A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-19 / 3. szám
JERRY COLLINS A HÁTSÓ ÜLÉSEN Az autóút beleveszett a horizont kékjébe, balról jobbra és jobbról balra. Az öreg valahová nyugat felé nézett, onnan várta a segítséget. A felkelő nap sugarai kellemetlenül sütötték az arcát. — Pokoli hőség szakad ránk. Mégis remélem, hogy valaki hamarosan felszed a kocsijába - mondta az öreg s talán nem is tudta, hogy a magányos emberek gyakran .gondolkoznak* hangosan. — Jó lett volna felülni egy autóbuszra, de autóstoppal mégis gyorsabb, és valahogy kényelmesebb. ördöge volt az öregnek, mert a távolban feltűnt egy aprócska pont, s ez a pont egyre nagyobbodott. Ember, mondta félhangosan az öreg, ez aztán úgy száguld, mint a gazella. A következő pillanatban autóstopper pózba vágta magát, egyik karját felemelte vállmagasságig, négy ujját összeszorította, a hüvelyk ujjával pedig előremutatott. Természetesen autó közeledett az úton, s valóban gazellatempóban. Amikor észrevette, hogy a vezető lassít, akkor az öreg már tudta, hogy ezúttal beveszik a kocsiba. Nem tévedett. A jármű nesztelenül és engedelmesen megállt. Az öreg gyors léptekkel a kocsi felé rohant, s rögtön felmérte a helyzetet. A volán mögött egy fiatal .és magas férfi foglalt helyet, mellette egy csinos, vonzó külsejű hölgy. Ideges mozdulatokkal feltépte a hátsó ajtót. Arcát megcsapta a friss levegő. Aha! Ennek a csodakocsinak hűtőberendezése van. A rádió bömbölt. Igen, ez az az állomás. amely egész nap és egész éjjel popzenét sugároz. Az öreg elhelyezkedett a hátsó ülésen és áldotta a szerencséjét, amely ezúttal bő mosollyal árasztotta el. S aztán a következő pillanatban az ülésen felfedezte a revolvert. Pontosan a férfi és a nő között. Az öreg összehúzta magát, behunyta a szemét, fáradtnak tetette magát, nehogy észrevegyék rémült tekintetét. Bizony, öregem, ez Arizona, s errefelé a fegyver a legjobb barát, gondolta, amikor a vezető elindította a kocsit. — Tetszik a fegyverem, old boy - kérdezte a fiatalember. - Katonai. 11.43-as kaliber, tegnap vásároltam egy nyavalyás városkában a sivatagban. Woterban ... vagy mit tudom én ... hol is? Mindegy. Azt mondta a kereskedő, olyan lyukat vág a falba, hogy átdughatod rajta az öklöd. Ez igen, mi? A férfi barátságosan mosolygott, de az öregnek úgy tűnt, hogy gúnyolódnak vele. Valamire készül a fiú, ez nem vitás. Mondani kellene valamit, de a nő megelőzte. — Lassíts, drágám. Nem kívánod talán, hogy a közlekedési rendőrök szakadjanak a nyakunkba? - mondta és felkacagott. Az öregnek ez a nevetés természetellenesen visszhangzott. A piros sebességmérő 130-at mutatott. A férfi ismét felnevetett, de nem valami barátságosan. — Nem, nem, drágám, ettől nem kell tartani. Az old boy biztosan nem kedveli a rendőröket, nemdebár? — A sebességmérő mutatója mégis kissé „lehervadt"! Most csak 110-et mutatott. A megengedettnél még mindig nagyobb sebességgel suhantak a sima úton. de Arizonában erre az aDróságra senki sem figyel. Az öreg ismét lehunyta a szemét, alvást színlelt, de az aqva lázasan dolgozott. Micsoda zűrzavar, alaposan belemászott valami disznóságba, jól tudta. Vagy megint csak a képzelet, a fantázia iótszik vele? A revolver azonban óvatosságra intette. Gondolkozott, gondolkozott és végre valóban elszundikált. A kocsi pedig tovább nyelte a kilométereket. Hol avorsabban hol lassabban, de nyílegyenesen haladt céliá felé. Szinte átrobbantak a határon és pillanatokon belül már New Mexiko területén száguldoztak. Hamarosan bekanyarodtak Goldsborrough főterére. Jármű alig, embert sem lehetett látni, hiszen délelőttönként senki sem mozdult a házból. A vezető hirtelen lefékezett, s ettől az öreg felébredt. — Old boy — mondta ió hangosan a vezető. - Még nem mondtad meg. hogy hová sietsz? Az öreg gondolkodás nélkül kivágta: — Amarillóba ... kérem tisztelettel. A rádióban lehalkult a zene. A bemondó hangját hallották. — Most pedig hallgassák meg első reggeli híreinket. Most kaptunk egy érdekes értesítést. Felhívjuk a polgárok figyelmét, hogy óvakodjanak attól a fegyenctól, aki megszökött Arizona állam börtönéből. Neve Lobo Mac- Davis, harminckét esztendős, 188 magas, kilencven kiló, haja sötét, szeme kék, arca napbarnított. A szökött fegyenc minden bizonnyal fegyverrel is rendelkezik, s éppen ezért óvakodjunk tőle. Veszélyes emberrel van dolgunk. A vezető felmordult:- Hülyeség! Zenét! Megnyomta a gombot és a következő pillanatban felcsendült egy régi sláger. Az öreg nagyon is felébredt. Nézett jobbra, nézett balra, mint nagyvadószatkor a vadnyúl. Tehát ijedelme nem volt alaptalan. Istenem, micsoda kásába zuhantam, gondolta. Ez a férfi szökött fegyenc! Bevett a kocsijába, velem álcázza magát, hiszen ha három személy ül a kocsiban, senki sem fog gyanút. Ha kihúzza magát a csávából, teketória nélkül átküld a másvilágra. Miért nem mondtam, hogy éppen itt szállók ki? Vigye ördög Amarillót! Hamarosan kiérünk a városból . .. Valóban így történt. A vezető nagyobb sebességre kapcsolt. A nő mozdulatlanul ült. Háttal az ajtónak, arca a vezető felé. Bal karjával az ülés támláján dobolt. Hirtelen kihúzta magát és felkattintotta a táskáját. Bal kezében egy tükröt tartott, a jobbal az ajkát rúzsozta. Miután egy papírdarabkával lekaparta a pirosítót, a készletet visszahelyezte a táskába, s aztán sokáig kotorászott benne. Valamit szorongatott a bal markában! Ezután a kéz olyan helyre került, ahol a vezető nem láthatta. Az öreg megrezzent. Hiszen a térdét verdesik! A nő összeszorított ökle! Ó, istenem. A nőt a fegyenc elrabolta, s most azon fáradozik, hogy valahogy átadja neki az üzenetet. Emiatt megöli ót... megöl engem, gondolta az öreg ijedten. A nő nem tágított. Az öreg félénken elhelyezte a térdén a tenyerét. Nem nézett se jobbra, se balra. Csak előre. Erezte, hogy a markába nyomnak egy összegyűrt papirost. Gyorsan zsebrevágta. Nem volt mersze megnézni, hogy tulajdonképpen mit akar közölni vele a nő, aki lassan visszahelyezte a karját a kocsi támlájára. A vezető fütyörészett, tehát nem vett észre semmit. A potyautasnak tele volt a gatyája, nem kétséges. A fiatalember tehát szökött fegyenc és emberrabló, ez a férfi gondolkodás nélkül tüzel, ha arra alkalma nyílik. Az öreg elhatározta, hogy az első adandó alkalommal kiugrik a kocsiból. Flowers Cityben lassabban hajt majd, s talán meg is kell állni valamelyik szemafornál. Igen ám, de a férfi nagyon ügyesen vezetett. Mindig akkor érkezett a szemaforhoz, amikor az zöldet mutatott. Az első terv tehát nem jó, gondolta az öreg. Ha kiugrik a kocsiból, a vezető meghúzza a ravaszt, három lépés a szabadban és vége. Viszont ha megkérem, engedjen ki a kocsiból valami forgalmas helyen, akkor talán nem mer tüzelni, hiszen magára vonhatja a járókelők figyelmét. Úgy van! Pontosan délben érkeznek meg Los Valdosba. Ez nagyváros, ahol nem hajthat át olyan simán a zebrán, mint a többi település utcáin. Ha lefékez, megkérem, engedjen ki a kocsiból, a toalettbe siet. A nő talán majd azt gondolja, hogy cserbenhagyta. de én mégis megkeresem a rendőröket és beszámolok a történtekről. Nagy a rizikó, de meg kell próbálni. A vezető nem lassított. Pedig elfáradhatott a hosszú úton. A nő hallgatott. Mindketten - mindhárman — az utat lesték, s az úton egyre több jármű tűnt fel. Áttértek a négysávra. Az öreg izgatottan izgett-mozgott az ülésen. A városhoz közeledtek, mór látta a táblát: Az autóút 1600 méter utón megszűnik! öt perc elmúltával a városban találták magukat. És elérkezett a nagy pillanat. A szemafor vöröset mutatott. Egy nagy tér közelében álltak meg. Az öreg nagy nehezen kinyögte: — Kérem szépen ... tisztelettel ... a toalettbe kellene menni. Megragadta a kilincset és lelépett a járdára. Szaladni kellene, futni, de lépésben haladt előre. Várta a lövést. A térdei remegtek, csurgóit róla a verejték, amikor néhány méternyire eltávolodott a kocsitól. Egy kirakat előtt megállt és a következő pillanatban eltűnik a hatalmas áruházban. Azonnal benyúlt a zsebébe és előráncigálta azt a papírdarabkát, amelyet a nő a markába nyomott. Egy rongyos ötdollárossal tisztelték meg. 22
