A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-02 / 31. szám
A Vörös Hadsereg csapatai 1944. december 21-én szabadították fel Rimaszombatot (Rimavská Sobota), Gömör-Kishont megye egykori, a rimaszombati járás mai székhelyét. A harmincöt évvel ezelőtt bekövetkezett történelmi fordulatig a város mezőgazdasági jellegű vidék (megye) központja volt, s gazdasági viszonyait a hajdani kézműves céhekben virágzott kisipar és az élénk kereskedelem határozta meg. Számottevőbb ipari üzeme kettő volt csak: a régi konzervgyár (mely már az első világháború alatt is működött) és a téglagyár. Szinte magától adódott a feladat, hogy a mezőgazdaság mellett az élelmiszeripart kell fejleszteni. A jelentős változások 1948 februárja után kezdődtek. Már 1949-ben megalakult az egységes földművesszövetkezet, majd hamarosan egy másikat is szerveztek a Tamásfalva nevű városrészben. (A várossal már korábban egybenött községet 1948-ban köz igazgatásilag is Rimaszombathoz csatol ták). Az ötvenes években felépültek a do hánygyár csarnokai, kibővítették a kicsi tejüzemet, s a terjeszkedésnek indult konzervgyár új gyümölcs- és paradicsomfeldolgozó üzemrésze gazdagodott. Szükségszerűen fejlődni kezdett az építőipar, felépült az útkarbantartó üzem központja, épitöanyaglerakat és élelmiszerraktár létesült. Erre az időszakra esett az első új lakónegyed, a mai Pionír-telep kialakításának kezdete, az egészségügyi intézmények korszerűsítésének első szakasza: új alapokon szervezték meg — a szocialista átalakulás igényeinek megfelelően — a kereskedelmi és a szolgáltató hálózatot. A nemzetiségi kulturális élet is ekkor kezdett kibontakozni. Megkezdődött a magyar nyelvű alap-, és középfokú oktatás s a fiúiskola ódon épületében megnyílt a közgazdasági technikum. A rajt, az alapozás sikeresnek bizonyult; a hatvanas években tovább ívelődhetett fölfelé a fejlődés vonala. 1963-ban egybeolvadt a két mezőgazdasági termelőszövetkezet és felvette a Haladás Efsz nevet. Az évtized legnagyobb itteni beruházásaként felépült a járás korszerű élelmiszeripari kombinátja: a cukorgyár, sörgyár és malátakészítö üzem. Tüzelöanyagtelepek létesültek, a Járási Vegyesipari Vállalat új műhelyekkel bővült, az Állami Építőipari Vállalat és a Járási Építőipari Vállalat is új épületeket kapott (szakmunkásképző központtal); a Rimajánosi felé vezető út mentén korszerű épületbe költözött a nyomda, s bevezették a lyukkártyarendszerű gépi szedést; péküzem és szódagyár létesült, elkészült a Jednota fogyasztási szövetkezet járási központja, új pavilont avattak a kórház kertjében, s megnyitották az új városi strandfürdőt. A város délkeleti szélén méreteiben és küllemében is impozáns lakónegyeddé cseperedett a Pionír lakótelep, s a Rima partján elkezdődött és jó ütemben folyik a II. számú lakótelep építése. Miután a közgazdasági technikumhoz új, emeletes épületszárnyat toldottak, s a régi diákotthon már nem tudta befogadni a sok növendéket, a mezőgazdasági szakközépiskola közelében hatalmas diákotthont építettek. A lakosság számának állandó növekedése új lakások, boltok, üzletházak létesítését, a vízellátás bővítését s egy kiskert-övezet kialakítását igényelte. Az új óvodák, bölcsődék számára is helyet kellett találni. Kibővítették a mozit és a művelődési otthont, a múzeumépület alagsorában megnyílt a városi ifjúsági klub. A közeli Kurinc-pusztán, az új mesterséges tónál, gyors ütemben sorakozni kezdtek egymás mellé a kisebb-nagyobb üdülőházak. A hatvanas években a Tompa-szobor is kiköltözött a múzeum folyosójáról a szabadba, s Ferenczy István és Blaha Lujza mellszobra is visszakerült eredeti helyére. 1971-ben a dúsai, mezötelkesi, zeherjei, alsó- és felsőpokorágyi földművesszövetkezet beleolvadt a Haladás Efsz-be, mely immár 3023 hektárnyi területen gazdálkodik, amiből 1820 hektár a szántó. Az összevonás lehetővé tette a szakosítást és a korszerű gépek jobb kihasználását. A gabonafélék átlagos hektárhozama 1970-ben 24,9 mázsa, 1974-ben pedig már 41,6 mázsa volt; a cukorrépa hektárhozama 332 mázsáról pár év alatt 422 mázsára emelkedett. A Haladás Efsz-t szorgos társadalmi munkával támogatják a város lakosai és a polgári bizottságok, a vnb-vel szorosan együttműködve. A baromfitenyésztő üzem új telep létesítésébe fogott 25 milliós ráfordítással. A befejezés szakaszába érkezett az acélvázas gabonasilók építése, melyeknek beruházási értéke 44 millió korona. Néhány évvel ezelőtt befejezték a fajtanemesítő állomás takarmányszáritójának építését. A gép- és traktorállomáson új csarnokok és szociális létesítmények épültek. A mezőgazdasági építövállalat a Rima szabályozását végzi a városon kívül a városban végrehajtott medermódosítás folytatásaként. Az ipar nagyarányú fejlődése kedvező kihatással volt a foglalkoztatottság növekedésére. A hatodik ötéves tervidőszakban megkezdődött a nehézgépipari üzem építése, s a már készen álló gyáregységben tavaly megindult a próbaüzemelés. A mezőgazdasági szakközépiskola új épületbe költözött, s a megüresedett régi iskolában megnyílt a Tesla vállalat számítástechnikai üzeme, melyben máris 400 nő dolgozik. Felépült és sikeresen működik az új húskombinát, amely készáruraktárral bővül majd. Elkészült s megkezdte a próbaüzemelést az új malom, mely országos viszonylatban is a legkorszerűbbek közé tartozik. A Közép II. lakótelep építése miatt új helyet kellett kijelölni a lebontásra került textilüzemnek. Új üzemben teljesítik feladataikat a gépkocsijavitó vállalat dolgozói. Az áramelosztó üzem új részlegeket épít 146 millió korona ráfordítással. 1978-ban hozzá-12