A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-27 / 39. szám

TÁBORI JEGYZETEK A kerékpártúra résztvevőivel először a hími táborban találkoztam, két nappal később pedig Stószon a Fábry-házban. Ekkor lehet­tek vagy százhuszan. Többségük egy nappal a IV. Nyári Művelődési Tábor megnyitása előtt már a Somodi fürdő mögött elterülő réten verte fel sátrát. Őket magamban tábor­alapítóknak neveztem el. Nem ok nélkül. Fegyelmezettségük, szorgalmuk, kitartásuk egyaránt megbecsülést érdemel, mégpedig több szempontból. Elsősorban azért, mert mint táboralapítók, az egész művelődési tá­bor belső munkájának, életvitelének, szerve­zettségének meghatározói voltak. Ezzel pe­dig azt szeretném hangsúlyozni, hogy a jövő­ben a kerékpártúrát a művelődési tábor szer­ves részévé kell tenni, hogy azt a szervező és rendező feladatot, amelyet önként és ösztö­nösen vállaltak, a következő években még inkább betölthessék. ■ A Duna partján felvert őrsújfalusi tábor után az idén a Somodi fürdőben, a védett karszthegyseg tövében találkozott ifjúsá­gunk. Más ez a táj, más hagyományokat őriz, mint a csallóközi róna. Ha széttekintünk a Bódva és a Kanyapta völgyében, egy sor néprajzilag érdekes és sajátos helységet ta­lálunk, amelyek mögött a Cserehát idenyúló horhasai sötétlenek. Keletre a 750 éves Kassa (Košice), az egykori villa libera, amely Kazinczy, Bacsányi és Baróti révén a XVIII. században a magyar irodalom és nyelvműve­lés fontos központja volt. De innen a tábor szomszédságából indult el bebarangolni a korabeli Európát az Europica Varietas megalkotója, Szepsi Csombor Márton is. Kicsit feljebb a jászói apátság falai állanak s tovább, ahol már a Bódva egy lendülettel átugorható, óvja a csendet Stósz, Fábry Zoltán szülő- és nyugvóföldje. Ha Rozsnyó felé indulunk, előbb a tornai várromba akad belé tekintetünk, ahonnan — egy itteni mon­dás szerint — „már elérhető az ég". Ettől szinte csak karnyújtásnyira van Közép-Euró­­pa egyik legszebb völgye, a mondákkal, le­gendákkal övezett Szádelő. Ez a szépséges, őriző táj volt az idei IV. Nyári Művelődési Tábor kerete. ■ A szlovákiai magyarság történelme nincs híján sugaras és követésre méltó hagyomá­nyoknak. A Nyári Művelődési Tábor pedig olyan hagyományt folytat, amely nemcsak elkötelezettségével, de kitűzött céljaival is méltán állhat előttünk példaként. Mert az egykori sarlósok zászlóbontó célkitűzése máig érvényes: megismerni és feltárni a valóságot, múltunk mélységeit, jelenünk sokágú mozgását. A IV. Nyári Művelődési Tábor rendezvénysorozatában egy sor elő­adás jelezte ezt a törekvést. Szó volt a Petőfi partizáncsoport harcairól, Kassa 750 éves jubileumáról, a népi fafaragásokról; előadást hallottunk a palóc etnikumról, a szlovákiai magyar parasztság harminc évéről, de meg­hallgathattuk dr. Blaskovics Józsefet is, aki a török nyelvű ösgesztánkat ismertette. Ér­dekes előadást hallhattunk Németh Jenő miniszterhelyettestől a csehszlovák—magyar tudományos együttműködésről; az előadá­son a környező termelőszövetkezetek elnö­kei is jelen voltak. A tábor lakói nagy érdek­lődéssel hallgatták meg dr. Gyimesi Györ­gyöt, aki Kelet-Szlovákia madárvilágáról be­szélt. Stószon a Fábry-ház udvarán Máté László ismertette a táborozókkal Fábry Zol­tán életét és munkásságát, majd dr. Dobossy László előadása következett a cseh—magyar irodalmi kapcsolatokról. A magyar nyelvjárá­sok jellemzése volt a témája dr. Szatmári István előadásának, amelyet dr. György Ist­ván előadása követett „Nemzetiségi kultú­ránk fejlődése 2000-ig " címmel. Végül az Új Tükör és a Hét szerkesztőivel találkoztak a tábor lakói. A felsorolt előadásokat hozzászólások egészítették ki, és — a tábor demokratikus szellemére jellemzően — nem maradtak el az egymással vitatkozó vélemények, elkép­zelések sem. ■ Jött ránk kánikula, de jöttek ránk vad zivatarok, záporok is jócskán. Volt, hogy a zápor elől az előadó s a hallgatóság a szabadtéri színpad alá menekült, de sem az előadónak, sem a hallgatóságnak eszébe sem jutott, hogy emiatt panaszkodjék. Olykor felkapaszkodtam a tábor mögötti dombhátra, leheveredtem a frissen kaszált szénarendek közé, s mintegy madártávlatból figyeltem a tábor életét. A sátrak mögött álló diófák alatt a fafaragók dolgoztak, készítet­ték a kopjafát, amelyet Stószon, a Fábry-ház udvarán állítottak fel. Késő este, villanyfény­nél, kora hajnalban, és délben, tűző napon, esőben, szinte pihenés nélkül készült-szé­­pült az emlékoszlop: szombattól csütörtö­kig. Olykor már elhatároztam magamban, szólok nekik: pihenjenek egy-két órát. De aztán elvetettem a gondolatot. Mert akkor a népi táncosokat is sátorba kellett volna parancsolnom, akik attól a perctől, hogy kora reggel kibújtak a sátraikból, már gyakoroltak is. Mezítláb, a sátrak között, a tábortűz mellett, vagy késő éjszaka a tábor közepén álló villanylámpa fényénél. Maguk köré gyűj­tötték azokat, akiket egy-egy tánclépés ér­dekelt, akik szerették volna megtanulni, s gyakorolták együtt akár órákon át is. De ha például a szepsi szlovák óvodába készültek, hogy ott is rögtönzött műsort adjanak, népi játékokra tanítva a gyerkőcöket, kerékpárra ültek, és mentek az óvodába. De mások is a táborozok közül. ■ Mikor a tábort megnyitottam, azt mond­tam, hogy a Nyári Művelődési Tábor lehető­ség; lehetőség arra, hogy gondolatainkat kicseréljük, hogy kérdéseket fogalmazzunk, s kérdéseinkre választ találjunk. Most, ha vé­giggondolom a táborban töltött napokat, úgy látom, hogy az, amit lehetőségnek hittem, olyan valós tartalommal töltődött fel, amely közművelődésünk egyik legfontosabb — ha nem a legfontosabb! — fórumává vált. A IV. Nyári Művfelődési Tábornak, a szlovákiai ma­gyar értelmiségi, munkás- és parasztfiatalok találkozójának 390, s a kerékpártúrának kö­zel 140 résztvevője volt. Összesen töb, mint ötszáz fiatal találkozott és élt közösségi életet két hétig; alkotott, tanult, kérdezett, vitatkozott. Ismerkedett mindazzal, amit a maga és közössége számára fontosnak ér­zett. Az idei IV. Nyári Művelődési Tábor sok elvi és gyakorlati kérdésre adott választ, de azt is megmutatta, hogy dolgunk van elegendő, hogy elvégeznivalóink sora számtalan. Vonat­kozik ez nemzetiségi valóságunk minden területére, a nyelvművelésen kezdve az oktatásügyön át a néprajzig. A CSEMADOK Központi Bizottságának és a Nyári Művelő­dési Tábor szervező bizottságának a feladata lesz, hogy az idei rendezvény tanulságait felhasználva dolgozza ki a következő tábor műsorát. Meggyőződésem, hogy hasznosíta­ni lehet, — de hasznosítani is kell — azokat a szervezési és művelődéspolitikai tapaszta­latokat, amelyeket a somodi táborozás a felszínre hozott. De nem öt perccel tizen­kettő előtt! GÁL SÁNDOR DAL ÉS TÁNC AZ IPOLY MENTÉN A CSEMADOK losonci (Lučenec) járási bi­zottsága az idén Vilkén (Veľká nad Ipľom) rendezte meg járási dal és táncünnepélyét. Az ünnepségre meghívott szereplők az erre a célra épített állandó szabadtéri színpadon léptek a közönség elé. A járási dal- és táncünnepélyt hazánk felszabadulásának 35. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 36. évfordulójának tiszteletére ren­dezték meg. Az esemény jelentőségét növel­te, hogy az ünnepségen a járási pártbizott­ság, a járási nemzeti bizottság, a kerületi nemzeti bizottság kulturális szakosztályának képviselője is jelen volt. A járási dal- és táncünnepélyt Lörincz Albertné, a CSEMADOK járási bizottságának alelnöke nyitotta meg. Ünnepi beszédet mondtak: Zuzana Fličová, a jnb alelnöke szlovákul. Karol Bábela, a jnb tanácsának tagja magyarul. A több mint három óráig tartó kulturális műsort a Detvai Nehézgépi­pari Vállalat losonci üzemegységének „Ipeľ"' folklórcsoportja nyitotta meg, aztán követ­keztek a CSEMADOK kulturális csoportjai, szólistái. A közreműködők: Szacskó István, Sinka Sándor és Süli József népdalénekesek, az ipolygalsai (Holiša) „Búzavirág" női éneklő­csoport, amelynek Czakó Miklós a vezetője. Utána a Timrava emlékéremmel kitüntetett fülekpüspöki (Fiľakovské Biskupice) „Palóc" népi együttes fellépése következett. A tánc­­kar harminc percen keresztül először adott ízelítőt új műsorából. Az együttes jó benyo­mást keltett bemutatott táncszámaival; György Zsuzsa, az együttes fiatal szólóéne­kese is felfigyeltetett magára. A „Palóc" ismét bizonyította, hogy járásunk legjobb együttese. Rászolgál a nagyobb erkölcsi és anyagi támogatásra. Új színfoltot jelentett a dal- és táncünne­pély műsorában a csákányháziak (Čakanov­­ce) „Fonóházban" című vidám, tréfás össze­állítása. Élményszámba ment a magyaror­szági rétsági járás kulturális csoportjának szereplése. Szép előadásukkal nagy közön­ségsikert értek el. A dal- és táncünnepély idei műsora jó volt; ami elszomorított, hogy csak kevesen voltak kíváncsiak kulturális csoportjaink és szólóénekeseink szereplésére. íz ránk nézve szomorú. Fábry Zoltánt kell itt idéznem, aki azt írta: „Nincs szomorúbb annál, amikor a magyar dolgozó saját maga járul hozzá nyelvének és kultúrájának az elhalálozásához!" Ideje lenne megszívlelni Fábry Zoltán fi­gyelmeztetését ... Csák István 7

Next

/
Thumbnails
Contents