A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-17 / 20. szám
Változó holdjárás Két fiatal kutató — Peter G. Kahn nyugat-berlini geológus, aki jelenleg az Egyesült Államokban, a princetoni egyetemen dolgozik, és az amerikai Stephen M, Pompes fizikus, a Colorado Egyetem tudományos munkatársa — a közelmúltban nagy érdeklődéssel fogadott tanulmányban számolt b-' a nautilus (Nautilus pcmpilius), más néven csigás polip növekedésének ritmusáró1, a puhctestű tengeri állat szervezetének a Föld- Hold rendszer mozgásával öszszefüggő „ütemes" fejlődéséről. Hosszas megfigyelésekből ugyanis a két fiatal tudós arra a következtetésre jutott, hogy a nautilus fejlődése hasonló ahhoz a jelenséghez, ahogyan a fák évente újabb és újabb réteget, évgyűrűt építenek fel magukban. A hajdani számos nautilusfaj közül ma már csak két változat létezik: a Nautilus pompilius, amely a Nicobar-szigetek környékén tenyészik, illetve a „köldökszerű" nautilus, amelynek élettere szintén a Csendesóceán. Az ősidők sokféle nautilus-fajáról már csak kövületeik adnak hírt, ezekből a fosszíliákból azonban egyre több kerül elő mind a szárazföld mélyéből, mind a tengerfenék talajából. Csavar alakú mészvázas lábasfejű állatoknak, az ammonitáknak a házai ezek, az ősnautilusoké, amelyek az állattani rendszerezésben az egyiptomi mitológia kos szarvú istenéről, Anionról kapták nevüket. 500-600 millió évvel ezelőtt megszámlálhatatlan ammonita borította az akkori tengerek mélyét. Jelenleg a nautilusok nappal minteejy 400 méteres mélységben élnék, de minden éjjel rendszeresen felemelkednek a tenger felszínére. Puha testük mindig a csigaház utolsó, még nyitott kamrájában húzódik meg. A belső, már lezárt kamrák egyegy elmúlt hónap „termékei": amíg sorra nyitottak voltak, a fejlődő állat a „soros" külső, nyitott kamrában tanyázott, táplálkozott, növekedett, s eközben meszet választott ki a tengervízből, illetve táplálékából, hogy ebből a mészanyagból építhesse maga köré csigaházának újabb kamráját. Egy-egy hónap elteltével, amikor elkészül a csigaház újabb kamrája, az előre húzódó állat lezárja azt az üreget, ahol egy hónapig élt, s kezdi építeni a következő kamrát. Ahány kamrája von *ehát a csigaháznak, annyi hónepos o nautilus. És ahány rovátka (barázda) látható a csigahéj faiának belsején két válaszfal között, annyi napig készül a ház egy-egy szelvénye: mindenegyes rovátka egy felszínre emelkedést (éjjel) és egy 400 méteres lemerülést „jegyez". A két kutató felfedezésének az a lényege, hogy a nautilus csigaházának kamráiban a rovátkák sora: egy-egy holdciklus „naplója". A nautilus felszínreemelkedése az apály és a dagály hatásának következménye, a Hold tömegvonzásának „parancsára". A csigahéj belső - üres, tehát vízzel vagy gázzal megtölthető - kamrái lemerüléskor vízzel töltve ballasztként (holtsúly) viselkednek, amikor azonban közeledik a felszínre emelkedés időpontja, a puhatestű állat a levegőhöz hasonló összetételű gazeleggyel (amely zömében nitrogénből áll) szorítja ki a vizet a kamrákból a maga által épített vékony, hártyaszerű cső, a szifó segítségével (a szifó — légzőcső, amelylyel a kagylók gázkamráik tartalmának összetételét szabályozzák; a szifó és a kamrahatár találkozásánál a válaszfal gai-Napjaink Nautilus pompiliusának belseje gyönyörű gyöngyház (érthetően kedvence minden kagylógyűjtőnek). A kamrafalakon közönséges nagyításban 28 rovátka látható két válaszfal között, az elektronikus letapogatással készített mikrográliás felvétel azonban pontosabb: 30 rovátkát mutat ki. Ez az érték megfelel a 29,52 napos szinodikus hold hónapnak lérszerűen kiöblösödő tölcsért alkot, amelynek szűkebb nyílása hátrafelé, a tölcsér alakú utolsó - embrionális - kamra irányába mutat). A szifó valamenynyi kamrán áthalad, összeköttetést teremtve az állat teste és a csigaház valamennyi elhagyott szektora között, tehát a lakókamrátol az embrionális kamráig. A mai nautilusok csigahózaiban 29 vagy 30 rovátka sorakozik minden kamra falán, megfelelően a holdhónapnak, amely 29,52 földi nappal egyenlő, bilyok és dagályok erőssége, a súrlódás azonban „megcsapolta“, egyre csökkentette a Föld forgási energiáját, s az így elvesztett energia - a Föld-Hold páros másik tagjának átadódva — lehetővé tette a Hold számára, hogy lassacskán — hol gyorsabban, hol kevésbé gyorsan — távolodjon a Földtől, mégpedig olyan korszakos változékonyság szerint, amilyen korszakosságot éppen a nautilusok rovátkáinak számával lehet az elméleti értéknél sokkal pontosabban meghatározni. A Nautilus pompilius (csigás polip) háza a természet egyik geometriai csodája: tökéletes logaritmikus spirál. A csigaház kamráit összekötő cső, a szifó: a puhatestű állat „búvárszerkezete“, amelyen át vízzel vagy gázeleggyel tölti meg a kamrákat, hogy mélybe merülhessen, illetve a tenger felszínére emelkedhessen zonyítva ezzel, hogy a Hold közvetlenül képes hatni egy élő szervezet „viselkedésére“. Kahn és Pompes e felfedezésre alapozva „vette a bátorságot", hogy a nautilus-kövületek segítségével a földtörténeti messzi múltba is visszatekintsen. Vizsgálataikkal izgalmas eredményre jutottak. Kiderült, hogy a 30 millió éve élt nautilusok csigaházában csak 25 barázda sorakozik két kamrafal között, a 70 millió évvel ezelőtti nautilusok kamráinak falón pedig csak 22 barázda van, míg a 150 millió esztendős nautilusokra mindössze 17 rovátka „jellemző" (ez a szám másfél száz millió éven át állandósult is: a 300 millió éve élt nautilusoknak is csak 17 rovátkájuk van két kamrafal között). A még messzibb múltból származó kövületek tanúsága szerint; a 400 millió éve élt nautilusok kamrafalán már csak kilenc rovátkát hagyott az idő múlása. A sokszorosan ellenőrzött elemzésből világossá vált, hogy a holdhónap („szabályosan”: holdév, mert eltelte alatt a Hold megkerüli a Földet) 420 millió évvel ezelőtt háromszor rövidebb volt, mint jelenleg! Csillagászati számítások szerint 400 millió esztendeje a Hold csak 150 ezer kilométernyi távolságban húzódó pólyán mozgott a Föld körül (szemben a mai 384 ezer kilométeres közepes távolsággal). Ugyanakkor a Föld lényegesen gyorsabban forgott saját tengelye körül: valószínűleg 10—12 óra alatt tett egy tengelyfordulatot. Az apó-TUDOMÁNYTECHNIKA AZ ÖREGEDÉS A 20. ÉLETÉV UTÁN KEZDŐDIK Ha valaki túljutott a huszadik életévén, életének órája - ha észrevétlenül is - kezd lejárni. Megkezdődik az egysejtek elváltozása, csökken a vesék szűrő- és elnyelóképessége, a szív és a tüdő nem működik többé olyan hatékonyan, mint korábban - kopik a „gépezet". Az életkor előrehaladtával két, súlyos következményekkel járó változás következik be. Egyrészt gyengül az immunvédelem: az embereket jobban fenyegetik a fertőzések és nagyobb a rákbetegség veszélye is. Másrészt az immunrendszer olyan antitestek és elhárító limfociták „gyártását" kezdi meg, amelyek megtámadják a test saját szöveteit, gyengül az idegent és a sajátot felismerő képesség. Ezt a degeneratív önpusztítást tartják manapság sok öregedési jelenség okának, egyebek között az ízületi elváltozások, a cukorbetegség, a vérszegénység vagy az érelmeszesedés kiváltójának. Az idős embereket nagymértékben veszélyezteti a medence- vagya hosszú csöves csontok törése. A növekvő csonttörékenység (oszteoporózis) a csontok mésztartalmúnak csökkenésére vezethető vissza. A D-vitaminanyagcsérének a csontképződéshez nélkülözhetetlen közbenső termékének mesterséges adagolásával lefékezhető, sőt vissza is fordítható a csontritkulás folyamata. A HATÁSTALAN C-VITAMIN A C-vitamin vita legújabb, de nem a legutolsó híreként az amerikai Mayo klinika orvosai bejelentették: a C-vitamin nagy adagjainak jótékony hatását nem tapasztalták 60 rákos betegükön. Ez a megállapítás ellentmond azoknak a korábbi közleményeknek, hogy a C-vitamin meghosszabbítaná az előrehaladott rákbetegségben szenvedők életét és enyhítené a betegség tüneteit. Az orvosok 60 rókbetegnek adtak C-vitamint napi tíz grammos adagokban, az ellenőrző csoport 63, nagyjából azonos betegségben és összehasonlítható stádiumban szenvedő viszont hatástalan anyagot, placebot kapott. A C- vitaminnal kezelt betegek nem maradtak hosszabb ideig életben és nem is érezték jobban magukat mint az ellenőrző csoport betegei. A Mayo klinika orvosai szerint a korábban közzétett kedvező eredményeket tehát nem lehet általánosítani. 18
