A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-27 / 39. szám
Bemutat kozom... gos fesztiválján, Svidnikben. az ukrán néptáncegyüttesek seregszemléjén. Közben Lévay Tibor vezetésével a tánccsoport mellé énekkar is alakult, s így lett a kis tánccsoportból népi együttes. Már egész estét betöltő műsorral jártuk a környező falvakat. Volt olyan esztendő, amikor negyvenkét fellépést valósítottunk meg. Jártunk Magyarországon, többek között Szerencsen és Siófokon. Az ottani sajtó is elismerően nyilatkozott vendégszereplésünkről. Meghívást kaptunk Budapestre, ahol harmincperces blokkal kellett volna bemutatkoznunk a Madách Színházban Sajnos erről a fellépésről az utolsó pillanatban lemaradtunk, mert a járásunkban kitört száj- és körömfájás miatt nem engedtek át a határon. Ez a nem várt körülmény nagyon lehangolta a csoport tagjait, nagyon szerettek volna bemutatkozni a szakemberek előtt. Szerettük volna bizonyítani, hogy nálunk is él és virágzik a néphagyomány-ápolás. Ennek az együttesnek, amely a „Gömör" népi együttes nevet viselte és viseli még ma is, nyolc esztendeig voltam a vezetője. Az együttes tagjai odaadó, lelkes, önfeláldozó emberek. Öröm volt velük dolgozni. Alig vártuk, hogy próbára mehessünk. Ez alatt az idő alatt több koreográfiám született. Legsikeresebbnek a „Zsérei mulatság", az „1848-as verbunk"'és az „Esti hangulat" bizonyultak. Az első kettő a Népművelési Intézet kiadványaiban is megjelent. A Népművelési Intézet által rendezett két KAMARÁS IMRE Kamarás Imre vagyok. Pedagógus. Rima szombatban (Rimavská Sobota) születtem, itt végeztem el az általános iskolát, innen kerül tem a füleki (Fiľakovo) gimnáziumba 1954 ben, mert Rimaszombatban akkor magyar tanítási nyelvű gimnázium még nem volt. Füleken találkoztam először a magyar néptánccal. Az iskolának volt egy jól működő néptánc csoportja, amelynek dr. Lóska Lajos tanár volt a vezetője. Felvételre jelentkeztem, de a követelményeknek, sajnos, nem feleltem meg, így aztán táncos nem lett belőlem. Azért a csoportnál maradtam, mint zenész. A gimnáziumnak saját népi zenekara is volt, s mivel elég tűrhetően játszottam harmonikán, bevettek a zenekarba. Ez volt a kezdet. Érettségi után Bratislavába mentem pedagógiai főiskolára. Itt szereztem tudomást arról, hogy az „Ifjú Szívek" Dal- és Táncegyüttes tagfelvételt hirdet. Gondoltam, újra megpróbálom. Jelentkeztem az együttes tánckarába és most sikerült. 1957 őszén tagja lettem az „Ifjú Szívek" Dal- és Táncegyüttesnek. Itt alakult ki bennem a néptánc és népzene iránti szeretet, amely már gimnazista koromban is bennem rejtőzhetett. A Bratislavában eltöltött két esztendő után visszakerültem szülővárosomba. Rimaszombatba, ahol átvettem a CSEMADOK helyi szervezet néptánccsoportjának vezetését A tánccsoport Pásztor Mariska vezetésével már addig is jó hírnévnek örvendett. Az Ifjú Szívekben szerzett tapasztalatokat fölhasználva betanítottam a csoporttal egy zoboraljai farsangi népszokást felelevenítő táncot, a „Sárdózát". A tánc bemutatását már nem láthattam meg. Be kellett rukkolnom katonának. Leszerelésem után, 1961 őszén, kemény munkába kezdtünk a csoporttal. Hetente háromszor tartottunk próbát. Tavaszig két táncot betanultunk. A Zsérei mulatságot és a Gömöri leánykéröt. Az előbbivel benevez tünk az ifjúsági alkotóversenybe. A járási, majd a kerületi első helyezés után az országos versenyre is eljutottunk, amelyet Bratislavában rendeztek meg. Cseh, morva és szlovák együttesekkel versenyezve egy zsol nai (Žilina) együttes után országos második helyezést értünk el. Igaz, ezt csak Gomba szögön tudtuk meg, mert a versenyfellépés után azonnal indulnunk kellett az Országos Dal- és Táncünnepélyre, így az eredményhirdetést nem várhattuk meg. Azt hiszem serkentően hatott az elért eredmény az addig is lelkesen, szorgalmasan dolgozó kis csoportra. Itt jegyezném meg. hogy talán most sem ártana, ha amatőr együtteseink valamilyen formában versenyre léphetnének szlovák népi együttesekkel. A gombaszögi sikeres szereplés után fellépést fellépés követett. Szerepeltünk Východnában a szlovák néptáncegyüttesek országi rimaszombati „Gomör" Népi Együttes varban kot táncol a városkertben A Feledi Altalanos Iskola gyermektanccso/)ort/,i A gomorliorkai „Cellulózai Népi Együttes Szolnokon éves koreográfiái tanfolyamot is elvégeztem. Sajnos, nyolc eredménydús, örömteli esztendő után családi okok miatt mégis meg kellett válnom az együttestől. Sokáig nyugodni azonban nem tudtam. Pár hónap eltelte után gyermektánccsoportot szerveztem a Feledi (Jesenské) Általános Iskolában, ahol ma is tanítok. Az iskola igazgatósága kezdetben támogatta munkámat. Kolléganőim is segítségemre voltak. Varrták a ruhákat, részt vettek a táncok betanításában, így közös munkával sikerült olyan gyermek-tánccsoportot létrehozni, amely sikeresen szerepelt mind szűkebb környezetében, mind a Gombaszögi Dal- és Táncünnepélyen, mind a Zselízi (Želiezovce) Országos Népművészeti Fesztiválon. Ez utóbbi helyről két alkalommal is elhoztuk a fesztivál harmadik diját. Sajnos, ahogy múltak az évek, az igazgatóság részéről nyújtott támogatás egyre inkább alábbhagyott. Munkámban, igaz, továbbra sem gátoltak, de már nem kaptam meg azt a támogatást, amire szükségem lett volna. Magamra maradtam és hat esztendő után lemondtam a csoport vezetéséről. Akkoriban alakult meg Gömörhorkán (Gemerská Hôrka) a Papír- és Cellulózgyár üzemi klubjának népi együttese. Megalakításában már részt vettem. Fölkérésre természetesen a népi együttes vezetését is elvállaltam. Az iskolában elvégzett munkám után hetente kétszer, néha háromszor utaztam száz kilométert azért, hogy ápolhassam, fejleszthessem nemzeti kultúránkat. Ne értsenek félre, nem panaszkodom, szeretem ezt a munkát, és ott ahol támogatást, segítséget kapok, szívesen is csinálom. így volt ez Gömörhorkán is. Az üzemi klub vezetősége odaadóan, szíwel-lélekkel mindent megtett azért, hogy a népi együttes megalakuljon és színvonalas együttessé fejlődjön. A lelkes hozzáállásnak és munkának meg is lett a gyümölcse. Az együttes nemsokára egész estét betöltő műsorral járta a rozsnyói (Rožňava) járás falvait, és meghívást kapott a rimaszombati és a losonci járásba is. Többször fellépett a Gombaszögi Dal- és Táncünnepélyen és a Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon. Aztán az együttes létszáma egyre kevesebb lett. A lányok férjhez mentek, a fiúk megnősültek vagy elmentek katonának, a vezetőség a legnagyobb igyekezettel sem tudta pótolni a hiányt. így aztán nem tudtam az együttessel tovább dolgozni, és 1979 tavaszán elbúcsúztam az együttestől. Jelenleg a Járási Népművelési Ház és a CSEMADOK járási bizottságának néptánc-szaktanácsadója vagyok. Látogatom a járásunkban működő gyermek és felnőtt csoportokat, mindenüvé megyek, ahol igényt tartanak segítségemre és a tanácsaimra. Közben magnetofonnal és filmfelvevő géppel gyűjtöm népünk gazdag hagyományát. Itt mondok köszönetét azoknak, akik gyűjtőutaimon oly sok szép népszokást meséltek el nekem, vagy néptáncot „táncoltak filmszalagra", s gyönyörűbbnél gyönyörűbb népdalokkal ajándékoztak meg. Több mint két évtizedes pályafutásom alatt az elért eredmények nagy része Takács Andrásnak, a CSEMADOK Központi Bizottsága dolgozójának is köszönhető, aki kezdettől mellettem áll, s ha kell bármikor készségesen segítségemre siet. Szakmai tanácsokkal lát el, irányit munkámban, gazdag tapasztalatait önzetlenül megosztja velem. E nélkül az önzetlen segítőkészség nélkül a néphagyományok ápolása terén eddig kifejtett munkámban nem tudtam volna ilyen eredményeket elérni. Ezért köszönet illeti, és kívánom neki, hogy a jövőben is jó egészséggel, tőle megszokott fiatalos lendülettel s önzetlen segítökészséggel irányítsa és segítse a csehszlovákiai magyar koreográfusok munkáját. 6
