A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-18 / 42. szám
barlangja. Magyarország legmélyebb barlangja, a Vecsembükki zsomboly az Alsóhegyen mindössze öt méterrel mélyebb. Az István-lápai zsomboly a Nagyfennsík északkeleti csücskében található, a Veszszög- és a Savós-völgy között. Aránylag tiszta harmadkori mészkövekben keletkezett. A máig feltárt terjedelmes barlangjáratok nagyrészt kelet-nyugati irányban húzódnak. Észak felöl krisztallinikum-réteg, délről porfiroidok határolják. A zsomboly már régebben ismert, természetesen nem a mai mélységében. Az utóbbi 15 évben rengeteg önfeláldozó munkát végeztek el benne főleg a miskolci barlangkutatók. Az utóbbi időben Szente István vezetése alatt vegyes csoportok érkeznek Budapestről, Miskolcról és környékéről. Nagyrészt fiatalok dolgoznak itt jelentős eredményekkel. A zsomboly 200 méter mélységig szinte teljesen függőleges, innen lépcsőzetesen aknarendszer vezet lefelé. Az egyes aknákat összekötő szűkületeken meglátni a robbantó munkálatok nyomát. A meredek járat egykor egy víznyelő volt. Máig már az egész aknarendszert kiépítették, megbízható merev vaslétra sorok vezetnek mindenfelé. A leghoszszabb függőleges vaslétra 28 méter. „Technikás" barlangnak mondják az itteniek. Bizony, az is lehetett, ha arra gondolok, hogyan is jártak le dolgozni a kutatók, mielőtt ezeket a létrákat rögzítették. Közeledve a 200 méterhez, már víz és ritka agyagos sár is kezd csorgadozni a szűk járatokon. Nincs mese, bele kell feküdni. Nem baj, csak egy kicsit kellemetlen. Mindannyian vízhatlan öltözetben vagyunk. 200 méter mélységben a barlangjárat tágas folyosóvá szélesedik. Nyilvánvaló, hogy elértük a fő vízszintes járatot. Először a nyugati ágba indulunk s rövidesen a Nagyterembe érünk. Óriási sziklák fekszenek egymásra dőlve. A mélységből hallatszik a földalatti patak szüntelen egyhangú zúgása. Már ez az élmény megérte a 200 méteres csúszás-mászást. Szembe indulunk a földalatti árral, de A Nagyfennsfk egyik zsombolyának ác so lata mosott fekete sziklafalak eltűnnek a víz szintje alatt. — Most magas a vízállás, ezért a szifon zarva van — magyarázza kísérőnk. — Mögötte még 800 méter hosszú vízszintes folyosó húzódik nyugat felé, további két szifonnal. Sokan mondják, hogy ez a barlang legszebb része — folytatja Laci. Búvárfelszerelésünk nincsen, ezért viszsza kell fordulnunk. A Nagytermet elhagyva találkozunk egy öttagü csoporttal. Elmondják, hogy megpróbálnak felmászni a Nagyterem boltozatában feketedó hatalmas repedésbe. Elindulunk a keleti ágba. Még körülbelül egy kilométernyi utat kell megtennünk a föld alatt, ha el akarjuk érni a legújabban felfedezett részeket. Sáros termeket kaviccsal töltött árkok követnek. Nagyon érdekes. A kavicsok olyan egyformák, mintha valaki összeválogatta volna őket. Körös-körül mindenütt töméntelen mennyiségű sár. A kavicsszemek viszont tiszták, mintha nemrég mosta volna meg valaki. A mi vidékünkön nemigen van példa ilyen üledékekre. A járat emelkedni kezd, s a barlang eddig jellegzetes vonalai is változnak. Minél feljebb mászunk, annál jobban emlékeztet az alpesi barlangokra. Érdekes kaszkádokban züdul le a kis patak a mennyezetről, majd néhány méterre eltűnik a sziklák között és végül egy szép köralakú aknába ömlik. A csendes járatokban, amelyeket már elhagyott a földalatti ár, gyönyörű zúzmara-képződményeket látunk. Persze nem jégből, mert hiszen a barlang hőmérséklete körülbelül plusz 7 C fok, hanem kristálytiszta kalcitból. A keleti ág legfrissebben felfedezett szakaszaiban már kötelek lógnak a levegőben vagy a meredek falakon. Itt már látni Szente csoportjának munkáját. Méterről méterre vertek kampókat a sima sziklafalba, hogy feljussanak a titokzatos nyílásba. Ma is ott találtuk a csoportot. A kalapács hangja már messziről elárulta őket. Szente a legtapasztaltabb emberekkel keresi a tovább vezető járatokat. A csoport fiatalabb tagjai egy szakértő irányításával a nyomukban végzik a felméréseket. Néhányan nagyon fiatalok. Felszerelésük is nagyon kezdetleges. Átázva, vacogó fogakkal dolgoznak a mélyben 14 órát is, egyetlen zokszó nélkül. Kemény nevelés, de megéri. Ezt majd később fogják értékelni azok, akik kitartanak. Az utolsó aknát még csak az utóbbi napokban tárták fel, ezért még nem kapott nevet. Az akna függőleges falain kőbordák merőlegesen fölfelé egészen addig, ahol a sisakra erősített lámpám erős fénye elvész a sötétben. Onnan fentröl, kb. 25 m magasból fény villog és kopácsolás hallatszik. Ez Szente lámpája és kalapácsa, aki centiről centire megy előre, hogy feljusson a titokzatos folytatást rejtő akna tetejébe. Irigylem a fiúktól ezt az aknát. Sok szép barlang van minálunk is, de ilyen aknát még eddig csak itt láttam. Egyedülálló a maga nemében. A fényképezőgépet lent hagytam a kötelek alatt. Ha az ember siet. egy óra alatt megteheti az utat oda-vissza. Gondolkodás nélkül elindultam a gépért. Az akna teteje becslésem szerint 160 méterre lehet a barlang mélypontjától. Ezen a fölfelé irányuló ágon — ha lehetséges —, szeretnének a fiók kijutni a felszínre. Céljuk alulról megnyitni a barlangrendszer egy másik bejáratát. A mi utunk itt véget ért. Elbúcsúzunk, jó munkát kívánva, majd visszafordulunk. Hamarosan leereszkedünk 200 m-re, ahol a felszínre vezető út kezdődik. Némileg fáradtan vergődünk fölfelé a szűk csúszós járatokban. Rángatjuk az idomtalan zsákot magunk után. Egymást követik a szűk meanderek vaslétrákkal. Nem tudom elképzelni, hogyan lehetne átvinni egy sebesültet ezeken a szűk, kanyargós járatokon. Tizenhat órai föld alatti tartózkodás után végre kint vagyunk a felszínen. Kirándulásunk eredményesebb volt, mint ahogy terveztük. Még a 140 méter mély Fekete-barlang aljára is leszálltunk. Élményekben gazdagon tértünk haza. STIBRÁNYI GUSZTÁV MA NEKEM, HOLNAP NEKED? A város? bíróság ítéletének indoklásából: „A peres felek, valamint a kihallgatott tanúk szinte egybehangzó vallomása szerint a felperes évek hosszú során sorozatosan megszegte gyermekeivel szembeni szülői kötelezettségét és ezért a társadalom felfogása szerint, a gyermekei sem kötelezhetők arra, hogy eltartsák apjukat. A felperesnek a szülőtartásra vonatkozó keresetét a körülmények ismeretében indokolatlannak tartja és elutasítja." Az ítéletet a másodfokú bíróság is jóváhagyta — miután a felperes fellebbezett az első fokú ítélet ellen. A perben álló felek: egy hetvenöt éven felüli egészségileg károsult férfi, és felnőtt, önálló családi életet élő, saját keresettel bíró gyerekei. § § § Az úgynevezett szülötartási perek (amikor a szülök kérelmezik hatóságilag, hogy felnőtt gyermekeik tartsák el őket) viszonylag ritkán fordulnak elő bíróságaink mindennapi munkájában. Ha viszont mégis sor kerül ilyen tárgyalásra, általában elgondolkoztató, tanulságos történet szálai bontakoznak ki a tárgyalás tanúvallomásai során. A bírósági tanács dolga eldönteni: vajon a családdal szemben elkövetett korábbi mulasztásaiért közömbös-e a gyerekek szemében apjukanyjuk sorsa; vagy hálátlan gyermeki gondatlanság okozta, hogy egy szülötartási keresettel is gazdagodtak a bírósági periratok aktacsomói?... Tulajdonképpen nem is csoda, ha egy-egy ilyen tárgyalás mindig a jogi előírások, illetve a szülő-gyermeki viszony íratlan törvényeinek párharca. Akárcsak abban a perben is, amelynek ítéletéből az imént idéztem. § § § Kor szerinti sorrendben talán a harmadik testvér, a szőke, harmincas éveinek elején járó Marika őrizte meg emlékezetében a legjobban a múlt képeit. Szelíd, lankás szőlőhegyek alján lakott a család. Az az igazság, hogy szüleinek házassága sohasem volt boldog. Az anya félénk, gyönge akaratú asszony volt; az apa viszont mogorva, iszákos, az egész világgal hadilábon álló férfi. Ha már semmi pénz nem akadt otthon, semmi elkótyavetyélni való holmi sem, akkor nekivágott a szőlőhegyeknek és a gazdák hol itt, hol ott könyörültek meg rajta egy-egy pohár borral. A család viszont egyre gyakrabban éhezett, sőt, a férfi állandó italozása, az ebből eredő perpatvarok szinte lehetetlenné tették az együttélést. Az anya és a hét gyerek hétköznapjai folytonos vándorlásból álltak. Egyszer rokonoknál, másszor ismerősöknél laktak. A véletlen úgy akarta, hogy Marika néhány esztendeig a nagyszüleinél lakott. Nagy kertben játszhatott, derű, szeretet vette körül. Hazamenni a világ minden kincséért sem akart. Otthon közben mit sem változott a helyzet, ellenkezőleg, inkább még rosszabbra fordult. Amikor már tényleg tarthatatlan körülmények között élt a család, a gyámhatóság is közbeavatkozott és a három legidősebb testvért — közöttük Marit is — állami gondozásba helyezték, ahol az is lehetővé vált számukra, hogy szakmát tanuljanak. Hármójuk közül Mari fivére vasutasnak, a nővére varrónőnek készült. Amikor mindketten szakmunkáslevelet kaptak, Mari úgy határozott, hogy nővéréhez költözik, mert számára is akadt megfelelő állás a városkában. Teltek-múltak a hónapok, s úgy tűnt, hogy a hét testvér közül hárman már révbe jutottak. Egy napon azonban riasztó hír érkezett otthonról: apa magatartása minden korábbinál durvább lett, anyának segítségre, támaszra lenne szüksége. Mari azonnal hazautazott, de már megkésve érkezett: talán egy fél órával korábban történt, hogy a férfi eszméletlenre, véresre verte az asszonyt; utána pedig visszament a kocsmába. Mari azonnal kórházba szállítatta anyját, az apja ellen eljárás indult, és a válást is kimondták a szülök között. Anya nem tudott már teljesen fölépülni betegségéből, így Mari lett a családfő. A szövetkezetben dolgozott, fiatalabb testvéreivel foglalkozott — és az apjával pereskedett, aki néha hónapokig sem teljesítette gyermektartási kötelezettségét. Többnyire csak alkalmi munkát vállalt, úgyhogy hatóságilag is nehéz volt lefogni keresetéből a pénzt... így éltek évekig, mígnem egy napon anya meghalt. Ezzel egy további szakasz zárult le a hét testvér életében — apa pedig sem a temetésen, sem később nem hallatott magáról. § $ § Mari akkor már régen újra a városban élt, ismét a gyárban dolgozott, külön lakása volt; olvasott, tanult, szakmunkásvizsgára készült. Közvetlen, vidám teremtés volt, csupán egyet nem akart a világ valamennyi kincséért sem: férjhez menni. Úgy látszik, benne éltek a legélénkebben az egykori emlékek . .. Aznap, amikor a születésnapját ünnepelték, az egész család összesereglett nála. Örömébe azonban üröm is csöppent: délben bírósági idézést kézbesített számára a posta! Percek alatt kiderült azonban, hogy nemcsak ö, de kivétel nélkül valamennyi testvére kapott egy-egy azonos szövegű hivatalos iratot : az időközben testi-lelki ronccsá vált apa szülőtartást igényelt a gyerekeitől. A tárgyalás rövid, barátságtalan hangnemű volt. Az apa tagadta italozó életmódját, otthoni garázdálkodásait pedig azzal indokolta, hogy a sok gyerek nevelésénél szükség volt testi fenyítésre. A bíróság azonban elmarasztalta a felperest, és nem kötelezte a testvéreket arra, hogy eltartsák apjukat. Az ügy ezzel jogilag lezárult. Emberileg azonban nem. A hét testvér ugyanis úgy határozott, hogy havi szülötartást ugyan nem hajlandók fizetni, de egyszeri anyagi hozzájárulással lehetővé teszik apjuknak, hogy agghajlékba költözzék. A bíróság — jogilag — azért marasztalta el a szülötartást igénylő felperest, mert a korábbi esztendők során súlyosan megsértette s elhanyagolta legtermészetesebb szüjöi kötelezettségeit. Mari és testvérei viszont azért keresik egy elfogadható megoldás lehetőségét, mert most, évek múltán is apjuknak érzik ezt az elesett, lelkileg is összeroppant férfit, aki az italra tette az életét. A szerző felvételei 17
