A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-02 / 5. szám
később kerültem haza. De szerencsére, a frontra nem vittek ki. Szülőfalum felett a háború negyvennégy februárjában söpört ót; én pedig egy hónap múlva kerültem haza.- Milyen érzés volt hazajönni annyi idő után?- Nagyon boldog voltam, mert a családból senki sem hiányzott, mindenki túlélte a háborút. Ez volt oz én legnagyobb örömöm akkor, hiszen mór két fiam volt. Munkát kerestem s találtam is. Ismét az útépítőknél, ott is maradtam egészen 1949-ig. Ekkor lehetőségem nyílt elvégezni a traktoros „kurzust", ahogy akkor neveztük. A tanfolyam elvégzése útón a Gép- és Traktorállomásra mentem dolgozni, vagyis traktoros lettem. 1955-ben kineveztek brigádvezetőnek, s egészen ötvenkilencig a traktorállomáson dolgoztam. Ekkor pártfeladatként el kellett vállalnom az elnöki tisztséget. Őszintén szólva, nem szívesen tettem...- Milyen volt a traktorosélet?- Nehéz, de én szerettem. Az első traktorom egy Zetor huszonötös volt. Azokon még nem volt vezetőfülke, télen olykor • rámfagyott a „montérka", somikor leszálltam a traktorról, eltörött. Persze, abban az időben szerelőruhát, vagyis ahogy mi nevezzük még ma is, „monterkit" csak a legjobb traktorosok kaptak.- Úgy tudom, az ötvenes években, mint a kerület legjobb traktorosait, jutalomból elküldték a Szovjetunióba.- Igen, ez ötvennégyben volt. Emlékezetes út volt az az én számomra. Tudja, apóm tizenhétben vöröskatona volt, Lenin testőrségében szolgált. Mikor az utazásra készültem, azt mondta, a Kreml udvarán van egy óriási harang, ki van csorbulva az egyik oldala, telkemre kötötte, nézzem meg, mert hogy ő látta, amikor levették azt a nagy harangot, s eltörött. ..- Visszatérve az előbbiekre, azt szeretném kérdezni, hogy amikor a traktorállomóson dolgozott, volt-e kapcsolata a szövetkezetekkel?- Nagyon bonyolult időket éltünk mi akkor. Nem ide való szó a „kapcsolat." Amikor még traktorosként dolgoztam, szinte hetente jártuk a falvakat, agitáltunk, „szövetkezetesitettünk.“ Volt, ahol leköpködtek, volt ahol, amikor a cséplőgépeket összpontosítottuk, ránk lövöldöztek. .. Szóval, ha ezt „kapcsolatnak" lehet nevezni, akkor már korábban is volt kapcsolatom a szövetkezeti mozgalommal. ..- Az előbb azt mondta: nem nagyon lelkesedett, amikor át kellett vennie az elnöki tisztséget. Miért?- Nálunk a szövetkezet ötvenben alakult meg. A volt cselédek alakították meg a kisajátított bárói birtokon. Ennek a szövetkezetnek az első elnöke Tóth Lajos bácsi volt. Nagyon becsületes, derék munkásember. Amíg ő vezette a gazdaságot, rendben is ment minden. De megbetegedett, s volt év, hogy három elnök is „irányította" a szövetkezetét. Ekkor romlott le a gazdaság.- Ha jól értem, Laci bácsi ezt a leromlott gazdaságot örökölte.- Ezt. Egy csomó adóssággal.- Hogy kezdte a gazdaság újjászervezését?- A feladat egyszerű volt: talpra kellett a szövetkezetét állítani. Azt tartottam a legfontosabbnak, hogy az itt dolgozó emberek megtalálják a számításukat. Csakhogy ez sehogy sem akart sikerülni. Iparkodtam az állattenyésztést felemelni; ehhez próbáltam megteremteni a feltételeket. Három év kellett hozzá. Emlékszem, hatvankettőben azt mondták a járáson: vagy előbbre jutok, vagy mehetek. De hatvankettőben mór sikerült összeszedni valamelyest magunkat. Ekkor a munkaegység értéke már hat korona volt, s az év végén tíz százalék jutalékot fizettünk a tagságnak.- Megismétlődött-e azóta a hatvankettes „ultimátum"?- Egyszer se. Igaz, akkor is azt válaszoltam: csináljátok magatok, ha jobban tudjátok. Közben persze megnövekedett a szövetkezet; több kisebb gazdaság egyesült: jelenleg 4800 hektár az összterületünk, s 720 állandó dolgozója van a szövetkezetnek.- Húsz éve elnök. Az elmúlt húsz év alatt hányszor volt szabadságon?- Talán kétszer, ha jól emlékszem. Igaz, egyszer voltam fürdőben is, de a második hét közepén hazajöttem. Én itthon, a munkában érzem jól magamat igazán. Még akkor is, ha a csalódnak csupán a szombat és vasárnap marad.- Van-e, volt-e valamilyen kedvtelése, szórakozása?- Fiatal koromban szerettem futballozni. Most is szívesen kijárok a meccsekre vagy nézem a tévéközvetítéseket. Persze, amikor még én fociztam, gyalog jártunk a szomszéd falvakba; ha valamelyik gazda átfuvarozott lovaskocsin, az már ritka nagy dolog volt... És hát szeretek horgászni; megyünk a vízhez, viszem az /unokáimat, s az az igazi öröm, ha valamelyiknek sikerül egy becsületes halat kifogni. .. A fél órák, akár vízben a só, feloldódnak, s most, hogy a nagyapa és az unokák vízparti örömeit jegyzem, veszem észre, hogy már jócskán benne járunk a délutánban.- Igen - mondja Nyemcsok László -, ezek oz igazi örömök. Meg ha egy-egy szombaton vagy vasárnap együtt látom a családot. Három fiam és két lányom van. Ha együtt a család, összesen huszonketten vagyunk. Ebből tíz az unoka.- Laci bácsi az idén lesz hatvan éves. Azt szeretném megkérdezni“ vállalja-e tovább is az elnökséget?- Ketten vagyunk még a mi járásunkban - így mondja - ilyen „egyszerű káderek". Ma már mások a követelmények a vezetőkkel szemben, mint- húsz évvel ezelőtt. És harminc év a mezőgazdaságból éppen elég. Nagyon sokat kellett pótolnom, hogy helyt tudjak állni. Az évek során igyekeztem képzett szakembereket állítani magam köré, főleg fiatalokat. Nekik már könnyebb lesz. Az embernek nemcsak a lehetőségeit, de azok határát is látnia kell.- Hogyan telik most el egy napja?- Munkában.- Hát egy hete?- Ugyanúgy. Munka és munka. Ha ez nem volna, nem volna értelme az életnek. Nem érne semmit. p- Jövőre mór mindez nem lesz...- Talál az ember, ha akar, tennivalót mindig magának — mondja, és feláll. - Hanem jól elbeszélgettünk, igaz?- Néhány fél órát...- Az ám — mondja. — Régen nem pihentem ilyen jót, elhiszi?! Elhittem. HÉTVÉGI LEVEL Afganisztán már hónapok óta a világ közvéleményének középpontjában áll, de még inkább ennek az érdeklődésnek a középpontjába került, amikor a Babrak Karmai vezette új afgán kormány a már korábban megkötött szovjet — afgán barátsági, jószomszédi és együttműködési szerződés alapján felkérte a Szovjetuniót, hogy nyújtson Afganisztánnak gazdasági, politikai és katonai segítséget, az áprilisi forradalom vívmányainak védelmére, mely vívmányokat veszélyeztetik a külső beavatkozást szorgalmazó imperialista erők. Nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatal afgán forradalom az imperialista erők, de nem utolsósorban a kínai renegát vezetés kereszttüzébe került. Ezért a forradalom vívmányainak megvédéséhez szükség volt ahhoz, hogy a Szovjetunió teljesítse a szovjetafgán szerződés alapján internacionalista kötelességét. A Szovjetunió e kötelességének az afgán kormány kérelme alapján eleget tett. Mi sem természetesebb, hogy a Szovjetunió határozott fellépése kiváltotta az imperialista hatalmak, főleg az Egyesült Államok és Kína maoista vezetésének „felháborodását“. A Szovjetunió az internacionalista segítségért agresszióval vádolják, és megpróbálják minden lehető módon befeketíteni azt a lépést, amely a törvényes afgán kormány kérésére következett be. Az imperialista államok azonban, az USA-val és a kínai maoista vezetéssel az élen, megfeledkeznek arról, hogy nem is olyan régen mindkét hatalom a törvényes kormányok véleményének figyelembe vétele nélkül nemegyszer agressziót követett el különböző országok ellen. Még élénken él emlékezetünkben az Egyesült Államok indokínai agressziója, ugyanúgy a kínai vezetés Vietnam ellen elkövetett agressziója. S azt a tényt sem lehet eltitkolni, hogy a kínai vezetés naponta hajt végre provokációkat a kínai—indiai határon. De emlékezzünk csak arra, hogy 1956-ban kik intéztek ogressziós támadást a Szuezi-csatorna térségében. Kik azok, akik évek óta támogatják Izrael expanziós területrabló törekvéseit? Es mi volt az a második világháború után, amikor az amerikai tengerészgyalogság büntető expedícióként partra szállt Libanonban, és nemcsak itt, de a latin-amerikai államok népeinek forradalmi harcát is ugyanez a tengerészgyalogság tartja sakkban a mai napig — figyelmen kívül hagyva ezen országok népeinek akaratát. De lássuk tovább. Az USA határain kívül tucatnyi katonai támaszpontot tart fenn, az érintett országok törvényes kormányának és népének véleményével, akaratával ellentétben. Milyen joga van az USA-nak az Indiai-óceánon arra, hogy Diego Garcia szigetén katonai támaszpontot építsen ki az indiai kormány és közvélemény határozott tiltakozása ellenére? Sorolhatnám tovább a példákat, de fölösleges. Hiszen minden józan ember mérlegelni tudja ezeket. A kérdés tehát úgy vetődik fel: ki kit vádol ma agresszióval? Nyilvánvaló, hogy agresszióval vádolják a Szovjetuniót azok, akik egy egész történelmi korszak során maguk agresszorok voltak. De miért? A válasz egyszerű: mert az Afganisztánnak nyújtott szovjet internacionalista segítség szertefoszlottá az Egyesült Államoknak és a kínai vezetésnek azokat a reményeit, hogy valamikor Afganisztánt felvonulási területté tegyék a Szovjetunió ellen. Es ami a leggroteszkebb ebben a helyzetben az az, hogy az USA és néhány más imperialista ország megpróbálja felhasználni a gazdasági embargó fegyverét a Szovjetunió ellen. Mit lehet erre mondani? Csak azt: uraim, rég elmúltak azok az idők, amikor Winstton Churchill a Szovjetuniót csak földrajzi fogalomként kezelte. Ma már a Szovjetunió nemcsak földrajzi fogalom, de egyenrangú szocialista nagyhatalom a maga gazdasági és katonai erejével. S a szocialista közösség országaitól és a világ haladó közvéleményétől támogatva olyan erőt képvisel, mely útját tudja állni minden imperialista expanziós törekvésnek, és biztosítéka annak, hogy az USA ma már nem töltheti be a világ csendőrének a szerepét. Az emberi társadalom fejlődésének objektív törvényei könyörtelenek. Az emberi haladás mindenütt utat tör magának. Ezt mutatják az afgán forradalom eseményei is. LTOZTATM 3
