A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-12 / 15. szám
val hangsúlyozza ki, de egyéb ötlete nemigen akad. Nem csoda, hogy a színészek sem találják helyüket a darabban. Bugár Béla ugyan teljes tehetségét latba vetve, fegyelmezetten vállalja Boháčik figuráját, de hiába követ el minden tőle telhetőt, egyénisége nehezen találkozik a főhős jellegtelenül megírt figurájával. Nehéz érdemlegeset írni a többi színészről is, mert nem sok lehetőséget kaptak a játékra, a művészi alkotásra. Említésre méltó alakítást talán csak Ferenczy Anna és Tumer Zsigmond nyújt, akik rövid szerepeik ellenére hitelesen keltik életre Boháčik feleségének és apjának figuráját, míg Bugár Gáspár túlságosan harsány színekkel komédiázik Pohánka szerepében. A többi szerepet Holocsy István, Mák Ildikó, Lőrinci Margit, Udvardy Anna, Tóth László, Ropog József, Fazekas Imre és Rozsár József játsszák a nem éppen szerencsés csillagzat alatt fogant előadás színvonalához, hangulatához „illő" rutinnal. Kudarc lenne hát az Egyedül bemutatója? Ezt így túlságosan szigorú megfogalmazásnak tartom. Úgy érzem, inkább a téma kínálta lehetőség nőtt magasabbra a megvalósítás mikéntjénél, a színház magával ragadó hatásosságánál. Egy tanulságot azonban mindenképpen kínál a komáromi társulat legutóbbi bemutatója. Azt, hogy nem a darabban felvetett téma, hanem az előadások színvonala határozza meg a közönség rokonszenvét, s egy tájoló színháznak a kőszínházi társulatnál is nagyobb szüksége van a publikum támogatására. Ebből pedig rögtön egy másik tanulság is ered. Hogy fából még a színház varázsa sem tud vaskarikát csinálni! MIKLÓSI PÉTER Foto: Nagy László Stefan martin sokol: egyedül . a magyar TERÜLETI SZÍNHÁZ KOMÁROMI (KOMÁRNO) EGYÜTTESÉNEK BEMUTATÓJA SZÍNHÁZ ÉS PUBLIKUM így nem is illeszkednek elléggé szervesen o színmű egészébe. Ezért a történet is és a jellemek ábrázolása 'is megreked valahol o félúton. Kár pedig, mert a téma önmagában izgalmasnak tűnik s joggal tarthatna igényt a közönség érdeklődésére. Az előadást vendégként Mikulás Fehér, a trnavai Gyermek és Ifjúsági Színház rendezője állította színpadra. Sajnos, a darab írói gyöngéit ő sem tudta semlegesíteni. A színműben csak itt-ott talált igazi fogódzót, ölök a Szakszervezetek Házának nézőterén és mert a színpadon játszódó cselekmény, a bemutató előadás egész hangulata valahogy nem tudja tartósan lekötni figyelmemet, hót tűnődöm. Ilyenkor sok minden eszébe jut az embernek. Például az, hogy o MATESZ tulajdonképpen az ország legnagyobb hatósugarú teátruma. Két együttese van, mindkettő szüntelenül járja a vidéket és a Csallóköztől a Bodrogközig eljut mindenhová, ahol azt a játéklehetőségek megengedik. A komáromi együttes és a kassai (Košice) Thália egy-egy évadban - tudomásom szerint — félezernél is több színielőadást tart a nézők ezrei, tízezrei előtt. Az Egyedül az idei évad ötödik és színházunk történetének 193. bemutatója... Eddig jutok rakoncátlankodó székét, de a dramaturgiai választást sem dicséri különösebben. Mert alapgondolatában hiába közelálló e téma a komáromi színház közönsége számára is, ha a színpad nem telítődik meg élettel, ha - a darab írói gyöngéi révén - nem szikrázik föl a konfliktus és nem is hat a közvetlen példa erejével a nézőre. így a színházban töltött este, legalábbis ezúttal, aligha jelent majd igazi ünnepet a publikum számára a szürke hétköznapok sorában. Miben rejlenek hát a darabnak, s ennek révén az előadásnak is a buktatói? Elsősorban a valószínűtlen és erőtlen helyzetteremtésben. Nincs eleven kapcsolat a szereplők között, így hót a színpad és a nézőtér között is csak hellyel-közzel alakul ki a kölcsönös áramkör. Az írói szándékot Beteljesülőben Boháčik emberi drámája gondolataim sorjázásában, amikor rádöbbbenek: ez az újonnan műsorra tűzött darab lényegében abban a szerencsés helyzetben van, hogy számára már eleve előlegezett a siker lehetősége! Azoknak az életéről szól, akiknek a MATESZ játszani fogja, az életet adó föld megműveléséhez szokott falusiakról. És aki írta a színművet: Štefan Martin Sokol is jól ismeri ezt a világot, hiszen - saját vallomása szerint - őt is a falu indította útnak s ezért íróvá válva is ebben a közegben mozog a legotthonosabban. Az „Egyedül” története: a szövetkezetből kizárt s ezzel az egyéni önérzetében sértett Boháčik emberi drámája is valós eseményt elevenít meg, természetesen csupán alapképletében, hiszen a cselekmény kibontakoztatása már az írói fantázia dolga. Nyilvánvaló, hogy Š. M. Sokol, ez a falusi élet problémáit szemlélő szerző a bekerített meg nem értés, a rosszindulat, a nemzedéki ellentétek és a paraszti gondolkodásmód tisztulásának drámáját akarta megírni; ám tisztességtelen önáltatás lenne elkendőzni, hogy elképzelése többé-kevésbé csupán nemes szándék maradt. A nyílt igazsághoz tartozik, hogy ez a fakó párbeszédekkel teli darab egyszerűen nem jó, ami bizony nehéz helyzet elé állítja a rendezőt $ főképpen a színéMák Ildikó és Holocsy István az előadás egyik jelenetében inkább csak megsejteni lehet, mintsem a figurákkal együtt átélni. Pedig régi alapszabály, hogy a jó dráma emberekről vagy az emberi állapotokról szól; a jó dokumentumjáték pedig esetekről, amelyeken át a problémák lényegébe s az emberi lélek mélységeibe pillanthatunk. A felvetett mondanivaló így tisztul meg a közhelyektől és így válik őszintévé, igazzá, konkréttá. Sokol ellenben csak érzelmi szemszögből közelíti meg témáját és így - a mélyre ásás kínálkozó lehetősége helyett — pusztán érintőlegesen jelzi a problémát. A dráma kicsúcsosodásához (a főhős öngyilkosságához) vezető logikai lépcsőzet hiányában a lélektani motiváció vázlatát keltő összekötő kapocs sincs meg a szerzői szándék és a színpadi történés között. Kusza összevisszáságban kavarognak az itt és most, illetve a múltban játT szódó jelenetek, ami talán még a modern színházi törekvések ismeretében nem is lenne baj, csakhogy - épp az imént hiányolt logikai felépítés híján - ezek a látomások semmivel sem lendítek előre a cselekményt s Bugár Béla és Turner Zsigmond párbeszéde így a színészekhez hasonlóan, ő is többet vergődik, mint alkot a színpadon. Vizuálisan, Platzner Tibor ötletes szimbólumként ható díszletére támaszkodva, megpróbálta kifejezőbbé tenni a magángazdaként vergődő, emberi önérzetében sértett Boháčik egyéni tragédiájának beteljesedését, de a játék ritmusát nem sikerült fölgyorsítania és így az egész cselekmény lassú és vontatott maradt. A látomásszerűen megelevenedő jeleneteket a mikrorealizmus stílusban játszatja és a reflektorok - sajnos — pontatlan fényhatósai-18
