A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-07 / 23. szám
CSONTOS VILMOS: MIÉRT Ilyen vihar még nem szokadt rám.- Nem is vihar ez: zúgó orkán. Szívem nyugalmát felkavarta. Kérdem a Sorsot: mért akorta? Miért zúdult zúzmarás őszbe Nyár vihara, hogy ógom törje, Ágam, amely gyümölcsöt ígért. Csonkítani mért akar - miért? Adósod vagyok? — A rováson Felsorolva vétkeim látom: .Szerettem, csókok tüzén égtem...” Ha ez bűn, — büntess méltóképpen, De óvd a fát, mi lombja alatt Gyümölcsét rejti - hagyd, hogy a nap Megérlelje, s betöltse sorsát: Leszedhessék, akik oltották. Pihenj el vihar — hagyd meg nékem Őszi alkonyom, békességem, S o lombot is - legalább addig, Terhével míg föld felé hajlik ... FOTÓ: KONÖZSI IDŐZZ MÉG Időzz még kicsikét velem, Megtartóm: élet-szerelem. őszi nap, sugár szemeddel Simogass, s még ne eressz el. Hagyd, hogy e hideg zúzmarát Tavaszba én olvasszam át. S tenyeremből hulljon oda A bokrok aló az ibolya. S ha a bíbic megérkezik, Higgyem: kedvem kerekedik Új játékra, olyan szépre: Unokát ültessek térdre, S vágtázhassak véle - oda. Hol örök a nap mosolya . .. ■ Elegendő a Biblia betlehemi epizódjára utolnunk ahhoz, hogy lássuk: a népesség összeírása, a népszámlálás - koronként más-más funkciót töltve be - az államilag szervezett társadalmak történetében már régóta jelen van. Európában a felvilágosult obszolutizmus rendszeresítette. Az országos állapotok regisztrálásához a modern állam kialakítása során folyamodtak az uralkodók, ekként teremtve meg a birtokjogi viszonyok rendezésének, a város- és településpolitikónak, ugyanúgy a korszerű hadsereg szervezéséhez szükséges rendszeres sorozásoknak s ezen kívül sok más mozzanat rendezésének elemi feltételét, az adott helyzet számbavételét. Közép-Európában oz Osztrák-Magyar Monarchia területén 1869 óta rendeztek rendszeresen községenként! népszámlálásokat. Ezek adatait a kettős birodalom területén létrejött új államok saját területükre átszámítva összehasonlítási alapként mindmáig használják. Csehszlovákiában hat népszámlálást tartottak idáig: 1921- ben, 1930-ban, 1946—47-ben, 1950-ben, 1961-ben és 1970-ben. 1940-ben oz ún. szlovák állam külön népszámlálást tartott. Ónálló tudományok - a demográfia és a statisztika - foglalkoznak módszeresen a népszámlálások adataival, de a szociológia és a történettudomány is felhasználja, esetenként kiegészíti ezeket. Az alábbiakban röviden a népszámlálások néhány általános nemzetiségtörténeti (szociológiai) vonatkozását érintjük. (Zárójelben utalunk Gyönyör Józsefnek az Irodalmi Szemle és a komáromi Új Forrós 1976/3-as számában megjelent tanulmányaira, amelyek a csehszlovákiai magyarság statisztikoi jellemzőinek kérdését vizsgálják.) Közép-Kelet-Európa legfőbb etnikai sajátosságaként - a terület vegyes települtségéböl eredendően - soknemzetiségű jellegét szokás kiemelni, ami a századunk során lezajlott államjogi területi változások után is érvényes megállopítós. Érthető módon a népszámlálások adatai mindig is a közérdeklődés tárgyai, de egyúttal az államok nemzetiségi politikájának és a nemzetiségi kutatásoknak is alapvető kiindulópontjai voltak. A lakosság nemzetiségi összetételének kimutatása tehát Európának ebben a térségében a népszámlálások egyik fontos feladata. Itt jegyezzük meg, hogy a világon a nemzetiségi hovatartozás vizsgálata meglehetősen ritka. Václav Sekerónak a prágai Demografie 1976. évi számaiban Nemzetiség és onyanyelv címmel megjelent tanulmánya szerint oz ENSZ akkor 155 tagállama közül csupán 71 tartotta nyilván népessége faji-törzsi-nemzetiségi megoszlását, ugyanakkor a vallási meggyőződést 91 állom adatai rögzítették. Európában a hetvenes években csupán öt állam (Jugoszlávia, Románia, Bulgária, o Szovjetunió és Csehszlovákia) vizsgálta a lakosság nemzetiségi összetételét. Magyarország 1880-tól az anyanyelv kritériumával azonosította a nemzetiséget, de az idei népszámlálás során már a nemzetiségi hovatartozás is felkerült az adatlapokra. Csehszlovákia 1970-ben tért át az ún. kettős rákérdezés módszerére (nemzetiségi hovatortozás és anyanyelv), aminek az az előnye, hogy a két adat egybevetésével ki lehet mutatni a nemzetiségi változások közbülső fokozatait. Ismeretes például, hogy oz 1970-es népszámlálás odatai szerint Csehszlovákiában 142 117 személynek volt más a nemzetisége, mint az anyanyelve. így például 621 588-an vallották magukat magyar anyanyelvűnek, de csak 572 568-an magyar nemzetiségűnek. Az aránylag nagy eltérésnek újabb jegyek bevonásával próbálják pontosítani a nemzetiségi viszonyokról alkotott képet. A két- és többnyelvűség világszerte megfigyelhető térhódítása a nyelvismeret, az érintkezési vagy beszélt nyelv használatának, illetve a kétnyelvűség fokának megállapítósót is szükségessé teszi. Hazoi vonatkozásban a magyar-szlovák, szlovák-magyar kétnyelvűség elterjedtségének, fokának módszeres vizsgálata a hetvenes évek elején indult meg a Kultúra- és Közvéleménykutató Intézetnek a néhány tipikus délszlovákiai járás területén elvégzett felmérésével. Az állami tudományos kutatási terv keretében végzett felmérés összegezése szerint a megkérdezett magyar nemzetiségű állampolgárok 74,7 %-a válaszolta azt, hogy beszél szlovákul, a megkérdezett szlovák nemzetiségű állampolgároknak pedig 76,2 %-a, hogy beszél magyarul. (L. Végh: Socialistický vývoj maďarskej národnostnej kultúry v ČSSR, Bratislava 1976, 62. old.) Végezetül néhány szó — rövid áttekintés - a csehszlovákiai magyarság számának alakulásáról. Az 1910. évi magyar statisztöbb oka is van. Minden bizonynyál szép szómban akadnak közöttük olyan, főként idegen nyelvi környezetben élő személyek, akiknél ilyen formában is jelentkezik a nemzetiségi tudatvóltás. Ez az úgynevezett kettős kötődés egyébként Csehszlovákia többi nemzetiségénél is jelentkezik, legerőteljesebben csehszlovák vonatkozásban, amit az is mutat, hogy többen vallják magukat cseh anyanyelvűnek, de szlovák nemzetiségűnek, mint amennyi a magyar anyanyelvű, de magukat szlováknak vagy csehnek valló személyek száma (53 342). A nemzetiség és az anyanyelv stotisztikai összefüggéséhez tartozik az is, hogy a két adat közötti jelentős eltérések nem egyszer félreértésből adódnak. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy az anyanyelv jelöli a nemzetiséget, a nemzetiség (národnosť) pedig az állampolgárságot (štátne občianstvo). Amint azonban azt a fentiekben is jeleztük, a nemzetiségi meggyőződés és oz anyanyelv együttes vizsgálata — az állampolgárok szabad bevallása alapján - lényegében egy és ugyanazt a célt szolgálja: az ország nemzetiségi összetételének lehető legpontosabb feltárását. A sajátos történeti fejlődés következtében Közép-Kelet-Európa országaiban a nemzetiség és anyanyelv szoros egysége továbbra is alapvető tény. Akadnak azonban olyan országok, ahol tika szerint a mai Szlovákia területén 885 397 magyar anyanyelvű személy élt. A két háború közötti Csehszlovákiában 1921- ben 657 646, 1930-ban 596 861, a második világháború utón 1950-ben 369 505, 1961-ben 535 715, 1970-ben pedig 572 568 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek. (Az adatok o Národnostné vzťahy v socialistickom Československu, Bratislava 1976 c. tanulmánykötetből, illetve M. Gosiorovský: Z. histórie česko-slovenských vzťahov, Bratislava 1978 c. könyvéből valók.) Az 1961-es és 1970-es adatok összevetéséből kitűnik, hogy a dél-szlovákiai járásokban a magyar nemzetiség aránya - a magyar lakosságnak a szlovákokénál alacsonyabb természetes szaporulata és magasabb halálozási aránya ellenére — a losonci járás kivételével mindenhol növekvőben van. Növekedett a magyar lakosság aránya a legtöbb dél-szlovákiai városban is, melyek közül a magyar lakosság számának nagysága alapján az első tíz a következő: Komárom 16 048 (59,3 %), Bratislava 9932 (3,5 %), Dunaszerdahely (Dunajská Streda) 9270 (79,4 %), Gúto (Kolárovo) 8850 (84,4 %, Érsekújvár (Nové Zámky) 7152 (28,2 %), Rimaszombat (Rimavská Sobota) 6390 (42,8 %), Kassa (Košice) 5827 (3,9 %. Nogymegyer (Čalovo) 5489 (83,3 %), Párkány (Štúrovo) 5434 (65,6 %), és Fülek (Fiľakovo) 5201 (66,5 százalék). SZARKA LÁSZLÓ 14
