A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-10 / 19. szám
Két év múlva ünnepli Kijev fennállásának 1500. évfordulóját. Képünkön Kijev főutcája, a Krescsatik, A duisburgi Wolfgang Géwalt állatkerti ápolónak jó barátja a Ferdinánd nevű cet: Wolfgang félelem nélkül megengedi neki, hogy jókora állkapcsai közé vegye a fejét. A gdanski Motlawa-part egyik érdekessége a Starý Žuraw, vagyis az „Öreg daru", amely a háború előtt nélkülözhetetlen „kelléke" volt a forgalmas kikötőnek. A II. világháború idején szinte teljesen tönkrement, de ma már ismét régi diszében fogadja a látogatókat. Huszonhárom ország 753' cége vett részt a müncheni ékszerkiállításon, amelynek „sztárja" ez a karóra volt: három millió dollárba kerül! 118 gyémánt ékesíti, arany-anyagának súlya 140 gramm. Hogy ki vette (vagy veszi) meg, nem tudni. Párizsban (hol is lehetne másutt?) bemutatták a legújabb női frizurákat. Patrick Ales fodrász szerint az idén Davy Crocket frizurát kellene hordaniuk a divathölgyeknek. A zilált haj csak- Ilyen ruhában mennek a magyarországi sportolók ugyan emlékeztet a legendás a moszkvai olimpiára: a kalap, a női zakó és prérivadász kucsmájára. a ridikül is a legújabb divat szellemében készült, ANDRZEJ RUMIAN EMLÉKEZET Egy idős házaspár ült be a kupéba. A férfi gondozott, szikár, fehér bajuszszal, az asszony pirospozsgás, fejebúbján fekete kalap. — Szintén Koluszkiba tetszik utazni? — kérdezték szinte egyszerre. — Nem, nem, messzebbre - válaszoltam, idős koruknak kijáró tisztelettel. — Ho-ho-hó! A fiatalok messzire utaznak — vágta rá azonnal az öregúr. — Amikor én fiatal voltam, tisztelt uram, lovon jártam be Petropavloszkba, dehát akkor maga, tisztelt uram, még a világon sem volt. Udvariasan mosolyogtam, szinte bocsánatot kérve az apókától, hogy én még a világon sem voltam, amikor ő lóháton járt be Petropavloszkba. Az öregúr összehúzott szemöldökkel méregetett majd megszólalt: — Bizonyára van már harmincéves?! — De jól el tetszett találni — bólintottam —, még egy kicsivel idősebb is vagyok. — De tizenötben még nem volt a világon? — Nem — feleltem némi szomorúsággal a hangomban. — No, látja! — örvendezett az öregúr és a feleségéhez fordult. — Tizenötben még nem volt a világon, hallod? — Sem tizenkettőben — kacará^zott a nagyanyó. — Sem kilencszózhétben - kiáltott az öreg. — Sem kilencszóznégyben - sikkantott a néni s egy fikarcnyi megvetéssel a tekintetében végigmért. Ráncba rándult az öreg homloka. Egy percet töprengett, majd megkérdezte: — S hol volt a tisztelt úr, ha szabadna kérdeznem, kilencvenhétben? Mondtam neki, hogy nem tudom. — No, látja — ugrált az öreg —, a tisztelt út még azt sem tudja, hogy hol volt. Én pedig tisztelt uram, a pcsimirski kormányzóság Zaklajnyicski falujában laktam. No, látja! — Hát igen — mondtam látom. — Egyszer egy hindus érkezett a faluba - sipítozott a vénasszony -, mindenféle bűvészmutatványokat csinált. Megevett egy macskát, élve. Igen, igen, kedves uram. Aztán volt egy pópa, aki gyereket csinált a patikus özvegyének. Az asszonynak vörös haja volt. A pópa pedig szőke, csak hót éppen kopaszodott . . . — De az özvegy aztán rögtön megszökött ... - szakította félbe az öregúr. — Csak kilencvenkilencben szökött meg — jelentette ki a néni —, addig vele élt. — Már akkor megszökött, hidd el — erősködött az öreg —, pontosan emlékszem. — Én meg tudom, hogy akkor még vele élt - emelte fel a hangját a feleség. — Nem, mert megszökött — kiabált az öregúr. — Ha megengedik — kezdtem —, azt hiszem, hogy a patikus özvegye nem akkor szökött meg a pópától, viszont az is igaz, hogy már nem élt vele. Az öregek érdeklődéssel pillantottak rám. — Az özvegy magába fojtotta a bánatát — folytattam - pedig a pópa gyereke miatt nem kelhetett egybe egy bizonyos fiatal földbirtokossal . . . — Kapriskinnel — rikkantotta az öreg —, már régóta gyanakodtam rá. Nagy kópé! — Folytassa már - kérte a néni. — Mit mondhatok még? Amikor otthagyta a pópát, a szíve csordultig volt keserűséggel. Hiszen egy pópacsemete nem tartozik a legkellemesebb dolgok közé. Dehát mindenkinek az jár, amire rászolgált. — így igaz — sóhajtott a nénike. — Igen, igen - bólogatott a bácsi. Koluszkiban, ahol leszálltak, szívélyesen elbúcsúztunk. — Ha erre jár, kérem, nézzen be hozzánk — mondta a néni —, elbeszélgetünk a régi szép időkről. — Maga, tisztelt uram, igencsak rokonszenves fiatal kora ellenére — tette hozzá az öregúr. Papírpénzből gyúrt galacsin Ha néhány évvel ezelőtt vallók magamról, akkor még elmondhatom, hogy harmincegy és fél méter távolságból felismert egy másodikos bukott diák, s hogy Zsófi néni naponta részesített abban a kiváltságban, hogy ha én voltam zsebében az utolsó százas, akkor inkább lemondott fejadagjáról, a neki reggelente kijáró féldeciről, de engem nem váltott fel holmiféle borbélyborravalóra. Akkoriban semmi kivetnivaló nem volt abban, ha valaki a takarékpénztár ablakában egyszál magamat lebegtetett, hogy velem gyarapítsa bankbetétjét. - Nosztalgiával gondolok ifjúságom eme korszakára ..., mígnem egy napon megjelent az ötszázas. — Nem vitás, méretre is kisebb nálam, s hogy mást ne mondjak, ha mellettem lapul, mindig az az érzésem, hogy egy sorsjeggyel osztom meg a pénztárcában a helyet. A valóság azonban az, hogy másodhegedűs lettem, én, aki nem is olyan régen, már hajnalban a kofaasszony kötényében gyűrődtem - egy házityúkot, rózsatövet és sok köszönömöt adott értem, de nem is ez a fontos, ezt mindössze a hitelesség kedvéért mondom: a kofaasszony a standját még el sem hagyta, úgy passzolt át a köténye alatt annak a hivatalos személyiségnek, akinek elvégre nem okvetlenül szükséges tudnia arról, hogy valaki feketén árusítja a portékáját. A hivatalos személyiség engem a telekkérvénye mellé csatolt. - A hivatalnok, aki átvett, több társammal együtt egy csomagba ékelt, hogy megtegyem a magamét fia továbbtanulási esélyeinek növelése érdekében. Az osztályfőnök kicsomagolt, begyűrt a mellényzsebébe, s még fél óra sem telt bele, ropogásomra, mintegy jelszóra került elő a pult alól az az áru, amely egyébként hiánycikk volt. — Köszönhetem az ötszázasnak: váltópénz lett belőlem. Míg valamikor a legrövidebb úton a bankba kerültem, manapság körülményes út vezet .odáig. A minap négyrét lettem hajtogatva, amitől szinte észrevehetően meglebbent a két csücsköm, mert olyankor tesznek így velem, ha észrevétlenül kell egyik kézből a másikba csusszannom. Kissé megborzongtam, és ismét a régi elememben éreztem magam, mikor tudomásul vettem, hogy egy apró emberke egészsége javára, a legalapvetőbb gondoskodás érdekében kell szolgálatot tennem. Készséggel összehúztam magam, mikor az emberke tenyere átengedett annak a kéznek, amely mintha most is gumikesztyűt viselt volna — de a fehér köpeny zsebe nem fogadott magába: „Rágógumira még nekem is akad" — hangzott a fehér köpeny irányából, amely szavaknak a kíséretében visszavándoroltam gazdám nyirkossá vált tenyerébe. CUTH JÁNOS 9
