A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-09 / 32. szám

„Az író nem pedagógus, nem apostol, nem vallasalapító. A művész általában azzal segíti a társadalmat, hogy tükröt tart eléje, önismeretre szoktatja. Hiszen minden váltoetató szándék alapja a pontos helyzetismeret. Ebben áll szerintem az író felelőssége és minden segítsége" — vallja Kertész Ákos, akinek regényei korunk egyik alapkérdésével foglal koznak: hogyan állunk az embert felszabadító életforma kialakításával, meddig jutottunk a központi élet elidegenedettségének felszámolásával. Kertész Ákos feleletét Bognár Vince és Makra Ferenc sorsából olvashatjuk ki. A két regény — a Sikátor és a Makra című — a 30 év sorozatban jelent meg a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában.

A Madách Kiadó új könyvei közül ezúttal Jiö Šotola Nyársra húzva című regényét ajánljuk olvasóinknak. „Nyársra húzva" Csirke Mátyás, a marengói ütközetből megszökött katona, egykori mutatványos, bábjátékos vergődik: keresi a boldogulást, később már csak a puszta létezés lehetőségeit — hiábavalóan. Későn ébred rá, hogy a magafajta „porszemnek” a saját ügyességéből, erejéből, társak nélkül, a magához hasonló sorsúakkal való összefogás nélkül ez nem is sikerülhet. Az ő kínos-keserves kalandjait, bujkálását, meg-megcsillanó, ám gyorsan ki hunyó reménységeit elbeszélő történet azonban jórészt csak keret az írónak, hogy hol szellemes, hol ironikus, hol elégikusan borongó módon szóljon és valljon az emberi sorsról és a művészetről, az élet, az emberi sors és"a művészet értelméről.

„Parmeniában, azon a földön, amelyet ma Bretagne-nak hívnak, élt egykor egy Riwalin nevű fejedelem. Igen fiatal volt, szép termetű és gazdag, bőkezű, illedelmes, hűséges és vitéz. Ám szerette volna, ha erényei még tovább pallérozódnának. Ezért felkerekedett, hogy elutazzon Marke királyhoz, aki Cornwall és Angolország ura volt." E- sorokkal kezdi könyvét Günter de Bruyn, a kiváló német író, amelyben újra elbeszéli Trisztán parmeniai királyfi és Izolda ír királylány szerelmének szomorú történetét. Az évszázadok óta ismert legendát a középkor nagy költője. Gottfried von Strassburg énekelte meg töredékben maradt, húszezer soros eposzában. Hogyan ismerkedett meg a két fiatal egymással? Miképpen ürítették ki a legyőzhetetlen szerelmet ébresztő varázsitallal teli poharat? Hogyan próbálták legyőzni érzelmüket, s miért nem lehettek egymáséi életükben?

A magyar irodalom nagyjainak művei közül ezúttal Mikszáth Kálmán Két választás Magyarországon című regényét ajánljuk olvasóinknak, amely az Olcsó Könyvtár sorozatban jelent meg a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Fiatalabb, sőt legfiatalabb olvasóink pedig bizonyára örömmel veszilcfkezükbe Török Sándor Gilikoti című könyvét, amelyet Kondor Lajos szép, stílusos rajzai illusztrálnak. Ki ne emlékeznék Kököjszire és Bobojszára, a kitűnő író korábbi regényének törpehőseire? Nos, a törpék ebben a könyvben ismét visszatérnek, csak most már nem Andris, hanem annak kishúga, Panni útját kísérik szertelen, vidám, bohókás kedvességgel.

Fábry István tavaly kiadott könyve, A forradalom katonája, amely kétségtelenül nagyon sok érdekes és értékes anyagot tartalmaz felszabadulás előtti munkásmozgalmunk történetéből (s mindenekelőtt olyan tényeket, részleteket, amelyek a történelemkönyvekből hiányoznak), egyúttal sürgős figyelmeztetést is jelentett számunkra; elsősorban arra figyelmeztetett bennünket, hogy ideje lenne végre összegyűjteni és könyv alakban is megjelentetni az idősebb pártmunkások visszaemlékezéseit hiszen a tapasztalatok közkinccsé tételének kétségtelenül ez — tudniillik a publikálás — a leghatékonyabb módja. Az idősebb elvtársak tapasztalataira pedig szükségünk van, hogy legyen mi bői kiindulnunk, legyen mire építkez nünk; vitathatatlan ugyanis, hogy szebb, lakhatóbb jövőt építeni csupán a múlt ismeretében, a múlt tapasztalata iból kiindulva lehet. E nélkül a szilárd alap nélkül esetleg légvárakat építhet nénk.

Persze, nem csupán az idős kommu nistáktól tanulhatunk, hanem halottá inktól is: nemcsak tiszteletet, őszinte megbecsülést érdemlő Fábry Istvánjaink vannak, de voltak nekünk Major Istvánjaink is, akikre méltán büszkék lehetünk, akiknek élete mindannyiunk számára példaként szolgálhat, csak ép pen meg kellene ismernünk őket, szün telenül élnünk kellene velük. Mert tegyük szívünkre a kezünket — valljuk be: noha nevüket gyakran emlegetjük, nem ismerjük őket elégge.

Kiss József most megjelent könyve, a Major István című biográfia — ez a társadalmilag és politikailag egyaránt hasznos, ismereteinket és önismeretün két gazdagító mű — mindenekelőtt ebben a megismerésben lehet segítségünkre.

Kiss Józsefnek Major Istvánról, a kommunista néptribunról rajzolt portréja kétségtelenül alapos, körültekintő, a tárgyra, illetve a Major István személyére vonatkozó dokumentumok ismeretére épített munka. A szerző mindenekelőtt Major Istvánnak a polgári Csehszlovák Köztársaság idején végzett tevékenységét — s ezzel párhuzamosan egyéniségének fejlődését •— dolgozza fel könyvében, tehát 1938 őszéig kíséri figyelemmel munkásmozgalmunk kimagasló alakjának életútját: pontosan október kilencedikéig, amikor is az autonóm szlovák kormány betiltotta Szlovákiában a kommunista párt működését. „A fasizmus elleni harc azonban a megváltozott körülmények között, nemzeti és nemzetközi viszonylatban több fronton is folytatódott. Major István tekintélyének teljes súlyával kötelezhette el magát a nemzeti felszabadulásért és Csehszlovákia függetlenségének felújításáért vívott harcnak." Ennek a harcnak — és benne Major István szerepének — a részletes feldolgozására, sajnos, már nem vállalkozott a szerző, mivel — ahogy ezt a könyv bevezetőjéből megtudjuk — a második világháború éveiben, a nemzeti és demokratikus forradalom idején, illetve a szocializmus megalapozásának korszakában

MAJOR

ISTVÁN

ÚTJA

(Kiss József: Major István. Pravda Könyvkiadó. 1980.)

„Major István a politikai és társadalmi élet olyan szakaszain tevékenykedett, amelyek — miután erre vonatkozólag hiányoznak az alapvető munkák, ugyancsak a részkérdésekkel foglalkozó tanulmányok (például a csehszlovákmagyar kapcsolatok kérdéséről a nemzeti és demokratikus forradalom esztendeiben vagy a szocialista építés idején) — egy életrajz kereteit túllépő, önálló kutatást igényelnének". A könyv azonban így is kerek, befejezett egész, részleteiben jól kidolgozott fejlödéskép, amelynek szerzője sikerrel kísérli meg „körülhatárolni Major István egyéniségének szerepét, helyét és jelentőségét a csehszlovákiai kommunista mozgalomban", nyomon követni Major és a kommunista mozgalom kölcsönhatását, be-VARGA ERZSÉBET

mutatni Major forradalmi tevékenységét a maga „teljes dinamizmusában". S Major István életútjának elemzésével ugyanakkor azt is meggyőzően bizonyítja, hogy a tömegekkel való szoros kapcsolat a tömegekkel való összeforrottság nélkül senki sem lehet igazi forradalmár. Major István fáradhatatlan munkával — szervező, agitációs és politikai munkával — szerezte meg a tömegek, Szlovákia munlfás- és paraszttömegeinek bizalmát és támogatását. S ebben a lankadatlan, kitartó munkában nemcsak tekintélyt szerzett magának, hanem maga is szüntelenül nőtt, tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagodott: olyan egyéniséggé nőtt, „akit a széles közvélemény Szlovákia dolgozó népe vezérének tekintett, s aki a kommunista párt politikájának növekvő társadalmi horderejét testesítette meg.” Olyan egyéniséggé, aki — híven a proletár internacionalizmus alapelvéhez — nemcsak saját nemzetiségére gondolt, nemcsak a szlovákiai magyarság érdekeivel tudott azonosulni, hanem a szlovák munkásosztály és szegényparasztság sorsát is szivén viselte, s Így jelentős összetartó szerepet játszott: talán úgy is mondhatnánk, hogy szinte megtestesítette a kommunista pártnak a szlovák és a magyar nemzetiségű dolgozók egységes antifasiszta frontjának kialakítására irányuló törekvését. Bátor, tiszta, igaz életű kommunista volt, akinek hagyatékára méltán lehetünk büszkék. De nem csupán büszkélkednünk kell vele, hanem ápolnunk, éltetnünk is kell ezt a hagyatékot, minden napon Inünk kell vele. Olyan alap ez, amelyre nyugodtan építkezhetünk, mert valóságos és szilárd, akár a kőszikla.

(S végezetül — ha csak zárójelben is szólnunk kell néhány szót a könyv nyelvezetéről; mindenekelőtt azok érdekében, akiknek véleményünk szerint olvasniuk és tanulmányozniuk kellene Kiss József művét. Azok érdekében, akikkel és akikért Major István, a kommunista néptribun élt és dolgozott: Szlovákia dolgozó népe érdekében. Mert elsősorban hozzájuk szól ez a könyv, nekik íródott és nem valamiféle „kiváltságosoknak": még akkor is, ha csupán ezer példányban látott napvilágot. Major István életútja nem ezreknek, hanem százezreknek, sőt millióknak szolgálhat tanulságuk Tisztában vagyunk azzal, hogy a tudományos művek stílusa általában nominális, a mértéket azonban ezekben a művekben is be kell tartani, mert a „túlnominalizálás" megbosszulhatja magát és tudomány helyett zagyvaságot eredményezhet : olyan mondatszerkezeteket, amelyekkel birkóznia kell az olvasónak, ám nem biztos, hogy sikeresen megbirkózik velük. A mű fordítójának — Kiss József könyvének eredetije ugyanis szlovák nyelvű — elsősorban arra kellett volna törekednie, hogy érthető, világos, áttekinthető mondatokat alkosson, figyelembe véve a magyar nyelv törvényszerűségeit. Nagyobb fordítói és szerkesztői gondossággal a könyv nyelvi-stilisztikai fogyatékosságait is ki lehetett volna küszöbölni: olvasóink örömére.)

1 K