A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-03 / 18. szám
járult ahhoz, hogy tovább javult a vállalati közhangulat. Munkatársaink túlnyomó többsége szeret itt dolgozni, mert erősödik az alkotó, a kollektiv szellem. Ebben meghatározó a pártdemokrácia, a munkahelyi demokrácia fejlődése. Fokozatosan megteremtődnek azok a fórumok, ahol mindenki őszintén elmondhatja véleményét, alkotóan befolyásolhatja a munkaterületek, szerkesztőségek és az egész vállalat tevékenységét. SIKLÓSI NORBERT: - Itt jegyzem meg: sokak szerint sikeres együttműködésünk annak köszönhető, hogy az igazgató voltaképpen régi pártmunkás és újságíró, a pártbizottság és a szakszervezeti bizottság élén pedig tapasztalt újságírók állnak, következésképp — könynyű egy nyelven beszélni a fontos politikai feladatokat teljesítő vállalat irányításának a kérdéseiben. Idekívánkozik az is: nem múlik el nap anélkül, hogy ne foglalkoznánk káderkérdésekkel, főként neveléssel, képzéssel, személyes törődéssel. Az elmúlt években sokat tettünk a vezetési, emberi viszonyok javításában. Sok kiváló képességű vezetőnk, fiatalunk van, az utánpótlás minden területen tervszerűen biztosítható. FÖLDESI JÓZSEF: - Hogy még kerekebb legyen a gondolat, hozzáfűzöm: ismeretes, hogy nehéz esztendőket éltünk át, s természetes, hogy az országos gondokat mi is érzékeljük. Ebben az időszakban mégis egyértelműen nőtt a párt iránti bizalom, amiben meghatározó szerepe volt és van annak a sajátos kölcsönösségnek, hogy az MSZMP Központi Bizottsága - általában a pártvezetés -, mindig nagy bizalommal tekintett a sajtó dolgozóira. Azt is mondhatom, hogy mindig úgy kezelt bennünket, mint akikkel mindenről nyíltan lehet beszélni, és adottak a feltételek ahhoz, hogy mi is ugyanígy beszéljünk, írjunk az ország dolgairól. SIKLÓSI NORBERT: - Az utóbbi években nemcsak a vállalat tevékenysége növekedett dinamikusan, hanem a munkahelyi körülmények, a szociális gondoskodás vonatkozásában is előbbre léptünk. MUSZKÁS OTTÓ: - így van. Gazdasági tevékenységünk fellendülésével párhuzamosan, céltudatos erőfeszítésekkel javítottuk dolgozóink munkakörülményeit. Létrehoztuk a szociális osztályt, megszerveztük az orvosi ellátást. Bővült tevékenységünk a dolgozók lakásügyeinek intézésében, gyerekeik óvodai, bölcsődei elhelyezésében, üdülésük szervezésében. Ami pedig a jövőt illeti? Elképzeléseink bőven akadnak. Feltétlenül előbbre szeretnénk lépni mind a nyomdatechnikai színvonal, mind az oldalterjedelmek növelésében. CSAKVÁRI JÁNOS: - Ami az üdültetés kérdését illeti, a következő a helyzet. A régebbi két bérelt — Miskolc- Tapolca és Balatonszéplak - és egy Balaton melletti saját üdülőnk a korábbi 800 fős dolgozói létszám megduplázódása miatt kevésnek bizonyult. Vállalati fejlesztési alapjaink szerencsére lehetővé tették, hogy telket vásároljunk, hogy bővítsük dolgozóink üdülő és pihenőhelyeit. Somlyószigeten már két éve áll öt faházunk. A telek egy részén ingyen telekrészeket juttatunk dolgozóinknak. Hatvan kilométerre, Vác és Aszód között alkotóháznak, kirándulóhelynek kitűnően megfelel az Ácsai kastély tizenkilenc szobája. Tizenhat holdas parkjában tökéletesen berendezett öt faház is áll már. Jászszentandrás hévízforrású strandja, faháza és campingtábora szintén kedvelt. XXX Nekem pedig nem marad más hátra, mint hogy ezúton köszönjem meg a beszélgetést s az elvtársak őszinteségét. LOVICSEK BÉLA — A Kárpátok lábától le egészen a Dunáig — ez az én „vadászterületem" — vallja Jozef Šturdík érdemes művész. Nem vadász, nem halász, művészként cserkészi be ezt a vidéket. Fegyver, horgászfelszerelés helyett rajztömböt cipel és a festéshez szükséges kellékeket. —- Gyermekkoromban megragadott a táj szépsége és azóta sem tudtam elszakadni tőle. A minap láthattuk őt a televízió képernyőjén. Hatvanadik születésnapján mutatók be a róla készült portréfilmet. Járta az erdőt, figyelmesen szemlélődött, hallgatta a madarak daséges a természet: a csendes, pihenő éppúgy, mint a vihartól ostorozott. Ám nemcsak ecsetól, krétával dicsőíti a természet szépségét Šturdík, hanem verseivel is. „Olyan vagy, mint a fa, olyan, mint a csillag, olyan, mint a virágzó bokor" — írja egyik költeményében. — Kedvelem a költészetet és a zenét is. E kettő jelenti számomra a kikapcsolódást, a festészet a hivatást — mondja. De van még egy szenvedélye: a lovaglás. Ez festészetében is szót kér. Dimbes-dombos monlát. így járja a Mátyusföldet, a Duna-ágakat, szigeteket immár évtizedek óta; olajfestményein, finom tónusú pasztelljein megelevenedik a bolyongásai során látott táj, annak szépségei. Széles látóhatár, tovavonuló felhők az égen, a magasban, a látóhatár peremén széttárt szárnyú madarak. Igen, ez a jellegzetes Sturdík-tájkép, egyszerű és hangulatos; tiszta költészet — színekben kifejezve. Művészetének legerőteljesebb ihletője a természet. Felkelőben vagy leáldozóban a nap, pirkadáskor mozdulatlan nyugalom, a méla alkonyaiban a látóhatár alján széles rajban a madársereg, a nádas fölé hajlik egy magános fa ága, a nyári szélben hajladozik a sás, szinte halljuk zizzenését, csodálatos melódiáját a természetnek, pedig krétával, ecsettel varázsolta elénk alkotója az alkonyati hangulatot. Sárgába, kékbe, szürkébe, pirosba vált át az égbolt, rajta felhőfoszlányok vagy a közelgő vihar sötétsége, szárazra szikkadt a fű, sárgállik a búzamező, nyár van, tikkasztóan forró nyár, vibrál a levegő. Egy másik képén a vihar előtti ködös égalja enyhén olvad bele a tágas látóhatár szürkeségébe és a zöldellő tótükör mozdulatlanságába. Amott már kitörőben a vihar, sötéten gomolyognak a felhők és fenyegetően örvénylő kékségük alatt riadtan menekülnek a kitárt szárnyú madarak. Az eget pásztázó felhőbarázdákból már kikandikál a nap, vihar után ismét kisüt, hogy sugaraival felszárítsa a fűszálakon az esőcseppeket. A művész elénk tárja: íme, egyaránt fenngóliai táj lankáján egy magános fához kikötött ló várja a gazdáját. — Mongóliái emlék, ottjártamkor sok ilyen lovas képet festettem. Igen szeretek lovagolni, ha tehetem, most is kijárok a lovardába és a terepre is. Láttuk lóháton a televízió portréfilmjében is. Szinte megfiatalodva ült a nyeregben, magabiztosan, lovaglótudásában bízva, képzett lovasként. — Ez is kell. A testmozgás. Ha felülök a ló hátára, elfelejtem a korom. De különben is, mi az hatvan esztendő?! Ereje teljében, alkotóképességének csúcsán ünnepelte jubileumát. MÉSZÁROS JÓZSEF 13
