A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-10-04 / 40. szám

AzSZNF a szobrászatban A Szlovák Nemzeti Felkelés vitathatatla­nul óriási ihlető erőt képvisel az egész háború utáni szlovák művészetben. Már 1944-ben, a harcok idején, a valóság köz­vetlen érintésére születtek felkelési témá­jú műalkotások, főként versek és rajzok. Később, a Felkelés majd a felszabadulás után, a művészet szüntelenül visszatért és visszatér hozzá, mint kiapadhatatlan for­ráshoz. amelyből mindig meríteni lehet. A Felkeléssel kapcsolatos műalkotások igen sokszor az esemény árnyékosabb oldalát is ábrázolják (pl. partizántemetés, gyász stb.), de általában mégis ünnepelnek: ün­nepük azt a történelmi pillanatot, amikor egy nemzet öntrjagára ébred és saját ke­zébe veszi sorsát. Ez az „ünnepi jelleg" az uralkodó vonása Jozef Kostka szobrászművész kiállításá­nak is, amely augusztus 28-án, a Szlovák Nemzeti Felkelés harminchatodik évfor­dulójának előestéjén nyílt meg (s október végéig lesz megtekinthető) a bratislavai Művészetek Házában A Szlovák Nemzeti Felkelés hagyatéka a szobrászatban címmel, s amely — az adott témakörben — a negyvenes évektől egészen napjain­kig mutatja be Jozef Kostka nemzeti mű­vész fejlődését, művészi önépítésének eredményeit, szobrászaténak szüntelen gyarapodását. A kiállításon bemutatott műalkotások — szobrok, rajzok, dombormüvek — hát­terében olyan képzőművész portréja raj­zolódik a látogató elé, aki — mint minden jelentős alkotó egyéniség — „korának gyermeke", korának lelkiismerete, aki művészi igényességgel veti fel az időszerű problémákat. A Szlovák Nemzeti Felkelés, amellyel nemzete beírta nevét kontinen­sünk huszadik századi történelmébe, az ő számára is tartós ihlető erő, amelyhez szüntelenül visszatér. Ezzel természete­sen nem azt akarjuk mondani, hogy Kost­ka végképp a múltba fordul, hogy témájá­ban megreked a harminchat évvel ezelőtti eseményeknél, hogy a jelenről nincs szá­munkra mondanivalója. De minden egyes műalkotásában — legyen az szobor, rajz vagy dombormű, legyen az heroikus, lírai, drámai vagy éppen balladai „hangvételű" alkotás — érezzük ama bizonyos „gyöke­ret", a múltat, amelyre jelenünk, s majdan jövőnk épül. Vagyis Kostka a szobrászmű­vész eszközeivel ábrázolja a történelem dialektikáját, azt, amit Alexander Matuš­­ka a Felkelés 30. évfordulójára írt cikké­ben így fogalmazott meg: „A Felkelés már messze van, mégis állandóan közel, mert harminc év elég is meg nem is sok. Vala­mi véget ért vele, valaminek a csúcsát jelenti, s kezdődött is vele valami, kiindu­lópont lett: Februárhoz, hozzánk. Híd, amelyen három évtizede járunk, fermen­­tum, amely nyilvánvalóbb vagy rejtettebb formában szüntelenül hatni fog. Már ma sem csak sírok és emlékművek tanúskodnak róla, hanem szocialista való­ságunk, életünk is, a változások, amelyek végbementek, az építkezés kint az anyagi világban, az átépítés bennünk magunk­ban." VARGA ERZSÉBET 1. Partizánfej a partizánskéi SZNF-emlékmüről (1946—49) 2. Győzelem (Bratislava fel­szabadulásának emlékmű­ve, (1946—49) 3. Szomorú­ság (gipsz, 1943) 4. Aratás (dombormű, bronz, 1971) 5. A negyvennégyes év (bronz, 1944) 6. 1945 tavasza (a felkelési rajzok ciklusából, 1963—64) 15

Next

/
Thumbnails
Contents