsébet és Szeberényi Zoltán találhatók, de további szerzők cikkeit is várjuk. A lexikon a hazai magyar nemzetiségi irodalomnak lehetőleg teljes feltárása, feltérképezése lesz. A lexikoncikkeknek körülbelül a fele olyan lapokat, folyóiratokat és szerzőket mutat be, főként a két háború közti időszakból, akiknek a neve szinte ismeretlen irodalomtudatunkban. Példaként megemlíthetjük, hogy az adott időszakból több mint száz lapról és folyóiratról s több tucat történeti íróról van szócikkünk.

— Kiknek készültek elsősorban a lexikonok? A szakembereknek vagy a széleskörű közönségnek?

— A lexikonok, mint a magyarországi irodalmi lexikonok is, a széleskörű közönségnek készültek tájékoztatásul. Nem törekszünk végleges értékelésre, hanem elsősorban informálásra. Az olvasó a legfontosabb adatokat találja itt meg minden írónkról, költőnkről, folyóiratunkról.

Beszélgetett: DÉNES GYÖRGY

(KINCSEKKEL... MEGRAKODVA

(Jegyzetek az ötödik Dunamenti Tavasz vers- és prózamondó versenyéről)

Míg a IV. és az V. kategória versenyzőinek — azaz a 16 éven felüli vers- és prózamondóknak Komáromban (Komárno), a Jókai-napokon volt alkalmuk megmutatni, ki mit tud, az első három kategória résztvevői D.unaszerdahelyen (Dunajská Streda), az immár ötödször megrendezett Dunamenti Tavaszon bizonyíthatták tudásukat, felkészültségüket. Itt tehettek tanúságot nemcsak anyanyelvi műveltségükről, hanem irodalmi ismereteikről is, hiszen az odafigyelő közönség ez utóbbiról is meglehetősen részletes képet alkothatott magának: megállapíthatta például, hogy szavalóink közül egyre többen ismerik és szeretik a csehszlovákiai magyar irodalmat (az érdekesség kedvéért említjük meg, hogy az első három kategóriában hazai költőink művei közül Simkó Tibor A prücsökkirály című verse bizonyult a legnépszerűbbnek, amelyet mind a három kategóriában szavaltak).

Örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy vers- és prózamondóink, illetve az őket felkészítő pedagógusok (hiszen iskolás gyerekekről van szó) nem elégednek meg a készen kapott, az éppen kéznél lévő, azaz a tankönyvekben is megtalálható — tehát szinte „kötelező — irodalmi művekkel, hanem zömmel igazi felfedező utakat tesznek az irodalom területére, s felfedező útjaikról valódi kincsekkel megrakodva térnek vissza: az eddig kevésbé ismert vagy már feledésbe merült irodalmi művek birtokában. Elég gyakran hangsúlyozzuk, hogy az amatör vers- és prózamondó legfőbb erénye az egyéniségéhez legjobban illő, az egyéniségének leginkább megfelelő mű kiválasztása. Úgy tűnik, az V. Dunamenti Tavasz résztvevői felismerték, megtanulták ezt az igazságot, s a jó versválasztás nem a véletlen műve volt. A verseny pozitívumai között említhetjük még, hogy az országos seregszemléről szinte teljesen eltűntek az „éneklő" szavalok, s a helyes hangsúlyozás mindenekelőtt arról győzött meg bennünket, hogy vers- és prózamondóink nem csupán elmondják — ha már egyszer „betanulták" —, hanem értik is az előadott müveket. A Szerdahelyen látott és-hallott versenyzők között valódi előadó egyéniségekkel is találkoztunk.

De szóljunk most már a hiányosságokról is, hiszen ezeket a jövőben csak úgy lehet kiküszöbölni, ha nem hunyunk szemet fölöttük, hanem beszélünk róluk: legjobb szavalóink, illetve prózamondóink között is aránylag sok a beszédhibás (főleg a pösze) — többen csak emiatt nem érhettek el jobb helyezést a versenyben. S ha már a helyes hangsúlyról

szóltunk, szólnunk kell a helytelen hanglejtésről is, mert vers- és prózamondóink hanglejtése sok esetben nagyon-nagyon messzire esik a mindennapi beszéd természetes lejtésétől; ezek a versenyzők vagy a velük foglalkozó pedagógusok bizonyára úgy gondolják, hogy az irodalmi művet valahogy másként, a köznapi beszédtől eltérően, talán patetikusabban, „stilizáltabban", irodalmibban kell előadni — ebből fakadnak legfeltűnőbb hibáik. A hiányosságok között kell megemlítenünk továbbá, hogy versenyzőink sok esetben nem tudják kellőképpen felhasználni a csöndet, a mindennapi beszédben is jelentős szerepet játszó szüneteket: vagy túlságosan is tagolják, azaz felaprózzák a szöveget vagy az ellenkező végletbe esnek és hadarnak. A felsoroltak persze nem kiküszöbölhetetlen hibák, a következő országos versenyen bizonyára a színvonal további emelkedésének lehetünk tanúi.

Végezetül álljon itt a győztesek, az V. Dunamenti Tavasz legjobb vers- és prózamondóinak névsora: Horváth Andrea (Udvard — Dvory nad Žitavou), Dóczi Sándor (Kiskövesd — Malý Kamenec), Szabó Ildikó (Dunaszerdahely — Dunajská Streda), Bock Andrea (Alistál — Hroboňovo), Lelkes Hajnalka (Somorja — Šamorín), Németh Szilárd (Szene — Senec).

15