A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-22 / 12. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA gon készültek. A leggyakoribb díszítőelemek az edények vállrészén körbefutó sűrű, többsoros hullámvonal-kötegek, az edények testén körbefutó egysoros spirálminta, a perem alatt körben bevagdosott ferde rovátkák, valamint az ún. „fogaskerék"-minta, amely sűrűn egymás mellett benyomkodott apró téglalapocskákból áll. A vastárgyak közül egy plasztikus dudorokkal díszített gömb alakú köpüs vasbuzogány érdemli a legnagyobb figyelmet. Előüstök" hiánya inkább a szlávok felé billenti a mérleg nyelvét. Ezt látszanak alátámasztani a helynévanyagban található korai szláv eredetű elnevezések is. Mindezek a közvetett adatok azonban inkább csak lehetővé teszik, semmint bizonyítják e feltevésünket. Néhány jelenség arra int bennünket, hogy egy másik értelmezés is lehetséges. Mielőtt erre rátérnénk, tegyünk egy kis kitérőt és ismerkedjünk meg az ún. „fenékbélyegekkel". Ezek az edények alján található plaszti• • termelés megszűnésével és a specializált fazekasközpontok kialakulásával. Ez a munkamegosztás magasabb szintjét jelentette, és voltaképp a középkori fazekasság kezdetét jelzi. Eltűnésük oka tehát nem a gyorsan forgó korong bevezetése, hanem az ezzel összefüggő centralizált termelés térhódítása. Az egyik baracai fenékbélyegen egy stilizált emberi alakot látunk két oldalán feltartott kezekkel, ún. áldásosztó pózban. Ilyen ábrázolás gyakori az ős• • RÉGÉSZÉT! LELETEK GOMORBEN és későbbi műveltségünk nem egy vonása formálódott itt. A példák önkényesek és közvetlen összevetésre nem alkalmasak. Hiszen az első két párhuzamtól fenékbélyegünket másfél ezer év és kilométerek ezrei választják el.. Bizonyos azonban, hogy ez a fajta ábrázolás elterjedt és kedvelt volt főleg a délorosz steppvidéken, és a képi megjelenítés mögött meghúzódó szellemi hagyományok fenékbélyegünk készítöit-használóit is éppen oda kötik, ha egyelőre A régész ásójával a földet vallatja, múltunk föld alatt rejtőzködő emlékeit. Eközben tárgyakat talál, összefüggéseket figyel meg. Munkájának azonban ez csak egy része. Egy-egy tárgy több holt emléknél — maga a megkövesült, tárgyiasult történelem. A régész másik fő feladata, hogy az előkerült tárgyakat újra „megszólaltassa", s mintegy életet lehelve beléjük, felrajzolja azt a tárgyi és széllemi valóságot, amelynek egykoron szerves részei voltak. Ez nem mindig könnyű feladat. Baracától délre a hasonnevű patak árteréből kiemelkedő alacsony dombháton szántás után edénytöredékek százait szedheti fel az érdeklődő. Ezek közül a • legrégebbieknek anyaga, formája, díszítése azt bizonyítja, hogy már a csiszolt kőkorszakban éltek itt emberek, de megtaláljuk a kelták, a római kor germán népeinek, majd a szlávoknak a nyomait, csakúgy, mint az Árpádkori település lakóiét. A település intenzitása a római korban (i. n. 1-4. század) és az Árpádkerült még egy vaskés és egy kis üvegfejjel ellátott bronztű is. Minden régészeti leletanyag esetében elsőrendű fontosságú a keltezés kérdése. Esetünkben a kerámiaanyag keletkezése a fentebb említett díszítőelemek, technológiai fogások és formai jegyek alapján zömmel a 11. századba tehető, egyes darabok valószínűleg a 10. és a 12. században készültek. A buzogány itteni megjelenését a régebbi kutatás az 1241-es tatárjárást megelőző nagy kun betelepüléssel hozta kapcsolatba, rámutatva arra, hogy a „buzogány" szavunk maga is kun eredetű. Utóbb Kovács László figyelmeztetett, hogy a közép-európai vas-buzogányfejek egy része megelőzi a kun betelepülést, és valószínűleg egy korábban megtelepült harcos keleti néptöredékkel hozható kapcsolatba. Ez lehetett besenyő, kazár, kun vagy más népcsoport is. Egyrészt a kísérő leletek időrendje, másrészt a felvázolt lehetőség miatt úgy vélem, nem lehet mereven elzárkózni egy ilyen, viszonylag korai kus díszek nálunk a kései avarkorban jelennek meg, és használatuk töretlen a gyorsan forgó korong bevezetéséig, tehát a 13. század végéig. Többnyire geometrikus, illetve geometrikus jellegű motívumokat adnak vissza (kör, kereszt, négyzet és ezek kombinációi). Értelmezésük régi vitatémája a kutatásnak. A vita két alapkérdés körül forog. €lőször, hogy hogyan, másodszor pedig, hogy miért kerültek az edények aljára? Nincs arra mód, hogy részletesen kifejtsük az egész problémakört. Elégedjünk meg azzal, hogy az első kérdés egy technológiai problémát rejt magában és a mi szempontunkból most kevésbé lényeges. A „miért"-re adandó válasz már tudati jelenség felderítését és magyarázatát feltételezi. Ennek nehézségéből következően megoszlanak a vélemények. Van. aki tulajdonjegynek tekinti, s van, aki mesterjegyként értelmezi őket, mások a tulajdonviszonyok jelölését sejtették benne, megint mások szerint mágikus célzattal kerültek az edények fenekére. korban és az ókori civilizációkban is, de előfordul egy 9. századi szláv szíjvégen, sőt a recens népművészeti anyagban (pl. szuszékokon) is. Védő, bajelhárító funkciót tulajdonítanak neki, esetünkben valószínűleg az edény tartalmát volt hivatott védeni. A másik fenékbélyeg egy figurális kompozíciót ábrázol: szarvat viselő, mellső lábait előrevető, ugró állatot, hátán hosszúcsőrű madárral. Az ábrázolás feltehetően előkép után készült, hasonló ábrázolás fenékbélyegen nem ismeretes. A fentebb vázolt értelmezési lehetőségek közül a mágikus, kultikus funkció a legvalószínűbb. Ha fenékbélyegen nincs is párhuzama, rokon ábrázolások szép számmal akadnak. Közös jellemzőjük, hogy mind a kelet-európai térségből származik, ahol az ilyen jellegű ábrázolások hosszú időn át elterjedtek voltak a steppén. Néhány példa. Az i. e. 5—3. században keltezett ún. „Poluj torkolati műveltség" egy csontfaragványán hasonló jelenetet látunk. Az Ob csak kérdőjelekkel is, ehhez a területhez. Idézzük most fel, amit korábban a buzogány kapcsán mondottunk, és idézzük Győrffy Györgyöt: „Talán ki lehetne tapogatni egy olyan kisebb keleties etnikai csoportot, amelyet a beköltözött szlávok palócnak mondtak. Ez a népcsoport semmiképpen sem lehetett nagy, mert akkor a 13. századi oklevelekben nyoma lenne." A fentebb elmondottakat magam sem tekintem többnek egy reményteljes nyomnál, amelyen azonban el lehet indulni. Érdembeli állásfoglaláshoz további kutatások szükségesek. Ezek során nem kizárt, hogy egy ilyen keleties csoportot esetleg ki tudnánk mutatni. Ámde: még hogyha a palóc néprajzi csoport valóban egy feltételezett keleti töredék szlávok által történt elnevezése (polovec) révén kapta is a nevét, és mi ezt a töredéket régészetileg ki is tudnánk mutatni, a néprajzi forrásokból korban (11—13. sz.) volt a legnagyobb kiterjedésű. A kutatás kis méretei miatt településnyomokat alig tudtunk megfigyelni, csupán egy szabálytalan formájú átégett tűzhely (?) maradványa került elő, közvetlen környékén gazdag emlékanyaggal. A leletanyag zömét kerámiatöredékek és kisebb számban vastárgyak képezik. A töredékekből egy kis bögre és egy nagyobb fazék egészíthető ki. A többi töredék is fazékformájú edényekből származik. Kivétel nélkül kézikoronkeltezés lehetőségétől. A vaskés önmagában nem keltezhető, párhuzamai már a római kortól előfordulnak. Az egykor itt lakók etnikai hovatartozását illetően el kell mondanunk, hogy a kora-középkori régészeti emlékanyag nagyon egységes képet mutat egész Közép-Európában. A kerámiaanyagot nézve sem lehet egyértelműen dönteni. A korabeli települések egy részén található és a magyar etnikum sajátjának tartott ún. „cserép-Úgy tűnik, a kizárólagos szemlélettel itt nem sokra megyünk. Tekintve, hogy ezeket a bélyegeket több etnikum is használta, sokszor időben nem is párhuzamosan, ezeknek a fenékbélyegeknek nem lehet mindig és mindenhol azonos funkciót tulajdonítani. Eltűnésük a 13. század vége felé annyiban függ össze a lassan forgó korong kiszorulásával és a gyorsan forgó korong térhódításával, hogy az utóbbi megjelenése összhangban van a korábbi háziiparszerű alsó folyása mellett található műveltség létrehozói részben a déli, steppei övezetből felvóndorolt ugorok voltak. Rokon ábrázolás például az ún. „szkíta állatstílusnak" egy szép, aranylemezen található jelenete, ez az aranylemez az észak-Kaukázusból származik az i. e. 5. századból. Ezt a jelenetet látjuk egy kazár birodalom emlékanyagából származó csontfaragványon is. A birodalom keretei között őseink is hosszabb időt töltöttek. ismert palócsóg műveltsége szempontjából ennek a magnak komolyabb jelentősége aligha volna. Hogy ez a feltételezettkeleti mag milyen módon nyomta rá bélyegét a későbbiekben „palócként" ismert népcsoport kultúrájára, azt a történeti-néprajzi források hivatottak eldönteni. B. KOVÁCS ISTVÁN Molnár Miklós felvételei, Z. Svoreňová rajza 18
