A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-17 / 20. szám
szakadtukig harcolnak azért, hogy gyermekük ne munkásszakmát válasszon. Számos családban szinte tragédiának tekintik, ha gyermekük szakmunkásképzőben tanul. Persze, nagyon leegyszerűsítenénk a helyzetet, ha ezeket a jelenségeket egyértelműen elítélnénk. Hiszen káros beidegződésekről és helytelen nézetekről van szó, melyek évszázadok során alakultak ki az emberekben. A párt rendkívüli figyelmet szentel a társadalomtudományok fejlesztésének. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága elvárja, hogy a társadalomtudományok lépést tartsanak a társadalom szükségleteivel, a többi szocialista ország és a világ fejlődésével. Mindenekelőtt olyan kutatásokat támogatunk, amelyek korunk döntő kérdéseinek megoldására irányulnak. A kultúrának és a művészetnek igen jelentős helye van az új, szocialista ember formálásában. A szocializmus azáltal is betölti történelmi küldetését, hogy ápolja és őrzi a kulturális és művészeti hagyományokat és örökséget, hozzáférhetővé teszi a legszélesebb néprétegek számára, ugyanakkor új értékeket hoz létre. Az utóbbi években egész sor sikeres alkotás született, melyek arról tanúskodnak, hogy szerzőik becsülettel és lelkesedéssel igyekeznek megragadni társadalmunk domináns, és meghatározó jellemvonásait. Számos alkotónak erőteljes művészi ábrázolásban sikerült bevinnie népünk tudatába a hétköznapoknak és a munkának sok olyan hősét, mint a bányászok, orvosok, pedagógusok, munkások, szövetkezeti parasztok vagy közéleti személyiségek. E hősök életszerű ábrázolása a társadalmunkban végbemenő dinamikus mozgást fejezi ki, az újnak a régivel való harcát, az akadályokkal és a nehézségekkel folytatott mindennapos küzdelmet, azt a törekvést, mely mindannak felszámolásáért folyik, ami gátolja a társadalom egészséges fejlődését. Pártunk és szocialista államunk nem írja elő, hogyan alkossanak művészeink. Ám nem lehetünk közönyösek az iránt, ami rontja az ízlést, ami deformálja a művészet társadalmi küldetését és funkcióját. És sohasem fogjuk megengedni az olyan „művek" elburjánzását, melyek ellentétben állnak ideológiánkkal, amelyek hatásukkal keresztezik a szocializmus céljait. A máról írni és alkotni, kortársaink életét és mindennapi küzdelmét, örömeit és gondjait ábrázolni — elsősorban ezt kellene minden alkotónak szem előtt tartania, ilyen feladatokat kellene művészeinknek maguk elé tűzniük. E feladatok teljesítése persze, egyáltalán nem könnyű. A mesterségbeli tudáson kívül állampolgári öntudatosságot és kiváló igazságérzéket igényel. Szocialista társadalmunkban hatalmas ideológiai fegyvert jelentenek, a dolgozók szocialista nevelésének és mozgósításának fontos eszközei a tömegtájékoztató eszközök. Egészében véve elmondhatjuk, hogy tömegtájékoztató eszközeik szocialista osztályalapokon állnak, a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus eszmei pozícióiból indulnak ki, népünk érdekeit és akaratát tolmácsolják. A párt jól bevált fegyvere a bírálat és az önbírálat. E forma fejlesztése a tömegtájékoztató eszközöknél különösen hatékony, egyszersmind azonban nagyon felelős feladat. Ha azt akarjuk, hogy a bírálat betöltse fontos küldetését, nem szabad alábecsülnie a becsületes munkát, felületességhez vagy olcsó szenzációhajhászáshoz vezetnie. A kritika célja, hogy ösztönözze azoknak az új utaknak alkotó keresését, amelyek előmozdítják a fogyatékosságok felszámolását, a minőség javítását, megsokszorozzák a munka hatékonyságát. Minden egyes esetben látni kell a bírálat társadalmi következményeit. Ezért tekintetbe kell venni a kritika formáját is. A bírálat fő kritériuma, hogy konkrét, konstruktív és főleg igaz legyen. Ismét figyelmeztetni kell arra, hogy minden szerv és intézmény köteles reagáfni a tömegtájékoztató eszközök által közzétett bírálatra, s főként felszámolni a bírált fogyatékosságokat. Ha a kritikát semmibe veszik, ha az ismételt bírálatra rendszeresen nem reagálnak, és ha nem számolják fel a bírált fogyatékosságokat, ennek nagyon káros következményei vannak, a tehetetlenség érzését váltják ki. A bírálatnak nemcsak a problémák megoldása szempontjából, hanem az emberek nevelése, a társadalom erkölcsi és politikai egységének megszilárdítása szempontjából is nagy jelentősége van. A sajtó, a rádió és a televízió munkája hatékonysága növelésének fontos előfeltétele az olvasóhoz, a hallgatóhoz, a nézőhöz való differenciált viszonyulás elmélyítése. A lapoknak, a folyóiratoknak, a tévé- és a rádióműsoroknak sajátosaknak kell lenniük, meg kell találniuk az utat a lakosság egyes csoportjaihoz. A párt vezető szerepének érvényesítése, akcióképessége, a pártszervezetek politikai befolyásának mértéke közvetlenül függ a kommunisták eszmei fejlettségétől és elméleti felkészültségétől. Az életben mindig lesznek akadályok és nehézségek, de még a legnagyobb nehézség sem rendítheti meg a szocializmusba vetett szilárd hitünket, nem gyengítheti biztonságérzetünket, hogy a helyes úton haladunk, nem téríthetnek le bennünket a problémák aktív megoldásának útjáról. A politikai tömegmunka intenzívebbé tétele megköveteli, hogy fokozott figyelmet szenteljünk a kommunisták, mindenekelőtt a vezető beosztású dolgozók eszmei nevelésének. Minden vezető dolgozó nemcsak a rábízott munkaterületért, hanem az emberek neveléséért is felelős. A politikai és az ideológiai munka, a propaganda és az agitáció fejlesztése során látni kell azt is, mi csökkenti e munka hatékonyságát. Kóros a formalizmus, amelyet nehéz leküzdeni és sok helyen maguk az ideológiai munka szervezői erősítik. A pártmunkától idegenek az irodaibürokrata módszerek, s egészen károsak és megengedhetetlenek a nevelésben. — A XV. pártkongresszus kiemelte az agitáció szerepét, amely a politikai tömegmunka magva. Ezt fejleszteni és javítani kell, hogy megfeleljen a jelenlegi szükségleteknek. A jó, kifejező jelszó fontos mozgósító eszköz. Azzal, hogy meghirdetik, a munka nem ér véget, ez csak egy adott feladat megvalósítására tett nagy erőfeszítések kezdetét jelenti. Ismét hangsúlyozni kell, hogy minden kommunista egyúttal agitátor, s mindenütt, minden alkalommal köteles magyarázni és védelmezni a párt politikáját. Fel kell számolni a szemléltető agitáció terén tapasztalható visszásságokat, azt, hogy különféle plakátok, jelszavak és jelszótáblák nemcsak hogy nem időszerűek, hanem sablonosak is, és nem mindig töltik be mozgósító és esztétikai szerepüket. Kevés helyen van annyi formalizmus, mint éppen e területen. A pórt tekintélyét nemcsak a helyes program és irányvonal növeli és erősíti, hanem mindenekelőtt az, ha a kommunisták e programot és irányvonalat megvalósítják, ha példát mutatnak teljesítésében. Igazi kommunistává az ember nemcsak tagsági igazolványa átvételekor válik. A kommunista a pártban és a párttal együtt érik. aktív részvételével a pártpolitika megvalósításában fokozatosan elsajátítja a forradalmi élcsapat legjobb tulajdonságait. A pártszerveknek és szervezeteknek törődniük kell azzal, hogy a kommunisták alkotó tanításként, a forradalmi mozgalom tapasztalatai által alátámasztott elméleti alapként és gondolkodásmódként sajátítsák el a marxizmus— leninizmust. Különösen orra kell ügyelni, hogy a felelős tisztségekben dolgozó elvtársak rendszeresen tanulmányozzák a marxizmus-leninizmus klasszikusainak műveit, hogy megtanulják érvényesíteni a marxista-leninista gondolkodás módszerét a gyakorlatban. Pártunk történetének tapasztalatai arról tanúskodnak, mennyire fontos, hogy egy pillanatra se gyengüljön a pártnak a párttagok eszmei nevelésére, kommunista meggyőződésük szüntelen szilárdítására irányuló figyelme. A jobboldali opportunisták és revizionisták politikai és elméleti veresége az egyik fő feltétele volt annak, hogy helyreálljon a párt marxista-leninista egysége és akcióképessége, valamint a társadalmi fejlődés dinamikája. ■ Az 1980-as olimpiai játékok előkészületei már befejeződéséhez közelednek. Az utolsó simításokat végzik a lelkes moszkvaiak, hogy méltóan fogadhassák a világ különböző nemzetiségű sportolóit és a sportversenyekre érkező vendégeket az olimpia szellemében, amely kifejezi a világ sportolóinak barátságát és szolidaritását, a népek barátságának elmélyítését. Nincs a sportolók életében nagyobb élmény, mint részt venni az olimpián, ahol nem is a győzelem a fontos, de az a tény, hogy különböző nemzetek fiai az olimpiai játékok szellemében vetélkednek, megismerik egymást, barátságot kötnek különböző országok sportolóival. Egy élsportoló életében a két olimpia közötti négyéves időszak mindig a következő olimpiára való felkészülés jegyében telik el. Ezért elképzelhető, milyen csalódást okozott az amerikai sportolóknak és más kapitalista országok sportolóinak is, hogy egyes nemzeti olimpiai bizottságok kormányuk nyomására úgy döntöttek, hogy nem küldenek ki sportolókat a moszkvai olimpiai játékokra. Meggyőződésünk azonban az, hogy a sport szeretete, az olimpiai gondolat hagyományai olyan erősek, hogy a tőkés országok nemegy sportolója a tilalom ellenére is részt fog venni a sportolók e nagy és nemes versengésében. Ezt látszanak igazolni azok a tüntetések, amelyek a nyugatnémetországi Dortmundban és más országokban is lezajlottak, ahol a sportolók egységesen állást foglaltak a moszkva olimpiai bojkottja ellen. Egységes a véleményük: Moszkvába akarnak menni. A bojkott elleni tiltakozások igazolják, hogy milyen erős és meghatározó a béke és a népek barátságának eszméje. A Szovjetunió és a szocialista országok békepolitikájának következtében ezek a gondolatok olyan mélyrehatóak az emberek tudatában, hogy szinte lehetetlen nem venni tudomást róluk. Persze nem vesznek, illetve nem akarnak tudomást venni ezekről a gondolatokról azok, akik vakok, akik nem tanultak a történelemből, akik számára nem a népek barátsága, az egymás kölcsönös tisztelete a lényeges, ellenkezőleg, lő törekvésük az, hogy ezt a barátságot megbontsák, és újból felidézzék a hidegháború atmoszféráját. Ezek közé a szűk látókörű emberek közé tartozik Carter elnök is és mindazok, akik a moszkvai olimpia bojkottja révén megkísérlik diszkriminálni a Szovjetunió és a szocialista közösség országainak békepolitikáját. Megkísérlik úgy feltüntetni a Szovjetunió Afganisztánnak nyújtott internacionalista segítségét, mintha az agressziót jelentene az algán nép ellen. Holott az ellenkezője az igaz. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítség az érvényben lévő szovjet-algán szerződés alapján és az afgán kormány kérésére következett be. Hisz éppen az afgán nép legsajátabb érdeke volt megvédeni az áprilisi forradalom vívmányait az imperialista NEVELÉSÉÉRT hatalmak intrikáival szemben. Megvédeni a forradalom vívmányait az afgán nép számára azt jelenti, hogy kikerül a középkor vonzásából. És hozzálát a modern szocialista Afganisztán építéséhez. A Szovjetunió segítsége az életet, a békés jövőt jelenti az algán nép számára. Internacionalista segítség nyújtása volt ez, amely a világ első szocialista államának kötelessége minden olyan helyzetben, amikor meg kell védeni a haladást, a forradalom vívmányait az imperialista intrikákkal szemben. A moszkvai olimpia bojkottja Carter elnök és az imperializmus legreakciósabb erői részéről nem egyéb mint kétségbeesett kísérlet arra, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok adják fel azt a politikájukat, amely minden esetben a népek függetlenségének és szuverenitásának kivívása, megvédésére irányul. Ám, rég elmúltak azok az idők, amikor az imperialisták zsarolhattak országokat és kormányokat. Az imperialista kormányoknak tudomásul kell venniük, hogy a nemzetközi erőviszonyokban az elmúlt 35 év alatt olyan változások mentek végbe a szocialista közösség javára, amelyek kizárják, hogy az imperialista államok továbbra is megszabják a világ fejlődésének irányát kényük-kedvük szerint rendelkezve más államok fölött. Tudomásul kell venniük, hogy a Szovjetunió s a szocialista országok következetes békepolitikája az összes haladó erők, az egész emberiség egyetértésével találkozik. Azt is tudomásul kell venniük, hogy a hidegháborús légkör visszaállítására való törekvés a világ népeinek határozott ellenállását váltja ki, amit az érintett országok sportolóinak az olimpia bojkottja elleni egységes fellépése is igazol. A Szovjetuniót és a szocialista közösség országait nem lehet megzsarolni. Sem az olyan olimpia bojkottjával, sem más eszközökkel. És az is tény, hogy az olimpiát nem lehet felhasználni ellenségeskedés szitására a népek között, az olimpiai játékoknak a népek barátságát és testvériségét kell szolgálniuk. Ezt Carter elnöknek és más nyugati országok vezetőinek is tudomásul kell venniük. 3
