A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-05 / 27. szám
A népdalkorus tagjai népviseletben Vahtang GorgaszaI lovasszobra da-hegyre. Csúcsáról kilátás nyílik a városra. Alattunk kanyarog a sebes folyású Kura, a látóhatárt pedig körös-körül hegykoszorúk övezik. Amikor már kedvemre kigyönyörködtem magam a csodálatos látványban, indultam vissza, hogy folytassam a városnézést, de nem a drótkötélpályán, hanem a siklón, amelynek nem messze van a végállomása. A sikló félúton egy kitérőben megáll. Az utasok többsége — velem együtt — kiszállt, hogy megtekintse az itt, a sziklás lejtő alatt mesterségesen kiépített teraszon álló Mamadaviti-templomot. Mamadaviti magyarul: Dávid atya, s értik alatta szent Dávidot, a 13 sziriai atya egyikét, aki ezen a helyen telepedett meg a 6. század elején és épített kápolnát, amelynek a helyén áll a mai templom. Ez építészetileg kevésbé értékes, az 1870-es években épült. A turisták nem is a templomra, hanem inkább magára a teraszra, vagyis a panteonra kíváncsiak, ahol a grúz kultúra nagyjai nyugszanak. A sikló alsó végállomásáról gyalog továbbindulva nemsokára lejutottunk a Kura partjára, ahol mint egy mágnes vonzza a szemet az Ivéria Szálló. Ez a 18 emeletes, szupermodern hotel Tbiliszi legmagasabb épülete. Berendezése, szolgáltatásai messze felülmúlják az átlagot, és a hozzáértők szerint a világ luxusszállóival is állja a versenyt. A sok látnivaló után első napi sétámon már kezdtem alaposan elfáradni. Ez nyilván alkalmi idegenvezetőmnek, egy taxisofőrnek is feltűnt, mert megkérdezte, nem akarok-e megfürödni a tengerben. Kissé megrökönyödtem, mert hát igaz, hogy maga Grúzia a Fekete-tenger partján fekszik, csakhogy Tbiliszi legalább 150 kilométerre van a partjától. Kísérőm meglepetésemet látva megnyugtatott : csak ide a város határába kocsizunk ki, az úgynevezett Tbiliszi-tengerhez. Ez egy mesterséges tó, csupán a helybeliek nevezték el „tengernek". Jó fél órás autózás után, magunk mögött hagyva az új városnegyedeket, amelyek a világ bármely más nagyvárosában is állhatnának, megérkeztünk a helyszínre. A kék vizű „Tbiliszi-tenger" hűs hullámaiban lubickolva a lehető legkellemesebben fejeztem be városnéző körutamat. KÁLNOKY GYULA Fotó: a szerző és APN (1) EMBERI SORSOK Elgondolkozta tó történet Részlet egy 11 éves kislánynak az N.-i gyámhatósághoz írt leveléből: „Soraimmal segíteni szeretnék anyunak, de nem tudom hogyan kezdjem. Sokat dolgozik, sok a gondja velünk. Előfordul, hogy sírni látjuk, ilyenkor azt mondja, hogy a feje fáj. Amikor kisebb voltam, nem értettem, hogy miért tűnik annyira elkeseredettnek. Most azonban tudom már, hogy azt szeretné, ha nekünk is szebb lenne a lakásunk, több lenne a ruhánk. Bizony, eléggé szűkösen élünk." § Egy vidéki város új lakótelepének kétszoba-konyhás lakásában él FI.-né négy gyermekével. A legfiatalabb óvodás, Feri másodikos, Laci negyedikes és a legidősebb — aki a levelet írta — tizenegy éves. Kelfözelék kenyérrel, utána tea van vacsorára. A konyhaablakot ócska függöny takarja, a konyhaasztal is eléggé rozoga tákolmány. A gyerekszobában két kinyitható rekamié és két roszszul záró, régi szekrény. A szoba sarkában egy ütött-kopott íróasztal, körülötte két-három szék. Itt tanulnak, itt alusznak a gyerekek A másik szoba berendezése is egyszerű: egy heverő, két fotel és egy divatját múlt, már erősen megviselt szekrénysor. § „Egyszer azt álmodtam, hogy anyu nevetve mutatja, milyen szép, új bútort vett a lakásba. Amikor fölébredtem, elsírtam magam, mert rájöttem, hogy csak álom volt az egész. Ráadásul olyan régen láttam nevetni anyut. Sohasem panaszkodik, de mindig szomorú. A múltkor beteg volt, nem járhatott munkába. Amíg otthon volt, szinte állandóan sírt. Az egyik napon aztán elmondta nekünk, hogy apu hónapok óta nem küldi a tartásdíjat, és hogy egyszerűen nyoma veszett. Pedig nagyon szeretett volna nekünk cipőt, nadrágot venni." 5 H.-né csinos fiatalasszony. Nem látszik rajta, hogy négy szülésen esett már át. Csodálkozó tekintettel néz a tizenegy éves Marikára, amikor a gyámügyi hatóság előadója megmutatja neki a szálkás, gyerekes betűkkel irt levelet. — Mikor írtad ezt kislányom? — kérdi csendesen. Marika lehajtja fejét, a földre szegezi pillantását, úgy tesz, mint aki nem akar válaszolni. Kisöccse szólal meg helyette: — Amikor dolgozni voltál. Mindig újra kezdte, mert ideges volt... A megviselt idegzetű asszony szemében könny, szégyenében szidná is, nem is Marikát. Aztán csak ennyit mond: — Nem kellett volna ezt tenned kislányom ... Eddig is megvoltunk valahogy. Most már Marika is nekibátorodik: — Sok a gondod egyedül, nem bírod. Segíteni szeretnék neked ... És azt is, hogy kevesebbet kelljen sírnod ... FI.-né huszonhét éves. A szüleit nem is ismeri, intézetben nevelkedett föl. Tizenöt éves volt, amikor megismerkedett a férjével. Egy évvel később összeházasodtak és pár hónappal később megszületett Marika. Aztán jött Lacika. A két gyerekkel a fiú szüleinél laktak egy kétszobás falusi házban. A viták — egymás között, illetve a szülők és a fiatalok között — mindennaposak voltak. Amikor Lacika egyéves lett, H.-né is munkaviszonyba állt. Egy évvel később lakáskiutalást kapott az üzemtől, házasságuk alatt először végre önállóak lettek. Mindketten dolgoztak és egészen szépen kerestek. Bútorokat, mosógépet vettek; úgy tűnt, rendbe jön az életük. Amikor az asszony újra terhes lett, a férj inni kezdett. § „Apu állandóan részeg volt és ilyenkor elverte anyut. Pénzt csak nagyon ritkán adott haza, úgyhogy anyu fizetéséből éltünk. Ha anyu megszidta őt vagy pénzt kért tőle, akkor mindent összetört, ami a kezeügyébe került. Egyszer késsel is kergette az anyut." § Ilyen családi viszonyok között született Feri, utána pedig Évike. — Hogyan vállalhatott még két gyereket? — Nagyon fiatal voltam ... Ma már sok mindent másként tennék. Amikor a harmadik gyereket vártam, abban bíztam, hogy minden jóra fordulhat még. Nem volt aki tanácsot adjon, akivel megoszthattam volna gondjaimat. Évikét már nem akartam megszülni, de későn mentem orvoshoz ... Ha H.-né munkában volt, általában Marika vigyázott a testvéreire. Az udvarra vitte őket játszani, ö adta nekik az elkészített uzsonnát. Este pedig ő szaladt rendőrért, amikor apjuk randalírozni kezdett a lakásban. A szülők között házasságuk kilencedik évében mondták ki a válást. 5 „Amikor apu elköltözött, összetört mindent, ami a kezeügyébe került. A mosógépet magával vitte, de az anyu ruháit szétszaggatta. És tönkretette a varrógépet is, pedig anyu azzal szokta varrni, alakítani a ruháinkat." § H.-né így maradt magára a gyerekekkel. Esti iskolába jelentkezett, pótolni akarta az elfecsérelt éveket, de egy év után abba kellett hagynia a tanulást, mert távollétében férje vissza-visszajárt a lakásba és bántotta a gyerekeket. A férfi, miután abbamaradtak látogatásai, ha rendszertelenül is, de egy évig fizette még a tartásdíjat. Hét-nyolc hónapja azonban teljesen nyoma veszett, de H.-né nem tett ellene feljelentést, mert rosszindulatú boszszújától fél. — Betanított munkásnőként dolgozom. Ebből,a fizetésből és a családi pótlékból élünk. Ha szűkösen is, de legalább nyugalomban vagyunk — monja halkan és mintha mosoly futna át az arcén, aztán hozzáfűzi még: — Az üzemben megígérték, hogy alkalmi gyorssegélyt kapok és elküldenek valami tanfolyamra, hogy több lehessen a fizetésem. Csak az a baj, hogy nem tudom, kire hagyhatom majd közben a gyerekeket. Félek, nehogy épp akkor bukkanjon föl az apjuk .. . $ „Az iskolában is előfordul, hogy csúfolnak bennünket, mert nincs olyan szép ruhánk, olyan gazdag tízóraink, mint a többieknek. Pedig már papírt és vasat is gyűjtöttünk, hogy egy kis pénzhez jussunk. Ott, a gyűjtőhelyen ajánlotta egy néni, hogy önökhöz forduljak levelemmel. Azt is mondta, hogy bízhatok a segítségükben." 5 A gyámhatóság intézkedik is. Segélyt ad ruhára és a rendőrség segítségével megpróbálják fölkutatni az apa hollétét s utólag behajtják rajta tetemes összeggé kerekedett tartásdij tartozását. A gyámhatóság a gyerekek kosztköltségeihez is hozzájárul majd s felügyeletet biztosít arra a néhány hétre, amíg H.-né a továbbképző tanfolyamon lesz. Ami azonban elgondolkoztató ezen a történeten : miért csak a nyersanyaggyüjtő-telep jóindulatú vezetőnője adott útbaigazító ^tanácsot Marikának; miért nem intézkedtek már sokkal korábban a három iskolásgyereket tanító pedagógusok vagy még inkább a szomszédok?! Bizony, elgondolkoztató dolog ... 17
