A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-31 / 22. szám

Hatalmas tömeg verődött össze a járdán, ott a LUXOR áruház előtt. Ez a város legrégibb áruháza. Mindenki felfelé nézett: az épület hetedik emeletén ugyanis egy férfi állt az építőmunkások által otthagyott állványon. Az öngyilkosjelölt kezével eltakarta a szemét.

- Leugrik? Nem ugrik?

- Mióta imádkozik ez a pasas az Úrhoz?

Kérdések röpködtek innen is, onnan is. Egy idősebb nő végül felkiáltott:- Megérkezett a rendőrség!

A kék angyalok őrmestere - Jim Morgan — közelebb lépett.- Mi történt? - kérdezte.

Az emberek felfelé mutattak. Morgan azonnal berohant az áruházba. Az egyik kiszolgáló felvezette a hetedik emeletre és bemutatta az igazgatónak.- Ne törődjön semmivel - mondta a rendőr magabiztosan. - Majd én beszélek a fejével. Nem lesz semmi baj, nyugodjon meg.

Morgan az ablakhoz lépett és lenézett. A tömeg hullámzott, mint a vetés a búzaföldön. Az ördögbe! Már a mellékutcákat is ellepték a kíváncsi polgárok. Mi ez? Farsangi felvonulás? Az az ember pedig vagy két méternyire állt az obiaktól, teljesen mozdulatlanul, mintha a falhoz szögezték volna. Valamerre a távolba bámult üveges szemmel.

A rendőr mosolygott. Ez persze amolyan kínos mosoly volt.- Hol szorít, boy? Nem ízlett az ebéd?

A férfi feléje nézett, de egy szót sem szólt.

Morgan megpróbálkozott a lehetetlennel. Magyarázkodni kezdett, habár tudta, hogy az »édes szó" ilyenkor semmit sem használ.- Mi lenne, ha bejönnél a szobába, boy?

A „boy" intett a fejével. Tehát nem hajlandó bejönni.- Mi történt? Valaki megbántott, öreg fiú?

A férfi elgondolkozott, majd hanyagul odavetette:- Arra gondoltam, hogy a repülés az egyetlen megoldás. Innen fentről... lefelé. Mi mást tehetek? Minden összezavarodott bennem, érti? Ha innen leugrok, a problémák egyszerűen megszűnnek.

A rendőr újabb kérdést tett fel:- Milyen probléma gyötri?- A feleségem. Úgy otthagyott, mint a pinty. Mint o medve a barlangját, ha kisüt a nap. Hiába mondom neki, hogy jöjjön

vissza, tántoríthatatlan. Erről van szó.- Nézze ... sohasem lehet tudni. A nő szeszélyes állat.

— Tudom. Mégis örökre elhagyott, ez nem kétséges. Neki áldoztam az életemet. Mindenemet odaadtam neki: a szívemet, a lelkemet. Ö volt a világ központja. A csillagrendszer. Nélküle az életem egy fabatkát sem ér. Hát akkor minek éljek?

Morgan mélyen felsóhajtott. A nők, ó, igen, a nők. Eszébe jutott Henrietta és a tegnap esti jelenet. Mert hát vele sem volt

csupa tejfel az élet. Az a pasas ott kint pedig rémülten nézi a járdát. Idióta! Felmászott az emeletre és most se jobbra, se balra. Ott állt, mint valami faszent. Micsoda mártír! Mert elhagyta a felesége?! A rendőr mélységesen megvetette azokat a férfiakat, akik megengedik, hogy egy nő uralkodjon felettük. Habár... tegnap este ... Az ember ezért nem dobja el az életét. Hirtelen elhatározással kibökte :

— Jövök. Ne mozduljon.

Átlépte az ablak párkányát és rálépett az állvány deszkájára.

Rutinos hegymászó volt, tehát nem viszolygott a magasságtól. Azt is tudta, hogy ez a manőver kitűnő reklám. Biztosan előléptetik, hiszen a fél város szeme láttára menti meg ezt a hülye vadszamarat. Csak a tegnap esti dologra ne derüljön fény . . .- Nyújtsa felém a karját, boy.

Megérintette az ámokfutó ujjait, majd elkapta a tenyerét.- Csak egy pillanat — jegyezte meg az „áldozat". - Hogy hívják magát?- Morgan. Jim Morgan. 24. rendőrállomás.- Nőtlen?- Sohasem nősültem.

Morgan mosolygott. Nem érdemes megnősülni. Az ambiciózus férfi nyakán a feleség csak kölönc. Valami haszontalan holmi.- Azt azonban nem titkolhatja el előlem, hogy szereti a fiatalasszonyokat, Morgan. Valami gyengéd vonzalommal szereti őket. Velük napokig elszórakozhat, hetekig, hónapokig, hiszen egy-egy kaland roppant izgalmas. Semmi erkölcsi kötelezettség. Tiszta sor, nem igaz? Henrietta ... az én feleségem Ismeri, nem? Vele is volt egy izgalmas kalandja. Vele is elszórakozott egy ideig, nem?

A rendőr a falhoz lapult. Az „áldozat" erősen fogta a kezét.- Megőrült? Miről beszél?- Nem érti? Ne játssza meg a hülyét. Morgan. Mindent tudok. Minden lépését figyelemmel kísértem. Valósággal belerobbant az életembe. Ez a maga kalandja az én rögeszmém. Több nővel került össze, tudom. Henrietta azonban nem volt könnyű zsákmány. Olyan maga, akár a pióca, akit nem lehet egyszerűen sóval levakartatni a bőrről. Tudom, hogy Henrietta tegnap este áthúzta a terveit, mert felkereste a lakásán. Azután, hogy engem faképnél hagyott.

Morgan alig kapott levegőt. Végül megjegyezte:- Jól van, Harry. Nem tagadok semmit. Emeletes szamár voltam, ez igaz. Valahogy úgy éreztem, hogy szeretem Henriettát, s talán ő is úgy gondolta. A szerelem útjai kiismerhetetlenek. Ezt leírták a drámaírók, nem? Tegnap este - igaza van — felkeresett a lakásomon. Sokáig elbeszélgettünk. Mindenről. Mindketten arra az álláspontra jutottunk, hogy el kell felejtenünk egymást. Henrietta visszatér hozzád, Harry. Otthon vár rád. Nekem elhiheted.

Harry hangosan felkacagott.

— Eszményi ember vagy te, öcskös. Te valóban azt hiszed, hogy mindenkit becsaphatsz? Ezzel a mosolyoddal? Most nem megy, most lebuktál. Mindent láttam.

— Mindent láttál?

— Ma reggel elsétáltam a házadhoz. Te akkor mór a rendőrállomáson tartózkodtál. Betörtem a házba ... igen. Láttam Henriettát. Mit csinált? Nagy jelenetet rendezett? Drámázott? Biztosan hisztérikusan ordítozott, amikor ki akartad dobni a lakásból. Tehát leterítetted, mert el kellett hallgattatni a kicsikét. Javíts ki, ha valamit rosszul mondtam.

Harry rövid szünet utón folytatta.

— Az ütés halálos volt. Gyönyörű ütés. Micsoda idegeid vannak, öregem. Kora reggel elmentél dolgozni, a hullát pedig a szőnyegen hagytad, hadd hűljön, nem igaz? Mintha semmi sem történt volna. S most... mi a szándékod? Visszatérsz a házba és eltünteted azt a csúnya hullát?

— Honnan tudtad, hogy ...

— Honnan tudtam, hogy te majd éppen erre kószálsz? Nem tudtam, nem voltam biztos a dolgomban, de feltételeztem, hogy elhoz ide mellém a jó isten vagy maga az ördög személyesen. Nagy disznó vagy, öregem. Egy kis pszichológia segítségével . .. ugyanis láttam, hogy befordulsz a 44. utcába, tehát az utad erre vezet. Felmásztam az áruház hetedik emeletére és kiléptem az állványra. Mindenki tudja, hogy a nagy Morgan szenvedélyes hegymászó. Ilyen alkalmat nem hagyhatsz ki, te lehetsz a nap hőse. Elcsíptelek, öregem. Előre megfontolt szándékkal. Azt is elmondom, hogy néhány perccel ezelőtt betelefonáltam a rendőrségre. A legényeid a lakásodra siettek, most fényképezik a hullát.

Morgan úgy hápogott, mint a szárazra vetett hal.

— Mitől félsz, Morgan? ütött az utolsó órád. Csak nem akarsz húsz évig a börtönben rohadni? Mi ketten tudjuk, hogy mit kell tenni. Ez a legjobb megoldás. Jó utat kívánok neked és... vége.

Még jobban megszorította a rendőr kezét és leugrott.

22