A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-14 / 24. szám

„Micsoda egyhangú vidék!" — mondta valaki a csallóközi tájról. „Egyhangú, unalmas síksági" — toldotta meg a másik, szinte lekicsinylőén. A harmadik hallgatott. Kezében fényképező masina volt. Ez a harmadik később kiszállt az autóbuszból és gyalogosan folytatta útját. Ment az országúton, időnként megállt, szeméhez emelte a gépet, exponált. Aztán messze, bent a zöldülő vetés közepén meglátott valamit, odament, lefényképezte azt is. Nem fordult vissza. Ment tovább, keresztül a földeken, a falu felé, toronyiránt. A szélső háznál ráköszönt egy öregemberre, az visszaköszönt, beszélgetni kezdtek. Az öreg csodálkozott: mi a nyavalyát fotografálgat rajta ez az idegen.

Ezt az idegent délután

valaki a szövetkezet gyümölcskertészetének végeláthatatlan fasorai között látta. Tavasz volt, a fák éppen virágoztak, ősszel a szerdahelyi templomtorony tetején látták, télen megintcsak a már behavazott szántóföldön, nyáron a játszótéren, gyerekek között — egyszóval gyakran megjelent, előfordult a Csallóközben.

„Biztosan valami spión!" — mondta egy öregasszon« a bodaki kertek alatt.

Mert micsoda dolog már az, hogy jön ez az idegen, kedveskedve köszön, aztán lefényképezi a fákat, a házakat, az embereket, a Dunát. Gyalog jön, kerékpárral, legjobb esetben autóbusszal. Ha kérdezik, mi dolga errefelé, azt mondja, fényképeket készít a Csallóközről, valamiféle

könyvbe. Ugyan már.

• • • Az illetőt Tóthpál Gyulának hívják. Valóban fényképeket készít a Csallóközről. Valóban egy könyvbe. Pontosabban egy fotóalbumot készít, azzal a céllal, hogy megmutassa: ilyen ez a táj. Hogy ez az egyhangúnak mondott, unalmas síkság ennyire szép, ennyire költői,

ennyire festői. Fényképeken mondja el a véleményét, így vitatkozik azokkal az alkalmi útitársakkal, akik olyan szegényesen egyhangúnak látják ezt valójában szépséggel, költészettel teli tájat. Persze Tóthpál nem elsősorban vitahozzászólásnak szánja a képeit, még csak nem is dokumentumnak. Nála, mint minden

igazi művésznél, az önkifejezés szépséges eszköze a fénykép. Hogy mindezen túl ezek a képek egyértelműen eldöntik a vitát, az csak ráadás. Hogy dokumentumértékűek — az úgyszintén többlet.

íme néhány felvétel Tóthpál Gyula készülő albumából.