A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-12 / 2. szám

Reggeli napfényben úszik a hajó, s a fedélzeti fürdőmedencébe habzó sugárban ömlik a tengervíz. Nézem a hőmérőt, amely már most 26 fokot mutat, ezért előrelátón behűtik az italokat a büfében, felkészülve az egésznapos hajóútra.

Az étterem hófehér terítékű asztalain fényes üvegkancsókbán aranysárga narancs- és vérpiros paradicsomlé. A reggelihez a panoráma üvegablakon át elénk tárja a tenger a napsugárban fénylő víz tükrét, s kelet felől feltűnnek Törökország kéklő ázsiai partjai. Amíg felérek a fedélzetre a fényképezőgépemmel, éppen eléri a hajó a Boszporusz északi bejáratát.

A hegyek közé ékelt tengerszoros kapuját valamikor erődítmények védték. Hajónk is mintha lelassítana, talán az egyre jobban szűkülő szoros és a növekvő forgalom miatt. Találkozunk olajszállító hajókkal, sokféle nemzetiségű úszó szállodákkal, ütöttkopott kereskedelmi hajókkal, majd egy török őrnaszád szirénája rikolt fel mellettünk. Minek -ez a lárma? Tiszteletben tartjuk a hajózás szabályait, tudomásul vettük, hogy török felségvizeken haladunk, bizonyítékul ott lengeti a szél a „Grúzia" árbocán Törökország zászlaját.

Az Európát Ázsiától elválasztó s a Fekete-tengert a Márványtengerrel összekötő Boszporusz stratégiai és kereskedelmi jelentősége a múlt század első felétől nő rohamosan. Azóta többször napirendre került az áthaladás kérdése a nemzetközi diplomácia tárgyalóasztalainál, amíg megkötötték a hajózásra vonatkozó fontos nemzetközi szerződéseket.

A vitorláshajók valamikor csigalassúsággal közlekedtek, vagy éppenséggel egyhelyben álltak, amíg fel nem kerekedett a kedvező szél, vagy jobb esetben kihasználták a tengeráramlatot, ha egy irányban haladtak vele. Előfordult a történelem során nemegyszer, különösen háborúk idején, hogy lezárták a szorost. Ma pedig a sok hajótól alig lehet mozdulni. A víz itt igen erősen áramlik, mintha egy hatalmas folyam hömpölyögne a felszínen a Földközi-tenger felé, mélyebben pedig az ellenkező irányba.

A Boszporusz magyarul ökörgázló. Nevét a görögöktől kapta, akik azért nevezték így, mert a szarvasmarha át tudta úszni.

Előttünk egyre szűkül a szoros, s csakhamar elérjük legkeskenyebb szakaszát, ahol a két part közötti távolság mindössze 660 méter. Itt ível át az Európát Ázsiával összekötő, több mint egy kilométer hosszú híd, rajta a magasban apró játékszereknek látszanak az áthaladó gépkocsik, autóbuszok.

A híd merész íve alatt kitárul a tengerszoros déli bejáratánál fekvő Isztambulnak, Európa egyik legszebb városának panorámája. Fenn a hegyoldalban hivalkodik a Hilton Szálló csupa üveg és márvány homlokzata, éles ellentétben az alacsonyabban épült iszlám dzsámi tűhegyű minaretjeivel. Az Aranyszarvöbölben a tengerjáró hajók

egész serege horgonyoz, köztük az ismert „Arany Orfeusz" luxushajó is. A kikötő felett mint bearanyozott hegyű lándzsák merednek fel az azúrkék égbe a Kék mecset minaretjei, míg az ázsiai parton ciprusok zöldjébe ágyazott villák tarkítják a hegyoldalakat. Elhajózunk a Top- Kapi szeráj, a szultánok egykori palotája mellett, majd újból szélesre tárul előttük a tenger, s elbúcsúzunk Isztambultól. Viszontlátásra! Majd visszafelé jövet kötünk ki és akkor ismerkedünk meg veled, „kelet gyöngyszeme".

Hajónk teljes gőzzel nekilendül a .Márvány-tengernek. A tűző napsütésben és rekkenő hőségben legkellemesebb a fedélzeti medence vizében.

Ebéd után a fölöttünk cikázó sirályokkal szórakozunk, amint röptűkben elkapják a feldobott kiflivéget. Nyugágyból nézem a tájat, amíg a „Grúzia" motorjai már a történelmi levegőt árasztó Dardanellák bejáratánál dolgoznak. A Márvány- és az Égeitengert összekötő, 65 km hosszú szoros legkeskenyebb részén Xerxesz perzsa uralkodó és hadvezér i. e. 480-ban hidat veretett, s így vonult a görögök ellen. A Dardanellák stratégiai jelentősége azóta sem csökkent, különösen az első világháborúban játszott nagy szerepet, amikor az angol—francia csapatok 1915-ben sikertelenül kísérelték meg birtokba vételét.

Csendben elhajózunk Csanakkale mellett, hogy ne zavarjuk a nyolcvanezer lakosú város délutáni álmát. A szieszta ideje ez, alig látni valami életet az utcákon. Innen egy „kőhajításnyira" fekszik az ókorban oly virágzó gazdaságáról ismert Trója. Az ottani augusztusi ünnepségekről már lekéstünk, és a stilizált falovat, a turisták kedvenc fotótémáját sem láthatjuk, mert sietünk a görög partok, Pireusz kikötője felé.

A hajózást itt is ugyanazok a nemzetközi egyezmények szabályozzák, mint a Boszporuszét, A bejáratokat itt is középkori erődítmények védték, s a történelmi csaták színhelyét hegyoldalnyi feliratok, mozaik képek és tűhegyű emlékművek jelzik. A török cirkálók és a víz alól éppen előttünk felmerülő tengeralattjárók innen sem hiányozhatnak.

Az afrikai szél tarajos hullámokat vet a vizen, s fölöttünk a szeptemberi égen fecskeraj vonul dél felé. Egy ideig megpihennek a hajó árbocán és a legfelsőbb fedélzet korlátján, majd felkerekednek, hogy valahol messze a következő hajón újból kifújják magukat, amíg partot nem érnek. Milyen kicsi a világ és milyen jó ilyen hosszú úton ismerősökkel találkozni.

DUSEK IMRE

ÉRZELMEKRŐL - TÖBBSZEMKÖZT

Az orvos-pszichológus szobájának ajtaján halk kopogás s egy újabb fiatal pár nyit be a lakájoson berendezett rendelőbe. Az orvosnő hellyel kínálja az érkezőket, aztán egy pillanatra a szemükbe pillant, hogy megkérdezze:

— Itt maradhat beszélgetésünkön az újságíró?

Különböző válaszok érkeznek a kérdésre: tanúk nélkül szeretnénk beszélgetni; írásban se ismerjenek ránk; nem, nem zavar bennünket...

A szoba előtt sűrűn ülnek a várakozók. Többnyire fiatal párok, de akadnak magányos fiúk meg lányok is.

Helyszín: a családvédelmi ifjúsági lélektani tanácsadó. Délután van, néhány perccel múlt négy óra.

§§§ Kati és Jóska a következő hónapra tűzték ki esküvőjüket, de szorongással tölti el őket, hogy az utóbbi napokban kissé zaklatottá vált viszonyuk. Már-már arra gondolnak, hogy visszalépnek.

Az orvosnő részletes „kórleletét" kér.

Percek alatt kiderül, hogy jó egy esztendeje ismerkedtek meg. Tulajdonképpen rögtön megszerették egymást, az időközben eltelt hónapok során egyikük sem járt mással. Mindketten a szüleiknél laknak, a fiú különösen tágas lakásban, önként adódott hát a megoldás, hogy Kati az esküvő után hozzájuk költözik. A bökkenő csupán abban van, hogy úgymond önkényesen, a szülők beleegyezése — sőt, megkérdezése — nélkül döntöttek így. Jóska egyszerűen közölte hozzátartozóival menyasszonya és saját döntését. Érthető módon indulatos családi felzúdulás támadt, aminek most Kfati és Jóska viszonya látja kárát.

Némileg csökkent az ellenállás, amikor Jóska végre bemutatta otthon Katit, mert a lány kedvező benyomást keltett. Pontosabban az ellenérzés enyhült, a sértődöttség — Jóska és szülei részéről egyaránt — nem.

Az orvosnő egy pillanatra magába mélyed, aztán enyhe szigorral megkérdezi:

— Ne haragudjon, fiatalember, egyszerűen nem értem, hogy ilyen, az egész család életére kiható elhatározás előtt miért nem mutatta be Katit a szüleinek, miért nem beszélték meg közösen az ügyet. Ügy tűnik, hogy nem „muszájból", hanem őszinte vonzalomból kötnek házasságot ...

Tulajdonképpen a fiú is így érezheti, mert tanácstalan hallgatás után kissé zavartan válaszol :

— Valóban kínos helyzet, ma már én is másképpen látom az egész dolgot. . . Meg olyan kispolgári íze van — szalad ki a száján a panasz.

— Maga sem ismeri Kati hozzáta rtozóit?- Csak futólag ... Néhányszor jártam náluk, leginkább olyankor, amikor Kati egyedül volt otthon. És szilveszterkor is Katiéknál rendeztük a házibulit.

— Nagyon jellegzetes ez az eset — véli az orvosnő az újságíró felé fordulva. — A torz helyzetnek általában a fiú az oka. A mai fiatalemberekben egyszerűen hamis kép él az úgynevezett kispolgári lónykérésről, az ünnepi ruháról, a virágcsokorról. És nem ismerik, vagy nem akarják ismerni a mai viselkedési normákat. Sok esetben nem tudnak különbséget tenniaz illem és a kispolgáriasság között. Gyakorta mindehhez még a félelem is hozzájárul. Előfordul, hogy nem biztosak szerelmükben, és attól tartanak, hogy ha a szülők ellenezni fogják a választást, könnyen meg is győzik őket igazukról.

Az orvosnő nyíltan, kertelés nélküj rákérdez a lényegre:- Szeretik egymást? Valóban csak ez a maguk okozta kellemetlen helyzet okozta a megingást?

Egyből, határozottan válaszolják: szeretik egymást, csak az otthoni problémák láttán elbátortalanodtak.- Akkor ne lépjenek vissza! - tanácsolja a pszichológusnő Katinak és Jóskának. — Vállalják a sértődött légkört, és próbálják enyhíteni.

És búcsúzóul az ajtóban még hozzáfűzi: tőlük függ, mikor fogadja be őket véglegesen a család.

§ § § Egy magas, fekete lány egyedül jött. Fél. Iszonyodik még a lehetőségtől is, hogy a vőlegénye alkoholista. Ö maga részeges apa mellett nőtt föl, így kislány korától szemtanúja volt anyja szenvedésének.

A fiúval egy délutáni táncmulatságon ismerkedtek meg. Rendes, helyes srác volt. Ha együtt szórakoztak valahol, aligalig ivott meg valamit, legföljebb egy pohár bort vagy egy-egy féldecit. Igaz, neki már ez sem volt rokonszenves, de nem akart szólni, nehogy ok nélkül magára haragítsa a legényt. Néhány hete megtartották az eljegyzést. Bőségesen volt étel, ital — és a fiú berúgott. Igaz, a hosszúra nyúlt est folyamán a többi vendég sem maradt el nagyon mögötte.

A lány számára azonban rettenetes volt az egész. Éjszaka nem aludt, másnap alaposan megszidta vőlegényét és őszintén megkérte újdonsült vőlegényét: mondja meg, ha szereti az italt, mert akkor amúgysem élnének jó házasságban. A fiú vállat vont és válaszképpen csak annyit mondott: mint az emberek általában, ő is megissza a magáét, de ennek semmi köze az alkoholizmushoz. Azóta bizonytalanságban él az orvosnővel szemben ülő húszéves lány.

— Lehetséges, hogy tényleg rémeket lát — vélekedik határozottan a pszichológusnő - hiszen elsősorban az otthon megélt taA SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN

§

EMBE1U

SORSOK

pasztalatai ébresztettek magában iszonyt az ittasság iránt, nempedig a vőlegényével kapcsolatos problémák. Ami pedig az eljegyzésen történt, az a legjobb családban is előfordulhat. Persze, az is lehet, hogy megalapozott aggályai vannak . . . Komoly akadálya lenne annak, hogy még az esküvő előtt együtt is fölkeressenek?

A „páciens" örömmel áll rá az ajánlatra. És a doktornő előjegyzési naptárába egy újabb dátum kerül.

§§§ Huszonöt év körüli fiatalember a következő. A menyasszonya már járt itt, most vele kíván beszélni a pszichológusnő. Az ok: a lány a fiatalember gyöngédségét hiányolja kettőjük kapcsolatában, „régies" szóval élve az udvarlást.

— Szereti a menyasszonyát? — tér egyenesen a tárgyra a tanácsadó vezetője.

— Hogy szeretem-e? Természetesen! De képtelen vagyok valami különlegeset mondani neki, vagy valami szép szavakkal elhalmozni. Egyszerűen megelégszem annyival, hogy jólesik együtt lennünk, minden olyan természetes közöttünk.

Az orvosnő a fiú gyerekkora felől érdeklődik.

— Nem volt nálunk semmi probléma. Bölcsődébe, óvodába, kisiskolás koromban pedig a napközibe jártam. Esténként tanultam meg játszottam.

— Egyedül?

— Többnyire igen. Apám is, anyám is esti iskolába jártak, nekik is bőven volt tanulnivalójuk. Legföljebb a srácokkal játszottam az udvaron.

Higgadt, jóindulatú tanács az útravafó:

— Próbálja meg önmagában is elemezni azt az érzést, amiért jólesik együtt lennie a menyasszonyával, és kíséreljen meg erről beszélni is neki. Olvasson verseket, romantikus regényeket.

Amikor becsukódik az ajtó és néhány percre egyedül maradunk, az orvosnő — mintegy tanulságképpen — leszögezi: felnőtt egy nemzedék, és közülük sokan a mindig elfoglalt szülőktől keveset tanult meg az érzelmi életből. Felnőtt korban lehet ezt pótolni, de az érzelmek ilyen „iskolájának" szerencsésebb esetben egy, rosszabb esetben két vagy még több ember látja kárát.

17