A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-31 / 22. szám
Tíz évvel ezelőtt, 1970. május 31-én hunyt el a legjelentősebb szlovákiai magyar író, kritikus és publicista, Fábry Zoltán. Apja Fábry József gazdálkodó és kiskereskedő, anyja Jäger Zsuzsanna, „mánta tímár lánya" volt, az író így gyermekkorától kezdve két nyelven, két kultúrát szívott magába. Elemi iskolába szülőfalujában, középiskolába a rozsnyói evangélikus gimnáziumba járt, s itt 1915-ben ún. „hadiérettségi" tett, hogy bevonulhasson katonának, 1916-ban a? orosz, később pedig az olasz frontra vitték; a világháború tizedik évfordulójára írt Elfelejtett élet című esszéjében gúnyosan, önkritikusan idézi fel a háború kezdetét jellemző mámoros éveket, a félrevezetett, virágosán hadba vonuló katonákat. A lövészárkok szennyében Fábry hamarosan kiábrándult a militarista szellemből, s a „gyilkos élmény" egy életre antimilitaristóvá tette. 1918-ban tüdőbaja miatt leszereltették, s még ebben az évben beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészettudományi karára. 1919-ben hazajött, egy ideig a Tátrában gyógykezelték. majd betegsége miatt egészen élete végéig a stószi fenyvesek gyógyító környezetében maradt. Első írásai a kassai Esti Újságban jelentek meg, ahol Szomorú szemmel címen állandó rovata is volt. Mivel a magyarországi ellenséges politikai szellem miatt az ottani könyvek behozatala nehézségekbe ütközött, Fábry főként a német expreszszionista irodalom termékeit tanulmányozta, s ezekről írt ismertetései nagyrészt a polgári haladást képviselő Kassai Naplóban jelentek meg. A húszas évek első felében irodalomszemléletének középpontjában az emberszeretet aspektusa állt, s ezt sajátságos kifejezéssel emberirodalomnak nevezte. Az emberirodalom kritériumait egyre radikálisabban értelmezte, s ez lényegében megegyezett a baloldali német expresszionizmus irodalomszemléletével. Fábry 1922-ben mór polemikus cikkekben is védte a német expresszionistákat (Otto zur Linde). 1923-tól kezdve egyre szorosabbá válik barátsága Földes Sándor komáromi költővel és pártfunkcionáriussal, akiktől kommunista szellemű könyveket és leveleket kap. Ezek hatására kerül kapcsolatba a kommunista párttal és sajtóval, a Munkással. 1925-től kezdve szemlélete egyre radikálisabban baloldalivá, marxistává vált, s ekkor már nemcsak a keresztényszocialista és magyar nemzeti tábor íróit, hanem Kassák „tartalékaktivizmusát" is kritizálta. Mivel Csehszlovákiában a húszas években nem volt magyar irodalmi folyóirat, nagyobb terjedelmű esszéit Fábry napilapokban, folytatásokban (Elfelejtett élet) vagy romániai magyar folyóiratokban (Genius, Korunk) tette közzé. 1925 elején az Új Geniusban publikálta Emberirodalom című nevezetes, programadó eszszéjét, amely későbbi tanulmánygyűjteményében, a Korparancsban (1934) marxista szemszögből radikálisan átírva jelent meg, s így vált közismertté. Fábry mór a húszas évek közepén a szlovákiai magyar irodalom legtekintélyesebb s legszigorúbb kritíksa. Színvonalas s lényegükben ma is helytálló irodalomkritikáit az aradi Geniusban, a Kassai Naplóban, majd a pozsonyi A Reggelben közli, egy-egy korszak átfogó kritikai értékelését pedig főként a Korunkban, amelynek szlovákiai szerkesztője s a kolozsvári szerkesztőket is marxista irányban befolyásoló állandó munkatársa lesz. Az expresszionisták szempontiai közül Fábry később is megőrizte azt a szemléletet, hogy az író őrhelyen áll, éber szemmel kell reagálnia az ellenség minden mozdulatára; élete végéiq idézqette Ady figyelmeztetését: „őrzők, vigyázzatok a strózsán!" Fontos kritikusi feladatának tartotta azt is, hogy szigorúan, a népszerűtlenséget is vállalva küzdjön a nemzetiségi irodalomban egyre inkább elburjánzó dilettantizmus és provincializmus ellen. Kritikusi szemlélete eqyre radikálisabbá és az évtized végére politikai szempontúvá válik. 1928-tól kezdve ultrabalos, RAPP-ista szellemű kritikákat is ír a kor neves maqyar íróiról: Kassák Laiosról, Móricz Zsigmondról, Kodolányi Jánosról, s van olyan bírálata is, amely sommásan elítéli a háború utáni magvar irodalom egészét (Tíz szomorú magyar év, 1930). A húszas évek végén már illegális pártmunkát végez, s 1931 - ben a stószi kommunisták községi bíróvá választják. Ekkorra teljesen elszegényedik, s mivel egyetlen nővére is meghal, egyedül marad. Ekkor fontos pártmunkával bízzák meg: ő lesz Az Út című kommunista szellemű „kultúrpolitikai” havi folyóirat főszerkesztője, amely mind tartalmában, mind formájában hasonlított a moszkvai Sarló és Kalapácsra, s részben a szlovák DAV-ra is. A lap szerkesztésében főként Balogh Edgár, a párthoz eljutott sarlósok és Roth Imre pártfunkcionárius volt segítségére. Az Útat megjelenése alkalmából a DAV szerkesztősége nevében Vlado dementis és Laco Novomeský üdvözölte. Az Út kulturális célkitűzései erősen politikai szempontúak voltak. Elsősorban a kapitalista kultúra elleni harcot hirdette, de ehhez sorolta a haladó irodalmi hagyományok és a kortárs magyarországi irodalom legnagyobb részét is. Fábry csupán József Attilával tett kivételt: 1931-ben lelkes méltatást írt róla a Döntsd a tőkét című kötet megjelenése alkalmából. Az Útban közölte a költő Lebukott című költeményét is. Az Út számos munkás- és parasztírót mutatott be, s versenyt hirdetett a forradalmi hagyományok ápolására, feldolgozására. Fábrynak Az Útban közölt rövidebb írásait három csoportba sorolhatjuk: politikai publicisztika, kulturális esszé, irodalmi recenzió. Ezeken kívül Verhavina éhezik címmel részletet közölt Az éhség legendája című kis riportkönyvéből. Az utóbbit a cenzúra elkobozta, s így oz író első könyve egész terjedelmében csak a felszabadulás után vált ismertté. Fábrynak a magyar szocialista irodalomban először a Korparancs (1934) című kötet szerzett méltó sikert. Az Útban és a Korparancsban bontakozott ki az írónak később uralkodóvá váló műfaja: antifasiszta publicisztikája. Már 1932- ben megírja, hogy a német fasizmus előretörése elkerülhetetlenül egy borzalmas világháborúhoz vezet. A veszély tudatában folyton vészharangot kongat, és szigorúan kritizálja azokat a magyar írókat, okik ezt nem akarják meghallani. Kötete utolsó esszéjét így fejezi be: „Gyávák voltak, mert hallgattak, bűnözők, mert másiról beszéltek, cinkosok, mert embertelenségnek falaztak, árulók, mert írástudók voltak. Árulók, mert ismerték és mégis elvetélték a ma korparancsát: a harcot a kapitalizmus, imperializmus, a fasizmus ellen!" Az író számos előadókörutat tett Szlovákia-szerte a fasisztaellenes egységfront létrehozása érdekében, s oz értelmiség megnyerése érdekében kitűnő szónoki beszédet mondott a Tavaszi Parlament komáromi ütésén 1936 decemberében (Hazánk: Európa). A népfront eszméit nem taktikai meggondolásból, hanem teljes szívvel tette magáévá, s ez meglátszik irodalomszemléletének megváltozásán is. Kritikái megértőbbekké, körültekintőbbé lesznek, s szempontjai közül egyre hangsúlyozottabbá válik a humanizmus eszméje. Ekkori írásainak fő célja a fasizmus németországi és hazai kiszolgálóinak leleplezése, megcáfolása — elsősorban a kultúra területén. A haladó hagyományokat is ekkor kezdi egyre fokozottabb mértékben újraértékelni (szembeállítva a reakció kisajátító kísérleteivel), s irodalomkritikáiban is előtérbe kerül az esztétikai mérték. A fasizmus nacionalista demagógiájának ellensúlyozására egyre többet foglalkozik a nemzetiségi kérdés megoldásának marxista szempontjaival. 1939 végén teljes némaságra az Havai börtönbe, s csak a vékényszerül, kétszer hurcolják el letlennek köszönheti, hogy életben marad. A fasizmus leverése után — paradox módon — a legjelentősebb szlovákiai magyar antifasiszta író is némaságra kényszerült, s csak a gottwoldi jégtörő február utón jutott szóhoz. Már az Új Szó első számában megjelent Az első szó című írása, amely tíz évi hallgatás után a nehéz időket idézi, s a nemzetiségi humanizmust, a más népekkel való békés együttélés eszméjét hirdeti. 1949-től kezdve az Új Szóban számos aktualizáló politikai cikke jelent meg. A szlovákiai magyar irodalom újrakezdését, a „harmadvirágzást” elősegítő irodalomkritikai tevékenysége csak az első könyvek megjelenése után, 1954-ben a Fáklyában bontakozott ki. A Fáklyában jelent meg először a nemzetiségi irodalom kezdeteit felmérő két nevezetes esszéje: a Harmadvirágzás és a Kevesebb verset, több költészetet, amelyek kezdő kritikához nem szokott íróink közt rendkívüli visszhangot keltettek. Találóan mutat ró orra, hogy az ötvenes évek első felében megjelent szlovákiai magyar könyvek fő hibája a sematizmus, a frázisveszély, amely nemcsak a fiatalok, hanem a legtöbbet publikáló két idősebb írónk — Egri Viktor és Szabó Béla — műveiben is megtalálható. 1953 után mintegy 12 évig rendszeresen foglalkozik a „harmadvirágzós” irodalmának értékelésével; nemcsak bírál, hanem írónevelő szándékkal tanácsokat is ad a hibák kiküszöbölésére. 1965-től kezdve elsősorban antifasiszta életműve betetőzésének, az Európa elrablásának i megírására fordítja energiáját. Közben sajtó alá rendezi régebbi írásait is. Az új könyvek közül leginkább a verseskötetek érdeklik a stószi kritikust, mert ezekben tűnik fel a legtöbb új név, s a társadalmi jelenségekre gyorsabban reagáló lírától várja az igazi „névadást”, az „élmény elsődlegességét”, a „lírai realizmus” megvalósítását. Névadáson Fábry az eredetiséget, a dolgoknak valódi nevükön nevezését érti, s ezt a frázis, a szokványosság ellenszerének tartja, az élménykifejezés hangsúlyozása pedig összefügg a lírai realizmus követelményével. Az Antisemotizmusban a költőt már nagy magányosnak, az őrszerep megtestesítőjének, erkölcsi kinyilatkoztatónak, prófétának nevezi, s ez — a harmincas években érvényesített valóságirodalmi szempontok után — részben korábbi expreszszionista szempontjainak továbbfejlesztése, az ún. erkölcsi realizmus megalapozása. Felszabadulás utáni irodalmunkat mérlegelő bírálataiban Fábry eltalálja a biztató és bíráló kritikusi hangot, s erre kezdetben csakugyan szükség volt. Fábry nem dolgozott ki normatív esztétikai rendszert. Elsősorban olvasmányélményeiből származó rendkívül széles körű, kitűnő irodalmi ízlése volt, s ehhez járult filozófiai, esztétikai axiómákat alkotó eredeti gondolkodóképessége. Élete vége felé szemléletében az erkölcs fenoménja, a szocialista humanizmus fontosságának hangsúlyozása. CSANDA SÁNDOR 14
