A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-17 / 20. szám

A fronton... (Kiss László, Várady Béla, Csendes László, Oláh Jenő, László Géza és Mázik István). NOVELLAFÜZÉR A SZÍNPADON Az Alom Tivadar hadparancsa — a Magyar Területi Színház kassai (Kosicei) Thália Színpa­dának legutóbbi bemutatója — minden ízében, minden pillana­tában, úgyszólván valamennyi mondatával meglepetést hordoz. Semmiféle ismert kategóriába nem sorolható produkciót lát aki megtekinti; legalábbis a szlová­kiai magyar színházi élet ber­keiben újszerűén ható, eddig nem ismert produkciót. Először is maga a darab. Rácz Olivérnek a Megtudtam, hogy élsz című regénye, illetve elbeszéléseinek Álom Tivadar hadparancsa címen kötetbe gyűjtött füzére egyaránt sodró erejű és eredeti hangvételű pró­zai alkotások. És bátran azon­nal hozzátoldhatom azt is, hogy nem a megjelenés utáni évek, esetleg évtizedek „késői fölfe­dezésének" szokásos okán, ha­nem egyszerűen azért, mert szer­kezetükben és mondanivalójuk­ban egyaránt kiváló írói eré­nyekről adnak tanúbizonyságot. Zalabai Zsigmond írja az írót hatvanadik születésnapján kö­szöntő cikkében; „Rácz Olivér alakmásait. Hernádi Tivadart és Álom Tivadart, a szlovákiai ma­gyar próza figuraállományának e feledhetetlen hőseit egyaránt megcsapta a levendulaillat is, az új akarások szele is. Meren­gő Krúdy-hősként bolyongónak a nyugalmat árasztó utcácská­kon, a macskaköveseken persze; légyottokról ábrándozva, eltű­nődve egy-egy régi vers foszlá­nyán, egy-egy zeneszám lélek­ben felvisszhangzó dallamán. Bakó, az öreg tartalékos (Vára­dy Béla) Légies ez a világ; olyannyira szép, hogy talán igaz sem le­het. Törvényszerű hát, hogy a légvárakat maguk a hősök rom­bolják le; finom iróniával, maró szatírával, groteszk humorral foszlatva szét az illúziókat. Ezek után az érdekesebb életnek, a nyersebb valóságnak néznek a szemébe; a társadalmat figyelik, minősítik és próbálják alakíta­ni. Hernádi — másik nevén Álom — Tivadar tanári diplo­mával a zsebében próbálja meg alakítani — új eszmék hintésé­vel — a „sorsot”. Ma már csak történelmi föl­kiáltójel, ám a negyvenes évek legelején megdöbbentő valóság, hogy az ilyesmi felforgató tevé­kenységnek számított, úgyhogy Hernádi alias Álom Tivadar egyhamar szigorú megrovásban részesül s lázító elemként a legveszélyesebb orcvonal élére kerül, de bőven kijut neki a munkaszolgálatosok és interná­lótáborokba hurcoltak keserű kenyeréből is. Hernádi és Álom Tivadar (azaz Rácz Olivér, hi­szen mindvégig az író életének eseményei peregnek előttünk) azonban az embertelen környe­zetben is ember tud maradni, s túlélve a háború fortéiméit a Fóbry Zoltán hirdette vox huma­ne szellemében keresi-hirdeti he­lyét a felszabadulás utáni tár­sadalomban. Mindebből bizonyára nyilván­való, hogy témájában valóban újszerűén hat Rácz Olivér sod­ró erejű prózai alkotásainak színpadi adaptációja. De szín­házunk házatáján újszerűén kí­sérletnek számít a dramatizálás felelősségteljes munkája is ne­vezetesen az, hogy Szűcs János és Kmeczkó Mihály egy cseh­szlovákiai magyar szerző prózai alkotásaiból írtak színművet. Rögtön itt fűzhetem hozzá, hogy a színpadi adaptáció sikerült és jó munka, határozott vonalveze­tésű és lényegre szabott, s ami méq fontosabb; színházi ihletésű próbálkozás. Az előadás sikerének egyik fő érdeme okvetlenül Szűcs Jáno­sé, a rendezőé. A jelenetek ál­tala meghatározott sorrendje egyben azt is példázza; hogyan kell elszánt bátorsággal hűsé­gesnek lenni az Íróhoz; hogyan kell nem szolgai módon tisztel­ni az írott szöveget, hanem an­nak szellemét érteni; hogyan Kövesdi Szabó Mari és Csen­des László az előadás egyik je­lenetében kell különböző játékstílusok ve­gyítésével tehetséggel szolgálni a színpadi megvalósítás egysé­ges célját. Hozzáértésének és művészetének ékes bizonyítéka, hogy a „közös nevezőre hozott" stílus hiánya ezúttal nem jelen­ti a rendezés egységes ívének hiányát. Épp fordítva, Szűcs rendezése rendkívül összefogott, egészében jól értelmezhető és hatásos. Az Álom Tivadar had­parancsa kitűnő játékötletekre épülő, korszerű színházi elő­adás. Szűcs János, a miskolci Nemzeti Színház tagja, nem először dolgozott vendégként a kassai Tháliában, de az eddi­giek közül ezt a rendezését ér­zem a legátgondoltabbnak, leg­következetesebbnek. Színpadi törekvésének fő jellemzője ez­úttal a folyamatosság és az öt­letesség. Hagyta magát sodor­tatni a cselekmény olykor ko­moly, olykor groteszk fordulatai­tól, nem állt meg egy-egy sors­forduló kibontásánál és ahol íróilog vagy szerkezetileg meg­torpanni látszott Hernádi Tiva­dar — Álom Tivadar viszontag­ságos sorsa, ott ügyes rendezői ötletekkel lendített egyet a szi­tuáción. Hagyta, hogy a főhős viszontagságos sorsa révén Rácz beszéljen a színpadon, de az ő rendezői nyelvén, s így alkotó­társként van jelen az előadás­ban. Gondos színészvezetésről ta­núskodnak a nagyjából azonos színvonalú, szokatlanul kiegyen­súlyozott, jó színészi alakítások is. A kettős címszerepben Csen­des László erőteljes és meggyő­ző játéka érdemel feltétlen em­lítést s elismerést. Pontos értel­mezései, melyek jellemteremtő színészi képességgel párosulnak, nemcsak az író gondolatait su­gallják, hanem Rácz Olivér szándékának megfelelően min­denki által vállalható ars poeti­cává tágítják Hernádi alias Álom Tivadar figuráját. Mellette a. Tháliába vendégként szerződ­tetett Balázsi Gyula játssza ki­tűnően a katonai államhatal­mat képviselő Kékessy szerepét. Bakót, az öreg tartalékost Vá­rady Béla alakítja gondolatgaz­dag utalásokkal a sokat próbált katona okosat és közhelyet ve­gyítő magatartására. Érsek György három katonatiszt figu­ráját kelti életre találóan vitrio­­los humorral, s bizony nagy kár, hogy csak alkalmasint jut szín­padhoz. Lengyel Ferenc is há­rom különböző szerepben lép színre, mindhárom figurája a jellemábrázolás izgalmas élmé­nye. Kövesdi Szabó Mari játssza Hajnal és Piri szerepét - egy­szerű, tiszta és természetes esz­közökkel. Játékának rangját emeli, hogy bár a múltban sok­szor játszott már e két lány jel­leméhez hasonló szerepeket, ez­úttal is új színekkel tudta gaz­dagítani színészi eszköztárát, A többiek — V. Szabó Rózsi, Kiss László, László Géza, Oláh Jenő, Kovács József, Mázik Ist­ván, Csorosz Klára és Tóth Er­zsébet — az összjáték kiegyen­súlyozottságában jeleskednek, egyenletes művészi rangot biz­tosítva az előadásnak, melynek díszlet- és jelmezterveit Platzner Tibor készítette. Végezetül csupán annyit: a januárban bemutatott Warrenné mestersége után az Álom Tiva­dar hadparancsának sikere újabb öröm. öröm, mert ez a darab egy hazai magyar szerző drá­mája; s ezen belül pedig egy tehetséges rendező és a jó együttes játékot nyújtó színé­szek szerencsés csillagzat alatt fogant találkozása, öröm, mert biztatás és elégtétel azoknak, akik a Thália Színpad problé­máit s itt-ott mutatkozó válság­jelenségeit múló átmenetnek te­kintik. és ami mindennél na­gyobb öröm: ezzel a bemuta­tóval a kassai Thá|ia ismét ma­gára talált, most már csak az a fontos, hogy a folytatás se maradjon el. MIKLÓSI PÉTER Bodnár Gábor felvételei 15

Next

/
Thumbnails
Contents