A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-14 / 24. szám
A Csallóköznek a régi magyaroknál — ahogy a Komáromban szerkesztett egykori Mindenes Gyűjtemény írja - igen jó híre volt. Még a 17. században is megvolt az Aranykert jellege. Később azonban a vízerek, a Duna-ágak kiszáradtak, az apró szigetecskék összenőttek, a laposok, nádasok nagy része eltűnt, feltöltődött, s a sziget egy nagy síksággá alakult. A múlt beszédes emlékei azonban századokon át vigyázták a csallóközi népet egy zárt világon belül. A kenyértermő síksággá alakult rónán itt-ott dombok emlékeztettek az avarok, a kunok, a besenyők lábnyomaira, Kun László királyunk pihenőjére, amikor a győztes morvamezei csatából visszatérve éppen egy domb tövében táborozott. Hagyomány mondja, hogy a már régen kiszáradt Ataturk vize mellett állott az az udvarház, ahova egy csallóközi nemes hozta feleségül II. Endre király leányát. hogy a Gyócs folyót szegélyező égerfa-őserdőben Mátyás király vadászott udvaroncaival. A Bács medrétől nem messze emelkedett a Máglyadomb, ahol a honfoglaló magyar törzsek fehér lovat áldoztak a Hadúrnak. A honfoglalás utáni századokban a főfoglalkozás még nem a földművelő-állattenyésztő életforma, hanem az őshazából hozott halászat, vadászat, aranymosás, valamint a nomád pásztorkodás volt. Híresek voltak a vizahalászok, akik szinte egész Európába szállították az ízletes halakat. Erre jártak a nagy gabonaszállító vontatóhojók - csallóközi néven bürkös hajók — s a Felső-Csallóközben Vajka volt a megállóhelyük. A Görgeteg erdő környékét a hajósok mindig messze elkerülték, mert ezen a helyen gonosz szellemek tanyáztak. A halász sem ment éjfélkor a vízre, mert félt a mondabeli éjféli halásztól, aki hálóját összebogozta, öt magát pedig elveszejtette. Az aranyat a tündérek hozták a Csallóközbe. A rege szerint akkor még e táj olyan gyönyörű volt, hogy Aranykertnek nevezték. Tündér Ilona és társnői jártak minden éjjel a szigeten, s itt lakomáztak. A csallóközi tündérregéknek valamikor több változata is élt a szigeten. Manga János feljegyzése szerint, amikor egy részeg ember levágta Tündér Ilona haját — aki ezzel bűvös tündéri erejét is elveszítette - a tündérek örökre eltűntek a szigetről. A csillagokba szállt tündérek - egy Szerdahely környéki monda szerint - azóta a Tejútnak nevezett országúton járnak minden éjjel. De a Napban is arany- és gyémóntkastély van, tündérek laknak itt is. A szivárvány pedig egy bűbájos tündér csatornája, ezen szivárogtatja fel a vizet az égbe. A tündérek nyomában termett aranyat hamar megtalálta a honfoglaló magyar is a Csallóközben. Az aranyászat tudományát ősfoglalkozásként hozta magával, alighanem a Don melléki őshazából, s valószínűleg a nyugati szomszédságban lakó alánoktól tanulta el. Ez a romantikusnak tűnő, de igen fáradságos foglalkozás külön mesterségnek számított a két Duna mentén egészen századunk 20-as éveiig. A hajdani nagy aranymosó helyek emlékét falvak nevei őrzik, pl. Csallóközaranyos, vagy Pozsonyeperjesen az Aranyüllő dűlőnév. Szinte a múlt század közepéig ősfoglalkozásnak számított a nomád pásztorkodás is. Maradványait még századunk első évtizedeiben is őrizték a Duna zeg-zugos szigetei. A csallóközi pásztor úgy élt az emberek tudatában, mint titkokat tudó, a természetet igen jól ismerő lény. Nos, ez a pásztorvilág őrizte meg számunkra a csillagos ég számtalan csillagát, amelyek hajdan olyan tündöklő fénnyel jártok a csallóközi égen. Ilyenek voltak az Aratók (Aratógazda, marokszedő, kötöző), a Betyárok csillaga, a Halászcsillag, A fehérszemélyek csillaga, a Szarvasköröm, a Kúdúsleóny és a Göncöl táltos szekere. A tudomány szerint Nagy Medvének (Ursa maior) nevezett csillag a csallóközi pásztor Göncöl szereke. Ez a Göncöl a régi hitregében igen nagy hírű, táltosféle ember volt, aki Ázsióból származott. Hajdan nemcsak tündérek, táltosok, de garabonciás diákok, sárkányok, boszorkányok, lidércek, tüzesemberek és iglicek is sűrűn járták a Csallóközt. Garabonciás diákká lenni, azzá válni külön tudományt jelentett a csallóközi hiedelem szerint. A garaboncos vagy garabonciás 13 iskolát végzett, így tanulta ki a mesterséget. A mesterség elsajátítása utón a garabonciások sovány képpel, rongyos köpenyben kéregetve, koldulvo járták a világot. Ahol kérésük meghallgatásra talált, azt a házat megjutalmazták, de ahol nem kaptak semmit, arra a házra forgószelet, vihart küldtek. Bűbájos erőt, varózshatalmat tulajdonított népünk a boszorkányoknak is. Ezt a mesterséget is tanulni kellett, mint más, földöntúli erővel, hatalommal rendelkező tudományt. A boszorkányok is különféle alakokat vehettek fel. Érthettek a kuruzsláshoz is, ismerték a füvek, fák, vizek, vagyis a természet titkait, s beláttak a jövendőbe is. Hagyomány beszél a régen ló, kutya, macska képében meg-megjelenő, kísértő, kuruzsló, varázsló boszorkányokról, öregasszonyokról, akik rontással is foglalkoztak. Megrontottók a tehenek tejét vagy szemmel megverték a csecsemőket. A rontás veszélyének elhárítása érdekében ezért a pályásokat piros szalaggal vagy valamilyen piros anyaggal jelölték meg. Itthon érezték magukat a Csallóközben a tüzesemberek éppúgy, mint az iglicek. A tüzesemberek rendszerint halál utáni büntetésként jelentek meg a földön, pislogó, ugrándozó, hajladozó fény formájában. Az itteni hiedelem szerint tüzesemberré változott halála után az a földmérő mérnök vagy gazda, aki rosszul mérte ki a földeket vagy elszántotta szomszédja földjéből. annyi barázdában kellett halála után éjszakánként kóborolnia. Az iglic a sokat tudó emberek titka volt. Állítólag a férfiak hóna alatt kakastojásból kikeltett nyomorékcsibe gazdaggá tudta tenni a gazdáját. Ez a gazdagság azonban igen könynyen elenyészett, ezért nagyon kellett vigyázni az iglicre. A hagyomány szerint egy csallóközi asszony talált ilyen nyomorékcsibét, de nem tudta, hogy igliccel van dolga. Hazavitte, megmosdatta, megfésülte, megetette, s azt gondolta, majd felneveli. Az iglic azonban hamar elárulta magát, mert a kéményen keresztül mindenféle kincset hordott az asszonynak. A szegény asszony nagyon megijedt, s elhatározta, hogy elpusztítja a csibét. Az azonban, bármit tett vele, mindig visszakerült hozzá. Ekkor az asszony mérgében nyakát szegte az állatnak, de ez igen nagy bajt zúdított rá. Teljesen tönkrement, mindene elpusztult. Számtalan történet, mese, elbeszélés kering a Csallóközben ezekről a természetfeletti lényekről. A garabonciások, táltosok, tündérek, iglicek, tüzesemberek és boszorkányok vele éltek a csallóközi emberrel, ott voltak minden munkájában, életük minden mozzanatában. Nélkülük el sem tudták volna képzelni a világot. MARCZELL BÉLA Fotó - k -ÍZES SZÓVAL Nagymegyerre utaztam a minap. A vonat álmosítóan döcögött és elszunyókáltam a pádon. Tán Nagymegyerig szenderegtem volna, ha Albáron föl nem ébreszt két élesnyelvű parasztasszony. Akaratlanul is odafigyeltem. A szomszédasszonyukat szapultók.- Hajaj, ha neki annyi zsírja volna, mint amennyi lisztje nincsen, akkor jó pogácsát tudna sütnyi — szólt az egyik.- Annyi pénze van annak, mint békán a tollú — toldotta meg a másik.- Pedig szeretne meggazdagodni - folytatta az első —, de hát annyira van tüle, mint a cigánygyerek a forralt tejtül. Bár felébresztettek, mégis örültem a két albóri asszonynak, mert három csallóközi szólásmondást hámoztam ki beszélgetésükből. De hogyan is állunk ezekkel a dunamelléki idiómákkal? Kiderült, hogy sok falu máig is őrzi a mondásait. Nagyudvarnokon mondják a nagyzolóra: Neki js nagyobbat tojik a tyúkja, mint a lúdja. Ha Egyházkarcsán valaki azt állítja, hogy a dolog így vagy amúgy sikerült, rávágjók: Én nem fogtam halat, de a Jóska az bizony istúgyse, majdnem fogott egyet. A várkonyiak meg ezt mondják a haragosukra: Verje meg a Mindenható rossz szomszéddal meg gyepes udvarral. A pozsonyeperjesiek viszont így mordultak fel hajdanán, ha olyan embert láttak, aki nem tudta megülni a lovat: Úgy illik a lóra, mint tehénre a gatya. Nyárasdon, ha az egyik ember így akarja, a másik meg amúgy, azt mondjákl Az egyik ember o sarkátul kezd kapálni, a másik meg a hegyitől a sarka felé. Vagy: Az egyik bévül, a másik meg kívül kalapál. Pódatejeden ezt tartják a hazug emberről: Könynyebb utolérni a hazug embert, mint a sánta kutyát. Ha valakinek rosszra fordul a sora, mindjárt kibökik: Amennyit a kerék föl, annyit le. De használják megfordítva is: Amennyit a kerék le, annyit föl. Üszoron, ha lusta embert látnak, rögtön megjegyzik: Az evésnél szívesen állna, csak a munkánál fekhetne. A szapi aranymosók így keseregtek valaha a keveset jövedelmező mesterség felett: Sokat fárad a vadász; ritkán száraz a halász; de mindig rongyos az aranyász. Macházán egy időben annyira elterjedt az ürge, hogy évtizedekig nem tudták kiirtani. Azóta maradt fenn a közmondás: Fürge, mint a macházi ürge. Solymoskarcsán meg azt tartották az olyan gazdáról, aki nem igyekezett elég trágyát gyűjteni a földre: Kicsiny trágyadombnak kicsiny magtár a szomszédja. Sok közmondás járja még az említetteken kívül, de eredetük a múltba vész. Annyi bizonyos, hogy a csallóközi falvak népe szép, találó közmondásokkal gazdagította magyar nyelvünket. DÉNES GYÖRGY 22
