A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-11 / 41. szám
MUNKÁSMOZGALMI EMLÉKEK Az itteni lakosság többsége a felszabadulás előtti időkben kétkezi munkás, szegényparaszt, zsellér, pásztor, gazdasági cseléd részarató, sommás vagy törpebirtokos tehát a mezőgazdaságból él, amely azonban nem nyújt mindenkinek helyben munkalehetőséget, ezért sokan kénytelenek közelebbi, távolabbi vidékeken keresni munkát s kenyeret, zömmel az ungvári, sátoraljaújhelyi, illetve a tokaji szőlőhegyeken, ahonnan csak a szombat este hozza vissza őket. A folyók szabályozásával megszűnő árvízveszély lehetővé teszi vidékünkön is a vasútvonal megépítését. Ez megnyitja a kaput a jórészt tengerentúli kivándorlás előtt. Érdemes megnézni az erről szóló 1903. évi hivatalos feljegyzéseket. Nagytárkány: 1109 lakos közül 140, Perbenyik: 1283-ból 300, Véke: 635-böl 113. Királyhelmec: 2283-ból 242 a kivándorlók száma. De hasonló a helyzet a vidék minden községében. Ok: szegénység, eladósodás, elégedetlenség, munkaalkalmak hiánya. Nem kielégítő ebben az időben az egészségügyi ellátás sem. Királyhelmec 1832- ben, Nagykapos 1839-ben kap gyógyszertárat, míg kórház 1897-ben létesül. A fogorvosi szolgálat 1923-tól működik, 1937-ben alakul meg a tbc elleni liga. A feudális korszak szülte elnyomásv az aszályos évek nyomán beállt éhínség, nyomor, a kegyetlen robot, dézsma, az úriszékkel szemben táplált jobbágyi gyűlölet gyakorta mozgásba, forrongásba hozza vidékünk nincstelenjeit. A jobbágytartók nagyságára jellemző adat: „Köteles minden feleséges jobbágy évenkint földesurának egy arany forintot fizetni, hetenkint egy napot úrdolgában letudni, neki minden aratni, kaszálni való terményből, borból kilencedet adni, havonkint egy csirkét, pünkösdkor egy libát, Márton napján egy ludat, karácsonykor pedig tíz-tíz jobbágy egy hízott sertést." Nem csoda tehát, hogy 1514-ben Dózsa György negyvenezer főnyi fegyverese a törökök helyett elnyomói ellen fordítja fegyverét. Táborba szólító felhívása innen a Bodrogköz s az Ung vidékének tájáról is tömegesen vonzza a népet A jobbágyfelszabadítást kővető kapitalista fejlődés közepette a szocialista eszmék fejlődése az ösztönösségtöl a tudatosság mezejére lép. Gócpontjai főleg Sátoraljaújhely, Ungvár és más városok munkássága, ahonnan ezek az eszmék főként a vándoriparosok révén a mi vidékünkön is gyökeret vernek. Jó politikai iskolája ez az agrárproletariátusnak, amelyet életsorsa, ipari üzemek hiányában, úgyszólván teljesen a földhöz köt. A századforduló legszélesebb alapokon nyugvó parasztmozgalma vidékünknek a Várkonyi-féle mozgalom. Pártja az 1897- ben alapított Független Szocialista Párt. Programjában szerepel a földmunkások helyzetét javító célkitűzések mellett az egyházi és minden magánkézen levő 100 holdon felüli földbirtok államosítása, s ezeknek 5 holdas parcellákban a nincsteleneknek és szegényparasztoknak való bérbeadása. Ez mindenki részére egyszerű és világos, egyben vonzó a földtelen s a törpebirtokos parasztok számára, kiknek a kedvezőtlen birtokmegoszlás miatt természetes a földéhsége. A földosztást követelő mozgalom tárt karokra talál falvainkban. 1898 tavaszán már 42 földosztó szövetkezet alakul közel ötezer taggal. Ám az államhatalmi szervek védelmét élvező földbirtokosság képviselői sem tétlenkednek ennek a rájuk nézve veszedelmes akciónak a láttán. Az első összetűzésre« már 1898. február 11 -én sor kerül Kiskövesden, s ezt továbbiak követik. Bodrogszentesböl Feke Pált, Kendi Istvánt és Abaházi Szajkó Jánost vasra verve kísérik börtönbe. A Friss Újság 1898. febr. 16-i száma így jellemzi a helyzetet: „Nagytárkányban is hihetetlenül alacsony a mezőgazdasági munkásság életnívója. Egyetlen pár lábbelijét — ha több éves is — tartogatja, mert újra nemigen telik. Szalmafedös iskolájában 105 gyermek szorong egy rosszul fizetett tanítóval. Ternyila Imre vezetésével folynak az exisztenciális bérkezelési és földosztási harcok Sennyey Fejér Barnabás nagybirtokán, valamint az egyház 360 holdas ingatlanán és ingatlanáért." Mivel a helyi és járási szervek közbelépése nem elégséges, megérkezik Kassáról Schürger őrnagy parancsnoksága alatt a 34. gyalogezred néhány alakulata s megszállják a mozgolódó falvakat. Ennek hatására felmorzsolódik a Bodrogköz földosztó mozgalma. A századforduló, majd az azt követő két évtized során kialakultak a tömeges munkásmozgalom fejlődésének feltételei. Mivel a megyeszékhelytől, Sátoraljaújhelytől az új államhatár elvágta a vidéket, az itteni dolgozók Kassa, Ungvár illetve Nagymihály öntudatos munkásaival fűzik szorosabbra kapcsolataikat. Rajtuk keresztül mérik fel a helyzetet, állapítják meg a teendőket. A továbbiakban világos helyzetet a CSKP-nak és a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek 1921. évi megalakulása teremt, míg a módszer kérdését a Kassai Munkás világítja meg. Két év telik el, míg 1923. április 3-án előbb Nagykaposon Humenyánszky és Heiman nagymihályi elvtársak irányításával megalakul a párt alápszervezete. Királyhelmecen ugyanezen év augusztus 8-án a Csonkavár mögötti akácos „Ezeréves Körében" Túrák Györgynek, az ungvári pártszervezet aktivistájának segítségével alakítják meg az alapszervezetet volt vöröskatonák, kisparasztok, ipari segédmunkások, kisiparosok, diákok és mezőgazdasági dolgozók. A pártszerv programja: harc a politikai képviseletért, földreform, kollektív bérszerződések kötése, pártszervezetek létesítése a járás minden községében, bérharcok, sztrájkok előkészítése, megszervezése, irányítása, levezetése, kommunista sajtótermékek, villámhírek, plakátok, választási felhívások, meghívók terjesztése. Mindazt a munkát járási szinten a kezdeti időkben nem fizetett titkárok végzik, így Nagykaposon Papp Sándor, Királyhelmecen Káprál Gábor. A burzsoázia helyi képviselői elleni harc folyamán a pártszervezetek növelik a tömegekre gyakorolt befolyásukat, bátor fellépésükkel vezérükké válnak, egyebek között olyan szervezetek révén, mint a Munkás Testedző Egylet, a Magyar Fiatalok Szövetsége, vörös cserkészek, iparoskörök, színjátszó együttesek és tánccsoportok. A pártszervezetek befolyásának hatására már az 1927. évi községi választásokon a kommunista párt jelöltje kapja meg a szavazatok többségét jó egynéhány községben — így Nagykaposon, Bodrogszentesen, Leleszen és másutt — és kerül mint bíró a község élére. Leleszen ez többször is megismétlődik, ezért „Kis Moszkvának" is titulálják. Különben a falusi szervezetek között az itteni a legerősebb. Ereje tudatában akciót kezd mindenütt, ahol azt a dolgozók érdeke megkívánja, így 1932-ben a premontreiek birtokán Leleszen, a Bán-birtokon Tiszasalamonban szervez sikeres aratósztrájkot. Az ezt követő években Tiszaújlakon, majd Szomotoron a földmunkások sztrájkjának, Leleszen meg a maga nemében egyedülálló „templomsztrájknak" is a kommunisták az értelmi szerzői, szervezői. A pártnevelés kérdésében nagy szerepet játszik a rendszeres pártiskola. Közösen olvassák a haladó lapokat a sajtófelelősök vezetésével. A Kassai Munkás, a Magyar Nap, a Vörös Zászló, Az Út, az Arbeiter Zeitung című lapok a leggyakoribbak. Igen súlyos időszakot jelentenek az 1929—33-as gazdasági válság évei amikor az agrárproletariátus tömegmozgalma is tetőzik. Óriási méretű a munkanélküliség, a nyomor, az éhség. Aki csak teheti, kivándorol vagy — akinek van mire — kölcsönt vesz fel, melynek kamatját se bírja a későbbi hónapokban fizetni. Eredmény: bírósági eljárás, végrehajtás, árverés. Az általános elégedetlenség leghübb kifejezői a pártszervek által a járási székhelyeken megrendezett hatalmas méretű tüntetések. Ilyen az 1931-ben Királyhelmecen a Járási Ipartársulattal közösen megrendezett népgyűlés, majd az ezt követő tüntetés, melynek résztvevői „Munkát, kenyeret", „Le a végrehajtókkal", „Le a burzsujokkal". „Fizessenek adót a burzsujok" jelszavakkal az adóhivatal, illetve a járási hivatal elé vonultak. A csendörség durva fellépése nyomán mihamar megtelnek a járási hivatal és a járásbíróság börtönei, ahol a gyorsított ütemü tárgyalásokon közönyösen mérik a 14-töl 30 napig terjedő fogház- és a 200-tól 500 koronáig terjedő pénzbüntetéseket. A bebörtönzöttek családjainak nyomorát a vörös szakszervezet és a Vörös Segély pénzalapjaiból enyhítik. A pártakciók sorában az évente megrendezett május elseje a leggondosabban megrendezett pártnap, egyben sportnap, amely „Vörös vasárnap" néven válik ismeretessé. A fasizmus előretörésének idején a kommunista alapszervezetek is intenzív felvilágosító munkát fejtenek ki. Fasisztaellenes színdarabokat gyakorolnak be, adnak elő helyben és vidéken, szavalóversenyeket rendeznek hasonló témával. A pártszervezet énekkara a fasizmus ellen harcoló spanyol néppel szolidaritást vállalva közismertté teszi a „Madrid határán állunk a vártán" című munkásmozgalmi dalt, pénzt gyűjt s önkénteseket toboroz a nemzetközi brigádok számára. A fasizmus térhódításával felgyorsulnak az események. Ausztria megszállása, az irredenta Horthy-Magyarország háborús készülődése ellen egymást követik a járási székhelyeinken megrendezett tömegtüntetések. A helyzet súlyosbodásával 1938 októberében Kosik elvtárs intézkedéseket foganatosít az illegális pártharcra való áttérésre. Az 1938. november 2-i bécsi döntés értelmében a terület Magyarországhoz került. Bevonultak a honvédség és a csendörség alakulatai. A berendezkedő új közigazgatás legfőbb gondjai közé tartozik a kommunista nézetek terjesztésével gyanúsítottak hosszadalmas, meg-megújuló kihallgatása, rendőrségi felügyelet alá helyezése, illetve internálása. A legtöbb zaklatásban, szenvedésben Papp Sándor, Perl Sámuel és Kovács Gábor, valamint Leczó Mihály, Hajdú István és Illés László elvtársaknak volt része. A féktelen terror ellenére a CSKP által a Bodrogközben és az Ung vidékén nevelt kommunisták hűek maradtak a párt dicső forradalmi múltjához, s tovább folytatták a harcot az illegalitásban. Az ungvidéki Perl Imre és Lengyel András, valamint Leczó Mihály kivételével mindanynyian megérték a felszabadulást. PÉTER IMRE Különös jelensége világunknak, hogy a politikai, gazdasági társulási törekvések visszahatásaként erősödőben van a szükebb haza, a szülőföld, az otthon szeretete, — a gyökerek keresése. Régebbi megfigyelésem az is, mekkora becsülete van egy-egy jellegzetes tájnak. Szinte árad a mondat hangsúlyából a lokálpatrióta büszkeség, amikor azt hallom a bemutatkozáskor: csallóközi, gömöri, bodrogközi, gyetvai vagyok. Karakterük, nemes hagyományuk van e tájaknak, a szépirodalomban sokszor megénekelve vannak jelen — érdemes velük büszkélkedni. Vannak tájak, amelyekről nem sokat tud a köztudat. Emlékszem, eleinte igen furcsálltám, ha bennünket, Nagykapos környékbelieket gondolkodás nélkül a bodrogköziekhez sorolt a beskatulyázásra törekvő észjárás. Először magyarázgattam, majd később már csak inkább megbocsátó kézmozdulattal legyintettem. A tájegységek földrajzi képződmények, amelyeket azonban a történelem folyamán a közigazgatási tagozódás is formál, sajátos jegyekkel gazdagít. Az Ung, Labore, Latorca folyók és a Latorcát a Laborccal összekötő országhatár közti terület, ez a szabálytalan háromszög egykor Ung megyéhez tartozott. Észak-déli irányban, az Uzsoki-hágótól a Latorcáig húzódott az a hosszú csík, amelyet Ung megyének neveztek. És persze éppolyan illogikus szervezés eredményeként születhetett, mint nem egy területi-közigazgatási egység egész napjainkig. Nem csupán a jókora távolság szabdalta kisebb vonzási körzetekre a megyét, hanem a tájegységek egyik legtermészetesebb, legtartósabb maitere is — a közös nyelv, szokások, hagyományok. Nagykapos és környéke mindig igen szoros politikai, gazdasági, főleg pedig szellemi kapcsolatot tartott a megyeszékhellyel. Még gyerekkoromban is éltek a legendák az egykori követválasztásokról: hogyan vált például egyik ilyen politikai csatározás igazi „követválasztássá", amikor a jófajta ungvári macskakövek is szerephez jutottak. Hát még a piacjárás tengernyi története! Hahotázva mesélik még napjainkban is, hogy a folytonosan bírságoló kedvű rendőröknek hogyan diktálták be falujuk nagygazdájának nevét. És a középiskolák, ahova évről évre sűrűbbre tömött vasúti kocsik szállították a szerencsésebb sorsú fiatalokat. Ezt a szerepet kellett 1945 után Nagykaposnak (Veľké Kapušany) átvállalnia. És mire igazi központtá szerveződhetett volna, megszűnt járási székhely lenni. Mára lassan az emlékezésből is kikopik annak a néhány évnek a históriája, amelyben az 1960 utáni közművelődési vákuumot próbálták valahogyan az akkor erősen szétzilált CSEMADOK-szervezetek kitölteni. Először Megszűntek a tánccsoportok, az énekkarok, majd alábbhagyott a színjátszói kedv; aztán rövidebb-hosszabb egy helyben topogás után újra nekilódult a munka. 1964-re Erdélyi János születésének 150. évfordulója. Ezt megelőzően 1914-ben tartottak utoljára Erdélyi-ünnepséget Nagykaposon. És mennyire rávilágít a bevezetőben említett tényre — ezt is az Ungvárott működött Gyöngyösi István-kör szervezte. Aztán pontosan fél évszázadon át semmi sem történt. Hacsak azt nem számítjuk, hogy a református templom renoválásakor az északi falban elhelyezett emléktáblát a kelet felé néző falba tették át. A születési évfordulóra való készülődés általános pezsgést vitt a kulturális téren akkorra elcsöndesült kisváros életébe. Szinte hetek alatt szerveződött újjá, aktívvá a CSEMADOK-szervezet vezetősége, amely nem-8
