A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-05 / 1. szám

HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KIÁLLÍTÁS NAGY JÁNOS TÁRLATA Több mint tíz napon át gyönyör­ködhetett Ipolyság (Šahy) lakos­sága Nagy János plakettjeiben és kisplasztikáiban. A tárlatot a CSEMADOK városi szervezete, a Honti Közművelődési Klub, vala­mint a Népművelési Otthon ren­dezte. A kiállítás megnyitóján Taliga István művészettörténész mutatta be Nagy Jánost, illetve ismertette a szobrász munkás­ságát. Nagy János gondosan kiállí­tott művei gazdag élményben részesítették mindazokat, akik a tárlatot megtekintették. A láto­gatók tökéletesíthették ismeretei­ket, esztétikai világképüket. A művész ólomba öntött plakettjei, fába és kőbe vésett szobrai el­nyerték a közönség tetszését, to­vábbi gondolkodásra késztették a kiállítás szemlélőit. A mintegy százhúsz plakett és tizenöt kisplasztikái alkotás arról tanúskodott, hogy meste­rük nagy műveltséggel, széles látókörrel, kifinomult tehetséggel rendelkezik. Flakettjei közül kü­lönös figyelmet érdemelnek azok, melyeknek témáját a művész „örökérvényű” irodalmi alkotá­sokból merítette. Ám a Balladá­kon és a Gilgames-sorozaton kí­vül érdemes odafigyelnünk az olyan portókra is, mint amilyen a Fábry Zoltáné, Ady Endréé, Kodály Zoltáné, Nagy Lászlóé stb. Ezek a művek mély filozó­fiai gondolatokat, komoly em­beri mondanivalót sugallnak. Nagy János a mezopotámiai, a dél- és nyugat-európai művé­szetek hatását sajátos módon kamatoztatja kisplasztikáinál is. Úgy fogalmazza meg a valósá­got — a múltat és a jelent —, hogy az alaposabb gondolko­dásra, tudatosabb szemlélődésre, a dolgok közti összefüggések elmélyültebb kutatására készte­ti a művek szemlélőit. Úgy gondolom, az ipolysági tárlat elérte célját — a Honti Közművelődési Klub legértéke­sebb állomását jelentette. A több mint ezerötszóz látogató közelebb került ahhoz a művész­hez, akinek értékes munkáit bi­zony még mindig csak hiányosan ismeri a hazai közönség. Csáky Károly KÖNYV ROBERT MERLE: VÉDETT FÉRFIAK Bár a karácsonyi könyvvásár idei kínálata e sorok írásakor még nincs a pultokon, mégis meg­kockáztatható az az előrejelzés, miszerint a magyar könyvpiac idei legkapósabb könyve már nem is kerül oda. Mert ezt a könyvet már évközben eladták, pontosabban mondva: pillana­tok alatt szétkapkodták, méghoz­zá mind a százezer példányt. De nem ám a pultokról, hanem a pultok alól. Robert Merle köny­véről, a „Védett férfiakról” van szó. Sikerkönyv, könyvsiker, best­seller. Én ezt a könyvet együltő he­lyemben olvastam végig. Ez a könyv ugyanis remekül olvastat­ja magát. Ezért is tartja gya­núsnak a kritika, bár ez a gya­nú csak a könyvről megjelent írások sorai közt lappang, és senki sem meri nyíltan kimonda­ni, hogy ez a regény igen jó. Ta­lán ezért is beszélnek a kritikák inkább a mű cselekményéről, a feminizmusról, a nemek közti egyenjogúság unalomig kop­tatott, mesterséges problé­máiról, és tapintatosan hallgat­nak Merle könyvének igazi eré­nyeiről. melynek tárgya a tö­meglélektan és a politika való­ban izgalmas jelenségeit' mu­tatja fel. A regény színhelye az Ameri­kai Egyesült Állomok. Hőse dr. Martinelli, olasz származású, amerikai kutatóorvos. Játszódik a közeljövőben. Ismeretlen vírus okozta agyvelőgyulladás szedi áldozatait, méghozzá olyan mér­tékben, ahogy az emberiséget még soha, semmilyen járvány nem tizedelte. A vírus kizárólag a nemzőképes férfiakat öli meg, aminek következtében rövid né­hány hónap leforgása alatt kitör az abszolút nőuralom. Az Álla­mok lakosságának már csak egy elhanyagolható hányadát alkot­ják a férfiak — azok is vagy kiskorúak, vagy kasztráltak, vagy szexuálisan obsitos aggastyánok. Az Államok elnöke és minden hatalmi képviselője nő, mi több, férfigyűlölő. Egy gyógyszergyár „koncentrációs táborában” vi­szont maradt még mutatóba né­hány „klasszikus” férfipéldány. Egyikük dr. Martinelli, aki a nő­uralom elnyomása és ellenőrzése alatt a betegség ellenszerét igyekszik előállítani, ám a női hatalomnak ez korántsem érde­ke. A helyzet odáig éleződik, hogy dr. Martinelli kutatócso­portjának sikerén áll vagy bu­kik az emberiség fennmaradá­sának kérdése. A vírus ellenszerét sikerül előállítani, és hála né­hány titkoltan ellenzéki, humá­nus szándékú munkatársnőnek, sikerül ezzel az ellenszerrel a kormányt is megdönteni. De nem a nőuralmat. A nőuralom ma­rad, a helyzet konszolidálódik, az élet megy tovább, és ezentúl már nem a férfiak szólítgatják le az utcán a nőket, hanem fordítva. Csakhogy kevés a fér­fi.... —keszeli— RÁDIÓ IFJÚSÁGI MAGAZIN Egy budapesti kollégával a kö­zelmúltban meglátogattunk né­hány hazai alapiskolát, óvodát. A vendég furcsa arccal tekinge­tett rám időnként: nem értette mit mondanak a magyar peda­gógusok — „magyarul". Tolmá­csolnom kellett csehszlovákiai magyarról magyarra. Megdöb­benve vettük tudomásul — saj­nos, én már nem először! —, hogy pedagógusaink sem ügyel­nek kellőképpen az anyanyelv tisztaságára, ápolására és tő­lük már az óvodások, kisiskolá­sok is eltanulhatják a kevert be­szédet. Ilyesmi járt eszembe, amikor a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának szombat délu­táni ifjúsági adását hallgattam. Magyar főiskolás lányok beszél­tek, énekeltek, szavaltak, játszot­tak — a samorjai magyar tan­nyelvű óvodában. Nem nagylel­kűségből vonultak ki oda, nem azért, hogy letudjanak egy ak­ciót, kipipálják azt valamilyen kérdőíven, hanem . , . Hanem, nagyon tudatosan vállalják ta­nulmányaik mellett a versek, mondákák, tréfák, énekek beta­nulását, az utazást. Azért, mint ahogy az egyikük mondta : a kö­tődést, a hovatartozást, az anya­nyelv szeretetét, tisztaságának megtartását már ilyenkor, óvo­dás korban el kell kezdeni. És ezt legjobban mondókák, ver­­secskék, énekek tanításával, be­mutatásával tudjuk elérni. A nyilatkozók szájából nemcsak azt volt jó hallgatni, amit mon­danak; hanem azt is, ahogy mondják: őszintén, lelkesen, sze­retettel, boldogan. Hivatástuda­tot éreznek és örömet lelnek eb­ben a tevékenységükben. A gye­rekek pedig kimondottan élvez­ték a műsort, örültek a lányok­nak akárcsak az óvoda igazga­tónője is, akire ugyan a beveze­tőben említett „vádak” nem ér­vényesek, de . . . Ha a lányok, mint ahogy szeretnék, ellátogat­nak még jónéhány óvodába, ak­kor ott, nemcsak a gyermekek, de a pedagógusok, az óvónők is tanulhatnak tőlük. No, nem énekelni, táncolni, szavalni, ze­nélni — habár, ki tudja, lehet, még azt is —, hanem: szépen, tisztán magyarul beszélni. Hogy aztán majd ők is így taníthas­sanak: gyermekeket! Sajnálom, hogy a rádió mun­katársai nem készítettek élvez­hetőbb helyszíni felvételeket; és akár külön, hosszabb terjedelmű műsoridőt szentelhettek volna a témának. A lányok igazán meg­érdemelték voln a! —zolczer— HANGLEMEZ GOUNOD:FAUST Reedícióban juttatta el az év­végi vásárra a Supraphon Gou­nod remekművének parádés sze­reposztású fölvételét, melyet esz­tendőkkel ezelőtt a Hanglemez­klub tagjai kaptak meg, ám a négylemezes album egy-kettőre eltűnt a piacról, így újra meg­jelentették. Parádés szereposzlásról szólot­tánk, illik hát, hogy megmagya­rázzuk, miért minősítettünk így. A tájékozottabb hallgatók szá­mára, gondolom, a puszta föl­sorolás is megmagyarázza a dolgot. Faust: Nicolai Gedda; Margit: Victoria de los Angeles; Mephisto: Boris Christoff. E névsorból mindenki tudja, hogy korunk három elsővonal­beli operacsillaga fogott össze, hogy André Cluytens karmester irányításával, milliók számára te­gye örök időkre felejthetetlen élménnyé az operairodalomnak ezt a kiváló alkotását, amely sok bírálatot t kapott ugyan, el­sősorban azért, mert úgymond „hűtlenné vált” az eredetihez, Goethe „világkölteményének" egyetemességéhez. Tény, hogy Gounod nem az a komponista volt, aki bármit is tudott volna kezdeni Goethe „Faust”-jónak, főként annak második részének metafizikai bo­nyolultságával. Am az is igaz, hogy szerencsés kézzel oldotta meg vállalt feladatát, a Faust- Margit-epizódot, s nem lehet véletlen, hogy annyi más Faust­­vállalkozást lepipálva, az ő Fa­ustja él mai napig a zenés szín­padokon, míg a többi kísérlet legföljebb ha oratórikus válto­zatban bukkan föl itt-ott. Szóljunk azonban e mostani fölvételről. Gounod „Faust”-já­­nak nyelve, mint köztudott, a francia. Operát, legalábbis ilyen nemzetközi gárdát mozgósító, „világprodukcióban”, általában eredeti nyelven szokás énekel­ni, mégha egy-egy idegen szó­lista küszködik is a nyelvvel. Nos, e sorok írójának, őszintén szólva, kissé furcsának tűnik ez a francia ének. Különösen a Boris Chrisztoffé, akinek seho­gyan sem akarnak a nyelvére illeszkedni a lágyzengésű fran­cia szavak, így minduntalan hol­mi groteszk mását vélem hallani azoknak. Ám mit ád a sors: Mephisto „ellen-Faustjának” mentalitásához, vajon nem épp e groteszk nyelvezet illik-e leg­inkább? Az énekesé az érdem, avagy a dirigensé-rendezőké, hogy a basszista képes volt a nem mindennapi trouvaijle-ra? Ki tudja? Az eredmény, min­denesetre tökéletes és felejthe­tetlen. (cselényi) INNEN­OXXAX A 21 éves Monica Guerritore egyre nagyobb karriert csinál. Nemcsak a jelentős személyisé­gekkel folytatott „flörtjei" révén, hanem színésznőként is: jelenleg a Bel Ami című filmet forgatja. A szülők nem szívesen emlékez­nek a római repülőtérre, ahol törvénysértőkként tartóztatták fel őket. Cipi - a 11 éves ifj. Carlo Ponti azonban nem sokat törő­dik ilyesmivel. Ö a római repü­lőtéren is unatkozik, mert a gép, mint mindig, most is késik ... 8

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents