A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-26 / 17. szám
Még most is hallom a sírást. Megszületett a gyermek, a Cseszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. Hatvannégyet írtak. Ősz volt, és minden az elmúlásra emlékeztetett. Nem sokan állták körül a bölcsőt, néhány életre hívó, a születésében segédkező bába, akik talán maguk sem hittek a világra jött gyermek életrevalóságában, önmagát is megtartani képes erejében. A sirás a szegényes körülményeknek szólt, a biztos szülő hiányának, a sehová nem tartozás hangulatrontó tényének. Mindez egy-két évig tartott csupán. Aztán a megszületett gyermek pártfogóra talált a CSEMADOK Központi Bizottságában, majd később a Kulturális Minisztériumban. Néhány szövetkezet és állami gazdaság is segítségére sietett az újszülöttnek, és jó szívvel, az adakozás lélekmelegével akarta, hogy erősödjék a gyermek. Egy-egy három napig tartó összejövetelen élelmezték az énekkar tagjait köszönömért, ügyszeretetből. Kísérni kellett volna akkor Gyurcsó Istvánt, a CSMTKÉ Titkárát, aki lobogva, lelkesedve elfeledkezett arról, hogy költő, ajtókon kopogtatott és kért. Nem magának, egy nagy éneklő közösségnek, amely fegyelmezetten vállalta és viselte a kezdeti nehézségeket. Költő titkárával együtt hirdette, s a megzenésítés után énekelte is Gyurcsó István versszövegét, „Dalolj szívem, zengjen a szó, dalra a szív a biztató. Dalra figyel kelet, nyugat, verjünk, ha kell, dalból hidat." Mit ért volna persze az életrehívók igyekezete legkiválóbb dalos tanítóink elszántsága nélkül. Több mint százan jelentkeztek az énekkarba Dél-Szlovákia falvaibái, városaiból, s nem számított a távolság, a családi gondok, kezdetben néhol a munkahelyi meg nem értés. A több mint száz ember rögtön egy akaraton volt abban, hogy ha már megszülettek, világra segítették őket, akkor meg kell maradniuk mindenáron, még a szabad idő és az egyéni kedvtelések árán is. Sőt, eleinte még a saját költségen történő utazások árán is a gyakorló összejövetelekre. Valamennyien tudták, mi a tét és mi a jelentősége itthon egy ilyen nagy, pedagógusokat egyesítő és tömörítő énekkar munkájának. Kovásza lehet születése pillanatától a szlovákiai magyar kórusmozgalomnak. Újabb és újabb énekkarokat hívhat életre, karvezetőket nevelhet, buzdíthat, ösztönözhet. Fegyelmezettségből, felelősségtudatból az énekkar már kezdetben kitűnőre vizsgázott. Szorgalomból, akarásból sem volt hiány. Kedvvel dolgoztak, tanultak, és akármilyen kemény volt is a próba, soha nem unták, amit csináltak. Magam is ott jártam az énekkar bölcsője körül, a kezdeti összejövetelek és szereplések színhelyén, rám is átragadt az éneklő közösség lelkesedésének tüze. Ahogy biztatták, segítették egymást. Ahogy ők maguk is fejlesztették intonálló készségüket, a tiszta hangzást, a szólamok kiegyensúlyozottságát. Ahogy okosan és célravezetőén rávezették egymást a kottaolvasásra. Száz magyar tanító engem is a daloló kedvével és határtalan akarásával ejtett rabul. Meg nem is titkolt szándékával. A szlovákiai magyar dalkultúra reprezentánsa akart lenni születése pillanatától. S e cél elérésébe beleadott ki-ki minden tőle telhetőt. Nem véletlen, hogy az énekkar a megalakulását követő esztendőben, 1965-ben már a budapesti Zeneakadémia hangversenytermében szerepel közösen a Vasas Szakszervezetek Központi Művészegyüttesének Énekkarával. S a gyors és biztató fejlődésen maga Kodály Zoltán csodálkozik a legjobban. Az ősz hajú, rokonszenves zeneszerző és zenepedagógus a hangverseny után előbb jól megnézte közelebbről is az énekkar tagjait, és csak azután mondta: „Nektek nagyon kell akarnotok, hogy így tudtok..." És Janda Iván vezető karnagyhoz fordult a kérésével: „Mondd, hogy lehet levelező hallgatókból vagy távénekesekből, ahogy nálatok mondják, ilyen szép, eggyéforrott dallamot csiholni?" A Mester nem várt a válaszra. Első mondatával már válaszolt magának. Nagyon kell akarniuk azoknak, akik így tudnak. Kisebbségi sorsban az akarásnak, a többet tudásnak döntő szerepe van. Azt akarom, akarjuk, hogy mások is lássanak, vegyenek észre bennünket itthon és a világban. Azt akarjuk, hogy mások is becsüljék, amit csinálunk. Áorilis végén ünnepli az énekkar megalakulásának tizenötödik évfordulóját. És egy tizenöt éves énekkarnak már múltja van. Története van. Vezetőinek és tagjainak emlékei vannak. A karnagyok (Janda Iván és Vass Lajos) most elmondhatnák, megérte a sok fáradságos és szívós munkát, az énekkar ösztönzően hat a csehszlovákiai magvar kórusmozgalomra, jól illeszkedik az orszáa kórusmozqalmának egészébe, a ió nevű cseh, morva és szlovák énekkarok méltó partnere, hazai kórusmozgalmunk élvonalába küzdötte föl magát, s megalakulásának hetedik esztendeiében már telies mértékben élvezi a Kulturális Minisztérium bizalmát. Az írnrszáai, corki Nemzetközi Kórusfesztiválon a CSMTKÉ kéoviseli a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kórusmozgalmát. Anaüán keresztül iön-megv a levél. A hetekig tartó angol postássztrájk miatt késnek a női kar kötelező számai. A vezetőség már le akarja mondani a szereplést, de a nők nem engednek. Egész éjszaka tanulják a szólamot, s reggelig „összeáll a zeneileg s ritmikailaq oly nehéz négyszólamú mű". Írországban már csak fel kell mondani. Nagyon erős mezőnyben, nagy múltú ellenfelekkel meamérkőzve a doboaó legfelső fokáért, az Aranyserlegért. Hét évvel az alakulás után nemzetközi avőzelem. első díi a női kar s negyedik dij a veqyeskar birtokában. Vaion Corkban ki mondta, ismételte boldog karnagyoknak és az egész éneklő közösségnek Kodály már idézett szavait. Nektek naqvon kell akarnotok, hogy íav tudtok ... — Corkban. a röptéren — emlékezik Viczay Pál, az énekkar akkori titkára hazafelé tartva, az osztrák kórus tagjaival vártunk a renülőaépre. Egyszercsak énekszótól lett hangos a váróterem. Először a mieink zendítettek rá, aztán az osztrákok. Végül együtt énekeltünk németül és magyarul. Ennyi az előzménye, hogy hetvenhatban meghívót kaptunk Ausztriába! — Hasonló történt a finnekkel — folytatja az emlékezést Dunajský Géza, az énekkar alapító tagja. — Persze itt a két rokon nép érzése is szerepet játszott. Hatvannyolc decemberében a Bartók Béla Nemzetközi Kórusfesztiválon közös folyosón laktunk. A következő évben már országukban üdvözöltek bennünket. Kodály Esti dalát énekelték érkezésünk tiszteletére. Folytatni lehetne az emlékezést másokkal. Vezetőkkel és énekkari tagokkal, hiszen a hazai szereplésen kívül külföldi fellépéseik is voltak szép számmal. Lengyelország, NDK, Bulgária a már említetteken kívül. El tudják képzelni, mit éreztek, amikor 12
