A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-27 / 39. szám
A szenzációéhes nyugati lapok egy része Caroline monacói hercegnő és Philippe Junot párizsi világfi házasságát boldognak vélte. Már gyermekáldásra vártak. Mások azt írták, hogy a házastársak örökké marakodnak. A jelek szerint az utóbbiaknak volt igazuk, mert a pár elvált, Philippét pedig kitagadták a hercegségből. Az Egyesült Államokban ismét aktivizálódik a Ku-klux-klan nevű rasszista szervezet. Decatur alabamai városban nemrég a „Hatalmat a fehéreknek!" jelszót kiabálva vonultak fel az utcákon a szervezet tagjai. Ennek a szovjet luxushajónak a Duna-parti Izmail az anyakikötője. Innen indul több hónapos világjáró utakra. Fedélzetén több százan kényelmesen elférnek. Nicaraguának mintegy hárommillió lakosa van. Somosa diktátor olyan politikát folytatott, hogy egymillió írástudatlant hagyományozott a szandinista forradalomra. Most néptanítók járják a falvakat, s az írás és a számolás alapelemeire tanítják meg az embereket. ZS. NAGY LAJOS: CERUZASOROK Mit nézek rajtad, ó, televízió? Mit nézek rajtad és .. . minek? Miért volt olyan fontos például ez a mai műsor, Budapest, Bécs, Prága műsora, hogy most éjfél után egy órakor bambán és kábán ülök az ágyam szélén s a kimerültségtől nem tudok elaludni. Miért kellett nekem megnéznem és meghallgatnom Zsuzsa Konczovát, aki megtévesztően hasonlított a budapesti Koncz Zsuzsára és aki Prágában németül énekelt. Most törjem a fejem vajon milyen nemzetbéli ez a Konczová? Nem érdekel. Mit nézek rajtad? Rendszeres újságolvasó vagyok. Reggel úgyis megtudok mindent a napilapokból, miért volt hát olyan sürgős, hogy megtudjam: újra emelik az amerikai hadiköltségvetést? Hogy két vonat összeütközött Lengyelországban? Hatvankét halott, sok sebesült. Miért nem várhattam ezzel reggelig? Mire vagyok olyan nagyon kíváncsi? A kommentátorokra, a hírmagyarázókra? Ezekre a sápadt bölcsekre, akik mint az ótestamentumi próféták mindent tudnak, mindent megmagyaráznak és megjövendölnek, akik egyformán belelátnak Carter playboyszerű koponyájába és Khomeini muzulmán agytekervényeibe? Akik semmit sem bíznak rám, az én ítélőképességemre? Bécsben, Prágában és Budapesten is legszebbek természetesen a nők — minden „csatornából" gyönyörűséges, vonzó, jólápolt hölgyek úsznak be a szobámba. Lehet hogy ök ragasztanak a képernyő elé? Marlene Dietrich például, amint pompás hosszú lábát hol az egyik székre emeli, hol a másikra, s vagy a jobb harisnyáját húzza föl vagy a bal harisnyáját húzza le? Ám kedves felebarátaim, képzeljük el, mondjuk éppen öt, a nagy Marlene Dietrichet, képzeljük el, hogy jön szembe velünk a Korzón, vagy a Széplak utcán, jön nagyszerű csípőjét ringatva, úgy ahogy a televízióban, régi filmjeiben teszi, jön fekete-fehéren, nem is holtsápadtan, hanem krétaszínű arccal, jön a sok gyönyörű hamvas, eleven, leányzó között s lefogadom, hogy csodáiéit — e sorok íróját is beleértve — kitöri a frász, korszerűbben szólva: infarktust kap a borzalmas látványtól. Tessék színes televíziót vásárolni! — mondhatná erre valaki — potom kilencezer korona. S talán igazat is adnék neki, ha a múltkor az egyik rokonomnál nem néztem volna színes tévét, s nem ábrándultam volna ki belőle. A HÓLYAG ÉS A (Mese felnőtteknek) Felfuvalkodottságában azt hitte a hólyag, hogy ő a világ legtökéletesebb teremtménye; de egy szép napon az utca felett ringatózva, váratlanul egy borsónyi gombostűt pillantott meg egy kacér kis kalaphoz tűzve. — Óh! — sóhajtott fel a hólyag körüllebegve a kislányt, aki az illatos kalapot viselte. — Óh! — válaszolta a kalaptű mosolyogva, mert érezte, hogy a bók csakis öt illeti, hiszen lényegében maga is egy pici hólyag, megtoldva egy darabka csillogó, karcsú acéldróttal. A legszívesebben azonnal egybekeltek volna, ha a kalap nem ragaszkodik olyan hűségesen egyetlen díszéhez. — Nem vagytok ti egymáshoz valók Azelőtt sosem néztem meg a Főzőcske, de okosan című műsort, nem is tudtam arról, hogy ilyesmi is létezik, most azonban megnéztem, egyrészt mert mindenki nézte a családban, másrészt, mert érdekelt a színes tévé. Jákó Vera nótaénekes (ő volt a főzőcskéző) ruhája tényleg valódi piros volt, az érett pünkösdi cseresznye se lehetne pirosabb, a körme is piros volt, az ajkán a rúzs is. Az asztalon pirosmintás tányérokba tálaltak. Ha régebben egy ilyen „háziasszonyt” pillantok meg valamelyik konyhában, hát... el sem mondom, mit gondoltam volna róla. A színes televízió azonban, „elfogadtatta" ezt a színes jelmezt, sőt, nem kellett túl nagy lelemény ahhoz, hogy kitaláljam, épp a színes televízió miatt öltözött a nótafőzö ilyen színesen. Egyébként a paprika is szép zöld volt, amit piros körömmel szeletelt (képzavar?), a nóta is örökzöld volt, amit föltálalt, csak az arca és a karja volt szederjés-lilás, mintha magas lenne a vérnyomása, vagy sok piros bort ivott volna az este. Utána láttam még egy riportfelvételt Salvadorból. Egy diák szétlőtt fejéből szép piros vér csordogált. Úgy látszik, a színes technika egyik alapszíne a piros. Az operatőrök ezért szeretik olyan nagyon, akárcsak a salvadori fasiszták a vért. Tehát a színes televízió sem megoldás. Mit nézek hát rajtad olyan nagyon, ó, te vénülő fekete-fehér Silvia, hogy másra sincs már időm? Lassan észre sem veszem a valódi világot, elkerüli figyelmemet az emberek gondja, öröme, szomorúsága. De ma abbahagyom, nem nézlek tovább, inkább megkérdezem a szomszédomat, aki itt áll mélabúsan az autóbuszmegállón, miért olyan szomorú, mi történt vele. Törődjünk többet egymással, felebarátaim! Tehát: — Miért olyan búvalbélelt kedves szomszéd? — kezdem el a törődést embertársammal. — Az ördögbe is — válaszolja — már hogyne lennék mérges, épp most kell utaznom, egy félóra múlva megkezdődik a meccs. Tudniillik a magyar—svéd futballmérkőzés. Ezért szomorú, sőt mérges. Mert nem láthatja. Ahelyett hogy örülne a szerencsés legény. KALAPTÜ — óvta őket a veszélyes kalandtól, de a hólyag egy tapodtat sem tágított. Izgatottan várta az alkalmas szellőt, amely majd közelebb sodorja lángoló szerelméhez. — Hadd öleljelek magamhoz végre! — rebegte dadogva, de hangja hörgésbe fulladt. — Ez meg hogy került ide? — kérdezte a kislány csodálkozva, amikor kalapját a fogasra akasztotta. — Érdekes — csippentette finom ujjacskái közé a kipukkadt hólyagot, s a szemétbe dobta. Tanulság: Hólyagok! Vigyázzatok magatokra; messziről kerüljétek el a kacér kis kalapokat! Bár, ki tudja. Lehet, hogy mindennek az a picike acéldrót volt az oka. SZENK SÁNDOR 9
