A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-29 / 13. szám

Pár szó az

EGY HÓNAP EGY KÖNYV

mozgalomról

Bárhogyan is forgatom, nem tudok jobb módszert elképzelni az emberek kiművelésére, mint azt, amely jó könyvek segítségével történik. A könyv változatlanul a kultúra és a civilizáció fejlesztésének és terjesztésének fő eszköze, és minden más módszer támasza, amelyből minden más erő kiindul és amelybe visszatér. Az emberi kultúra és civilizáció sorsa elválaszthatatlan az írásétól, s a könyv nemcsak eszköze, hanem feltétele is a fejlődésnek, sőt tükre annak, olyannyira, hogy egyfelől a könyv, másfelől a kultúra és civilizáció sorsa is közös ütemben alakul. A nagy antik könyvtárak — az alexandriai és a pergomoni könyvtár - pusztulása, az ellenreformáció könyvégetései, a fasizmusok könyvmáglyái és könyvzúzdái, a világháborús könyvtár- és könyvpusztulások jelzik ennek az egysorsnak sötét, negatív oldalát, s egy sor nagy ókori kultúra írásjeleinek és nyelvének megfejtése, megtalált könyvtáraik anyagának földolgozása és kultúrájuk-civilizációjuk megismerése bizonyítja a ragyogó, a vigasztaló, a pozitív oldalt. Mi sem bizonyítja ékesebben a könyv hatalmas, nemegyszer önmaga fölé növő funkcióját, mint két kiragadott példa. Az egyik: Heinrich Schleimann, a múlt századi régészet nagy német alakja, úgy tárta föl a maga idején mesebelinek tartott Tróját és bukkant a szintén mesebelinek tekintett krétai Minósz-palota romjaira - ő még csak nyomokban! - hogy komolyan vette, hogy szószerint vette a két nagy homéroszi hősköltemény, az Iliász és az Odüsszeia szavait, földrajzi és művelődéstörténeti odatait, s az eredmény, a megtalált és föltárt Trója egyszerre igazolta mindkettőjüket: Schliemannt és Homéroszt. A másik: Harriet Beecher-Stowe regénye, a Tamás bátya kunyhóia fontos ösztönző szerepet játszott az amerikai rabszolga-fölszabadítás történetében.

Ezek persze a könyv nagy, látványos, ünnepi pillanatai. Még csak nem is a legfontosabbak. Mérhetetlenül drágábbak ezeknél azok a könyv-hétköznapok, amelyeken az írás csöndben, tanuló-, olvasó-, dolgozószobák csöndjében, kerti padokon, nyaralókban, utazó emberek kezében fejti ki szellem- és léleképitő hatását.

— Na és a rádió, televízió és a film? — kérdezik erre sokan, felnőttek és gyermekek. - Az semmi?

— Nem semmi — mondom én erre, de megismétlem, amit az imént mondtam: - minden, ami ezekben jó, a könyvek, az írott szó píilérzetére épül és azt emeli tovább, hogy ott is csapódjon le újra. Főleg azért, mert a rádió, a televízió és a film a legjobb esetben is csak futó és gyorsan halványodó élményt nyújt. Eszközeinél és természeténél fogva nem lehet tartós egyikük hatása sem: mind a saját betáplált irama szerint fut, s ez a tempó nem a befogadóé, hanem a műsor készítőjéé, amelylyel hol tud, hol nem fűd lépést tartani a címzett: a néző vagy a hallgató. Egyik tömegkommunikációs eszköz sem tér azonban vissza egy-egy, fölvetett problémához vogy részlethez, nem lehet leállítani, hogy a műsorok egyes mozzanatain eltöprengjük vagy hogy kedvünkre gyönyörködjünk bennük.

Nem mondom, persze, hogy a rádió és a televízió nem jó, sőt kitűnő dolog a maga helyén, hiszen olyat ad, amire a könyv nem képes: adja a vizuális vagy audiális élményt, vagy mind a kettőt, amit a könyv például nem ad meg. Mindenekfölött pedig adja a közvetlenség, a közvetlen jelentét illúzióját. Más szóval mindkettő, de főleg az utóbbi, a televízió és a film ablak a mai világra, főleg annak jelenére és közelmúltjára, s mint ilyen, oktatási segédeszköznek sem elvetendő.

De meg kell ezt támogatni, elsősorban könyvekkel alápillérezni, szövegekkel, amelyekhez visszatérhetünk, amelyeket letehetünk és megint fölvehetünk, amelyek fölött akár el is bóbiskolhatunk, mégsem történik semmi baj, mert megvárják ébredésünket. Szövegekkel, amiket elfelejthetünk és újra megtanulhatunk. Könyvekkel, amiket akár tizszer-hússzor is elolvashatunk életünkben, s mindig kedvesek, hervadhatatlanok és elnyűhetetlenek maradnak, minden olvasásuk során más arcukkal fordulnak felénk, s minden arcuk szép és izgató.

^ könyvek a teljes emberi univerzumot közvetítik, hossz- és keresztmetszeteiben, s ez lényeges különbség a könyv és az audiovizuális eszközök lehetőségei között. Könyvtáramban egy átfogó szoba-cserebere során egymás mellé került hét könyv: a Peterson-Moeutfort—Hollom szerzőhórmas kitűnő munkája, az Európa madarai, aztán a Jávorka-Csapody-féle Erdő-mező virágai, László Gyula A „kettős honfoglalás“-a, továbbá A szépség szive, című régi kínai esztétikai írásgyűjtemény, aztán Irodalmi élet Oroszországban címmel egy éles fénycsóva a XIX. század eleji orosz kormányzat sötét irodalompolitikájába, hiteles szövegeken ót, aztán a Munkatörvénykönyv, továbbá egy prágai útikönyv, s végül egy szintén hasznos mű, Csider Tibor és Kránitz Istvánné Gyógyító testmozgás című könyve, hogy csak néhányat említsek annak jelzésére, hogy egy-egy magánkönyvtárban hány különböző irányba találunk eligazítást, s hogy ezek nemcsak elméleti, hanem gyakorlati útmutatók is, hiszen melyik család ne venné hasznát ezek közül a gyógytestnevelési szokkönyvnek és a Munkatörvénykönyvnek (ezt, amíg meg nem vásároltam, többször is kölcsön kellett kérnem) de kit ne érdekelne a mindnyájunkat körülölelő növény- és madárvilág, ha pedig Prágában járunk, ki ne volna kiváncsi a csodálatos város építészeti, történelmi és művelődéstörténeti titkaira - tehát a város testén túl a lelkére is?

Arról van itt szó, hogy aki nemcsak nézni, hanem látni és

K0NCS01 LÁSZLÓ

érteni is akarja az őt körülvevő világot, annak a könyv nélkülözhetetlen segédeszköze: nemcsak gyönyörűségek forrósa, mint a vers vagy a művészi próza, hanem eligazítója, útmutatója is, a leggyakorlatibb kérdésekig, mint a jog, a mesterségek és hivatások, az utazás, az ember egészségügyi gondjai, és így tovább, és így tovább.

Egyrészt az elmondottak miatt, másrészt a mi sajátos helyzetünkből kinidulva javasoltam tavaly a Hét című lapban egy mozgalmat, amelynek címe és tartalma egy és ugyanaz: Egy

hónap - egy könyv. Belső indokaim, röviden, a következők:

A csehszlovák magyar gyermekek műveltségi hagyományai és szociális támasztékai különböző történelmi okokból nem elég erősek ahoz, hogy emelkedésüket a szükséges mértékben biztosítsák. Az iskolák, bármily színvonalasak legyenek is, nem bírják pótolni a környezet hiányait. A könyvterjesztés és olvasóvá nevelés eddigi módszereivel lényeges fejlődést elérni mór nem lehet, noha itt forradalmi ugrásra van szükség. A könyv minden kérdésben eligazít, vagyis mindenkinek szüksége van rá, bármi legyen a hivatása vagy mestersége. Célunk a harmonikusan fejlett, széles látókörű, magas lelki, szellemi és erkölcsi színvonalon élő, dolgozó és szórakozó szocialista embertípus fölnevelése, márpedig ez állandó művelődés — szerves magánkönyvtár-épités t nélkül nem sikerülhet, s a könyvtárépítést a gyermek kicsi korában kell kezdeni, részben a szülő, részben a pedagógus irányításával, de — és hadd hangsúlyozzam ezt külön, a legnagyobb nyomatékkai- szigorúan önkéntes alapon, nem kényszer alatt, hanem a lehetőségek szüntelen fölkinálása útján. Ha oz olvasás a gyermek állandó szükségletévé válik, a könyvek nagy arányban átveszik az aktató és a nevelő szerepét, a gyermek ismeretanyaga és látóköre rohamosan tágul, szókincse, fogalomkincse és kifejezőkészsége napról napra gazdagodik - általában elmondhatjuk, hogy oz olvasás forradalmasítja a gyermek szellemi fejlődését, s ebből már az iskola is csak hasznot húz, hiszen az igényeket rohamosan növelheti. (Ezt egyébként eddigi — kamara jellegű, kísérleti - tapasztalataink is igazolják). A könyvek ajánlásában, a konzultációkban s a mozgalom eredményeinek értékelésében nemcsak a magyar szakos nevelőnek, hanem minden pedagógusnak, még a tornásznák vagy a műhelymunka vezetőjének is részt kell vennie- fenti példáim is ezt bizonyítják. A gyermek érdeklődése szüntelenül változik, ezért elméletileg valószínűsíthető, hogy alap- és középiskolai (szakiskolai) tanulmányai alatt minden gyermek olyan kis magánkönyvtárat épít ki magának, amelyben a legkülönbözőbb szellemi és szakmai területek alapművei ott lesznek. Az olvasás szeretete ellensúlyozza, sőt jórészt kiszorítja a televízió kedvezőtlen hatásait, s fölfokozza és tartósítja o kedvező impulzusokat. A világ- a munka is - egyre bonyolultabbá és nyitottabbá válik, oz élet minden területén a minőség szempontja kerül az értekelés előterébe, s az ilyen értékgyarapítás elképzelhetetlen az ember erkölcsi, szellemi és lelki értékeinek növelése — -tehát az olvasás és művelődés nélkül. Aki azt gondolja, hogy ma és még inkább a jövőben gyermekeink felnőtté válása idején elég lesz a tapasztalatok szóbeli, vagy legjobb esetben iskolai átadása, végzetesen téved, és gyermekeinek okoz jóvátehetetlen károkat.

A mozgalom még fiatal, kezdetei szerények, de magam nyugodt vagyok, mert nem a mának, vagy ennek az évnek, hanem a jövőnek szól, s tudom, hogy mind többen és többen föl fogják ismerni a benne rejlő lehetőségeket, funkciókat és célokat, s cselekedni is fognak győzelemre vitele érdekében. Kérem is hozzá minden szülő, nevelő — és gyermek megértését s a részvételt a mozgalomban.

14