A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-26 / 4. szám

olyan „irodalomrajongók" is, akik - az újonnan vásárolt szekrénysor méreteinek megfelelően - nyolcvan centiméternyi könyvet kérnek a könyvesboltokban, Sokszor a drága pénzen vásárolt festmény is csupán üres-divatos dísze a lakásnak, valami olyasmi, akár a vázában a sohasem hervadó szalmavirág. .. Figyelmeztető jelenség ez, mert háttérbe szorítja, sőt, elsorvaszthatja a kultúra iránti igazi igényt. És ezzel akarva-akaratlanul újra válaszom kiindulópontjánál járunk. Vitathatatlan, hogy másként fest ezt a kérdés az én hivatali dolgozószobámból s másként egy párszáz lelket számláló falucska művelődési otthona vezetőjének irodájából. Mégis hadd szögezzem le: az irányítás valamennyi szintjén a kulturális élet szervezőire vár az feladat, hogy rámutassanak arra ami valóban szép; hogy találékony rávezetéssel és az anyagi jólét sugallta igények helyes irányba terelésével csiszolják az emberek erkölcsi tudatát, műveltségét és magasabb szintre emeljék a lakosság kulturális szükségleteit. Nyilvánvaló, hogy ehhez bizonyos gondolkodásmód-váltásra, a mindennapi megélhetés biztosítására törekvő szűkös múltba nyúló gyökerek új talajba „ültetésére" van szükség, de a kultúra szeretetének vagy a miért szép vitájának társadalmunkban oda kell jutnia, hogy a gyakorlatban valósítsuk meg az irántuk mutatkozó igényt.- Más szavakkal: találjanak az emberek időt arra, hogy elmenjenek a kultúrházba. ..- Gondolom, olyan községekben vagy városnegyedekben, ahol a művelődési otthon o környék kulturális életének mozgatója, nincs is baj a látogatottsággal. Ahol azonban csak esetleges, alkalomszerű munka, folyik, ott bizony gyakran konganak a termek az ürességtől vagy félház előtt zajlanak a rendezvények. A kényelemszeretet és a papucskultúra veszélye mindenütt fennáll, de találékony szervezéssel és színvonalas szórakozási lehetőségek kínálatával könnyen legyőzhető a konkurrencia.- Miben határozná meg az amatőr művészeti munka céljait és küldetését napjainkban?- Ha nem is szorosan, de lényegében az eddig elmondottakhoz kapcsolódik ez a kérdés is. Az öntevékeny mozgalom a közművelődési munka egy sajátosan fontos részterülete. Sikere azon áll vagy bukik, vajon meg tudjuk-e nyerni az embereket a szórakozás ilyen formájának? Tudatosítanunk kell, hogy az amatőr mozgalomnak sajátos ritmusa és feltételei vannak. Az első feltétel egy jó, talpraesett vezető, aki lelkesedést tud lobban* tani a tagságban, A második feltétel a szinjátszócsoport, a kórus, a táncegyüttes fegyelme, hiszen a próbák és fellépések rendszeres körforgása sok-sok lemondással jár. A harmadik

Beszélgetés MIKUS IMRÉVEL, az SZSZK kulturális miniszterhelyettesével

feltétel pedig az anyagi és erkölcsi támogatás, ami nélkül napjainkban már amatőr szinten sem képzelhető el eredményes művészeti munka. A műkedvelő mozgalom remek alkalom arra, hogy a csoportok tagjai alkossák is, élvezzék is a kultúrát.- Tulajdonképpen ezzel a munkaformával rokon a néprajzi gyűjtés is. Miben látja fontosságát, időszerű feladatait?- Felemelő érzés számomra, ha hatvan-hetvenéves idős férfiakat vagy asszonyokat énekelni hallok, táncolni látok... Tudomásul kell azonban venni, hogy sajnos minden múlandó, hogy a természet megmásíthatatlan törvényei szerint kihalnak a régi nótafák és a népi táncok emlékeinek őrzői. De körülöttünk is változik a világ: a régi utat enged az újnak. Mindenütt bontják a régi házakat, tisztítják a padlásokat. A mi feladatunk ezért felkutatni és összegyűjteni a tegnapok mába nyúló örökségét - a holnap számára! Ennek érdekében táj- és falumúzeumokat lenne jó létesíteni, ami nemcsak szép, de politikai jelentőségű feladat is. Célunk, hogy a néprajzi gyűjtőmunka az eddiginél szervezettebben folyjon. Minisztériumunk ezért külön szabályzatot dolgozott ki a folklórhagyományok gyűjtésére vonatkozóan.- A néprajzi gyűjtőmunkának vajon hazai magyar sajátosságai is vannak?- Természetesen, a kulturális élet egyéb területeihez hasonlóan, a Csallóköztől a Bodrogközig található folklórhagyományoknak is vannak specifikumai. A tájmúzeumok feladata, hogy ezeket a sajátosságokat a nyilvánosság elé tárják. Emellett a központi szinten folyó gyűjtőmunkát is szervezettebbé, körültekintőbbé kell tenni. Meggyőződésem, hogy a múlt örökségének felkutatása nem lehet csupán a CSEMADOK feladota, hanem ez a munka csak az Akadémia néprajzi intézetével, illetve a járási és kerületi nemzeti bizottságok művelődésügyi osztályaival közösen végezhető el maradéktalanul. A gyűjtésre váró anyag valóban értékes és bőséges, amit a csehszlovákiai magyar dolgozók zselizi országos népművészeti fesztiválja és a gombaszögi kulturális napok egyaránt ékesen bizonyítanak.- Váltsunk témát: miben látja a MATESZ szerepét a hazai magyar lakosság kulturális igényeinek kielégítésében? És véleménye szerint mi az, ami még

MIKLÓSI PÉTER

szinvonalasabbá, művészileg elmélyültebbé tehetné színházunk munkáját?- A Magyar Területi Színház komáromi együttese és kas.ai Thália Színpada a szocialista jellegű csehszlovákiai magyar nemzetiségi kultúra egyik élenjáró intézménye és valóban alkotóműhelye a hivatásos hazai magyar színházművészetnek. Elévülhetetlen érdeme, hogy vállalva, az állandó tájolás emberpróbáló nehézségeit több mint negyed százada járja az országot, hogy mindenüvé elvigye a színház varázsát, ahol hazánkban magyarul beszélő emberek élnek. Fennállásának több mint negyed évszázada alatt impozáns művészi eredményeket ért el. Repertoárján a klasszikus drámairodalom darabjai épp úgy megtalálhatóak, mint a kortórs szerzők művei vagy a hazai magyar drámaírók alkotásai. A MATESZ munkájában jelentős esemény volt a kassai Thália Színpad létrehozása. Gondolom, hogy a két társulat közötti munkamegosztás nagyban csökkentette a komáromi színészek korábban hetekre nyúló keleti tájolásainak fáradalmait, s egyben teret adott a színészek rendszeres önművelésére, művészi munkájuk elmélyítésére is. Persze, ez még azt jelenti, hogy a MATESZ mindkét társulatában gondok, problémák nélkül folyna a munka. Jogos igénye például a színháznak, hogy. javuljon a játékhelyekként használatos vidéki kultúrházak berendezésének színvonala, hogy a közönség a régi lelkesedéssel látogassa az előadásokat, hogy elsősorban a Thália Színpad művészgárdájának számát sikerüljön kiegészíteni színészekkel és állandó rendezővel egyaránt. Komáromban viszont hosszú évek óta egy állandó színházépület hiánya nehezíti a munkát. Ma már elmondható, hogy a most épülő új komáromi kultúrközpont átadásával megoldódik a MATESZ állandó székházának gondja is.- Befejezésül - visszatérve a hogyan élünk, hogyan éljünk dilemmájához — hadd kérdezzem meg: ha kísérletképpen városainkban és falvainkban bezárnák a művelődési otthonokat, vajon dörömbölnének-e a kapukon az emberek?- Biztos vagyok benne, hogy igen. Sőt, hangosan dörömbölnének. A kultúrházak és művelődési otthonok nélkül űr támadna a közművelődésben, az ország kulturális életében. A kérdés szerencsére csak elméleti, de így is nagyszerű alkalom arra, hogy elmondjam: ahol esetleg úgy érzik, hogy nálunk bizony senki sem döngetné az ajtókat, ott bizony jó lenne, ha a kulturális élet irányítói mielőbb elgondolkoznának saját munkájuk eredményességén és hatékonyságán.- Miniszterhelyettes elvtárs, olvasóink nevében köszönöm a beszélgetést.

PRANDL SÁNDOR FELVÉTELE

# • • Minden szervezetben, de főleg a társadalmi szervezetekben igen fontos szerepet töltenek be az önkéntes népművelők és kultúrmunkások, akik szabad idejüket feláldozva részt vesznek a politikai, népművelési és kulturális munka szervezésében. A társadalmi szervezetek tevékenysége szinte elképzelhetetlen az aktivisták mindennapos munkája nélkül. Ha csak a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségét tekintjük, melynek működési területe Dél-Szlovákia, csaknem tízezerre tehető azoknak az önkéntes kultúrmunkásoknak a száma, akik a helyi szervezetekben vagy a járási bizottságokban különböző tisztségeket betöltve váltják valóra a párt- és állami szerveknek, valamint a CSEMADOK Központi Bizottságának művelődéspolitikai elképzeléseit. Munkájukra azért van olyan nagy szükség, mert a szövetség hivatásos dolgozói a legjobb akarat mellett sem képesek közvetlenül irányítani a többszáz helyi szervezetet, az énekkarokat, a tánccsoportokat, a színjátszó- és irodalmi színpadi együtteseket. Ezek a dolgozók csekély létszámuknál fogva évente átlagosan ha egyszer-kétszer eljutnak egy helyi szervezethez, akkor ez már jó eredménynek mondható. A mindennapos irányítás gondjai így zömmel az aktivisták váltóin nyugszanak. Tőlük függ, hogy milyen intenzitással bontakozik ki a szervezet kulturális-népnevelési tevékenysége. Ök azok, akik minden ellenszolgáltatás nélkül végzik ezt a munkát, és sokszor jóformán még elismerést sem kapnak tevékenységükért. Ez esetben nemcsak a szövetség központi bizottságára gondolok, de a különböző fokozatú nemzeti bizottságokra is. Habár az igazság kedvéért azt is meg kell mondani, hogy ezen a területen is javulás tapasztalható, hisz a népnevelők napja alkalmából egyre több aktív — de még mindig aránylag kevés — önkéntes népművelő részesül különböző fokozatú kitüntetésben, elismerésben. Valahogy ki kellene szélesíteni a kört és oda kellene hatni, hogy évente minden aktív önkéntes népművelő elismerésben részesüljön elismerő oklevél, könyvajándék stb. formájában. A figyelmet emellett a falvakban és városokban dolgozó önkéntes népművelőkre és kultúrmunkásokra kellene irányítani. Akik az első vonalban vezetik a harcot népünk kulturális felemelkedéséért. Azt hiszem, érdemes lenne elgondolkodni ezen, mert a tevékeny önkénHÉTVfM

LEVÉL

tes dolgozóknak nyújtott elismerés fokozhatja aktivitásukat, felelősségérzésüket, még jobb munkára, nagyobb lelkesedésre ösztönözheti őket. Mert hiszen nem mindegy, hogy felfigyelnek-e valakinek a munkájára a felsőbb szervek vagy sem. Tapasztalatból tudjuk, hogy milyen rossz érzést vált ki mindenkiben, aki becsületesen végzi a munkáját, ha hosszabb időn át senki sem méltatja azt, sem bíráló célzattal, sem elismerően. Ilyenkor önkéntelenül felmerül a kérdés az érintettben, hogy az, amit csinál, vajon szükséges-e valakinek. Azt hiszem, jócskán vannak aktivisták, akiknek ilyen és hasonló okok miatt elment a kedvük a munkától, feladták tevékenységüket és passzivitásba vonultak. Szerencsére aktivistáinknak csak jelentéktelen része cselekedett így. A többség túlteszi magát ezen és tovább folytatja a munkát. A jövőben arra kell törekednünk, hogy az elismerés hiányában ne csökkenjék szövetségünk aktivistáinak száma, hanem állandóan növekedjék. Főként arra kell törekednünk, hogy önkéntes alapon egyre több fiatal kapcsolódjon be a CSEMADOK-szervezetek munkájába. Az önkéntes népművelők és kultúrmunkások megbecsülése össztársadalmi kérdés és szükségszerűség. Hiszen ők azok, akik jelentős mértékben hozzájárulnak a szocialista ember neveléséhez. Ök azok, akik népszerűsítik pártunk politikáját, a marxizmus-leninizmus eszméit a helyi szervezetekben. Ezek az aktivisták ugyanakkor példaképek is, mert saját munkahelyi tevékenységük mellett elkötelezetten és ellenszolgáltatás nélkül kiveszik a részüket a társadalom érdekeit szolgáló munkából. Ilyen szempontból felbecsülhetetlen ennek a munkának az értéke, mert ebben a munkában kell látni az úf szocialista ember erkölcsének csiráit is.

3