A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-18 / 42. szám
A Jemeni Arab Köztársaság bélyegeket adott ki, amelyek óperzsa figurális miniatűröket ábrázolnak. Ez a miniatűrfestészet körülbelül a XV-XVI. században élte virágkorát. Jurij Sztolarov pszkovi professzor szabad Picasso Saltimbanque-ja három millió dolidejében a régi népi hangszerek hangját lárért kelt el New Yorkban, s egyelőre ez a gyűjti. Felvételünkön a nyolcvan éves legmagasabb ár, amelyet az Egyesült Álla-Dmitrij Dmitrijev társaságában látható. mokban valaha is fizettek műalkotásért. Zs. Nagy Lajos CERUZASOROK Utazás homokórával Van egy egyszerű és olcsó módszerem arra, hogyan kell megkülönböztetni a giccset a remekműtől, pl. a zenében (egyébként, azt hiszem, minden műfajra érvényes). Ha egy zenedarab — Így szól az elméletem — első hallásra tetszik, de a tizedikre megunom: giccs. Viszont, ha először nem is tetszik, de tizedikre megszeretem s utána soha többé meg nem unom: remekmű. Az állítás remekműre vonatkozó részét már régen kipróbáltam a gyakorlatban, így szerettem meg például Bartók Concertóját és számos más, „nehéznek" mondott remekművet. De ami állításom első részét illeti, abban nem vagyok teljesen biztos. Chopin etűdjei. Kozma József sanzonjai már első hallásra tetszettek és több száz meghallgatás után sem unom őket. Akárcsak sok népdalunkat. A hangsúly tehát ezen: a megunáson vagy meg nem unáson van. Riportra utazom egy „összkomfortos" szolgálati kocsiban, melyben, sok egyéb műszer között, egy sztereó-magnó is működik. Az ismert, búgó hangú énekesnő két helyről, a kocsi két sarkából énekli fülembe az „örökzöld" slágert: „Szeretném a homokórát megállítani. .." Harmatos, derűs a reggel, jó a közérzetem, az éneket is nagyon szépnek találom. — Gyula, kérlek, hallgassuk meg ezt a számot tízszer! Gépkocsivezetőnk csodálkozva néz rám: — Miért épp tízszer? Közlöm vele is, amit már fentebb elmondtam, azaz véleményemet a giccs és a remekmű különbségéről. — Rendben van, hallgassuk meg tízszer. A baj csak az, hogy elfogult vagy. Te már eleve feltételezed, hogy giccset hallgatunk. Okos megállapítás, de nem változtat azon a tényen, hogy a dalt egyelőre szépnek hallom. „Ülök a szobámban, s arra gondolok..." Egyszerű, primitív szöveg, azt hiszem, nem is pontosan így szól, de képtelen vagyok megjegyezni. Hát ennek mi lehet az oka? Egy sereg súlyos, kemény veretű Ady-verset tudok fejből, e dalocska szövege meg nem és nem akar a „fejembe mászni". Butulok? Dunaszerdahelyig ötször hallgattuk meg. Bösön, ebédszünetben kétszer. Az hét. S változatlanul tetszett, sőt, ijedten vettem észre, hogy jobban tetszik, mint az elején. Délután kezdett felborulni az egész elméletem. Meghallgattuk Hofi Lazítani című népszerű slágerét, s nekem már elöszörre sem tetszett. Most aztán melyik a remekmű, melyik a giccs? Vagy mind a kettő remekmű? Vagy mind a kettő giccs? — Még három dobásom van — mondtam Gyulának hazafele jövet. — Hallgassuk újra a Homokórát! Szégyellem bevallani, de szinte meghatódtam az újra felhangzó daltól: „Szeretném a homokórát megállítani, szeretném az emlékeim elfelejteni". Úgy idézem, ahogy megmaradt a fejemben, tehát valószínűleg pontatlanul, bocsássa meg nekem az ismeretlen dalköltő! Gépkocsivezetőnknek igaza volt. Elfogult voltam már a legelején: azt vártam, hogy megunom ezt a slágert, hogy a „könyökömön jön ki", ha tizedszer fogom hallani. S íme: a tizedik meghallgatás után eszelősen dúdolom, dúdolva lépek be otthon a kapun, holott lélekben összeroskadtam, megrokkantam. Nagyszerű, csalhatatlannak vélt módszerem öszszeomlott. Éjszaka azt álmodtam, hogy homokóra lettem, kemény és csillogó homokszemek peregnek a gyomromba, az énekesnő parlandóban suttogja a fülembe, hogy itt ül a szobámban és szeretné az emlékeit elfelejteni. Azóta eltelt egy hét. Ma reggel hallottam újra a rádióból a Homokórát. Ököllel csaptam írógépem klaviatúrájára. Az Írógép betűi azóta gyakran összegabalyodnak, pedig szeretném gyorsan és örömmel közölni olvasóimmal, hpgy a módszerem jó, csak némi módosításra szorul: ugyanis akad giccs, amit tizenegyszer kell hallani (látni, olvasni!) ahhoz, hogy megunjuk, megutáljuk, hogy rosszindulatú höemelkedést és hisztériás rohamot kapjunk tőle. Mint én a Homokórától. Virágénekek éjfél után Úgy aludtam el, hogy fejem mellett a kis táskarádiót is elfelejtettem kikapcsolni, sem a tízórás, sem az éjféli hírek nem ébresztettek fel, vagy a világesemények voltak unalmasak, vagy én voltam túl fáradt és túl álmos. Virágénekekre ébredtem: „Ellopták szivemet restellem, aki azt ellopta esmérem, tied vagyok, rabod vagyok, megkötözött foglyod vagyok, édesem ..." Kristályosán tiszta női hang énekelte, cimbalomkíséret mellett. Megnéztem az órát, éjfél múlt tíz perccel. Nagyon ismerős volt a hang, biztosan hallottam már valahol, mégse ismertem rá: olyan szép egyszerűséggel és természetességgel szólt, hogy szinte fölragyogott körülöttem a szoba, s már nem is a szobámban voltam, hanem valami napfényben fürdő, virágos réten. Nem ismertem meg a hangját, mégsem lepődtem meg, amikor a bemondó közölte, hogy Harangozó Teréz énekelt. Mindig is sejtettem, hogy egyszer kinövi a szirupos slágereket. Őszintén örülök, hogy sejtésem valóra vált. 9
