A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-09-13 / 37. szám
A robottaxi alig észrevehetően lassított és simán siklott a villa bejárata elé. Két utasa mozdulatlanul ült tovább. Majd a fiatalabbik gyengéden megérintette társa vállát és megszólalt. — Megérkeztünk, tanár polgártárs ... Storm doktor felkapta a fejét. Lassan körülnézett és közben összeszedte a gondolatait. Megmarkolta a táskáját és kinyitotta a kocsi ajtaját. — Köszönöm Tom! — Jó éjszakát, tanár polgártárs, és... ne vegye nagyon a szívére a dolgot! A professzor hirtelen megfordult. Tom még az éjjeli megvilágításban is jól látta, hogy a főnöke elvörösödött. — Miért ne venném a szivemre?! Beláthatod, hogy nyomós okom van az elkeseredésre. Már egy évtizede készülődtem erre az operációra. — Biztosan műszaki hiba volt, holnap majd a technikusok kinyomozzák ... — Lehetetlen, hogy műszaki hiba lett volna! Te is jól tudod, Tom, hogy egy ilyen meghibásodás valószínűsége á nullával egyenlő. Valaki tudomást szerzett a kísérletről és szándékosan akadályozta meg a megvalósítását. Képtelen vagyok megszabadulni a gondolattól, hogy közülünk lehetett valaki... Végül is az agy a kezdet kezdetétől fogva tabu a Vénuszon ... — Csoportunk bármelyik tagjáért a tűzbe mennék — heveskedett az asszisztens. — Minden előkészület a legnagyobb titokban folyt, szó sem lehet árulásról... — Talán lehallgattak bennünket... — Ugyan, tanár polgártárs; maga is hisz ezekben az intellektuális babonákban? — Nem, nem hiszek — morogta zavartan Storm — csak éppen rossz sejtéseim vannak ... HAJNALI BESZÉLGETÉS — Nyugodjon meg főnök, aludjon egy jót a kudarcra, holnap majd folytatjuk a munkát! — Nem jössz fel egy italra? — Köszönöm, inkább nem, hisz lassan már hajnalodik. Az asszony már biztosan nyugtalankodik. — Hát akkor, szervusz, viszontlátásra! — Jó éjszakát, tanár polgártárs! — Holnap, lehet, később megyek be az intézetbe, ne keressetek ... — Rendben van ... — bólogatott Tom. Majd beprogramozta az útirányt és a kocsi csendesen elindult. Storm még intett a kocsi után, majd lassan beballagott a villába. Rám bezzeg nem vár senki, morfondírozott magában. Szinte önkéntelenül járta végig a kicsi, de minden komforttal ellátott, speciális szériában készült lakást. Csendes és néma volt minden. Hirtelen olyan vágy kerítette a hatalmába, amelyet már régen legyőzöttnek, elpusztítottnak vélt. Mégiscsak hiányoznak az asszonyok meg a gyerekek egy férfi életéből... Tíz évvel ezelőtt, amikor a Központi Kórház Sebészeti Osztályának a vezetője lett, elhatározta, hogy a tudománynak szenteli az életét. Funkciójából kifolyólag már csak puszta formalitás volt a családalapítástól való felmentés kérelmezése. Időnként aztán a pszichológus tanácsára és figyelmeztetésére ellátogatott a Nőtlenek klubjába, ahol kikapcsolódásképpen hagyta magát szórakoztatni. Különben csak a sebészeti munka és a tudományos kutatás érdekelték öt igazán. Rutin és alkotás — szokta mondogatni a kollégáinak. Érezte, hogy úgysem tudna elaludni, ezért egy jókora adag italt kevert magának. Meglepte és felizgatta öt a rátört vágy, nem akarta használni az elektronikus altatót. Mégiscsak csodálatos alkotás az emberi agy .. . megőriz emlékeket, vágyakat, álmokat... Elképesztően logikátlan, abszurd dolog, hogy bolygókon az agy az egyetlen tilos terület a tudományos kutatás számára . . . Már csak azért is neki kellene vágni a nagyobb munkának, mert az agyösszeroppanás az egyetlen komoly betegség, amely ellen teljesen tehetetlenek vagyunk . .. pedig csak azért vagyunk tehetetlenek, mert nem merünk nekivágni az agy feltárásának. Titkon, félve, bujdosva kell egy-egy vizsgálatot elvégeznünk ... és csak tíz év után jutottam el az első operáció lehetőségéig! Sokszor hangoztatott gondolatai, érvei kavarogtak a fejében. Nem tudott napirendre térni a kudarc fölött. Merengéséből a csengő hangja riasztotta fel. — Hát ez meg ki lehet? — csodálkozott. Majd a bejárat felé vezető úton arra gondolt, hogy valamelyik asszisztense lesz, akit szintén kínoz a kudarc és szívesen megvitatná az ügyet egy pohárka ital mellett. Ismeretlen, középkorú férfi állt az ajtóban. Barátságosan elmosolyodott és magabiztosan lépett be a lakásba. — Tudtam, hogy még ébren találom, doktor polgártárs. — mondta közvetlen csevegő hangon. — Jó estét... azaz jó reggelt... Nem tudom ... — Nem baj! Kiinda vagyok, a Híradó munkatársa, szeretnék elbeszélgetni Önnel, professzor polgártárs... — Azt hiszem, az időpont... nem éppen megfelelő... — védekezett bizonytalanul Storm. — Nekem tökéletesen megfelel... és majd ön is hamarosan belátja, hogy a dolog nem tűr halasztást. Természetesen az önök mai kísérletéről lenne szó. Storm megrezzent. Becsukta az ajtót, majd befelé mutatott. Az újságíró mosolyogva indult el a nappali felé. — Parancsoljon, foglaljon helyet! Kér egy erjesztett coctailt? — Köszönöm szépen, szívesen meginnék egy pohárkával. — Elárulná végre, hogy tulajdonképpen mit is akar tőlem ...? — Az igazat. Storm polgártárs, a színtiszta igazát! — Nem értem . . . — Nincs értelme tagadni, polgártárs, pontos értesüléseink vannak a mai kísérletről... — Biztosíthatom, hogy ... — Felesleges! Tagadhatatlan tény, hogy ön és kutatócsoportja ma éjjel megkísérelt megoperálni egy emberi agyat. Ezt a műveletet civilizációnk törvényei a legszigorúbban megtiltják, nem is beszélve arról, hogy bolygónk minden tisztességes polgára mélységesen elítéli a hasonló irányú cselekedeteket. A Vénusz civilizációja, melyet a tudomány emelt a fényre, egyetlen dolgot elzár a tudomány előtt: az emberi agyat, az emberi pszichikumot, az emberi személyiséget. Emberek akarunk maradni, sebész polgártárs! — Állításait, bármennyire is abszurdak, elfogadom egy akadémikus disputa feltételezéseiként. De akkor ne a vezércikkei szólamait ismételgesse, hanem legyen szíves mondjon valami értelmeset is. Arra például még sohasem gondolt, hogy az agykollapszis lehet csak egyszerű, felismerhető és gyógyítható betegség?! — Ez most meggyőzésből mondja, vagy csak a disputa kedvéért? Storm az újságíróra nézett. Az idegen keményen állta a fürkésző tekintetet. Már nyoma sem volt rajta a kezdeti zsoviális hangulatnak. Storm megérezte, hogy valahogyan komolyra fordult a csevegés. — Nos, tanár polgártárs, mi az ön meggyőződése? * — Szerintem az agyösszeroppanás megelőzhető lenne, ha törvényeink megengednék a kutatását és feltárását — mondta Storm színtelen hangon. — Mire alapozza ezt a meggyőződését? — Az agy összeroppanása nem lehet biológiai folyamat eredménye, hisz akkor az elhalálozók életkorának bizonyos határ körül kellene ingadoznia. Az ok nem lehet idegi eredetű sem, mert akkor viszont bizonyos életformákban, életkörülményekben és így tovább, magasabb lenne az elhalálozási arányszám. A statisztikai adatok azonban ezt nem bizonyítják. Az agykollapszis oka tehát az egyénen kívül keresendő, olyan tágabb körülményekben, amelyek túlmutatnak az ember szociális hovatartozásán, besorolásán, pozícióján .. . — Van valamilyen elképzelése? — Nincs. Először azt szeretném tudni, hogy mi játszódik le az agyban egy-egy összeroppanás után. Elméletekkel csak a konkrét kísérletek után szolgálhatnék ... — Tehát elismeri, hogy gondolt ilyen irányú kutatásra, ha egyelőre eltekinthetünk attól, hogy a ma éjjeli kísérletet pimaszul letagadja. Elismeri? — Elismerem, hogy gondoltam rá ... Tudós vagyok! Storm rémülten hallgatta a saját szavait. Egyre határozottabban érezte, hogy a szúrós szemű újságíró átható tekintete furcsa őszinteségre kényszeríti. Ha most megkérdezte volna, hogy igaz-e a ma éjjeli kísérlet, hát minden bizonnyal habozás nélkül bevallottam volna, villant át az agyán. — Izé... hogy is hívják önt, polgártárs ... ? — A 148 617-es számú Kvalifikátor vagyok ... — Tessék ...? Mit mondott? Az idegen fanyarul elmosolyodott és egy kicsit kihúzta magát. Megrázta a fejét, mintha valamilyen kábulatból ébredt volna. — Nézze, doktor, ön ismeri az emberi test felépítését... — Az agy kivételével — jegyezte meg Storm. —- Az agyat hagyjuk a végére — legyintett az idegen. Ön tehát tudja, hogy az emberi testben a belső elválasztású mirigyek rendszerén és az idegrendszeren kívül van még egy fejlődéstanilag fiatalabb rendszer, mégpedig az immunitásrendszer. Ez a rendszer mint ön is bizonyára tudja, lymphocytákból és az ellenanyagok molekuláiból áll. A lymphocyták állandóan őrjáraton vannak a testben. Keresik a meghibásodott sejteket, szöveteket, alakzatokat, hogy azonnal riadóztassák az egész védekező rendszert... — Szükségtelen, hogy most előadást tartson nekem immunológiából — rázta meg a fejét Storm. — Nincs szándékomban, sebész polgártárs, csak arra akartam emlékeztetni, hogy a természet az emberi szervezetben strukturálisan és funkcionálisan egyaránt megoldotta a hatékony védekező rendszer kérdését. Pol-
