A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-17 / 20. szám

nek hatása ugyan érzékelhető Staudt akkori művein, de ez a hatás kétségtelenül a szó jó értelmében vett hatásnak tekintendő.

Komárom és Budapest közelségét kihasználva Staudt gyakran jutott el Budapestre, ahol a művészi élet olyan nagyságaival ismerkedhetett meg, mint Fényes Adolf, majd Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István — akik látva a tehetséges festő eredetiségét azt tanácsolták neki, hogy az akkor már igen jónevű Gwerk Ödön mellett próbálja magát továbbképezni. Ez meg is valósult s kettejük barátsága egész élétre szólónak bizonyult. Közben Staudt megfordult Párizsban, ahol Matisse és Biaque műtermében is tanult. Többször járt Bécsben és egyre gyakrabban mozgott Pozsonyban, ahol a szlovákiai magyar képzőművészet máig is gerincét képező festők szobrászok köreiben vált végérvényesen azzá, akinek tíz esztendővel ezelőtt lezárult életműve alapján nyilvántartjuk. Életének számos állomáshelye volt, így az érzelmeitől elszakíthatatlan Komárom, a festői Selmecbánya, ahol nemcsak a festő Gwerk Ödön, de a mecénás Wittmann Béla is segítette, majd Pozsony, és ismét Párizs, Prága, Budapest, és a Nyitra melletti apró falucska, Menyhe, ahol a szlovákiai magyar festők népes társasága teremtett művésztelepet.

A második világháború után rendszeresen és sokat dolgozott, de idejének és szenvedélyének nagyobb részét a restaurátori feladatok töltötték ki. Nehéz lenne felsorolni, hogy hány és mennyire értékes művészi alkotásnak volt a megmentője és feltárója. Ám aki veszi magának azt a fáradtságot, hogy Staudt által restaurált értékek listájával a kezében bejárja Szlovákia tájait, az igencsak meglepődik. E meglepetés oka pedig nem csupán a művek mennyisége, de művészi értéke is lesz. Időigényes, alázatos rendkívüli műgondot és felkészültséget igénylő idők voltak élete utolsó évtizedei. De ugyanezen évtizedek alatt szinte teljes emberként művelte az alkotó festőművészetet, mi több, távoli utazásokat tett, bejárta Libanont, Egyiptomot, Törökországot. Szénnel és papírral, vázlatfüzettel, ecsettel és vászonnal a kezében. És remek alkotásokkal, további műveket megalapozó élményekkel tért haza.

Már halálos beteg volt, de dolgozott. Sok szenvedés után halt meg 1970. március 26-án. Halálának tizedik, csendes évfordulóján családja száz darab eredeti Staudt-rajzot ajándékozott száz hazai magyar értelmiséginek. Szép gesztus volt. Köszönet érte. S ha meggondoljuk, a száz darab szétosztott Staudt-rajz akár egy szép kiállítással is felér. Ráadásul ez a „tárlat" állandónak is tekinthető, hiszen a képek — szétszórva ugyan — de ott lógnak majd száz lakás falán, ahol nem kevesen láthatják. A művészet terjesztésének ez is egy módja. Be kell vallani: nem is a legrosszabb.

KESZELI FERENC

■---------■ ■■

ve

smwm".

mmm

■■■*. -V■m

u ti"ill-___________'

1. Hold (1920) körül

2. Tuniszi utca (1963)

3. önarckép (1952)

4. Hegyvidéki szimfónia (1969), olaj

5. Fák szélben

(I960),

pasztell

A szerző felvételei

gendás szigorúsága mellett nemcsak arra ügyelt, hogy tanítványa megtanulja a megtanulandókat, de rendkívül nagy gondot fordított arra is, hogy a hatások útvesztőiben a tanítvány megőrizze azokat a sajátos egyéni erényeket és tulajdonságokat, amiért festenie érdemes.

Staudt jó tanítvány volt: tehetséges és eredeti, érdeklődő és munkabíró, szorgalmas, és bátran kísérletező, aki mindezek mellett az elemi festői feladatokban ugyanúgy igyekezett próbára tenni saját képességét, felismerni önmaga lehetőségeit, mint ahogy az újszerű megoldásokat is szenvedélyesen vizsgálgatta, kipróbálta. És szeretett dolgozni. A Harmos mellett töltött tanulóévek idején, korán került kapcsolatba olyan művészekkel és értelmiségiekkel, akiknek közelsége, szellemi közössége jó hatást tett művészi fejlődésére. Gwerk Ödön és Szóbél Géza voltak az elsők, akikm>T MTHÁI.Y

•ÉKEZETE