A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-13 / 37. szám

A robottaxi alig észrevehetően lassí­tott és simán siklott a villa bejára­ta elé. Két utasa mozdulatlanul ült tovább. Majd a fiatalabbik gyen­géden megérintette társa vállát és megszó­lalt. — Megérkeztünk, tanár polgártárs ... Storm doktor felkapta a fejét. Lassan kö­rülnézett és közben összeszedte a gondola­tait. Megmarkolta a táskáját és kinyitotta a kocsi ajtaját. — Köszönöm Tom! — Jó éjszakát, tanár polgártárs, és... ne vegye nagyon a szívére a dolgot! A professzor hirtelen megfordult. Tom még az éjjeli megvilágításban is jól látta, hogy a főnöke elvörösödött. — Miért ne venném a szivemre?! Belátha­tod, hogy nyomós okom van az elkeseredés­re. Már egy évtizede készülődtem erre az operációra. — Biztosan műszaki hiba volt, holnap majd a technikusok kinyomozzák ... — Lehetetlen, hogy műszaki hiba lett vol­na! Te is jól tudod, Tom, hogy egy ilyen meghibásodás valószínűsége á nullával egyenlő. Valaki tudomást szerzett a kísérlet­ről és szándékosan akadályozta meg a meg­valósítását. Képtelen vagyok megszabadulni a gondolattól, hogy közülünk lehetett vala­ki... Végül is az agy a kezdet kezdetétől fogva tabu a Vénuszon ... — Csoportunk bármelyik tagjáért a tűzbe mennék — heveskedett az asszisztens. — Minden előkészület a legnagyobb titokban folyt, szó sem lehet árulásról... — Talán lehallgattak bennünket... — Ugyan, tanár polgártárs; maga is hisz ezekben az intellektuális babonákban? — Nem, nem hiszek — morogta zavartan Storm — csak éppen rossz sejtéseim van­nak ... HAJNALI BESZÉLGETÉS — Nyugodjon meg főnök, aludjon egy jót a kudarcra, holnap majd folytatjuk a munkát! — Nem jössz fel egy italra? — Köszönöm, inkább nem, hisz lassan már hajnalodik. Az asszony már biztosan nyugtalankodik. — Hát akkor, szervusz, viszontlátásra! — Jó éjszakát, tanár polgártárs! — Holnap, lehet, később megyek be az intézetbe, ne keressetek ... — Rendben van ... — bólogatott Tom. Majd beprogramozta az útirányt és a kocsi csendesen elindult. Storm még intett a kocsi után, majd las­san beballagott a villába. Rám bezzeg nem vár senki, morfondírozott magában. Szinte önkéntelenül járta végig a kicsi, de minden komforttal ellátott, speciális szériában ké­szült lakást. Csendes és néma volt minden. Hirtelen olyan vágy kerítette a hatalmába, amelyet már régen legyőzöttnek, elpusztí­­tottnak vélt. Mégiscsak hiányoznak az asszo­nyok meg a gyerekek egy férfi életéből... Tíz évvel ezelőtt, amikor a Központi Kórház Sebészeti Osztályának a vezetője lett, elha­tározta, hogy a tudománynak szenteli az életét. Funkciójából kifolyólag már csak puszta formalitás volt a családalapítástól való felmentés kérelmezése. Időnként aztán a pszichológus tanácsára és figyelmezteté­sére ellátogatott a Nőtlenek klubjába, ahol kikapcsolódásképpen hagyta magát szóra­koztatni. Különben csak a sebészeti munka és a tudományos kutatás érdekelték öt iga­zán. Rutin és alkotás — szokta mondogatni a kollégáinak. Érezte, hogy úgysem tudna elaludni, ezért egy jókora adag italt kevert magának. Meg­lepte és felizgatta öt a rátört vágy, nem akarta használni az elektronikus altatót. Mégiscsak csodálatos alkotás az emberi agy .. . megőriz emlékeket, vágyakat, álmo­kat... Elképesztően logikátlan, abszurd do­log, hogy bolygókon az agy az egyetlen tilos terület a tudományos kutatás számára . . . Már csak azért is neki kellene vágni a na­gyobb munkának, mert az agyösszeroppa­nás az egyetlen komoly betegség, amely ellen teljesen tehetetlenek vagyunk . .. pedig csak azért vagyunk tehetetlenek, mert nem merünk nekivágni az agy feltárásának. Tit­kon, félve, bujdosva kell egy-egy vizsgálatot elvégeznünk ... és csak tíz év után jutottam el az első operáció lehetőségéig! Sokszor hangoztatott gondolatai, érvei ka­varogtak a fejében. Nem tudott napirendre térni a kudarc fölött. Merengéséből a csengő hangja riasztotta fel. — Hát ez meg ki lehet? — csodálkozott. Majd a bejárat felé vezető úton arra gondolt, hogy valamelyik asszisztense lesz, akit szin­tén kínoz a kudarc és szívesen megvitatná az ügyet egy pohárka ital mellett. Ismeretlen, középkorú férfi állt az ajtóban. Barátságosan elmosolyodott és magabizto­san lépett be a lakásba. — Tudtam, hogy még ébren találom, dok­tor polgártárs. — mondta közvetlen csevegő hangon. — Jó estét... azaz jó reggelt... Nem tudom ... — Nem baj! Kiinda vagyok, a Híradó mun­katársa, szeretnék elbeszélgetni Önnel, pro­fesszor polgártárs... — Azt hiszem, az időpont... nem éppen megfelelő... — védekezett bizonytalanul Storm. — Nekem tökéletesen megfelel... és majd ön is hamarosan belátja, hogy a dolog nem tűr halasztást. Természetesen az önök mai kísérletéről lenne szó. Storm megrezzent. Becsukta az ajtót, majd befelé mutatott. Az újságíró mosolyog­va indult el a nappali felé. — Parancsoljon, foglaljon helyet! Kér egy erjesztett coctailt? — Köszönöm szépen, szívesen meginnék egy pohárkával. — Elárulná végre, hogy tulajdonképpen mit is akar tőlem ...? — Az igazat. Storm polgártárs, a színtiszta igazát! — Nem értem . . . — Nincs értelme tagadni, polgártárs, pon­tos értesüléseink vannak a mai kísérletről... — Biztosíthatom, hogy ... — Felesleges! Tagadhatatlan tény, hogy ön és kutatócsoportja ma éjjel megkísérelt megoperálni egy emberi agyat. Ezt a műve­letet civilizációnk törvényei a legszigorúbban megtiltják, nem is beszélve arról, hogy boly­gónk minden tisztességes polgára mélysé­gesen elítéli a hasonló irányú cselekedete­ket. A Vénusz civilizációja, melyet a tudo­mány emelt a fényre, egyetlen dolgot elzár a tudomány előtt: az emberi agyat, az emberi pszichikumot, az emberi személyiséget. Em­berek akarunk maradni, sebész polgártárs! — Állításait, bármennyire is abszurdak, el­fogadom egy akadémikus disputa feltétele­zéseiként. De akkor ne a vezércikkei szóla­mait ismételgesse, hanem legyen szíves mondjon valami értelmeset is. Arra például még sohasem gondolt, hogy az agykollapszis lehet csak egyszerű, felismerhető és gyógyít­ható betegség?! — Ez most meggyőzésből mondja, vagy csak a disputa kedvéért? Storm az újságíróra nézett. Az idegen keményen állta a fürkésző tekintetet. Már nyoma sem volt rajta a kezdeti zsoviális hangulatnak. Storm megérezte, hogy valaho­gyan komolyra fordult a csevegés. — Nos, tanár polgártárs, mi az ön meg­győződése? * — Szerintem az agyösszeroppanás mege­lőzhető lenne, ha törvényeink megengednék a kutatását és feltárását — mondta Storm színtelen hangon. — Mire alapozza ezt a meggyőződését? — Az agy összeroppanása nem lehet bi­ológiai folyamat eredménye, hisz akkor az elhalálozók életkorának bizonyos határ körül kellene ingadoznia. Az ok nem lehet idegi eredetű sem, mert akkor viszont bizonyos életformákban, életkörülményekben és így tovább, magasabb lenne az elhalálozási arányszám. A statisztikai adatok azonban ezt nem bizonyítják. Az agykollapszis oka tehát az egyénen kívül keresendő, olyan tágabb körülményekben, amelyek túlmutatnak az ember szociális hovatartozásán, besorolá­sán, pozícióján .. . — Van valamilyen elképzelése? — Nincs. Először azt szeretném tudni, hogy mi játszódik le az agyban egy-egy összeroppanás után. Elméletekkel csak a konkrét kísérletek után szolgálhatnék ... — Tehát elismeri, hogy gondolt ilyen irá­nyú kutatásra, ha egyelőre eltekinthetünk attól, hogy a ma éjjeli kísérletet pimaszul letagadja. Elismeri? — Elismerem, hogy gondoltam rá ... Tu­dós vagyok! Storm rémülten hallgatta a saját szavait. Egyre határozottabban érezte, hogy a szúrós szemű újságíró átható tekintete furcsa őszin­teségre kényszeríti. Ha most megkérdezte volna, hogy igaz-e a ma éjjeli kísérlet, hát minden bizonnyal habozás nélkül bevallot­tam volna, villant át az agyán. — Izé... hogy is hívják önt, polgár­társ ... ? — A 148 617-es számú Kvalifikátor va­gyok ... — Tessék ...? Mit mondott? Az idegen fanyarul elmosolyodott és egy kicsit kihúzta magát. Megrázta a fejét, mint­ha valamilyen kábulatból ébredt volna. — Nézze, doktor, ön ismeri az emberi test felépítését... — Az agy kivételével — jegyezte meg Storm. —- Az agyat hagyjuk a végére — legyintett az idegen. Ön tehát tudja, hogy az emberi testben a belső elválasztású mirigyek rend­szerén és az idegrendszeren kívül van még egy fejlődéstanilag fiatalabb rendszer, még­pedig az immunitásrendszer. Ez a rendszer mint ön is bizonyára tudja, lymphocytákból és az ellenanyagok molekuláiból áll. A lymp­­hocyták állandóan őrjáraton vannak a test­ben. Keresik a meghibásodott sejteket, szö­veteket, alakzatokat, hogy azonnal riadóztas­­sák az egész védekező rendszert... — Szükségtelen, hogy most előadást tart­son nekem immunológiából — rázta meg a fejét Storm. — Nincs szándékomban, sebész polgár­társ, csak arra akartam emlékeztetni, hogy a természet az emberi szervezetben strukturá­lisan és funkcionálisan egyaránt megoldotta a hatékony védekező rendszer kérdését. Pol-

Next

/
Thumbnails
Contents